2016. október 31., hétfő

Onlineticket, avagy jegyüzér, de hivatalosan

Írás közben próbálom félretenni az indulataimat, de igenis eléggé fel vagyok háborodva, sőt olyannyira, hogy pár sorban meg is fogalmaztam már az illetékeseknek.. De nézzük csak a legelejéről. Életem első emlékezetes koncertje a Queen volt, ahova szüleim vittek. Ők nagyon várták én meg csak azt tudtam, hogy most élőben hallgatom, illetve látom azt, akit eddig csak bakelit lemezről. Szóval készültek a koncertre, megvették a jegyet, és rokonoknál aludtunk a koncert előtt és után. Mikor közelítettünk a stadion felé pár ember halkan, de határozottan kérdezte, hogy van-e jegyünk, mert neki van egy felesleges, mert x és y nem tudott eljönni és eladná. Persze egyből kiderült, hogy drágábban adná, mert már ugye venni nem lehet sehol. Ekkor mondta apám, hogy ezek a jegyüzérek és nem igazán jó emberek, bár ha a kereslet találkozik a kínálattal, akkor ésszel él az ember, de azért jobb hivatalos helyen megvenni előre a jegyeket. Pár évre rá, már boldogan mentem egy utazási irodába átvenni a DM jegyeimet. Aztán Szegeden lett egy hangszerüzlet, ahol biztosságosan meg lehetett venni a belépőket, így rászoktunk erre a vásárlási módra. Aztán pedig fejlődött a technika és már mindenki neten rendelte, majd postán átvette. Manapság már csak megvesszük és kinyomtatjuk, vagy mobilon felmutatjuk. Szóval gyorsuló világunkban nem érünk már rá a sorban állásra. Igaz hogy a zenei ízlésem csapong ide-oda és szeretem a jó zenéket, de nagy stadionos koncertekre csak akkor megyek ha valaki tényleg érdekel. Idén szerencsecsillagom látható volt: Black Sabbath, Red hot chili peppers, The Cure, Placebo és 2017-ben System of a down és Depeche Mode. És ekkor jött a pofon először, másodszor majd harmadszor. Ekkor már nem bírtam magamban tartani és az alábbi sorokat küldtem el, választ nem várva: Üdvözlet! Inkább a legutolsó sorban ülve, távcsővel nézek meg egy koncertet, mint hogy tőletek vegyem meg a jegyem! Mert hát.. Aki még nem vett jegyet akkor jól figyeljen, hogy ne támogasson senkit sem, csak is a szervezőket és az hőn szeretett együttest! Mikor kiderül egy sztár zenekarról, hogy koncertet ad, szépen megadják az időpontot, hogy mikortól lehet jegyet venni rá: előtte sosem, hiába jelennek meg oldalak, hogy foglaljuk le. Sőt szépen sokkolnak is, hogy ennyi és annyi idő alatt el fog majd fogyni a jegy, de ők előre garantálják, hogy neked biztos lesz, sőt foglald le, mert így biztos egymás mellé fog majd szólni. Főleg hiteles ez egy küzdőtéren, mert gondolom mindenkinek felfestett jele lesz pl. a monogramja, hogy hova állhat. Névazonosság esetén sarokba állítanak majd. Szóval nem szabad annyira elhinni, hogy majd ők akkor biztosítanak nekünk belépőket. Na aztán eljön a nap és pontos időben el is kezdik árulni a jegyeket, nem csak napot hanem pontos időpontot kapunk. Na itt jön a pofon, mert hiába vagy te iszonyat gyors akkor is vannak nálad gyorsabbak..De hogy?? Na a RHCP-nél órákig be sem lehetett jutni. Ha bejutottál vagy nem tudtad a kosárba helyezni, vagy a fizetés maradt el, vagy lefagyott, de közben a jegyek fogytak. Na RHCP azt mondta legyen plusz nap, így ott már volt esélyünk. Ok megvettük, bejutottunk és Halleluja. Igaz még az utolsó napokban hozzá lehetett jutni, de cinkes, hogy másolt pdf-ben kapod és mikor bemennél már megelőztek. Telt az idő és ohh jajj Prágában System of a down lesz 2017 nyarán. Prága szép, mindig is el akartam oda jutni: kössük össze a kellemest a hasznossal. Jegyre fel! És itt ugyanaz a helyzet, időpontban klikkelek az egérrel, én vagyok az 500-dik. Tény, hogy nem vág ki, és szép lassan beenged. Álló már nulla, ülő is elvétve. Itt teszem, hozzá a tuti ígérem lesz jegyed oldalon persze vannak még igaz kétszeres, háromszoros árakon. Héé ember ne hidd, hogy csak ők tudnak egymás mellé adni! Te is szépen virtuálban látod a stadiont, az ülőhelyeket és szépen kiválasztod és nyilván van eszed, hogy egymás mellettit válassz. Na jó akkor üljünk, mert jó lesz az is. És rá egy napra jön a hír: DM 2017-ben hazánkban. Na és itt szakadt el az a bizonyos cérna, ami nálam inkább egy madzag, mert türelmesebb vagyok én az átlagnál, de azért van az a pont. És itt a pont. Szépen leülök a gép elé, belépnék, de a rendszer tart, majd mikor belépést kapok: kiemelt nincs, csak normál. Kilesek az biztosan egymás mellé fogsz ülni oldalra és láss csodát: kiemelt álló van, de pont háromszoros áron. És ha ez még nem lenne elég, akkor felszámol az eticket mailben küldéséért közel 4500 forint kezelési költséget. Ember, az egy havi netelőfizetés! Szóval egy pillanatra öklömet emeltem, majd döntöttem jó lesz a normál álló is. Jelezem ez is szépen elfogyott, majd három nap múlva már csak ülő volt. Persze a bizonyos oldalon, amit nem nevezek néven, még mindig van, és igen egymás mellett is állhatsz!
Rengeteg kérdés merül fel bennem, de leginkább az, hogy ezt mégis hogyan lehet? Mert értem én, hogy az oldalon fel van tüntetve, hogy viszonteladó és hogy a jegyen feltűntetett ár az nem azonos azzal amennyiért ők továbbadják..de akkor is! Ha már adózol akkor lehetsz hivatalos jegyüzér? Csak azért mert online teszed és nem ballonkabátban a stadion előtt, már nem számít bűnnek? És ti emberek, akik itt megveszitek nem érzitek, hogy pont miattatok van létjogosultságuk? Pont úgy, ahogy az örömlányoknak? Mert ugye ha nem lenne kereslet akkor a kínálat is eltűnne. Tény, hogy sokan sokfélét szeretünk, és sokat megteszünk azért, hogy ikonjainkat lássuk, de ahogy a szocialista rezsim bukás után feltűnő kabátos, csendes jegyüzérei érezték, hogy hol a határ, ti nem érzitek, hogy mennyit fizethettek reálisan egy koncertért? A változás mindig egyén szintjén történik meg, aztán lesz még egy és még. Hiszem, ha pár alkalommal, rajtuk marad az összes jegy, vagy egyre kisebb haszonkulccsal dolgoznak, szépen eltűnnek ők is. Emberek! Gondolkozzatok és csak ezeken az oldalon vásároljatok:

2016. október 28., péntek

Tupír, hajlakk, és a Cure életérzés

Van egy bizonyos korosztály, réteg akinek a Cure sokat jelent és van akinek csak annyit, hogy jah tényleg a tupírozott hajú, depressziós emberek. Hát van egy jó hírem: a tupír eltűnik, a depresszió csak néha köszön vissza, de a zene megmarad.

Idén hazánkban negyedszer lépett fel a The Cure. Büszkén mondhatom, hogy ebből hármat is végignéztem. Itt kérek elnézést, hogy 1989-ben nem vettem részt az elsőn, de kérem akkor még csak 12 sem voltam. Na de, hogy állok én Robert csapatával? Nos fel tudok sorolni 20 olyan dalt amitől uuu, meg ááá hogy nagyon de nagyon. És igen fel tudok sorolni 20 olyan dalt amitől uuu meg áá de nagyon de nagyon nem. Szeretnék objektív maradni, de nem fog menni. Szóval ahogy jött a hír, hogy fellépnek hazánkban, már vettük is jegyeket. Jól tettük, mert gyorsan fogytak. Hogy mi ennek az oka? Talán mert igazán régen voltak nálunk, talán mert a 40-es korosztály ilyenkor újra fiatalnak érzi magát és érzi menni kell. Sok helyen olvashatjuk, hogy a rendszerváltás idején a Depeche Mode és a Cure volt, aki megnyitott a zenei kaput. Én nem tudom, de az biztos, hogy betalált a korosztályomnak.

És akkor a koncert. Olvastam, hogy szinte minden helyszínen más setlist van, így nem keresgéltem. Úgy voltam vele, hogy a három órás koncertből lesz olyan blokk, ami a fent említett uuu és áá nagyon lesz. Igen három óra. Egyfelől mert szeretnek zenélni, másfelől mert szeretnek minket. Harmadrészt, mert kismillió stílusuk van, sok-sok albummal és sok-sok elvárással. Mert itt vagyok például én, aki elégedetten ment volna haza, ha a Disintegration albumot eljátsszák A-Z-ig, na de ott vannak a punk beütésű emberkék, akik egy Killing an Arab-ért vagy Fire in Caio-ért vagy a Grinding halt-ért csak jobban megmozdulnak, és akkor a populárisabb vonalasok meg egy Let’s go to bed-nél nem alváshoz készülődnének. És igen három órát kaptunk Szegeden is, így mi sem adjuk alább.


Az Arénába a bejutás nem volt nehéz, nyugiban zajlott minden. Igaz előtte keresgélnem kellett a társaságom által bérelt buszt, mert én Pesten csatlakoztam hozzájuk és a cuccaimat csak le akartam tenni, hogy ne okozzak a biztonságiaknak kellemetlenséget, hogy vajon miért is van nálam ennyi minden, mikor ez csak egy koncert. Na de cucc le, és Arénába be. Az emberek szállingóztak, hiába mondták, hogy Robert Smith kedvenc zenekara lesz nem nagyon hatott meg bennünket. Amúgy is elképzeltem, hogy Robert reggel ébredéskor hallgatja a Twilight Sad legújabb slágerét. Sajnálom, de a nevükből beugrott az Alkonyat trilógia és ettől nem tudtam elvonatkoztatni, mert erről a filmalkotásról is tudnék mesélni, de nem akarok. Szóval a fiatalok nyomták vagy 40 percet, az énekes a plafont nézte egyfolytában, biztos volt ott valami, forgott és mérhetetlenül Sad volt. Nem voltak rosszak, de számomra a jó nem ez. Aztán közeledett a nyolc óra, barátok jöttek, köszöntek. Sokan évek óta nem látták egymást és most boldogan ölelkeztek. Sokan voltak feketében és még többen nem. Voltak tupírozottak és voltak kopasz, pocakos emberek is. 20 év alattiak is, akik a szüleikkel jöttek, gondolom na gyere fiam megmutatom mi is a zene, mi voltam én fiatalkoromban. A fiatal meg örül, hogy legalább van net a telefonján, mert jó lesz azt nyomkodni majd. Szóval összejöttünk mi szegediek az ország összes részéről és mind egyet vártunk, hogy halljuk Robertünket. És negyed kilenc magasságában egy igazán kellemes Shake dog shake-el nyitottak. Örültem, mert ez benne van abban a bizonyos 20 dalban, és ha ez a kezdés, akkor utána mi lehet a folytatás?! Valahogy vagy én lettem kicsi, meg akikkel voltam, vagy a többiek egy ősrobbanás következtében mind 180 cm fölé nőttek, de kellett logisztikáznom, mire Robertet megláthattam. Tudtam, hogy nem a látványra hajtanak majd, de meglepő módon a fények pont jók voltak se több se kevesebb, pont amennyi kell és a kivetítőn, ha épp nem ők voltak, akkor igazán jó képek jöttek össze. Persze szüleimnek és a mai fiatalságnak nyomasztónak tűnhettek volna, de nekünk épp ez kellett. Na a kezdeti lelkesedés nem hagyott alább, mert éreztem a feltörő libabőrt, jöttek elő az emlékek a rég múltból. Bár tény, hogy a mai napig nem értem, hogy abban az időben miért fájt annyira élnem/élnünk?! Fogjuk a hormonokra és a rendszerváltásra. Megnyugodva észleletem, hogy Robert hangja nem változott, hogy még mindig tudnak zenélni és még mindig lelkesek. Tény, hogy a Cure nem egy táncolós zene, mondjuk azt, hogy az ember lelke táncol, nem látványosan, de annál elmélyültebben. Nyilván azoknak fura lehet ez, akik csak úgy lekeveredtek a küzdőtérre. És itt kell megjegyeznem, hogy nem értem ez, hogy működik. Egyik nap felébred valaki és azt mondja, na elmegyek egy Cure-ra. Igaz nem tudom mi az, de megyek. Vagy ennyi promó jegy volt? Mert nem baj az, hogy nem ismered a dalok szövegeit, de akkor is látszik rajtad, hogy tudod hol vagy. Mert be kell vallanom, hogy egy-két táncos lábút megkérdeztem volna, hogy ember te mégis hogyan, de most úgy tényleg?! Volt aki megduplázta az ütemet és egy lightos house party dance-t nyomott. Tény, hogy teljesen más megvilágításba helyezte a Lullalbyt, de tény hogy a Lovesongot csukott szemmel hallgattam, mert tánctudása megtörte volna a dal hangulatát. Aztán volt, akinek nem igazán jött le, hogy merre is van a színpad így ő mindig háttal állt. Lehet ezt így is csak nem érdemes, főleg, hogy mindig nekünk támolygott, majd egy bocsánatkérést nyomatékosabbá tett a lány és hopsz megfogta a mellem. Zavarba nem jöttem, de jeleztem, hogy nem nyújtott nagy élményt így lányom kérlek menj arrébb! Szóval jókat derültünk a tucc-tucc táncosokon, miközben már egy óra lement a koncertből. Persze jól esik tudni, hogy hátra van még két óra, és igen hátra volt. A One hundred years-nél érzetem, hogy a vér tényleg hömpölyög az ereimben és ha tehetnék a bőrömön keresztül törnének ki. Ezt persze csak érti, aki érzi. És ezzel lassan véget is ért az első blokk, amiben azért ott volt a top 20-ból egy-kettő. Pár perc után jött a következő 20 perces blokk és még mindig a top 20-nál tartottunk. Mosollyal nyugtáztam magamban: igen jó helyen vagyok. Persze az embereket itt sem tudtam kizárni, mert egy alak előttem többször is a középső ujját mutogatta Robertnek és felmerült bennünk, hogy szólunk neki, hogy ez nem a szeretlek egyetemes kézjele. Nem is értettem, de a végén megvilágosodtam, mert hogy emberünk az utolsó blokk második számánál mozgásban lendült, ami a Friday I’m in love volt. És innentől elvesztettem őt és magamat is, mert ezek a számok nálam igaz, hogy a top 20-ban vannak, de ez a második kötegben. Kicsit reménykedtem, hogy valami mélyre húzó, eret vágó számmal búcsúznak, de hát nyilvánvaló volt, hogy mindenkinek nem lehet megfelelni, és ami másnak jó az nekem nem biztos, és épp így van ez fordítva is, így záró dalként a Why can’t I be you-val köszöntek el tőlünk a gyógyszert és egyben kúrát adó Roberték. Hazudnék, ha azt mondanám nem maradt bennem hiányérzet, de hazudnék akkor is, ha azt mondanám, hogy nem volt jó. De igen jó volt, sőt tökéletes volt, mert így teljes a kép, az életmű. És kedves szülők és emo-s gyermekek! Mindenki nyugodjon le, ezt a korszakot is túl lehet élni és felnőttként már mosolyogni is lehet egy telt házas dark-gotic koncerten. :) 


2016. szeptember 5., hétfő

Igen Red hot..

Az álmokkal az a baj, hogy beteljesülnek és elmúlnak, vagy beteljesületlenül elmúlnak. De mindenképpen elmúlnak, halványulnak vagy a régiek helyét újak veszik át. Amikor közeledik a beteljesülés hiszed is meg nem is: megrémülsz, hitetlenül állsz előtte és bár látod a célt, de még mindig van pár lépés és addig amíg tényleg el nem éred kételkedve nézel előre: ez lehetséges? Ez mind igaz? És amikor felcsendül az első hang, akkor valóság lesz az amire eddig csak vártál. Jelen esetben mindenki tudja, aki nem az most megtudja, hogy a RHCP hazánkban 20 évvel ezelőtt járt. Akkor még csak nagy plakátokon hirdették, már ha hirdették, hogy ki mikor hol lép fel. Persze volt olyan, hogy Pest megyén kívül már nem volt plakát, így ha nem voltál nagyvárosi (mert Szeged ugye olyan kicsi?!) akkor szépen lemaradtál róla. Tény, hogy nem emlékszem rá mikor volt mikor lemaradtam róluk, de lemaradtam az igaz. Tavaly egy kósza hír keringett, hogy jönnek így bőszen gyűjtöttem a "kettőszázasokat", és a pénz meg is lett, de ők még sem jöttek. Idén már a Novarock fesztivál útvonal is felmerült bennem, mert olyan nincs, hogy ne lássam, halljam őket. Aztán pedig robbant a bomba és minden olyan jól meg lett tervezve, hogy ki, mikor, hogyan veszi a jegyet. Csak épp nem számolunk azzal, hogy más is így tesz, hogy összeomlik az OTP felülete, hogy a ticketpro sem bírja majd kiszűrni a jegyüzéreket. Így aztán sóhajtva ugyan, de meglettek az ülő jegyek. A számon nem volt őszinte a mosoly, de a jobb, mint a semmi mégis adott egy kis vigaszt. De aztán robbant a második bomba, hogy másnap replay lesz. És bár ott sem voltunk annyira ügyesek,de némi osztás szorzás után a mail fiókomban landoltak a kiemelt jegyek: ha lúd akkor legyen kövér (van ilyen mondás?..fáradt vagyok). Ezek után szépen megszabadultunk az ülő jegyektől és kezdődött a visszaszámlálás, mert úgy tűnt egy álom válik valóra 2016-ban: sokak egy álma. Közben fesztiválok jöttek mentek, de nap-nap után sallallá kíséretében énekeltem, hogy biza szeptember 2-án RHCP lesz Budapesten. (itt kérek elnézést, ha valakinek már az idegeire mentem, de hát emberek: RHCP!). Na és ezek után beléptünk a Stadionba és egyre valóságosabbá vált az egész. Tömeg volt, de szépen haladtunk mert az Aréna ebből a szempontból jó. Bementünk a kiemelt helyre, megkaptuk a ki-be járásra jogosító karszalagot. Közben hirtelen az első sorban találtuk magunkat: meglepően sok hely volt még, pedig az elő zenekar már kezdte is. Sajnos most sem érdekeltek, pedig ők biztos örültek a lehetőségnek. Közben kimentünk a büfé részre és egyből megértettük bent miért vannak olyan kevesen. Mindenki sorban áll. Na ebben nem jó az Aréna. Sok a pultos, de valahogy csak szaladgálnak és nem haladnak. Így beálltunk és vártunk. Közel fél óra alatt már pult közelbe kerültünk, amikor is egy 16 év körüli szőkeség elénk állt és a mellette levő srácnak pénzt adott. Persze társam nem bírta ki szó nélkül és megkérdezte, hogy te aztán hogyan és miért és leginkább mikor? A lány közölte, hogy velük van. Aham. Amikor a pulthoz értek a fiúk és ő, én is előre léptem és nyomatékosabban kérdeztem: te mikor és hogyan? Nekem is jött a sablon válasza: velük vagyok. Aham, én pedig élből vissza: és hogy hívják a melletted álló fiút? A válaszon nem lepődtem meg: nem tudom. Nos ekkor már idegből közöltem, hogy egy jó tanács kislány, ilyenkor blöffölj be egy nevet, mondjuk ne Kati legyen (bár a mai világban igenis egy férfi lehet Kati) mert talán így hitelesebb leszel. Majd ránéztem a srácra aki szólni szándékozott, hogy te se szólj semmit, mert majd legközelebb hirtelen leadok 25 évet és növesztek hosszú szőke hajat és egyből nem kell sorban állnom. Nem is szólt legényünk, ellenben a pultos szólt, hogy akkor ő kiszolgálna. Na de a pultos lánynak közben a négy srác közül egy leadta a rendelést, aki kétszer 3 deci whiskey-t kért. Ezen a pultos ledöbbent, majd próbálta győzködni a fiúkat hogy 3 cent az a 3 dl, mert a deci az sok. A srácok állították, hogy elbírják ők ezt a mennyiséget, de a lány nem hitte. Én biztosítottam arról, hogy az embereink tudják a különbséget a deci és cent között bár kértem a fiúkat, hogy inkább kérjenek egy fél litert egyben, hátha azt könnyebben érti. De nem, és mivel ott csak fél deciben mérnek így a lány gyorsan kiszámolta, hogy 6 deci az pont 16 féldeci. Sóhajtottam egyet, de nem szóltam. Ha voltál olyan vagány és jófej hogy beengedted a szőkeséget, akkor számoljon ő utána, hogy ti most hogyan lettetek átverve, ha már te magad nem tudsz számolni.. A fiúk kértek még pár sört és mindez 21 ezer forintba került nekik. Khmm. Ekkor vált gyanússá a dolog, hogy itt arany áron van minden. Szóval figyelj: fél liter üdítő 500 és a mentes víz 450. Tehát ha nekem még egyszer valaki azt mondja, hogy a fesztiválok drágák akkor elirányítom az Arénába. Miután a lány kirabolta a fiúkat, végre mi is sorra kerültünk. És szép lassan vissza az első sorokba. És egyszer csak elkezdődött. Lassan, szépen felfogtam, hogy tényleg ott állok, és tényleg ott vannak. Gondoltam, hogy felveszem az elejét ahogy berobbannak. És telt az idő és már szinte megint nem hittem el, hogy hol is vagyok, de aztán nem várt szám kezdődött By the way..És még tartottam a telefonomat, de a robbanásnál ugrás, sikítás telefon el és inkább éljük meg. És utána ment minden, ahogy vártam. Sőt, jött az Otherside, ami miatt a csütörtökiek sírtak, hogy nem volt. Mi megkaptuk. Közben kicsit hátrébb álltam, mert a látványt is szerettem volna élvezni. Előttem kettővel egy Pumped Gabo gyerek állt vagyis ugrált le és fel, aki szerintem a Sound óta nem jött le a szerről és amúgy sem tudta hogy hol van. Szóval pattogott, mint egy labda és emelgette a kezét, ahogy mostanság illik. Gondoltam bár kisebb vagyok de az acélbetétemtől annál erősebb, így mellé álltam löktem rajta kettőt-hármat, aktuális barátnőt sem kíméltem, érezzék a törődést a kiemelt helyen 34.000-ért. Arrébb is állt, és miután számára szarnak titulált szám jött, mert tudása a Californation-nál megállt, így rágyújtott. Esküszöm a világ legjobb döntése volt, hogy a szórakozóhelyeken nem lehet rágyújtani, erre itt a piros pöttyös meg az arcomba fújta? Hát nah, ránéztem és barátságosan megkérdeztem: most ezt te komolyan gondolod? A válasza laza igen volt, erre én még mindig barátságosan megjegyeztem: hát én is! Majd farkasszemet néztünk és én nyertem mert eltaposta. Na de a koncert ment tovább és most már a látványt is élvezhettem, mert az is maga volt a csoda: színes lámpák fel és le, a kivetítőn hol a tagok hol pedig winplay szintű képvarázsok, akár egy élő kaleidoszkóp. Hihetetlen ám benne lenni egy ilyen filmben. Majd jött egy kis közös jam, és már énekeltük is I want to hold your hand, mert hát peace van meg love meg empathy, csak Gabo vissza ne jöjjön! Majd egy ismerős dallam, és és csak nézek mert látom az üveges tekinteteteket, és hátra nézek mert érzem, hogy a mögöttem levő 3 ember is megmozdul, de látom, hogy szavuk elakad, mert akár hogy is hallgatom ez durr bele az arcba, ez ez Joy Division, és és az emberek nem értik, nem ismerik, nem érzik és mi hisszük is meg nem is, mert nem hittem volna hogy ezt a dallamot valaha élőben hallhatom, főleg tőlük és titkon vártam, hogy Ian megjelenik a színpadon és nevetve közli, hogy hello csak vicceltem, mert akkor és ott én nem akasztottam fel magam, csak játszottam egy kicsit! Persze Ian nem jelent meg, a dalt sem lett végig játszva, nem is énekelt bele az Kurt Cobain-es  Josh gitáros, pedig hozzá igazán illett volna. Aztán pedig jött a Under the bridge. És itt eltört a mécses, tudod úgy amikor egy gombóc lesz a torkodban, ami nem mozdul, amikor bekönnyesedik a szemed, és épp csak kibuggyan a sarkából és próbálod palástolni, pedig mindenki tudja, hogy most könnyezel. És igen most nem kellett titkolni, mert ugyan kit érdekel. Emlékszem ez volt az első számuk amit slágerré tett a MTV és jajj de untam a Soundgarden Black hole sun-jával együtt. Komolyan megutáltam, pedig igazán jónak tartottam. Majd évek múlva előkerült újra és akkor már nem folyt a kulcslyukon is, így már élvezhettem szabadon. És most ott szólt élőben olyan szíven ütősen. Ekkor kezdtem érezni, hogy lassan vége az álomnak, és néha jobb várni, mint beteljesülni. Sokak szerint az utazásban az út a fontos, nem a cél. Én nem szeretek utazni:  megérkezni szeretek. És most otthon éreztem magam, és már Gabo sem érdekelt, de jobb hogy nem jött vissza. Nem is értem amúgy, aki egy számot ismer az miért foglalja el a helyet mástól és miért szívja el a levegőt előlem? És ekkor levonultak a színpadról, jött a vissza-kriszta és én kihasználva az időt elszaladtam 500-ért inni egy életet adó folyadékot. A ráadás zárása a Give it Away volt, és tudtam, hogy ennek itt tényleg vége van. Érdekes a végét jobban elhittem, mint a kezdetét. 
Másnap az állomáson az első emberrel, akit ismertem megosztottam a Joy Division szösszenetet, és hogy miként reagált: libabőrrel, pedig férfi ember! Majd a vonaton álomba szenderültem, mert fárasztó ám az álmaidat megélni, és köszönet a szemben ülőnek, akit idegenként meghatotta fáradtságom, így gondolta megörökíti.. lehet ő is ott volt ahol én?! Nem kérdeztem, mert ha igen úgyis tudja mit élek át, ha meg nem akkor meg tök mindegy! Hazaértem és jó ideig csak néztem ki a fejemből, mert igen én ott voltam, igen én megéltem az álmomat, ahogy tette velem ezt még pár ezer ember. És igen valahogy ott mi akkor egy család lettünk, még a rossz Gabo-t is magunkkal vittük, hagy tanuljon valamit a gyermek, hátha egyszer felfogja hogy az évtized koncertjén lehetett jelen velünk!

a képet köszönöm a www.zenefesto.hu-nak (más tollával  képével UGYE forrást említve)

2016. augusztus 27., szombat

Fuss SZIN fuss..

Igen Szeged és igen az idei fesztiválszezont lezártnak tekintem. És igen, ahogy egy barátnak fogalmaztam: szívem Szegedé, majd ő rákontrázott: Igen, de nem a SZINé. Tehát előre az objektivitás tengerén. Előző évek tapasztalataiból kiindulva előrement emberem a belépőkért. Gondoltam ezzel időt nyerünk majd. Akkor még nem tudtam (max sejtettem), hogy időnk lesz bőven. A belépés gyors volt, meglepően, na de ez mégis csak az első nap és szerda van. Igen itt nem volt sem nulladik, sem mínusz nap, hanem egyből az első. Újra bevezették a fesztivál kártyát, mert volt már ilyen kis városunkban, csak pár évre kiadta az IH (értsd Ifjúsági ház..oh igen, nem létezik olyan 35-45 év közötti ember Szegeden, aki ne járt volna oda) és az önkormányzat a szervezést a kezéből, így visszatért a jó öreg kp. Az a szervező brigád váltás megosztotta Szeged lakosságát, épp úgy, ahogy a visszarendezés is megosztotta a jó öreg szögedieket. Szóval pénzt a kártyára és kezdődjék a felderítés. Forgattuk a programfüzetet, hogy mi és ki merre. Én valahogy állandóan áttértem a következő napra: egyfelől mert nem láttam az általam várt vagy ismert előadókat, másfelől meg olyan kevésnek tűnt ez az 5 színpad. De a végén elfogadtam a tényt: itt bizony 5 színpad van, és bizony létezik fesztivál Kowa nélkül. Meg Csapda nélkül, meg Zana Zolibá nélkül. Komolyan, amikor terveztem, hogy idén is részt veszek fel sem tűntek, hogy ezek a nevek nincsenek, mert fel sem merült bennem, hogy nem lesznek. A SZIN elkerült minden eddigi sémát és nem lehetett kifejezetten egy stílusba belőni és egy színpadra tenni a fellépőket: volt itt minden előtt és után minden.
Majkával kezdtük meg a színezést. Olyan volt, mint mindig, csak épp nyomta a cipő a lábát, mert sietve Hajni lábbeliét hozta el, így kölcsön cipőbe nyomta. Tudni kell a SZIN-ről, hogy ezidáig ez volt az év fesztiválzáró fesztiválja, és az együttesek és sztárjaik lazábban veszik már a dolgokat, vagy épp minden erejüket beleadják. Viszont idén egyszerre volt legalább három fesztivál: Strand, Be my lake és a SZIN,  na meg még egy motoros is. Ettől függetlenül, akiket megnéztem, mind hozta a laza, levezetős adjunk bele anyait apait és legyünk szabadok szintet. Miután Majka vízhólyagjain elméláztunk tovább álltunk és megnéztük a Depressziót. Őket évek óta nem láttam, de nem változtak semmit sem, még mindig öcsike szintjén mozognak. És hogy kinek is az öccse?! Aki sejti írja meg nekem, és ha egyre gondoltunk, akkor nem kapsz semmit, de jót nevetünk majd! Innen a Csík zenekart vettük célba. Felettébb gyanús volt, mert a programfüzet szerint két és fél órát kaptak a színpadon. Eddig csak a Cure lépte át ezt a bűvös határt, így én kételkedtem és hitetlenkedtem. És jól tettem. Tény, hogy több volt, mint másfél óra, mert a tatár nem hajtotta őket, de közel sem 2,5. Innen át újra az előző helyre, hogy nézzünk egy kis Alvint, mert idén nem is láttam őket, de őszintén mondom, mintha tavaly lett volna. Majd jött a Leander Kills. Itt is ugye két felé ment a banda. Hát akár még lehet belőlük valami, ha kapnak egy jó hangcuccot, és ha a balladákat kihagyják, mert az addig sem pörgős közönség kb. gyök kettőre lassult, így mi gyorsan meg is kerestük Marciékat, mert a Fruttik megint vadultak. A napi hangtechnika szintjét magasan a JATE sátra nyerte meg. Aki szegedi az ezen jót mosolyog, mert tudjuk, hogy a JATE szintje  nem olyan magas. Mindegy a lényeg, hogy Marci az első szám után még kért egy kis igazítást és onnantól kezdve élvezhető volt a koncert: nem túl hangos, de legalább nem halk és nem torz. Persze Marci megint meglepett a Tánc című dallal.. nem csak én nem tudtam hova tenni, más sem, de ez nem törte meg a bulit. Kicsit elektrora vette az estét, de ez sem zavart, mert így is teljes a történet.
Másnap is akadály nélkül jutottunk be a helyszínre. Most jobban szétnéztem és örömmel fogadtam, hogy vegaként négyféle ételt is tudok enni (ebből 3 hamburger) és még saláta is van. Melegség töltötte el a szívemet, hogy elég azt mondanom, hogy vega és nem kell ecsetelnem, hogy hagyd ki a húst, mert hogy értik mi a csízió. Tavalyhoz képest kevesebb volt az étkezde ez viszont tény, de még így is több étel közül választhattam. Felfedeztem az infós pultot, gondoltam megkérdezem, hogy létezik-e éjszakai járat Szegeden. A lányka nem tudta. Én viszont tudtam, hogy az 5-ös troli (igen van troli Szegeden, több vonalon és kb. azóta amióta élek, pedig nem most születtem) éjszaka óránként jár és még ingyenes is. Jó ez, a baj csak annyi, hogy nem ezen a vonalon lakom. Sebaj, nem lehet minden perfect. Közben megkérdezték a lányt, hogy merre van Tibi atya sátra. Lányunk ezt sem tudta (infó pult, érted??!). Én ezt is tudtam: nincs Tibi atya sátra. Szóval miután nem tudtam meg semmivel sem többet, mint eddig elindultam a civil szféra felfedezésére. Sok sátor volt (több mint kajálda). A szokásos csináld magad, írd a falra, üzenj bárkinek, mindenkinek. Így ismét gazdagabbak lettek egy peace, love, empathy felirattal, mert tőlem ennyire telt. A második napon már a mosdókat is felfedeztük. Hogy mi a legjobb a SZIN-en? Főleg így, hogy kevesen vagyunk pl nem kell sorba állni. De ennél még jobb, hogy ez egy partfürdő tele hivatalos wc-vel, így ha oda bejutsz, akkor kánaán: wc papír, kéztörlő és kevés kosz. Ja igen és szemétből is kevés van, mert rengeteg a kuka és még szelektív is. Nyílván egy kisebb fesztiválon könnyebb megoldani, de akkor is jó érzéssel tölti el az embert, hogy ember tud maradni az állatok közt. Miután ettünk, ittunk (nem aludtunk), hanem belenéztünk a Magashegyi-be. Most sem ájultam el tőlük, persze van náluk rosszabb. Olyan kis könnyed hallgatható, de számomra felejthető volt. Átszaladtunk a Useme-re, akik tényleg mindent anyait-apait és még nagyapait is beleadtak, de az alig 50 embert ez nem mozgatta meg. Szívesen megsimogattam volna őket: nem baj fiúk nem a ti hibátok, de azt hiszem nem kellett volna nektek sem különválni a másik feletektől, mert két fél épp egy egész. Na de mi mentünk is tovább, hiszen jöttek is a fiúk a Pál utcából
Anikóval. És ismét a JATE sátor. Nem számítottam tömegre és igazam lett, de kit érdekel, ha jönnek a régi évek. Azt mondták a szegediek, hogy három éve voltak itt utoljára, így már épp itt volt az ideje. Lecsó, az Lecsó marad, mert jó lesz annak. Így volt mikor ki a f.szom van a doboknál mondat is elhangzott, vagy az Aludj kiáltás után mikrofontól távol egy baszd meg is kiszaladt. Na meg persze az együttes tagjai mind egyszerre rontották el, mert csak Lecsó tudja igazán. Tehát a hangulat igazán jó volt, én persze más dalokat játszottam volna, de ez mindig így van. A koncert után megkerestük a backstage-et, mert fiatal korunkban kimaradt a közös kép, most viszont nem akartuk kihagyni. Nem voltunk sokan, de mégis többen a kelleténél. És akkor most részletek a párbeszédekből:
XY: - Van olyan hogy teljesen el tudsz lazulni?
Lecsó: - ??
XY: - Van olyan hogy teljesen el tudsz lazulni?
Lecsó:- Nem értem a kérdést, de van.

XY-né: - Nem ciki, hogy ugyanazon arcokat látod a koncerteken?
Lecsó: - Miért lenne az?

XY-né: - Miért csukott szemmel énekelsz?
Lecsó: - Mert ha látom, hogy te vagy a pasid ásít egyet, akkor elmegy a kedvem.

Magas röptű beszélgetések folytak, én kezdtem is cikinek érezni, hogy nem kérdezek csak fotót szeretnék. Persze Lecsó ehhez is jobban ért, így álljunk ellenfénybe, ami jó is lehetett volna, de így épp Lecsóra esett a fotósunk árnyéka. Sebaj erre van a photoshop. A fiúk után jöttek a lányok: Bori és Zsófi
a Honeybeastből. Persze egy időben és jó távol, hogy ne legyen kilométer hiányom. Nos kedves szervezők, ahogy jeleztem, lükeség őket külön és egy időpontra tenni. Tavaly de jó volt a női szekció: Zsófi, Bori aztán Anna. És ez így kellene, hogy legyen mindig, mert ők így jók, nem külön színpadra és külön napra, vagy épp egy időpontra. Jaja, délután hatkor volt egy habparty a medencében. Hát fergetegesre sikeredett, voltak vagy hatan a medencében. És még víz is volt benne. Én ezt balesetveszélyesnek nyilvánítottam, mert a habparty nem vízben van! Mert kérdem én a nagy hévben (ami itt nem volt) valaki elesik és ki veszi észre fuldoklás közben a vízben vagy a habban? Így csak álltam és csodálkoztam, ahogy másnap azon, hogy ezt a 6-8 embert hogyan lehetett úgy lefotózni, hogy azt hidd tényleg fergeteges volt? Na ez ám a tehetség! Gondoltam pénteken már nehezebb lesz bejutni: de nem. Mentünk és már bent is voltunk. Pénteken délután ötkor csak lézengtek az emberek: ettek, ittak de nem mulattak. Mi sem tudtunk mit kezdeni magunkkal, így jött a séta, meg a beszélgetés. Közben megfejtettük, hogy a SZIN az egyik (ha nem az egyetlen) legnagyobb múlttal rendelkező fesztivál és soha nem a lightos zenékről szólt, most pedig egyszerűen nincs arca, pedig lehetne, mert minden feltétel megvan. De igen, arctalan lett és olyan szedett vetettnek tűnt. Hogy ez azért van mert új brigád és ahogy a jó politikusok ők sem akarnak átvenni, megtartani az elődöktől?! Nem tudom, de tavaly és tavaly előtt pörgés volt, most meg jójó vagyunk meg megyünk, de

leginkább csak ide meg oda, vagy épp fel s le. Na de jött Anna. Nagyszínpad, hat óra. Hát nem tapostuk össze magunkat, pedig ő is odatette magát, ahogy szokta. Mondjuk ő is megjegyezte, hogy eddig pörgött ezerrel a nyár, most pedig olyan levezető lovaglás lett, ami nem baj, de azért ugráljunk már egy kicsit. Megtettük. Ezután jobb híján maradt egy kis lyukvágás a kádba az Intimmel, majd Nyersültünk, mert hát mégis csak SZEGED, végül pedig egy Quimby-vel zártunk. És hogy bánom-e? Nem, de ennek egy oka van, mert hogy ez SZEGED. És ha néha sokáig is tartott egy-egy arcot bezoomolni, de mikor felismertük egymást, akkor szívből tudunk örülni, mert sokan voltunk itt régről, de nem elegen. Tehát fuss SZIN fuss, mert lobogni kell, hogy kitörj a falunapok világából és odakerülj ismét a nagyok közé, mert van múltad és van jelened, így kell, hogy legyen jövőd is!  


2016. augusztus 17., szerda

SzigetL -és?

Délelőtti pihenés után korábban kezdtük a mai napot, mert a civil szféra is szeret bulizni, így este őket már nem találjuk meg és igazán kíváncsi vagyok kik is vannak jelen. Régebben (sok évvel ezelőtt még a mobiltelefon nélküli világban) mindig a Krisnások sátránál gyülekeztünk. Mert jó volt a zene, a hangulat, az illat. Mert mosolyogtak és adtak enni is. Mostanra eltűntek a Szigetről sokak bánatára. Szóval a belépés most sem volt gyors a napi jegyeseknél (és mert jófej vagyok kivártam barátnőmmel, pedig mehettem volna a gyorsforgalmi sávon). Nem töltött el nagy örömmel, hogy a sorban állásnál a hűvöset adó permetben várakoztunk, mert ami alatt vagy előtt elsétálva kellemesen hűsít, az egy idő után idegesítő. Na de bejutottunk, majd újra vizsgálat nélkül át a kerítésen és bal oldalt a női pisitölcsérnél még mindig nem álltak sokan.
És indultunk a civil szférába, ahol épp egy füstöt okádó sárkány állta az utunkat, mert épp sétáltatták. Persze riogatva a lányokat, mert az olyan vicces mikor sikongatva elugranak. Majd tovább haladtunk ahol voltak vallási, egyetemi, sport sátrak. A legtöbb vagy társasjátékra épült, vagy kreatív alkotásra buzdítottak. Utóbbinál kissé elakadtam, mert összeszedtem minden tudásomat, de akkor sem jöttem rá hogyan tudok kitűzőt készíteni a kirakott cuccokból. Segítséget kértem, majd nem kaptam, mert emberünk kicsit felhúzta magát, hogy mindenki mindent csinált, de semmi sem lett belőle. Na gondoltam akkor én arrébb állok. A másik helyen angolul beszéltek hozzám, mondom jó ez így, de magyarul jobb lenne. A válasz egyből jött, ő olasz nem tud magyarul. Na szépen állunk, így még tovább mentem. Játszadozni nem volt kedvem, de a szervezőknek sem, így repi cuccokat szépen begyűjtöttem, mert a sebtapasz mindig jól jön. És jöttek a cserkészek. A Magyar Cserkész Szövetség. Fotóztam, majd az egyikük kb. 2 perc alatt kinyögte, hogy nem fotózhatok, és szépen megkér, hogy töröljem. Hát persze… és bólogattam nagyokat. Ámbár álljunk meg egy kicsit: ez egy nyilvános program. Vélhetően az ingyenjegy mellett szeretnének tevékenykedni és toborozni. De ha nem reklámozhatják magukat, akkor minek vannak ott? És ha már itt vannak teljes inkognitóban, akkor miért nem bújnak el egy sátorba, vagy a föld alá? Tehát ha kivonulok egy rendezvényre, kapok helyet akkor legyek már nyilvános, és ha valaki meg akarja örökíteni őket (netán írna is róluk) akkor ahhoz járuljon már hozzá. Sőt lehet az apró betűs részben ez benne is van.. Én sem reklamáltam, hogy a jubileumi Tankcsapda DVD utolsó percében felbukkanok. (igen ott vagyok, celeb lettem, És?) Szóval fotóztam, nem töröltem, de nem osztom meg a képet, mert nem és kész!!! Természetesen volt HIV szűrés, volt házasságkötő sátor és ki tudja még mennyi minden. De én már ott sem voltam, mert kezdődött a Quimby és gondoltam belenézek. Bár kedvelem őket, de mindig van egy kis hiányérzetem a koncertjeik után. Magam sem tudom, hogy mi hiányzik, de ha rájövök, majd leírom. Így a felénél ott is hagytam és gondoltam felderítem a hátsó részt: sport létesítmények, és a Chill sátrat, mert ez nagyon a legvégén van, szinte a parton mert hát mégis csak chill. Séta közben találtam egy kulcsot, zsebre vágtam és gondoltam majd leadom. Persze a chill-ig nem jutottam el, pedig elképzeltem, ahogy leülök, vagy épp fekszek, ahogy fúj a szél, és ahogy lecsendesedek. Persze benne volt a pakliban, hogy én onnan fel nem kelek, mert sokan mondják, hogy nem érzem a lábam. Na én viszont érzem ezt a pár km-t , amit a napokban megtettem. Szóval ezen a helyen napi 24 órában szól a chill out zene (sokan drogosnak neveznék) kaphatsz plédet, párnát, fekvő alkalmatosságot, vagy babzsák fotelt és akár egy hétig is ott lehetsz, senkit sem zavarsz. Itt szeretném megjegyezni, az hogy valaki lassú, nyugodt, laza, vagy mosolyog, nem azt jelenti minden esetben, hogy be van szívva (értsd drogozik) hanem egyszerűen csak úgy van és így érzi jól magát. Miért furcsa manapság ha egyenes testtartással sétálsz, ha mosolyogva nézel az emberekre? Én számtalanszor megkapom ezt, sőt sok hímnemű felkérésnek veszi, közben meg csak nem akarok fásult, szürke lenni és
Keep smiling érzetet akarok sugározni, mert ezt szeretnék kapni. Na de chill és easy és smile elhalasztódott, mert csörgött a mobil, hogy megérkezett jóbarátom és kellene egy találkapont, bár ő 12 éve nem járt a Szigeten. Elsőre nehéznek tűnt, de megtanultam Indiában: no problem, így megoldottuk. Nem úgy, ahogy a visa paypass-os fizetést, mert így több nap után kiderült hogy mastercard vagy fesztivál kártya amivel lehet fizetni. Így én lettem a kinevezett „pénzes maca”. És eközben már messziről láttam a chill out helyet, de ellenkező irányba mentünk, mert ott is voltak fekete foltok. Pl. az Aldi. Hát ez kérem maga a csoda az ezerforintalattcsakkpizzaszelet-ek hazájában. Ugyanis belépve megy a légkondi: juhéjj! Aztán olcsóság van kérem, mert minden Aldi áron van kivéve az üdítő, alkoholt meg nem árulnak. De vehetsz pl. müzliszeletet 49 forintért, vagy csokit vagy zöldséget emberi áron. Mert kint a szigetvilágban egy szelet görögdinnye felkockázva 1200 forint, ami persze a hülyének is megéri.. Szóval van hűtőpult is mirelit termékekkel. És ezt figyeld! Agyam eldobtam: ha megveszem és viszem a blokkot a külső kifőzdébe akkor el is készítik. Érted, hogy 600 forintért fél kiló rántott sajtot is ehetsz?! Na persze vegaként nem éltem a lehetőséggel, mert vélhetően egybe sütik a hússal (vagy ki tudja lehet a burgonyával ami már jóóó) de mekkora dolog ez már, hogy városi árakon ehetsz?! Szóval le a kalappal és nem is értem, miért nem álltak ott százaival az emberek. Csokit majszolva elérkeztünk az Afro sátorhoz. Igen itt mindig jó a hangulat. A színpadról tanítanak táncolni és senkit nem zavar a hakni, mert ez nem erről szól, hanem hogy táncolj, rázd és légy felszabadult. A nagy felszabadultságban a pecsételő embert is a tömegből kellett kiszedni, mert ő is táncolt és mosolygott. Komolyan itt van a legtöbb mosolygó ember (és nem a fűtől, hanem a jókedvtől). A Világzenei színpad épp egy karnyújtásnyira volt, igazán kemény zene szólt éppen. Megálltunk és próbáltuk beazonosítani, hogy milyen nyelven is énekelnek: nem sikerült. Tovább sétálván a színház és tánc sátorhoz értünk, ahol réges régen mindig sátraztunk.
Most körülötte volt a NAV sátra, vagy a közlekedési múzeum stb. Körbejártuk, mert jó ez és érdekes és békés és nem hajt a tatár. Majd megcéloztuk a toi toi wc-ket (tölcsér nélkül). Nos ha valamennyire tiszta helyet szeretnél, akkor ilyen kieső helyen keresd. Persze naponta akár többször is takarítják, de ez akkor is toi toi. Egy valami jó lenne benne: este világítás. Bár lehet mégsem jó, ha látod a tartalmát?! De tény, ha a telefonoddal világítasz, mert nem akarsz semmibe sem belelépni, akkor készülj fel rá, hogy ha beleejted, onnan ki nem szeded. Szóval nem minden fenékig tejfel, mert ez mégiscsak egy fesztivál. Na és hogy mit szerettem a legjobban? Hát, amikor egy baldachinos ágyra heveredtünk hárman, ki hasra ki hátra és teljes nyugalomban csak úgy beszélgettünk. A szél lágyan fújt, a tömeg másfele járt és mi csak feküdtünk és csak úgy voltunk és szabadon tudtunk nevetni a művészetnek nevezett valamin, mert itt mindenki ki akarja önmagát fejezni, ki akarja adni magából azt a pluszt, amit szeretne másokkal megosztani..nincs is ezzel baj, csak néha lehetne ezt csendben tenni. Jóbarátom megjegyezte, hogy sok itt az önmagát mutogató, ripacs. És tény, sokak akarattal lesznek fesztivál arcok. Van különbség a megtervezett megjelenésen és az ad hoc cuccokon, amit épp magadra veszel, mert pont lesz.rod ki mit gondol, vagy hogy nézel ki. Mert igen régebben a leszedett virágból fűzték a fűzért a hajukba maguknak az emberek, manapság meg készen veszed művirágból és megjegyezem az egyéniséged is oda, mert szinte mind egyforma. Na de mindenki azt csinál, amit akar, és úgy ahogy akarja, persze nem sértve ezzel másokat.
Összeszedtük magunkat és Muse és teltnap és Nagyszínpad. A kivetítőn kedvesen szóltak, hogy bal oldalt van hely, persze mire odaértünk nem volt hely, így vissza a jobbra, mert a jobb oldalon mindig jobb lenni. Aztán pedig időben elkezdték a fiúk. Lehet mi voltunk hátul, de a hangzás szörnyű volt. A dalok a slágerektől eltekintve hát..nah. Szóval valami hiányzott, épp az, ami miatt úgy döntöttünk, hogy megnézzük őket. Ami a stúdió albumon ott van hangilag, zeneileg az itt nem volt meg. Én kérek elnézést a Muse a szemünkben egy egyszerű fiúcsapat lett, csak éppen nem táncoltak, mert ők azért tudnak zenélni, de valahogy ez nem jött át. Valahogy a kapcsolat is hiányzott a közönséggel. Sok szünetet tartottak. Volt egy instrumentális rész, ami egy közepes Metallicanak is befért volna, és ez igazán jó volt és akkor azt hittem/hittük, hogy beindult a buli, de aztán egy dal.. Jóbarátom ennyit kérdezett: vajon ültek és csak úgy eldöntötték, hogy ezt a számot el kell játszani? De komolyan ez, hogy jött nekik és minek? Egyet kellett vele értenem. Aztán jött a záró szám, amit szép intro-val felvezettek (ezt az elején kellett volna). Persze az intró-val nem lehetett mellényúlni, mert egy örök klasszikust szedtek elő a Volt egyszer egy vadnyugat örökzöld és megunhatatlan hidegkirázós dalát. Ránéztem az órámra, láttam közeledik a bűvös 23:00 és ekkor vége a Nagyszínpadnak. Tudtam itt már ráadás nem lesz, így jött is a konfetti, papír, szerpentin hullás és az emberek az utolsó daltól feltöltődve távoztak. Tehát ha az utolsó dal lett volna az első és ezt még tudták volna fokozni, akkor életem egyik legnagyobb élménye lett volna. De így csak egy pipa a bakancslistámon, pedig nem is volt rajta a Muse. Sebaj gyorsabb séta és már a Volt színpad és a Fruttik egyből vadul kezdtek. Ők berobbannak, és ezt a szintet végigtartják.

Most Marcinak is jó kedve volt így beszélt is emlékekről, mosolygott, kedves és odafigyelős volt. Eddig minden fesztiválon (idén) megnéztem őket és jó, mert nem ugyanazokat a számokat nyomják, vagy ha mégis akkor más sorrendben, de mindig van valami ami kimarad, vagy ami újdonsággal hat. Koncert közben előre jött két tolószékes srác a kísérőjével, így átadtuk a helyünket. Persze nem tudom, hogy vajon a biztonsági emberek beengedték volna-e vagy beengedhetik-e az un. árokba, de meg sem próbálták. Vagy mert már kaptak nemet, vagy mert velünk akartak bulizni. Hát rajtunk ne múljon közrefogtuk őket. Aztán mögöttem állt három 15 év körüli forma 2 fiú egy lány, cigivel (jajj de nem bírom tömegben sem) és a lány kezében egy vödör koktél, mert hát fesztiválokon divat a közel egy literes alkoholos vödör, amibe kis alkohol, sok jég, citrom, menta és még több az üdítő. Nincs is ezzel gond, de cipelni.. Na a lányunk hősiesen tartotta a vödröt miközben az előtte levő párszor rálépett a lábára. Ő ezt nehezményezte és megjegyezte, és ebből jött a válasz: sorry de koncerten vagy. Na ekkor lányunk a vödörrel erősre itta magát és lökdösődni kezdett, miből én is kaptam, meg a mozgássérültek is. Ezt meg én tettem szóvá. Ő meg bökdösni kezdett, meg magyarázkodni, aztán meg kikérte magának, hogy figyeljek rá mert hozzám beszél. Na ekkor már odafordultam és mondtam, hogy én kérek elnézést, hogy az első sorban nem beszélgetek, meg amúgy is csak szájról olvasom amit mondasz meg a mimikádat figyelem, de tényleg hidd el nem érdekel. És hogy rosszul érzem-e magam, hogy cseppet sem voltam barátságos? Nem, mert hiába peace love & emphaty ez akkor is egy fesztivál és farkastörvények is vannak és sokszor a kicsiket felfalják a nagyok, és igen meg kell tanulni/tapasztalni a fesztiválon való viselkedési szabályokat. Közben Marciék hozták, amit vártam. A koncert után feltöltődve, de annál  fáradtabban és lassan sétálva búcsúztam a Szigettől, de nem a Szabadságtól, mert én még mindig tudok mosolyogni és szabadnak lenni. És te? Igen a talált kulcsot is leadtam a megfelelően helyen, hátha lesz aki keresi..


ui: köszönöm a lehetőséget (bérletet) Tibinek, köszönöm a már nem Szigetszűz lánykának és a Jóképűsakkozó fiúnak a szállást, a reggeli ébresztőket, mert az a Beach Boys tánc mindent vitt. Valamint köszönöm a szürke hétköznapoknak, mert ha nem lennének, akkor kitörni sem lehetne belőlük. És köszi tesztvilag.hu, hogy megosztod a szavaimat. Találkozunk a SZIN-en!  

2016. augusztus 13., szombat

Nekem a második, amúgy az első de valójában a harmadik Sziget nap

Még mindig nem világosodtam meg, hogy mi az értelme össze és vissza elnevezni a napokat:1,2,3,4,5,6,7. Az ember lánya nem tudja ezt követni?! Munka után rákészültem az újabb Szigetelésre. Ez annyit jelent, hogy előtte aludtam két órácskát. Újra gyalog keltem át az Árpád-hídon, hiszen szép is a Duna, meg úgysem akkor jön a villamos, amikor én érkezem. A HÉV megállóban felvettem barátnőmet, mondjuk a HÉV nem vett fel minket. Nem kicsit, hanem nagyon sokan voltak. Busszal is meg lehet közelíteni a Szigetet, de kétlem, hogy azon több lett volna az egy m2-re eső hely. Így a második turnusba fértünk be. Vagyis ezt mindig számold bele az indulás-érkezés folyamába, nehogy lemaradj a kezdésről. A jegybeváltás gyors volt, a becsekkolás nem. Mert ugye lehetett venni 5 illetve 7 napos bérletet. A 7 naposok szerdán, az 5 naposok pedig pénteken költöztek be. Igaz beállhattunk volna a gyorsforgalmi sávba is, de már az elején elcsesztük, így maradt az araszolgatás. Az átvizsgálásnál valójában a sípoló kapu egyfolytában sípolt. Arra gondoltam épp a csend jelzi (ahogy a kisgyermekeknél is furcsa) ha gond van. Itt szeretném megjegyezni, hogy a fényképezőgépemet soha senki ki nem veteti a belépéskor. Persze nem bánom, de én jó vagyok. De mások? Szóval a gép alatt bármit becsempészhetek, vagy épp a gépben, mert ez nem egy pick-pack kompakt gép, hanem emberölésre is használható önvédelmi eszköz. Persze van olyan supersecus jóismerősröm, aki ezen esetekben megkéri a fotósokat, hogy vegyék elő és csináljanak vele egy képet. Biztos lenne a részemről is egy fejvágás, de elfogadnám, hiszen egyfelől látja, hogy nincs kibelezve a gép, másfelől így a táska alját is látja, mert ugye manapság nem csak saját örömszerzős dolgokat próbálnak sok ember közé bevinni. Na de mondtam én jó vagyok, így be is értünk. Persze még mindenki nyomja a belépős szelfiket, hiszen mindig van, akinek ez az első napja. A bejáratnál balra női pisilő tölcsér vásárlására és kipróbálására buzdítanak. Nos, nem tudom, hogy papír vagy műanyag, de akkor most veszek és kipróbálom, majd eldobom, vagy elöblítem és cipelem magammal? És hol dobom el? Mert a piszoáros részen nincs intim szemét eltüntetésére használatos kuka, mert ugye alapból nekik nem kell. Szóval maradok én annál az ürítési módszernél, amivel Istenke megteremtette a nőt, mert csak tudja, hogy miért szívat minket. 
Balra mentünk tovább és megálltunk a Postánál, ahol készítettek egy 4*4-es igazolványképet, amit beleragasztottak a kis helyi útlevelünkbe és már teljes jogú állampolgárnak éreztük magunkat. Közben utcazenészek jöttek engem pedig megszálltak az emlékek. Utoljára ilyesmit Indiában éltem át. Ott ugyanis sosem lehet tudni, mikor jönnek és éneklik az Úr Szent nevét, vagy épp mikor készülnek halotti szertartásra, de egy biztos ezt mindig zenével és énekléssel végzik és valahogy mindenkit magával ragad. Itt is ez történt: a kifőzdések vagy fakanállal, vagy puszta kézzel, de a wokon biztos, hogy egyszerre doboltak. Ezt nézvén és hallgatván betértünk az egyetlen Real cheesburgereshez, ahol egy fordított világba érkezel. Itt ugyanis rántva, de minden burgerben valamilyen sajt van meg szósz meg zöldségek. Egy típusban van bacon, de a többinél szabad a pálya. És hát minden ember vágya, hogy a 1450 forintos szendvicset egyen. Tény, hogy finom, tény, hogy a többihez képest megfizethető, tény, hogy egyszer vagy akár többször is próbáld ki, mert jó, mert finom, mert a fiúk kedvesek. Evés után, lassan de biztosan a Nagyszínpad közelébe jutottunk: elé már nem lehet, mert be kell vallanom, hogy előző nap nem néztem meg Rihanna-t, de el tudom képzelni mi lehetett, ugyanis a Sziget látogatók kinőtték a Nagyszínpad előtti teret..Határ a csillagos ég! És hogy miért nem mentem ki, még ingyen belépővel sem, hogy megnézzem a művésznőt? Nah adott egy anno kedves arcú, jó hangú lányka, akiből felkapott előadó lett. És rá építettek egy egész fesztivál kampányt. Tapasztalataim szerint az egy személyre felépített dolgok nem sülnek el jól (kivéve ha ez a személy Isten). Túl nagy az elvárás vele szemben, túl sokan várják és készülnek rá, és őt a kicsik és a nagyok is szeretik. És igen elmondásokból tudhatom, hogy alig lehetett elférni, hogy iszonyat pénzt kért, hogy ő maga döntött, hogy 30 perccel később kezd, amire csak egy magyarázatot tudok elképzelni: mert még sokan állhattak a bejáratnál és nem akarta, hogy lekéssék a rajongói a falunapokra emlékeztető haknit. Szeretném kihangsúlyozni, hogy ezt elbeszélésékből tudom, és az emberek főleg hazánkban nem minden esetben jóindulatúak,hiszen van, aki szereti, van, aki nem, van, aki kiment, van, aki nem, van, aki szeretett volna, de nem volt rá pénze és van, aki már nem tudott jegyet venni. És őszintén jó embernek kell lenni ahhoz, hogy félretéve saját sértettségünket tudjunk örülni a mások örömének. Sejtem, sok gyermeket kivittek a szüleik, akik mind Rihannák akarnak lenni. Remélem ők élvezték apuka nyakából és az előbb említett érzésekből, véleményekből semmit sem vettek észre. A végén pedig leszögezem: Rihanna nem baj hogy nem vagy egy fesztiválfellépő, de akkor ne is erőltesd, mert nincs az a pénz, ami miatt megéri ekkorát égni. Vagy mégis?! Na de visszatérve a John Newman előtti tömeghez..Én Paulnak hívom, mert őt legalább ismerem. A tömegtől semmit nem láttam, de gondolom, délután hatkor egy DJ nem tud nagy látványt varázsolni. Vártuk, hogy a végén oszoljon a tömeg, mert jött a flag party.
Mi és sokan mások nem jutottunk zászlóhoz, pedig sokan szerették volna, pedig sokaknak több is volt. Vajon két kézzel hány zászlót tud az ember látványosan lobogtatni? És miért kell mindig valakinek több és több azon az áron, hogy másnak egy sem legyen? Ettől függetlenül maradtunk, mert megindult a visszaszámlálás és aztán jött a lobogtatás és a hivatalos Szigetinduló. Jó látni, érezni mikor több ezer ember ugyanazt csinálja. Tudjátok mekkora energiabomba és hogy mi mindenre lenne képes a világ, ha egy adott pillanatban mindenki egyszerre meditálna a békén? Nekem elhihetitek, hogy az összes önmagát és másokat robbantgató, mások életét kioltó elpusztulna, vagy megtérne. De amíg lesznek olyanok, akiknek egy zászló nem elég, addig az egyensúly nem valósulhat meg. A közös lobogtatás után visszatérésünk közben megálltunk egy Bacardis helyen. Kaptam szép batman tetkót, közben pedig a fiú elmesélte, hogy tegnap egy pillanatra félrelépett és az asztalon hagyott 200 db denevér ragasztható tetkót meg egy ipad-et. Az előbbit ellopták, az ipad-et meg otthagyták. Nesze neked multikulti, aranyáron van a műtetkó! 
A Volt-on épp a Hiperkarma hangolt, majd kezdett időben. Robi jókedvű volt így aztán mi is azok lettünk és bár „messze a legjobb”, most jó volt mégis közel lenni. Utána vissza a Nagyszínpadhoz (kellene egy lépésszámláló, mert már kilométerek lehetnek a lábamban és nem is tudom, csak érzem. És ott újra feladtam, mert nem lehet előrejutni a tömegben, Manu Chao meg csak várjon, én visszatérek Annához meg a Barbiehoz.
És hogy megbántam-e? Nem. Egyfelől mert nyugiban végig tudtam fotózni, másfelől mert Anna boldog volt, hogy sokan őt választották fél 10-kor. Harmadrészt, mert szeretem. Ennyi. Jött, látványt adott, showt adott (nem falunaposat) és győzött, mert egyszerűen szívvel, szeretettel teli ember. Aztán csak visszamentem nyomni egy kis Manu-t, majd egy nagy körbe kezdtem. Betértem egy elit, zárt Jack Daniel’s helyre, szép volt, jó volt, rendezett sorokban állt a polcokon Jack bácsi, és minden fekete és fehér. Ez utóbbi egy színkavalkád közepén megnyugtató a szemnek és a léleknek. Majd a Világzenei színpadhoz mentem és ismerős hangokat, ütemeket fedeztem fel, mely mosolyra csábított arcomat Grogannal az élen. Nosztalgia fogott el, de sétálgattam még egy kicsit, majd Manu végén felszedtem barátnőmet és ismét go a sárga autókhoz, mert szombaton jön a nagymenet..tényleg kell egy lépésszámláló!

2016. augusztus 11., csütörtök

Mínusz egyedik, esőben de Szigeten

Első fontos dolog, amit le kell szögeznem: elfogult vagyok a Szigettel. Igen talán azért, mert önálló fesztiválozásomat itt kezdtem, talán mert az első mindig meghatározó mindenben. Mivel hazánkban ez a legnagyobb, így hozzá képest minden kicsi, de ami kicsi nem jelenti azt, hogy rosszabb, hanem csak annyit hogy kisebb. Szóval nekem a Sziget a Fesztiválok Királynője épp úgy, ahogy a Vastrón várományosa Khalessi. Idén jó pár év után először éreztem azt, hogy saját költségen is megyek egy napra. A Skunk Anansie-t egyszer már kihagytam, másodjára nem akartam, és még Chemical Brothers is lesz. Így megszavaztam, hogy belefér a költségvetésbe. Aztán ha már megyek, akkor nézzük meg a Muse-t szombaton. Így két napot engedélyeztem magamnak, szigorúan munka mellett, mert kemény vagyok, de nem kicsit. Tehát a mínusz egyedik napon indulás a Szabadságba. Fura érzés volt ismét hátizsákosként útnak indulni. Emlékszem még hogy 20 évvel ezelőtt sem volt könnyebb összeszedni, hogy mit is vigyek, pedig akkor még sátras lányka voltam. Ma már barátoknál szállok meg, de így sem könnyebb, mert lehet 40 fok és lehet szakadó eső, és lehet, hogy első sorba mennék, de azt szandálban nem szabad, és lehet, hogy bokáig érő sár lesz és akkor cipő kellene, de lehet rá fél órára meg 40 fok lesz és egész nap cipőben lenni..Na van itt gond kérem. Persze nagylány vagyok így megoldottam. Reggel felszállás vonatra, majd Pesten meló, aztán pedig szálláselfoglalás, majd pedig indulás. Még jó, hogy annyira nem vagyunk messze a Szigettől, csak épp a Duna nem jó oldalán, de egy kis séta és már át is értünk Budára. Onnan egy HÉV megálló. Közben lett staff-os jegyem is. Itt többet kellett sorban állni, mint a napijegyeseknek, de azért gördülékenyen haladtunk, hála a mobilnetes, telefonos technikai csodáknak. Ismerős érzés, látvány fogadott a Szigetre vezető hídon: színek, és számtalan üdvözlő feliratok.

Többen szelfieznek a Sziget bejáratánál, hiszen mindenki meg akarja örökíteni, osztani a freedom feelinget. Akár a Volt-on vagy a Campuson itt is mindenki a fesztivál területére érve beállt a paypass kártya soraiba, én NEM. Így a még Sziget-Szűz barátnőmmel nekivágtunk a fedezz fel a világod mozgalomba. Balra kanyarodva megtalálsz mindent: információ, MÁV, pénzváltó, posta, járás hivatal, bevándorlási hivatal. Igen az utóbbi igazán jó buli, mert a programfüzet már évek óta egy kis útlevél. Készíthetsz bele fényképet, kitöltöd a nevedre, gyűjthetsz bele pecsétet, hogy merre jársz-kelsz. Szóval jó buli ez. Persze hozzátartozik a történethez, hogy egy helyen kértem volna pecsétet, de a felvigyázó hölgy közöltem, hogy egy szőke lány pecsételne, de ő már rég eltűnt. Kérdeztem mit lehet róla tudni, ő pedig annyit válaszolt: szőke. Na ezzel ki voltam segítve, így pecsét ide-oda én ott voltam a Rock rádió sátornál. A nagyobb pontokat megmutattam társamnak, hogy ha netán elkeverednénk, akkor legyen fix találka pontjaink, mert én ugyan nem telefonálgatok kiabálva a tömegben és nem kérem, hogy a keresett személy tegye fel a kezét, hogy lássam: mert emberek, ez egy fesztivál koncertekkel, itt mindenki felteszi a kezét, ha épp úgy támad kedve.
Például, nem kell meglepődni olyanon, hogy csak úgy egyszerűen sétálsz a közlekedő úton, majd egy pillanat múlva mindenki üvölt, ahogy csak tud: I don’t care I love it..hiszen épp jött a refrén és azt érezték, hogy ezt ki kell adniuk magukból. Légy résen, mert bárki, bárhonnan támadhat egy pacsit, egy ölelést kérni, sőt van aki eléd áll és a sátrába invitál, hiszen most ez az otthona. Na de szívinfarktust túlélve haladtunk tovább, mert tudja a fene engem annyira nem érdekelt, hogy el is felejtettem I don’t care-t kiabálni. És ekkor jött Skin a Skunk Anansie-val. Na meg az eső. Igen, eső nélkül nincs Sziget, ami nem baj csak a termosztátot nem találtam sehol sem. Szóval eső és Skin. Skin nyert, mert a hangja minden hideget, esőt elfeledtet, meg amúgy is a sokszor képzeltem el esőben ezt a koncertélményt. Hát tessék, megkaptam. A tömeg meg Skint kapta el, mert szereti ezt művelni a tömeggel, pont lesz.rván, hogy a biztonságiak azt sem tudják hova rohanjanak, kit fogjanak, kit óvjanak.
Elmondhatom a God loves only you dalt élőben hallva ismét egy álmom vált valóra, amit tényleg esővel képzeltem el. Bár be kell vallanom, az álmomban az eső nem volt ennyire vizes, vagy hideg és a szél sem hatolt a csontomig, de kemény vagyok és ha eldöntöm, hogy nem fázok, és nem leszek beteg, akkor bizony ez így is lesz ha törik ha szakad. Koncert után erőt vettem magamon és beálltam egy paypass kártya sorba, mert ez aztán nem akar fogyni. Na de a kártya utáni vágyam nem állt ellen az esőnek és Skin hangja már csak emlékeimben élt, így feladtam és a Volt Színpadra (sátorba) menekültünk. Jó ez a hely, meg persze fedett. Hogy mi a jó benne? Ez a Volt és Petőfi rádió közös tere, így itt van hazánk apraja és nagyja, így a közönség szavait is értheted. Mert az jelent valamit, hogy a pultos angolul szól hozzád, te meg angolul felelsz..majd megrázod magad egy hülye fejjel (azt mondják ez az arcvágásom a legviccesebb), és hangosan ki is mondod: vajon miért válaszolok angolul, ha magyar vagyok?! És a pultos is csak nevet, vagy a szituáción vagy a kicsit sem póker arcomon, ami épp a magamon való kibukás és nemértés grimaszát mutatja. Na de megkaptuk a meleget adó italt. És útnak indultunk. És igen az eső újra rákezdett, mert viccesen hol eláll, hol meg újra és ez Ő nem unja. Éhesek is lettünk. Nos az árakról annyit, hogy bár mindenki a jegyárakat sokallja a Szigeten, elárulom a napi fogyasztásodra többet fogsz költeni és nyugi nem hízol el és még a saját lábadon jutsz a sátradba. Persze így volt ez 20 éve is, mert délelőtt vagy reggel mindig a szigeten kívüli boltokban vettük meg az ételt és max délután ettünk ott bent, mert az illatok. Akkor még minden ételt illatosnak éreztem. Manapság vegaként beszűkült az ízlésem, vagy épp kitágult..ez nézőpont kérdése. A lényeg, hogy még én is találtam 100% vegan étkezdét. Közben a hőn áhított fesztiválkártyát is megkaptam, igaz ún kényelmi díjat felszámoltak, mert bankkártyáról töltöttem fel és nem kp-ban. Persze fel is lehetne háborodni, de ha ésszel él az ember, akkor ráön, hogy a kp felvétel is pénzbe kerül így egyik kutya másik eb, vagy találóan ez egyik 19 a másik egy híján 20. Kifogyhatatlan vagyok a közmondásokból! Majd ismét eső, így beszaladtunk a legközelebbi helyre ahol kis emberfigurákat vettünk észre.
Persze mindenki tudta, hogy eső elöl menekültünk, de mondtam, ha már itt vagyunk és magyarul beszélünk, ugyan mondjátok el kik is ők. Na az ember megkereste a figurák között önmagát. A lényeg, hogy 3d scan (14 milláért) és egész alakos figurát készít rólad: az arcodról, a testedről. Lehetsz kisebb és nagyobb. A legnagyobb egy Barbie babával lehet azonos méret és ezt már 70.000-ért meg is veheted. Igen azt hiszem minden álmom az, hogy ennyiért kitegyem magam a hűtőre. Vagy a páromat, vagy a szomszédot. Egyből tudtuk, hogy mi ezt kihozzuk olcsóbban, hiszen minden nő Barbie baba akar lenni, és minden férfi szeretne egyszer Ken lenni aki megkapja Barbie-t. Vagyis veszünk pár babát, csak arcképet nyomtatunk, ráragasztjuk és már majdnem olyan szép és jó, de mindenféleképpen olcsóbb. Persze sok sikert kívántam nekik, hiszen valakinek tényleg lehet az álma egy hűtőn álldogálni. Tovább álltunk. Így a mínusz egyedik napon még sok árus nem volt nyitva. Jut eszembe, mi ez a mínusz egy és nulladik napi szokás? Mikor alakult ez ki? Tuti jó marketingfogás, de ettől függetlenül a Szigetre már kedden beköltözhetsz és szerdán kezdődik és kedden végződik. Hívhatjuk, számolhatjuk bárhogy, de program szempontjából ez 7 azaz hét napot, vagyis egy hetet jelent.. hiszen innen indult a Kell egy hét együttlét szlogen!!! Közben pedig Szigetünk apukája is megjelent és igen most is megismertem Müller Péter-Sziámit, mert aki számít, azt megjegyzem magamnak. Sétálva betértünk Humbákfalvára, ahol szintén szembesültünk, hogy célszerű a fesztiválkártya, mert a leolvasó nem igazán kedveli és olvassa a paypass alkalmas bankkártyát. De én már tudom, hogy másnap már pörög ezerrel a rendszer így megnyugtattam őket, hogy láttam én már ilyet is. És mi ismét tovább mentünk, közben az eső abbahagyta, a szél nem. Biztos a ruháinkat szerette volna megszárítani: nem sikerült. És betértünk az Art zónában, mert igen itt mindenki kifejezheti magát vagy azt, amit magában tart. Az egyik kiállító próbált is rávenni minket az alkotásra, próbáltak velünk kommunikálni, mert örültek, hogy magyarok vagyunk. Én viszont szó szerint a levegőben éreztem a zöld alkotásaik illatát (ha érted, mert ugye érted) így hagytam őket tovább alkotni.
Amúgy is már a Before I die falon kifejeztem mit illetve kit is szeretnék elérni halálom előtt, mert ezt minden évben le kell írnom, hogy lássam a célom. Ha felszárad a Sziget akkor ezen a részen órákig vagy napokig el tudsz feküdni, mert egy fesztiválhoz a chill out is hozzátartozik, mert freedom, mert földközeli és mert ki kell szakadni a valóságból..de a kiszakadás vizes fűben, sárban közel a 40-hez nem megy már. Sétáltunk tovább és megtaláltuk a habparty helyszínét, igaz a mínusz egyedik napra hab még nem járt, bár ki is akarna ebben a melegben habos vizes lenni. Persze betértünk egy gyors fodrászatra, hogy legyen stílusunk, mert a megjelenés fontos, így ők minden nap délután 3-től este 9-ig fodrászkodnak és sminkelnek nemre való tekintet nélkül.  Aztán szép lassan visszatértünk a Nagyszínpadhoz ahol a testvérek (The Chemical Brothers) kezdett nagy lendülettel, de akkorával hogy még én is rohantam, mert közelebb jobb ugrálni, mint távolabb. Viszont a buli a harmadik számnál, mert le is ült. Tény hogy nagy előadást nem vártam, de elég egysíkú lett ez a party és most már a víz közelsége is megerősített abban, hogy hoppanáltam, olyan Potteresen a Balatonsoundra. Így a tesókat magukra hagytuk, majd újra a hazai Volt/Petőfi sátorban kötöttünk ki, ahol egy könnyed Magashegyi Underground-ot majd Szabó Balázst néztünk meg. És ekkor jött el a pillanat, hogy haza induljunk, hiszen nekem még lesz egy pénteki és szombati erősebb fesztivál napom, hiszen a szél csak fúj, hiszen a 15 fok vizesen nem meleg, hiszen másnap vagyis már aznap dolgozni is kellene. És vajon a HÉV meddig jár? De taxival sem lesz kifizethetetlen az út, így még a Sziget területén kerestük a sárga autókat, de hosszú sor állt így kimentünk és ott szépen irányított módon beültünk egybe, ahol egyből csalódást okoztunk a sofőrnek, hiszen tényleg csak az Árpád-hídon kell átvinnie. 


2016. augusztus 9., kedd

Napi kupakolás…

Két dolog van ami a kupakról eszembe jut: okosságok egy-két szóban, és a beteg gyermekek. Utóbbi, mert mi mindig gyűjtjük a pet palack kupakjait, mert jó lesz az valakinek. Előbbi, mert már nem csak akkor jutok hozzá, ezen bölcsességekhez ha megveszem azt a bizonyos üdítőt, hanem a mai kor gyermekeként letöltöm a telefonomra. Bevallom vannak napok, amikor rá sem nézek, ekkor viszont az alkalmazás el kezd hisztizni, és egyfajta lelki terrorban tart és lelkiismeret furdalást is okoz azzal a mondatával, hogy látom elfelejtkeztél rólunk, nézd meg mit üzen a mai kupakod. Na így egy álmosabb reggelen, a vonaton ülve éppen munkába utazva megnéztem: kezd újra! Ennyi, se több se kevesebb. És az agyam már be is indult. Mert hát kedves kupaktársaim, a kezd újra egyfelől elcsépelt, másfelől meg rossz tanácsadó. Nézzük csak: egyszer csinálunk valamit, hibázunk vagy épp más hibázik, mindegy tehát nem úgy alakul, ahogy szeretnénk. Akkor miért is kezdeném újra? Nem, nem kedves kupak a jó tanács: csináld másképpen. Tudod a kezdetet, tudod a célt. Egyszer már próbáltad így, akkor most próbáld úgy, de semmiképpen sem újra, mert az újrában benne van az ismétlés, (bár bizonyos szempontból az ismétlés a tudás anyja apja.. de akkor is újra és újra ugyanazt a szutykot megélni?) és vegaként mondom:  a krumplistésztán kívül kevés dolog van ami jó újramelegítve..

2016. július 28., csütörtök

Mert minden jó, ha a vége Therapy? köszönöm Campus

És elérkezett az egyetlen nap, amit a magam örömére vártam: mert hát Therapy?. A kérdőjel a nevükben van, nincs mit tenni, még ha a word hülyének is néz. Mások is néztek nagyokat, hogy kik is ők, és vajon én miért is várom őket, ha ők még csak nem is hallottak rólak, vagy ha mégis, akkor is csak keveset. Nos, ők annak idején a Nirvana, Pearl Jam szekcióval egyidejűleg jöttek az életembe, és bár fennmaradtak, de mégsem lettek olyan híresek. Hiszem, hogy az első albumok az együtteseknél azért másabbak, jobbak vagy legalábbis őszintébbek, mert azok ösztönből, érzésekből jönnek. A szövegeket még egy-egy tankönyv szélre írják fel, a zene négy fal közt akár a szülői garázsban születnek. A dalok pedig igazi életérzéseket, megélt dolgokat adnak át, közvetítenek azoknak, akik épp ugyanazt élik át, így aztán szépen betalál. Hmm. Láttam már őket réges régen Szigeten és jók voltak. Aztán jöttek vagy fél éve Budapestre, most meg szinte házhoz jönnek. Szóval vártam és készültem. Figyeltem az embereket, próbáltam kiszűrni, kik jöhetnek miattuk, de csak 2-3 arcot leltem a tömegben. Sebaj, legalább elférünk. És akkor egyszer csak felcsendült az Isolation, ami így is jó, de mégis egy igazi Joy Division (akiket még kevesebben ismernek) és az ütemmel éreztem, hogy a világ bezárul és csak ők és mi vagyunk ott páran. Egyszerűen, lelkesen, ők feketében, egy szóval a kivetítőn, mert ez nem mást, mint Therapy? a szívnek, a léleknek, a múltnak, a jelennek és a láthatatlan jövőnek. És igen ők is tudják, hogy a Nurse és a Troublegum album, amit szeretnek az emberek, és persze van másik 10 album is, és azon is vannak jó dalok, de az elsőket nem haladja meg. És odafigyelve a rajongókra szinte minden második erről szólt. És igen le lehet írni együtteseket, hogy ők sem olyanok, mint régen, de ugye mind tudjuk, milyen is amikor egy Tankcsapda koncerten megszólal Johnny a mocsokban?! Alig vártam, hogy leadhassam valakinek a fényképezőmet, mert ősi szabály fényképezni és bulizni egyszerre nem lehet. Így aztán amit lehetett kiizzadtam és kiüvöltöttem magamból, mert vannak bennem elfojtott dolgok. Benned vannak? Akkor menj és üvöltsd ki magadból! Kedvesen magyarul igaz ékezet nélkül, de megköszönték és buzdítottak, hogy hangosabban. A koncert végén volt egy gyenge próbálkozásom a közös fotóra, de közölték hogy nem hiszik, hogy megállnak mert sietnek a szállodába, majd vissza a Tankcsapda koncertre, mert őket látni akarják. Hát őket én is láttam, de előtte azért egy kis Zagar-t még magamba szívtam. Ők is pörögtek, de nekem nehezemre esett lepörögni az előző terápiáról, de azért csak sikerült. Aztán jött a Csapda. Nos, én kérek elnézést mindenkitől, mert illene csak jót írnom, de..és sóhaj. Az rockipar legalja a Sálálálláá. És igen ez azt hiszem a harmadik szám volt. Elhiszem, hogy 6000 emberből 4000 ismeri és szereti, és senkit sem akarok megbántani, de ez ugyan mi?? Nem kell velem egyetérteni és én sem kövezek meg senkit, de akkor is ez a legalja..persze lehet még fokozni egy Alföldi gyerekkel, de ugye senki sem lepődik meg azon, ha az ötödik vagy hatodik szám után leléptem, mert Johnny úgy sem jön elő a mocsokból, Marci meg már készülődik a Fruttikkal. Ohh by the way.. miközben próbáltam közös fotót kicsikarni a terápiás vezetőmmel ők is jöttek a színpadhoz. A biztonsági ember nem engedte be őket, mert hogy nincs szalag a kezükön, meg amúgy is kik vagytok? A válasz mi fogunk itt fellépni, mi lennénk a Vad fruttik. Erre bizton sági ember megvonta a vállát, hogy neki aztán mindegy, nincs szalag, nincs belépés.. én mondtam nekik, nyugi én beengednélek titeket, a biztonsági őrnek pedig ajánlottam google barátunkat, hogy töltsön le egy képet és azonosítsa be az embereket. Összegezve: nem lettünk barátok. Na de mire visszatértem a fergeteg rockparty-ról már láttam feljutottak a színpadra. És elkezdődött az Embergép. És igen ezen az estén másodjára szűnt meg számomra a világ, mert Marciék eső nélkül is tökéletesek voltak. És igen akár a Therapy? ők is tudják, mi kell a népnek, mert a népnek kellenek az ősi ösztönből jött dolgok. Kellenek a valódi érzelmek, a megélt őszinte dolgok, mert ezek átjönnek, hiszen:

Néha jó, néha rossz, néha nem.
Néha nem foglalkoztat semmi sem.
Végül minden végső helyére kerül,
maradok -- ott, ahol voltam - egyedül.
Beborítva sugarakkal,
szemben állok a Nappal.



2nd nap a Campuson

Minden fesztivál alatt eljön a mélypont, amikor már fáradt a tested, amikor már elég a porból, elég a tömegből, meg úgy mindenből. Nem bírom én már annyira, hiszen nem vagyok már mai csirke (na jó az vagyok, csak épp 39 évvel ezelőtti napi). Tehát kisebb hévvel, de azért elindultam: a célom a fesztivál civil szféra felfedezése majd Majka, utána pedig Irie Maffia. Ember lánya tervez, így kicsit elidőztem az induláskor és épp Majka kezdésére érkeztem. Láthatóan összegyűlt a környék és a távol apraja nagyja: magasban a karok, és a refrént mindenki (majdnem mindenki) tudja. Őszintén megmondom Majka karrierjét akarva, akaratlanul végigkísértem. Mára kijelenthetem, hogy kedvelem, és azok közé tartozok, akik nem csak a refrént ismerik. Figyelted már úgy igazán a szövegeit?! Ha nem, akkor tedd meg minél hamarabb! Mára már eljutott addig, hogy egy egész koncertet le tud úgy adni, hogy minden számát ismerhesd a médiából. A zenekar pedig az Ők, akik profi zenészek, és Zsuzsa hangja is perfect. Legújabb feldolgozása pedig alapból melengeti a szívemet, mert hát Dm forever, és Personal Jesus. Nem szeretek kamerázni, de meg akartam örökíteni a fiatalságot, akik énekelnek, tapsolnak valamire és talán azt sem tudják, hogy mi az. Szóval még a mélyponton sem tudtam csalódni. Innen a civil szférába vezetett az utam, ami nem volt politikamentes: egyből az LMP-be, majd a Jobbikba. Utóbbinál nem időztem, csak az újságjukat hoztam el, mert közepén vannak vicces matricák, meg jó lesz azt olvasgatni egyszer. Az LMP-nél kereket forgattam, ahol egy mangalica telep lett a jussom. Nem igazán értettem, hogy ezt mit jelent. Majd kaptam egy kérdőívet, ami a mangalica telepre, Eu- támogatásra tért ki. Nem értettem, hogy most ki kell választanom az abcd helyes választ, vagy valaki leül mellém és elkezdi nyomni a kormányellenes kampányát. Majd rájöttem, hogy vegetáriánus lévén, aki hiszi vallja az ahimszát, kicsit sem érdekel a téma, sőt inkább feldühít. Így közöltem, hogy kockáztatván azt, hogy nem nyerem meg a brüsszeli utat, de passzolom a teszt kitöltését, mert nem értek vele egyet. Erre a lány közölte, hogy ők sem én meg élből visszakérdeztem: de megeszed őket ugye?! És itt be is fejeződött a civilszféra látogatásom. Láttam még HIV szűrésre buzdító sátrat, és egy nagy falat, amit festhetett bárki. Volt időm még a Maffiáig, így leültem a Víztornyos helyre, ahol ismét késésben voltak. A kiírásból láttam, hogy Majka lesz és a Hősök a Dob és basszusban.  Megzavart a dolog, annyira hogy el is felejtettem, hogy volt/van egy ilyen beszélgetős műsor, ami olyan élettörténetes, mesélős, dalszövegelemzős. Hát persze, hogy a Hőssel kezdtek, ami sajnos engem nem annyira érdekel, pedig szeretek emberek lelkében turkálni, addig sem kell az enyémben. Kitartóan vártam, de közeledett a kezdés, így átmentem a második nagyszínpadra. Az Irie-t igazi fesztivál együttesnek tartom: sokan a színpadon, színes jelenségek és kezedben egy frissítővel elringatod magad. Ők időben kezdtek, így nem is értettem, a közönség Mi a f.sz van kérdését?! De most komolyan, ha kedvelek valakit nem beszélek így, max több órás késés miatt. Sajnálom ilyenkor nem tudok jó pofákat vágni, és tudom, nem kell velem egyetérteni, de ez most az én véleményem ami kicsit sem objektív. Valójában ha sztár lennék és így viselkednének velem ok nélkül, akkor szépen összepakolnám a cuccom és mennék haza. Ettől függetlenül profin hozták a szintjüket én pedig hazafele meglepve tapasztaltam, hogy Kowa interjú van a Jobbik-os újságban. Mi lett veled világ?!