2017. október 30., hétfő

Az első ébredés

Ha templom közelében van a szállásod, akkor igazán korán ébredsz, szinte egyszerre Istennel. Igaz kicsit korábban már ébresztenek, mert hát Istent mégis csak illik ébren fogadni. Így hát mi is megébredtünk, de győzött a fáradtság. Isten meg megértő..legalábbis a mienk. Meleg vizes tusolás után utunk a templomba vezetett, hogy megnézzük az Urakat. 


Örömmel tapasztaltam, hogy a dél-indiai emberek nem nagyok, sőt hozzám képest alacsonyak (ami kész csoda) így a fejük felett simán gyönyörködhettem az oltárban. Később a helyi Govinda étterembe mentünk. Nem vittem túlzásba a reggelit: paneer dosa. Ami egy sajtos palacsintaszerű dolog, igazából rizs beáztatva, majd ledarálva és palacsintának kisütve. Igen, rizst ettem sajttal. És? Persze közben már elterveztem, hogy ha másnap sajt nélkül kérem, de jó lesz rá a nutella. Ugyanis szobatársam Angliából érkezett és a kérdésre, hogy mit is hozzon egyértelműen a nutella volt a válaszom. Persze szerinte ugyanolyan, mint máshol..de én tudom, hogy ez nem igaz.

A reggeli után gyors pakolás és indulás. Vagyis indultunk volna, mikor megjegyeztem, hogy milyen fura, hogy nincsenek majmok. Erre két szobával arrébb sikoly, majd küzdelem. Ugyanis két majom úgy döntött, hogy az ablakon bemászva szétnéznek a szobában, hátha lehet valamit enni. Ennek a két lakó nem igazán örült. Egyből megjelent a férfi erő és repkedtek a papucsok, persze csak óvatosan nehogy az is repüljön az ablakon. A majmok le is léptek. Közben persze egyesével mindenki visszaszaladt, hogy megnézze becsukta-e a becsukható dolgokat. Mi is visszamentünk, de mi a légkondit kapcsoltuk be. 

A kis majmos szösszenet után elindultunk. Első célunk a pénzváltó volt, de a buszvezetőnk úgy gondolta, nem olyan fontos ez: kell nekünk a szentség. Elvitt bennünket az első templomba. És igen elfelejtettem, hogy zoknit tegyek a táskámba, hiszen itt mindenhol mezítláb kell lenni. Ez önmagában még nem lenne baj, de itt a párától minden kő nedves. Vagyis a talpam ragad és csúszik. Nem olyan jó érzés. Persze ezt is meg lehet szokni, mint ahogy a párát. Kb olyan mintha valaki ülne a mellkasodon és nem tudnád kinyomni. Iszonyat súllyal nehezedik rád, miközben 30 fok feletti meleg van. Egyértelműen vizes vagy mindenhol. Bent a templomban nem lehetett fényképezni, be sem vihettük a gépeinket. Ezzel szemben az előtte levő téren nekikezdtem az életképeknek. Na itt délen nem szokványos a fehér ember látványa. Így aztán én fotóztam, ők fotóztak. Hol együtt. Hol külön. Lassan egy stúdió lett a téren és  mindenki fényképezte a másikat. Nehezen szabadultam. 


Szóval a templom után, ahol összeszedtük az áldásokat végre elindultunk a pénzváltó felé. Kell a pénz. Nem csak a női shoping miatt, hanem a templomi adakozás miatt is. Sőt, itt jellemzően vannak gyorsforgalmi sávok, ahol plusz pénzért szinte sorban állás nélkül odajutsz az oltárhoz. De most sem ment könnyen, mert bár sofőrünk büszkén mondta, hogy a telefonján van google map, mégsem találta az oda vezető utat. Ilyenkor otthon már kibuktam volna, de itt minden más. Itt semmi sem probléma, mindent megoldanak a kis indiaiak. Így aztán egy ember magára vállalta, hogy összegyűjti a pénzt és majd ő beváltja. Mi eközben sziesztáztunk. Mikor felébredtem egészen emberi fejem lett. Újra zuhanyoztam, bár azt nem tudom minek, de így illik erre felé: alvás után fürdés. A hiedelemmel ellentétben a hinduk igazán adnak a tisztaságra. Valljuk be mind érezzük a másik ember szagát, viszont azt is be kell vallani, hogy soha nem az izzadság szagát érzem, hanem egyszerűen más a szagunk: ennyi. Lehet hogy nem tiszta vízben (nekünk nem az) tisztálkodnak, de teszik ezt reggel, este sőt wc után is. Tehát ha Indiában nem látsz wc papírt az nem azért van mert igénytelenek és még ki sem törlik, hanem ügyesen használják a vizes kancsót amit a wc mellett látsz. És hogy mosnak-e kezet? Igen mosnak. Persze köztük is ahogy köztünk fenemód fejlett nyugatiak közt is vannak igénytelenek..de hát ez emberi (már ha emberinek nevezhető) jellegzetesség és nem egyéb.

Délután egy újabb templom felé vettük az irányt, ahol vízesés is volt. Ide nem busszal mentünk, hanem gyalog. Egy helyi panel negyeden keresztül. Igazán meglepett a tisztasága. A vízesésnél ismét jött a mindenki fotóz mindenkit project, ha nem vagyok ügyes akkor még most is ott lennék és mosolyognék a szelfiken. Régebben azt hittem a raszta hajam miatt van. Most már tudom, hogy nem! Egyszerűen ha én szeretem őket fotózni, ők miért ne szeretnének engem?! Megkaptam Hanuman kegyét egy kis adomány után néhány mantra között megemlítette a nevemet a pujari: istennek legyen hála.  A mantrákat nem értettem, de hiszem, hogy jót akart nekem.


És ezzel az áldással el is indultunk vásárolgatni. Betértünk a helyi Sparba. Hát igen itt aztán minden van. Vegyítve a nyugati az indiaival. És az a rengeteg keksz, amit mind ehetek. Istenem, de szeretem ezt az érzést. Leveszed a polcról (ahol vagy 30 féle keksz van) és egyből látod rajta a zöld pötty jelzést, ami annyit jelent: egyed Barbi, mert eheted. Egyáltalán nem kérdés, hogy van-e vega majonéz?! És igen itt van pisztáciás cornetto és bronie-s magnum. És hogy ehetem-e? Hát persze hogy igen. 

Szóval vásároltunk és boldogan fagyiztunk. Közben nézelődünk és sikerült 2 db szárit vennem. Hétfőn Balajihoz készülünk, oda meg illene szépen menni. Mert ugye tapasztalt utazóként nem hoztam szárit, mert bár ritkán hordok, de sejtettem, hogy venni fogok egyet-kettőt. És lám-lám jól sejtettem. Este el is kezdődhet a puhítási project, mert bár az indiai nőket nem zavarja az új szári tartása, én nem szeretnék egy sátorban közlekedni. 

A shoping után jött a vacsora, mert észre sem vettük, de az ebéd kimaradt. Itt már nem voltam szerény és kértem egy butter paneer masalat (paradicsomszószban házi sajt kockák). Szerettem volna mellé naan kenyeret enni, de nem volt, sőt közölték, hogy nem is lesz, mert nincs amin sütni tudnák. Na erre elkértem a pincér tollát, hogy akkor húzzuk át az étlapon..mindezt imitáltam és igazán jót nevetett rajta..gondolta ekkor hülyét, főleg fehérben még nem látott. Az ételválasztásom igazán jó döntés volt. Tény, hogy az orromat ez is tisztította, de azt hiszem a következő két és fél hétben ezt meg kell szoknom. Vacsora után gyors wifi vadászat, mert hogy az is van itt..igaz hogy egy 5 méteres területen, de van. Mindenki megnyugodott, hogy élek..még én is. 

Ezután pedig a jól megérdemelt alvás következett..csak előtte még beáztattam a szárit, hogy hátha puhul..vagy nem.


2017. október 24., kedd

Utazás, érkezés…örökmozgó India

És negyedjére. Igen. Vannak álmok amiket újra és újra szeretünk átélni, és ha megtehetjük tegyük is meg. Valahogy most később kezdtem el a készülődést. Igaz már gyakorlott India utazónak számítok, így lehet nem is izgultam annyira. E-vízumot kértem, mert épp fele annyiba kerül, mint az útlevélbe ragasztós. Nos igazán részletesen rákérdeztek mindenre, nem volt egyszerű, de 4 nap után meg is kaptam. Helyesbítek: azonnal megkaptam, de csak 4 nap múlva fedeztem fel. Ismét kölcsön bőrönddel utazok. Egyrészt mert új bőrönddel nekivágni elég butaság, hiszen ha a repteret túl is éli, az autós utazások megviselik. Ha pedig tönkre megy, a kölcsön helyett veszek egy újat és a kölcsönadó is boldognak tűnik. Szóval megkaptam a bőröndöt, elkészült a listám, és szépen lassan gyűltek a cuccok a benne. Ami nem maradhat ki: lakat az ajtóra, ruhaszárító kötél a szobába, és szúnyogriasztó. A hiedelmekkel ellentétben mindent meg lehet venni már Indiában is, rohamosan fejlődik. Szóval pakolás és indulás. Közel 3 óra vonattal Budapest. Onnan az első utunk Istanbul volt. Közel fél óra késéssel indultunk, de a levegőben behoztuk.
Felszállás után kaptunk egy jó vega szendvicset. Gyorsan eltelt ez az út, mert mikor felébredtem meglepődve láttam, milyen közel is vannak a hajók. Épp azon gondolkoztam, hogy nem szoktunk ennyire alacsonyan repülni..de valójában akkor már leszállás közben voltunk. Közel 3 óránk volt az átszállásig, de ez is hamar eltelt. Még netet is tudtam varázsolni a telefonomra. Innen Mumbai (Bombay) volt a cél. Ez több mint 6 órás út. Hát ez már azért embert nem kímélő. Felszállás után elkezdték kihozni az ételeket. És igen kezdődik az edzés Indiára. Az étel az orromat is tisztította. Valahogy a légikisérők nem voltak a topon, lassan haladtak. Már attól tartottam, hogy a tálcákat csak Mumbaiban veszik el előlem. Aztán csak eltűntek a tálcák és folytatódott a szenvedés. Mert valljuk be, hiába tudjuk, hogy maga az utazás már boldogság, az érkezés mégiscsak nagyobb öröm. Aludtam is meg nem is, aztán egyszer csak öveket be és leszállás. A reptéren pedig elkezdődött India. 

Hogy mit is látsz először? 
Tömeget. Valahogy eltűnik az intim szféra. Mindenki megy mindenfelé, és te biztos, hogy útban vagy. Mindenki neked megy, te lépsz balra vagy jobbra, de lépsz, de mégsem jó fele, és megint útban vagy. A muszlimok úgy tudnak neked menni, hogy rád sem néznek, a hindu rád néz de nem érdekli, hogy nem érted miért lök fel. Szóval el kell telni egy kis időnek mire átveszed ezt a ritmust. De nyugi a második napra te is nekimész bárkinek, és téged sem zavar, ha fellöknek. Így, mint egy fesztivál első sorában odaküzdöttük magunkat a csomagkiadóhoz és leszedtük a bőröndjeinket. Igen! Mindenkinek meglett a sajátja. Ezek után becsekkoltunk az országba/városba. Most kapott értelmet az e-vízum. Ugyanis akinek normál/eredeti volt külön sorban voltak, kb 2000-en. Mi pedig mint a vip mehettünk a gyorsforgalmi sávba. Igen ám, de..mert DE mindig van Indiában, viszont probléma nincs. Tehát az ujjlenyomat olvasó (mert ez is kell, hogy beléphess) nem igazán akart olvasni. Volt akinek elsőre ment (pl nekem) de volt aki kb 20 percet állt ott. Visszagondolva, de jó hogy nem volt köztünk renitens: ha e-vízum akkor mindenkinek e-vízum. Közben ismét varázsoltam netet a telefonomra, lejelentkeztem, hogy mindenki megnyugodjon. És kiléptünk a forgatagba. Utunkat belföldi repüléssel folytattuk tovább, de csak 4 óra múlva..ezért kivetünk a közelben szobákat, hogy lezuhanyozzunk és aludjunk egy kicsit, mert ekkor már közel egy napja úton voltunk. Út közben már kezdtem felfogni, hogy újra itt vagyok. Néztem az embereket, hallgattam a dudát. Ugyanis ha Indiában vezetsz először tanuld meg a kürt megfelelő használatát. Szerintem külön vizsgatétel, mert enélkül itt ugyan nem tudsz érvényesülni. A hotelben a csekkolás lassabban ment, mint a reptéren. Az indiaiak imádják a papírt, és igazán bürokraták. Elsőként lemásolták az útleveleinket. De ehhez csak egy ember értett. Itt tényleg felfedeztem hasonlóságot hazánk és India közt: 1 dolgozik 3 nézi. Közben néztük a helyi tejpasztőrözést. Az autóban árulták a tejet és egyből zacskóba szedték. Igazi zacskós tej indiai módra! Aztán megkaptuk a kulcsokat, lifttel felvittek a megfelelő szintre (igaz lépcsőn gyorsabb lett volna). 
Kaptunk reggelit. Terülj terülj asztalkám volt svéd módra, de én egy kis papayaval is megelégedtem. Aztán jött a vízszintbe helyezés, amire kb annyi szükségem volt, mint egy falat kenyérre. Apropó Indiában alapból az az igazi kenyérféle nincs ám, ne is keresd. Na jó nekünk alja nyugatiaknak csinálnak, de autentikus módon nincs. Nem baj, nem fog hiányozni. Szóval aludtunk aztán kisebb tanakodás után rájöttünk, hogy majdnem rossz reptérre mentünk, de aztán mégsem. Gyors csomagmérés, ahol voltak akik már most túlsúlyt fizettek, pedig még nem is vásároltak. Sajnos a nemzetközi gépeken 30kg/fő a határ, a belföldin pedig csak 15. Na ez szívás, mert én is 15 kilóval indultam. És még én sem vettem semmit sem. Na de ami késik nem múlik. Tehát harmadjára is felszálltunk. Itt is kaptunk ebédet, és igen ez már tényleg India, mert könnyezett a szemem, folyt az orrom és parlagfű sehol sem volt. Ez kérem az indiai ételek hatása. Ebéd után jól esett az alvás, ha hagytak volna, de 5 percenként figyelmeztettek, hogy kapcsoljam be vagy kapcsoljam ki az övet. Az ötödik figyelmeztetésnél már inkább bekapcsolva hagytam, és aludtam. Leszállást követően, újabb tolakodás a csomagokért majd egy buszba szálltunk és elindultunk a végcélunk felé: Tirupatiba. Nos az indiai közlekedés durva, dudával is. A lényeg, hogy már szerintem kb 2 órája buszozhattunk, és száguldás is volt (porsche, szerelem nélkül). Mégis mikor megálltunk az ember közölte, hogy 48 km-et mentünk eddig és még van 100 hátra. MI?? Ennyi idő alatt hazánkban 200 km-et teszel meg.. 
Gyorsan be is mentem a boltba és egy magnum jégkrémbe fojtottam bánatomat. A következő 100 km igazi szenvedés volt: meleg volt, vagy épp a légkonditól hideg, ragadtam a kosztol, fáradt voltam, hiszen közel 30 órája utaztam. Semmi sem volt jó csak egy valami: az érkezés. Szobáinkat gyorsan elfoglaltuk, fürdés és alvás. Utóbbival volt némi gondom, ugyanis sokféle ismeretlen zaj volt és nem tudtam, hogy mi okozza: majom, sakál, vagy ember, vagy tudom is én mi. Kattogott az óra, csöpögött a csap. 30 fok és 80% páratartalom. Így aztán bedugtam a fülemet egy kis zenével álomra hajtottam fejem.