2016. augusztus 27., szombat

Fuss SZIN fuss..

Igen Szeged és igen az idei fesztiválszezont lezártnak tekintem. És igen, ahogy egy barátnak fogalmaztam: szívem Szegedé, majd ő rákontrázott: Igen, de nem a SZINé. Tehát előre az objektivitás tengerén. Előző évek tapasztalataiból kiindulva előrement emberem a belépőkért. Gondoltam ezzel időt nyerünk majd. Akkor még nem tudtam (max sejtettem), hogy időnk lesz bőven. A belépés gyors volt, meglepően, na de ez mégis csak az első nap és szerda van. Igen itt nem volt sem nulladik, sem mínusz nap, hanem egyből az első. Újra bevezették a fesztivál kártyát, mert volt már ilyen kis városunkban, csak pár évre kiadta az IH (értsd Ifjúsági ház..oh igen, nem létezik olyan 35-45 év közötti ember Szegeden, aki ne járt volna oda) és az önkormányzat a szervezést a kezéből, így visszatért a jó öreg kp. Az a szervező brigád váltás megosztotta Szeged lakosságát, épp úgy, ahogy a visszarendezés is megosztotta a jó öreg szögedieket. Szóval pénzt a kártyára és kezdődjék a felderítés. Forgattuk a programfüzetet, hogy mi és ki merre. Én valahogy állandóan áttértem a következő napra: egyfelől mert nem láttam az általam várt vagy ismert előadókat, másfelől meg olyan kevésnek tűnt ez az 5 színpad. De a végén elfogadtam a tényt: itt bizony 5 színpad van, és bizony létezik fesztivál Kowa nélkül. Meg Csapda nélkül, meg Zana Zolibá nélkül. Komolyan, amikor terveztem, hogy idén is részt veszek fel sem tűntek, hogy ezek a nevek nincsenek, mert fel sem merült bennem, hogy nem lesznek. A SZIN elkerült minden eddigi sémát és nem lehetett kifejezetten egy stílusba belőni és egy színpadra tenni a fellépőket: volt itt minden előtt és után minden.
Majkával kezdtük meg a színezést. Olyan volt, mint mindig, csak épp nyomta a cipő a lábát, mert sietve Hajni lábbeliét hozta el, így kölcsön cipőbe nyomta. Tudni kell a SZIN-ről, hogy ezidáig ez volt az év fesztiválzáró fesztiválja, és az együttesek és sztárjaik lazábban veszik már a dolgokat, vagy épp minden erejüket beleadják. Viszont idén egyszerre volt legalább három fesztivál: Strand, Be my lake és a SZIN,  na meg még egy motoros is. Ettől függetlenül, akiket megnéztem, mind hozta a laza, levezetős adjunk bele anyait apait és legyünk szabadok szintet. Miután Majka vízhólyagjain elméláztunk tovább álltunk és megnéztük a Depressziót. Őket évek óta nem láttam, de nem változtak semmit sem, még mindig öcsike szintjén mozognak. És hogy kinek is az öccse?! Aki sejti írja meg nekem, és ha egyre gondoltunk, akkor nem kapsz semmit, de jót nevetünk majd! Innen a Csík zenekart vettük célba. Felettébb gyanús volt, mert a programfüzet szerint két és fél órát kaptak a színpadon. Eddig csak a Cure lépte át ezt a bűvös határt, így én kételkedtem és hitetlenkedtem. És jól tettem. Tény, hogy több volt, mint másfél óra, mert a tatár nem hajtotta őket, de közel sem 2,5. Innen át újra az előző helyre, hogy nézzünk egy kis Alvint, mert idén nem is láttam őket, de őszintén mondom, mintha tavaly lett volna. Majd jött a Leander Kills. Itt is ugye két felé ment a banda. Hát akár még lehet belőlük valami, ha kapnak egy jó hangcuccot, és ha a balladákat kihagyják, mert az addig sem pörgős közönség kb. gyök kettőre lassult, így mi gyorsan meg is kerestük Marciékat, mert a Fruttik megint vadultak. A napi hangtechnika szintjét magasan a JATE sátra nyerte meg. Aki szegedi az ezen jót mosolyog, mert tudjuk, hogy a JATE szintje  nem olyan magas. Mindegy a lényeg, hogy Marci az első szám után még kért egy kis igazítást és onnantól kezdve élvezhető volt a koncert: nem túl hangos, de legalább nem halk és nem torz. Persze Marci megint meglepett a Tánc című dallal.. nem csak én nem tudtam hova tenni, más sem, de ez nem törte meg a bulit. Kicsit elektrora vette az estét, de ez sem zavart, mert így is teljes a történet.
Másnap is akadály nélkül jutottunk be a helyszínre. Most jobban szétnéztem és örömmel fogadtam, hogy vegaként négyféle ételt is tudok enni (ebből 3 hamburger) és még saláta is van. Melegség töltötte el a szívemet, hogy elég azt mondanom, hogy vega és nem kell ecsetelnem, hogy hagyd ki a húst, mert hogy értik mi a csízió. Tavalyhoz képest kevesebb volt az étkezde ez viszont tény, de még így is több étel közül választhattam. Felfedeztem az infós pultot, gondoltam megkérdezem, hogy létezik-e éjszakai járat Szegeden. A lányka nem tudta. Én viszont tudtam, hogy az 5-ös troli (igen van troli Szegeden, több vonalon és kb. azóta amióta élek, pedig nem most születtem) éjszaka óránként jár és még ingyenes is. Jó ez, a baj csak annyi, hogy nem ezen a vonalon lakom. Sebaj, nem lehet minden perfect. Közben megkérdezték a lányt, hogy merre van Tibi atya sátra. Lányunk ezt sem tudta (infó pult, érted??!). Én ezt is tudtam: nincs Tibi atya sátra. Szóval miután nem tudtam meg semmivel sem többet, mint eddig elindultam a civil szféra felfedezésére. Sok sátor volt (több mint kajálda). A szokásos csináld magad, írd a falra, üzenj bárkinek, mindenkinek. Így ismét gazdagabbak lettek egy peace, love, empathy felirattal, mert tőlem ennyire telt. A második napon már a mosdókat is felfedeztük. Hogy mi a legjobb a SZIN-en? Főleg így, hogy kevesen vagyunk pl nem kell sorba állni. De ennél még jobb, hogy ez egy partfürdő tele hivatalos wc-vel, így ha oda bejutsz, akkor kánaán: wc papír, kéztörlő és kevés kosz. Ja igen és szemétből is kevés van, mert rengeteg a kuka és még szelektív is. Nyílván egy kisebb fesztiválon könnyebb megoldani, de akkor is jó érzéssel tölti el az embert, hogy ember tud maradni az állatok közt. Miután ettünk, ittunk (nem aludtunk), hanem belenéztünk a Magashegyi-be. Most sem ájultam el tőlük, persze van náluk rosszabb. Olyan kis könnyed hallgatható, de számomra felejthető volt. Átszaladtunk a Useme-re, akik tényleg mindent anyait-apait és még nagyapait is beleadtak, de az alig 50 embert ez nem mozgatta meg. Szívesen megsimogattam volna őket: nem baj fiúk nem a ti hibátok, de azt hiszem nem kellett volna nektek sem különválni a másik feletektől, mert két fél épp egy egész. Na de mi mentünk is tovább, hiszen jöttek is a fiúk a Pál utcából
Anikóval. És ismét a JATE sátor. Nem számítottam tömegre és igazam lett, de kit érdekel, ha jönnek a régi évek. Azt mondták a szegediek, hogy három éve voltak itt utoljára, így már épp itt volt az ideje. Lecsó, az Lecsó marad, mert jó lesz annak. Így volt mikor ki a f.szom van a doboknál mondat is elhangzott, vagy az Aludj kiáltás után mikrofontól távol egy baszd meg is kiszaladt. Na meg persze az együttes tagjai mind egyszerre rontották el, mert csak Lecsó tudja igazán. Tehát a hangulat igazán jó volt, én persze más dalokat játszottam volna, de ez mindig így van. A koncert után megkerestük a backstage-et, mert fiatal korunkban kimaradt a közös kép, most viszont nem akartuk kihagyni. Nem voltunk sokan, de mégis többen a kelleténél. És akkor most részletek a párbeszédekből:
XY: - Van olyan hogy teljesen el tudsz lazulni?
Lecsó: - ??
XY: - Van olyan hogy teljesen el tudsz lazulni?
Lecsó:- Nem értem a kérdést, de van.

XY-né: - Nem ciki, hogy ugyanazon arcokat látod a koncerteken?
Lecsó: - Miért lenne az?

XY-né: - Miért csukott szemmel énekelsz?
Lecsó: - Mert ha látom, hogy te vagy a pasid ásít egyet, akkor elmegy a kedvem.

Magas röptű beszélgetések folytak, én kezdtem is cikinek érezni, hogy nem kérdezek csak fotót szeretnék. Persze Lecsó ehhez is jobban ért, így álljunk ellenfénybe, ami jó is lehetett volna, de így épp Lecsóra esett a fotósunk árnyéka. Sebaj erre van a photoshop. A fiúk után jöttek a lányok: Bori és Zsófi
a Honeybeastből. Persze egy időben és jó távol, hogy ne legyen kilométer hiányom. Nos kedves szervezők, ahogy jeleztem, lükeség őket külön és egy időpontra tenni. Tavaly de jó volt a női szekció: Zsófi, Bori aztán Anna. És ez így kellene, hogy legyen mindig, mert ők így jók, nem külön színpadra és külön napra, vagy épp egy időpontra. Jaja, délután hatkor volt egy habparty a medencében. Hát fergetegesre sikeredett, voltak vagy hatan a medencében. És még víz is volt benne. Én ezt balesetveszélyesnek nyilvánítottam, mert a habparty nem vízben van! Mert kérdem én a nagy hévben (ami itt nem volt) valaki elesik és ki veszi észre fuldoklás közben a vízben vagy a habban? Így csak álltam és csodálkoztam, ahogy másnap azon, hogy ezt a 6-8 embert hogyan lehetett úgy lefotózni, hogy azt hidd tényleg fergeteges volt? Na ez ám a tehetség! Gondoltam pénteken már nehezebb lesz bejutni: de nem. Mentünk és már bent is voltunk. Pénteken délután ötkor csak lézengtek az emberek: ettek, ittak de nem mulattak. Mi sem tudtunk mit kezdeni magunkkal, így jött a séta, meg a beszélgetés. Közben megfejtettük, hogy a SZIN az egyik (ha nem az egyetlen) legnagyobb múlttal rendelkező fesztivál és soha nem a lightos zenékről szólt, most pedig egyszerűen nincs arca, pedig lehetne, mert minden feltétel megvan. De igen, arctalan lett és olyan szedett vetettnek tűnt. Hogy ez azért van mert új brigád és ahogy a jó politikusok ők sem akarnak átvenni, megtartani az elődöktől?! Nem tudom, de tavaly és tavaly előtt pörgés volt, most meg jójó vagyunk meg megyünk, de

leginkább csak ide meg oda, vagy épp fel s le. Na de jött Anna. Nagyszínpad, hat óra. Hát nem tapostuk össze magunkat, pedig ő is odatette magát, ahogy szokta. Mondjuk ő is megjegyezte, hogy eddig pörgött ezerrel a nyár, most pedig olyan levezető lovaglás lett, ami nem baj, de azért ugráljunk már egy kicsit. Megtettük. Ezután jobb híján maradt egy kis lyukvágás a kádba az Intimmel, majd Nyersültünk, mert hát mégis csak SZEGED, végül pedig egy Quimby-vel zártunk. És hogy bánom-e? Nem, de ennek egy oka van, mert hogy ez SZEGED. És ha néha sokáig is tartott egy-egy arcot bezoomolni, de mikor felismertük egymást, akkor szívből tudunk örülni, mert sokan voltunk itt régről, de nem elegen. Tehát fuss SZIN fuss, mert lobogni kell, hogy kitörj a falunapok világából és odakerülj ismét a nagyok közé, mert van múltad és van jelened, így kell, hogy legyen jövőd is!