2015. március 8., vasárnap

Egy pesti hétvége rohanásban

Új image
Megszoktam már, hogy általában nálam minden egyszerre jön: a jó, a rossz és a programok is.  Erre szokták mondani, hogy csőstől jön?! A lényeg, hogy pénteken meló után autóba be és Pestre fel. Még mindig így használom, pedig már nem Szegeden élek, de azt hiszem agyban és szívben is mindig szegedi maradok. Szóval utazás, majd a Nyugati közelében kiszállás. Még napközben utána néztem, hogy tudok eü kártyára papucsot venni. Persze kicsit arrébb volt. Pont 8 villamos megállóra, de mert logisztikailag mindig is jó voltam, a kilencedik megállónál szállt fel barátnőm, akinél az éjszakát szándékoztam tölteni. Gyors próba és már fizettem is, mert a kártyán nem volt elég pénzem. Sebaj így két körös lesz: kifizetem, a számlát postán elküldöm, ők meg visszautalják. Hogyan is élnének meg nélkülem a pénzintézetek? Barátnőmmel találkozás, örvendezés majd séta és nézelődés, aztán pedig éjfélig tartó pletyi-party, majd pedig egy alvás ami pihentetőnek nem mondható. Reggel pedig irány a templom, mert egy ételosztós össznépi megbeszélés volt a napirendi pontom. 

Ahol csak egyszer estem kétségbe, méghozzá mikor egyedül önön magammal kellett volna csapatot alkotnom. Értem én, hogy mindenkinek egyszerre több személyisége van, de ezt fizikailag nem tudtam bemutatni, így egybeolvadtam az egri csapattal, mert hát amúgy is úgy vagyunk, mint a borsó meg a héja. A gyülekezés után találkozás kedvenc indiai lakótársammal, majd ismét egy kis kétségbeesés. A büfébe lépve három féle palacsinta fogadott: csoki, mákos, mangós. Na ilyenkor hogyan kell és lehet dönteni? Oké legyen mind a három. És kijelenthetem nem bántam meg. Aztán ismét séta és pletyi, mert hát csak így telik jól a nap. Később vissza a szállásra. Lett volna még egy találkám, de ezt nemes egyszerűséggel átaludtam, hiába hívott mind a két telefonom vagy nyolcszor. Ébredés után gyors pakolás, és irány a DürerKert mert ott lesz a Replika. Valójában az út felénél ébredtem fel és tértem magamhoz, addig mint egy droid követtem barátnőmet, úgyse tudtam merre  vagyok. Megérkeztünk, persze a nevünket a listán nem leltük, így némi telefonálgatás után jutottunk be a helyre. Tudtuk a dolgunkat: a shopot ki kell pakolni. A koncert 23:30-ra volt kiírva. Tapasztalatom szerint kicsivel éjfél előtt kezdődik. Így sóhajtva konstatáltam, hogy hajnali 5 előtt ágyba nem kerülök Debrecenben. Sok lelkes együttes lépett fel. Számomra a lelkesedésük nagyobb volt, mint a tehetségük, de sokak szerint igazán jók. Hát elfogadtam, de a fotózásig nem jutottam. És igen, 10 perccel éjfél előtt kezdődött. Ekkor már fotóztam, de valahogy a helyemet nem találtam. 

A színpad motorja
A színpad alacsony volt és az emberek meg már részegek. Volt aki szerint a fotózás felesleges és őt nem érdekli. Aztán mégis pózolt előttem, hogy mindenféleképpen fotózzam le. Nem tettem meg. Persze én emlékeztem rá tavalyról. Aztán volt aki úgy gondolta, hogy a vállam könyöklésre való. Én nem így gondoltam, először csak testileg jeleztem, majd társítottam hozzá gyilkos tekintetem, aztán már szavakba is tömörítettem gondolataimat. Ő pedig lazán közölte, de hogy ez egy koncert. Hát mondtam igen az, így mi lenne ha nem könyökölnél, hanem mondjuk buliznál?! Aztán a lelkes fotózni vágyó úgy gondolta, hogy magáévá teszi a második szám után a dallistát, de a színpad motorja ezzel sem értette egyet, így magához ragadta. Még jó hogy nem én voltam ott, mert a nyomaték kedvéért a lábamat is lendítettem volna. Egy ember vette észre, hogy mit is akarhatok és ő kedvesen segédkezett, hogy odaférjek és fotózhassak. Szóval így telt az idő az első sorban, majd átadtam a terepet barátnőmnek, mégis csak neki hazai pálya, én pedig szépen visszavonultam a shopba és ott énekelgettem. Utólag olvastam, hogy volt aki az énekeshez dobott egy poharat meg szívószálakat. Háti kedves pestiek (akinek nem inge ne vegye magára) nem vagyok rátok büszke. Persze tény, hogy későn kezdődött és addig sok pohár lefolyt, de nem tudom, hogy nekem mennyit kellene innom ahhoz, hogy rajongásom szereplőinek megnehezítsem a helyzetét. Persze volt, aki tőlem kért BKV infót, és ekkor én mosolyogva közöltem, hogy én ugyan nem vagyok pesti.  Ekkor odalépett az egyetlen segítő, aki nem akadályozta a fotózásomat, hogy akkor én boldog lehetek. Ha ez dönti el a boldogságot, akkor bizton kijelenthetem, hogy igen boldog voltam/vagyok. A koncert után gyors pakolás és egy kis öltözői, leeresztős beszélgetés. Majd be az oly jól ismert kisbuszba. Tapasztalt rókaként kértem plédet, betakaróztam és benyomtam a szundi funkciót. Elég jól sikerült, mert a Józsai lejárónál ébredtem meg. Aztán már csak le-lecsukódott a szemem. Kiszállás a buszból majd a fáradtságtól és a hidegtől remegve bedőltem az ágyba. A telefonom a konyhában hívást jelzett, de nem hívott szépen, így aki próbált elérni az szomorúan vette tudomásul, hogy választ nem kap. Na ilyen az amikor 36 órába próbálok egy heti programot beletenni…