2012. március 25., vasárnap

A hazaút


Hajnalban értünk Delhiben, a reptérre. 


Megtörtént az egyetlen negatív dolog utunk során. A reptéren kiderült, hogy 7 kg lehet a kézi poggyász. Kipakoltattak bennünket: nem egyszer hanem kétszer. Jó pár csadar és kendő került a nyakamba, párom is felvett vagy három inget, dhótit a nyakába. Kölcsön adtam pár szoknyát felvételre. Mire sorra kerültünk, már mindenki átjutott az ellenőrzésnél. 



Az útlevélkezelőt is jobban érdekelte lelki életünk, mint az hogy elérjük a repülőt. Az alábbi kérdésekkel fordult hozzánk:
-          Hol van Mayapur?
-          Van avatott nevünk?
-          Kik a tanítómestereink?
-          Milyen nemzetiségűek?
-          Hiszünk-e Jézusban?
-          Tartjuk-e a karácsonyt?
Én ekkor már nem tudtam kedvesen mosolyogni. Következett az átvizsgálás. Itt a hajammal voltak elfoglalva, majd az előttem álló mataji feltartotta a sort, egy övet akart felvinni, amiben 8 szög volt. Nagy nehezen átkerültem a vizsgálaton, következett a rohanás. Még jó hogy két matajit észrevettem, s őket követve felszálltunk a repülőre. Leülve kitört belőlem a nem-értés könnye. Majd elaludtam. A repülőn reggelire sabjit kaptunk. Én még az MVT-s pizzát ettem. Kijevben négy órát várakoztunk. Itt már teljesen kidőltem és a székeken aludtam (de nem csak én):





A Kijev-Budapest út nem volt zökkenőmentes, mert erős szél volt. A leszállás sokáig tartott, vagy csak én voltam fáradt. Minden csomagunk meg lett, igaz itt is volt egy kis izgalom. Hiszen Kijevből kis géppel jöttünk, és a kézi poggyászt is fel kellett adni. Odafele is így volt, de ott leszálláskor egyből megkaptuk. Na Budapestre érkezvén ezt nem így akarták. De mi nem hagytuk, hiszen az értékes és törékeny dolgaink abban voltak. A pakoló emberek ezekkel mit sem törődve dobálták, és közölték, hogy majd a futószalagon megkapjuk. Ezt nem hagytuk annyiban és addig ugyan fel nem szálltunk a buszra míg hozzá nem jutottunk a táskáinkhoz. Megtörtént a kocsi átvétel, majd indulás Debrecenbe. A kocsiban rám zúdultak a problémák: FFL, munka.. Minden fáradtságtól eltekintve, ha valaki felajánlotta volna, hogy forduljunk vissza, s menjünk újra Indiába, gondolkodás nélkül megfordultam volna. Csak el innen, el jó messzire…

2012. március 24., szombat

Yamuna devi elhagyta Vrindavana-t.. mi is lehagyjuk


Tudtam, hogy délután sok lesz a teendőm, s hogy Sivarama Maharajahoz vagyunk este 6-ra hivatalosak, s hogy utána már bhajanon is maradunk. Így reggel egyedül mentem reggeli programra. Nem voltak sokan, de épp elegen. Japázni olyan könnyű ilyen helyeken. Majd következett az Urak üdvözlése. S ekkor éreztem azt amit annyira vártam. Azt a fajta fellélegzést, akkor amikor leborultam. a könnyeim a semmiből előtörtek, a szeretet, a hála érzésével emelkedtem fel, s csak néztem-néztem Őket. Mint aki most látja őket először, közben pedig csak arra tudtam gondolni, hogy köszönöm Nektek hogy ismét itt lehetek veletek. Csak álltam, énekeltem és a hála érzése töltött el teljesen. 





A Kesi ghat következett parikram utunkon. Régebben itt fürödtek meg a bhakták a Yamunaban. Ma már senki sem vállalkozik itt rá. Sajnos egy egyszerű szennyvíz lett belőle. Három éve még nem volt ennyire lepusztult. Csak álltam és néztem, hogyan lehetséges ez. Azt mondják Yamuna devi elhagyta Vrindavana-t…






A bazárral zártunk: megvettük amit elfelejtettünk: kunti mala, hing gyanta, kámfor, csadar. Búcsút vettem a bazártól, ahol már az árusok előre köszöntek. Fogtunk egy riksát és szomorú szívvel beszálltam. Isten kegyes, így lassan haladtunk, szétnézhettem még, hiszen nem tudom valaha visszatérek-e még ide, erre a helyre. A szállásunkra érve összepakoltam a bőröndöket: belefértünk a súlyba. Kaptunk is megbízásokat: murtikra, Radhe Syama ruhára. Utóbbit csak a a kézi poggyászba mertem tenni. Meg sem merem kockáztatni a feladandó csomagba tenni. Hat órára mentünk Maharajahoz, aki elköszönt tőlünk. Majd Madhava prabhu bhajana-jára ültünk be. Aztán egy gyors pizza vacsora majd fürdés és indulás. Indulás előtt lemértük a csomagjainkat: 10-10 kg a kézibe, 20-20 kg a feladandóba. Az autó utat végig aludtam. Egy helyen álltunk meg, ettem is egy jégkrémet Rasikával búcsúzóul. 
itt akarunk maradni fotó

2012. március 23., péntek

Vásárló körút


Ma pihenőnapunk volt. Így egy részét már a pakolással töltöttem. Majd a templomba mentem, s kihasználtam, hogy alig vannak így fotózhattam kedvemre. 















És következett a shoping délután, riksásunk ahogy ígérte a szállásunk bejárata előtt várt. Bevásárló listával mentünk. Eddig valójában csak én vásárolta, s párom a háttérből szemlélődött. Most viszont Ő vetette bele magát a bazár rejtelmeibe. Teljesítettük a megrendeléseket is: aratis, ajánlós, murtik, füstölők stb. Biztos van akit kihagytunk, de hát annyi mindenkire kellett gondolnunk. A vásárló körút jól elhúzódott, vacsorára sem jutott időnk. Kiderült, hogy nem kell szomorkodnom, mert holnap lesz még egy kis nézelődésre idő. Persze az is jó, hogy ez a bazár közelében lesz, mert tényleg van pár dolog amit elfelejtettünk...

2012. március 22., csütörtök

Govardhana, Kusum Sarovara és Radha Kund


Valójában a parikram utolsó napjához érkeztünk, hiszen péntek és szombat már pihenő nap. Ismét korán indultunk: célunk Govardhana. Itt már a régi jó ismerős autóút következett: szűk, kanyarós, rázós. De megérkeztünk. Három évvel ezelőtt csak elsuhantunk, s az autóból szemlélhettem meg. Fontos hogy tudjuk Govardhanaról sem egy követ, sem egy kavicsot nem hozhatunk el. Mikor megérkeztünk épp egy guru pujara „estünk” be egy helyi kis templomba. Kicsi volt, de annál barátságosabb. Majd a kertben meghallgathattuk Govardana történetét. Aztán kocsiba ültünk és indultunk Kusum Sarovarahoz. Itt sem tudom szavakba foglalni amit ez a hely jelent nekem. Régebben csak képekről csodálhattam, most pedig másodjára láthatom teljes valójában. Három éve elmentünk a Taj Mahalhoz. Mára már Kusum Sarovart ezerszer szebbnek tartom. 







Helyi vezető tartott nekünk beszámolót: többé kevésbé értettük is. Ő találkozott annak idején Srila Prabhupaddal, aki megdicsérte szolgálataiért. Japázhattunk vele együtt az oltáránál. Majd tovább indultunk Radha-Kundhoz. Azt hittem többen lesznek, bár nem bántam hogy alig voltunk. Itt is hozzánk szegődött egy „vezető”. Az Ő vezénylésével ajánlottunk virágot, tejet Radharaninak. Majd némi adományért kaptunk egy piros madzagot csuklónkra. Sokat gondolkoztunk mi is lehet ez, mert sok emberen láttuk. Most már tudjuk: Radharani kegye. Körbejártuk a tavat, illetve tavakat. A japámat megfürdőztettem a tóban. Azt tudom, hogy szent tó, de azt nem tudom mit is tesz a japámmal. Csak spekulálhatok, hogy a sértéseimtől tisztítja meg. 






Ebéd után nem tartottam hosszú sziesztát, mert Rasikanak megígértem, hogy végig megyek vele a kis bazáron. Valójában már csukott szemmel ismerem a kínálatukat. S mégis tudnak meglepetést okozni: lehetetlen üres kézzel eljönni onnan. Este ismét lemaradtunk Maharja bhajanjáról. Szomorúan vettem tudomásul, hogy már csak két éjszakát töltök itt.