2017. október 24., kedd

Utazás, érkezés…örökmozgó India

És negyedjére. Igen. Vannak álmok amiket újra és újra szeretünk átélni, és ha megtehetjük tegyük is meg. Valahogy most később kezdtem el a készülődést. Igaz már gyakorlott India utazónak számítok, így lehet nem is izgultam annyira. E-vízumot kértem, mert épp fele annyiba kerül, mint az útlevélbe ragasztós. Nos igazán részletesen rákérdeztek mindenre, nem volt egyszerű, de 4 nap után meg is kaptam. Helyesbítek: azonnal megkaptam, de csak 4 nap múlva fedeztem fel. Ismét kölcsön bőrönddel utazok. Egyrészt mert új bőrönddel nekivágni elég butaság, hiszen ha a repteret túl is éli, az autós utazások megviselik. Ha pedig tönkre megy, a kölcsön helyett veszek egy újat és a kölcsönadó is boldognak tűnik. Szóval megkaptam a bőröndöt, elkészült a listám, és szépen lassan gyűltek a cuccok a benne. Ami nem maradhat ki: lakat az ajtóra, ruhaszárító kötél a szobába, és szúnyogriasztó. A hiedelmekkel ellentétben mindent meg lehet venni már Indiában is, rohamosan fejlődik. Szóval pakolás és indulás. Közel 3 óra vonattal Budapest. Onnan az első utunk Istanbul volt. Közel fél óra késéssel indultunk, de a levegőben behoztuk.
Felszállás után kaptunk egy jó vega szendvicset. Gyorsan eltelt ez az út, mert mikor felébredtem meglepődve láttam, milyen közel is vannak a hajók. Épp azon gondolkoztam, hogy nem szoktunk ennyire alacsonyan repülni..de valójában akkor már leszállás közben voltunk. Közel 3 óránk volt az átszállásig, de ez is hamar eltelt. Még netet is tudtam varázsolni a telefonomra. Innen Mumbai (Bombay) volt a cél. Ez több mint 6 órás út. Hát ez már azért embert nem kímélő. Felszállás után elkezdték kihozni az ételeket. És igen kezdődik az edzés Indiára. Az étel az orromat is tisztította. Valahogy a légikisérők nem voltak a topon, lassan haladtak. Már attól tartottam, hogy a tálcákat csak Mumbaiban veszik el előlem. Aztán csak eltűntek a tálcák és folytatódott a szenvedés. Mert valljuk be, hiába tudjuk, hogy maga az utazás már boldogság, az érkezés mégiscsak nagyobb öröm. Aludtam is meg nem is, aztán egyszer csak öveket be és leszállás. A reptéren pedig elkezdődött India. 

Hogy mit is látsz először? 
Tömeget. Valahogy eltűnik az intim szféra. Mindenki megy mindenfelé, és te biztos, hogy útban vagy. Mindenki neked megy, te lépsz balra vagy jobbra, de lépsz, de mégsem jó fele, és megint útban vagy. A muszlimok úgy tudnak neked menni, hogy rád sem néznek, a hindu rád néz de nem érdekli, hogy nem érted miért lök fel. Szóval el kell telni egy kis időnek mire átveszed ezt a ritmust. De nyugi a második napra te is nekimész bárkinek, és téged sem zavar, ha fellöknek. Így, mint egy fesztivál első sorában odaküzdöttük magunkat a csomagkiadóhoz és leszedtük a bőröndjeinket. Igen! Mindenkinek meglett a sajátja. Ezek után becsekkoltunk az országba/városba. Most kapott értelmet az e-vízum. Ugyanis akinek normál/eredeti volt külön sorban voltak, kb 2000-en. Mi pedig mint a vip mehettünk a gyorsforgalmi sávba. Igen ám, de..mert DE mindig van Indiában, viszont probléma nincs. Tehát az ujjlenyomat olvasó (mert ez is kell, hogy beléphess) nem igazán akart olvasni. Volt akinek elsőre ment (pl nekem) de volt aki kb 20 percet állt ott. Visszagondolva, de jó hogy nem volt köztünk renitens: ha e-vízum akkor mindenkinek e-vízum. Közben ismét varázsoltam netet a telefonomra, lejelentkeztem, hogy mindenki megnyugodjon. És kiléptünk a forgatagba. Utunkat belföldi repüléssel folytattuk tovább, de csak 4 óra múlva..ezért kivetünk a közelben szobákat, hogy lezuhanyozzunk és aludjunk egy kicsit, mert ekkor már közel egy napja úton voltunk. Út közben már kezdtem felfogni, hogy újra itt vagyok. Néztem az embereket, hallgattam a dudát. Ugyanis ha Indiában vezetsz először tanuld meg a kürt megfelelő használatát. Szerintem külön vizsgatétel, mert enélkül itt ugyan nem tudsz érvényesülni. A hotelben a csekkolás lassabban ment, mint a reptéren. Az indiaiak imádják a papírt, és igazán bürokraták. Elsőként lemásolták az útleveleinket. De ehhez csak egy ember értett. Itt tényleg felfedeztem hasonlóságot hazánk és India közt: 1 dolgozik 3 nézi. Közben néztük a helyi tejpasztőrözést. Az autóban árulták a tejet és egyből zacskóba szedték. Igazi zacskós tej indiai módra! Aztán megkaptuk a kulcsokat, lifttel felvittek a megfelelő szintre (igaz lépcsőn gyorsabb lett volna). 
Kaptunk reggelit. Terülj terülj asztalkám volt svéd módra, de én egy kis papayaval is megelégedtem. Aztán jött a vízszintbe helyezés, amire kb annyi szükségem volt, mint egy falat kenyérre. Apropó Indiában alapból az az igazi kenyérféle nincs ám, ne is keresd. Na jó nekünk alja nyugatiaknak csinálnak, de autentikus módon nincs. Nem baj, nem fog hiányozni. Szóval aludtunk aztán kisebb tanakodás után rájöttünk, hogy majdnem rossz reptérre mentünk, de aztán mégsem. Gyors csomagmérés, ahol voltak akik már most túlsúlyt fizettek, pedig még nem is vásároltak. Sajnos a nemzetközi gépeken 30kg/fő a határ, a belföldin pedig csak 15. Na ez szívás, mert én is 15 kilóval indultam. És még én sem vettem semmit sem. Na de ami késik nem múlik. Tehát harmadjára is felszálltunk. Itt is kaptunk ebédet, és igen ez már tényleg India, mert könnyezett a szemem, folyt az orrom és parlagfű sehol sem volt. Ez kérem az indiai ételek hatása. Ebéd után jól esett az alvás, ha hagytak volna, de 5 percenként figyelmeztettek, hogy kapcsoljam be vagy kapcsoljam ki az övet. Az ötödik figyelmeztetésnél már inkább bekapcsolva hagytam, és aludtam. Leszállást követően, újabb tolakodás a csomagokért majd egy buszba szálltunk és elindultunk a végcélunk felé: Tirupatiba. Nos az indiai közlekedés durva, dudával is. A lényeg, hogy már szerintem kb 2 órája buszozhattunk, és száguldás is volt (porsche, szerelem nélkül). Mégis mikor megálltunk az ember közölte, hogy 48 km-et mentünk eddig és még van 100 hátra. MI?? Ennyi idő alatt hazánkban 200 km-et teszel meg.. 
Gyorsan be is mentem a boltba és egy magnum jégkrémbe fojtottam bánatomat. A következő 100 km igazi szenvedés volt: meleg volt, vagy épp a légkonditól hideg, ragadtam a kosztol, fáradt voltam, hiszen közel 30 órája utaztam. Semmi sem volt jó csak egy valami: az érkezés. Szobáinkat gyorsan elfoglaltuk, fürdés és alvás. Utóbbival volt némi gondom, ugyanis sokféle ismeretlen zaj volt és nem tudtam, hogy mi okozza: majom, sakál, vagy ember, vagy tudom is én mi. Kattogott az óra, csöpögött a csap. 30 fok és 80% páratartalom. Így aztán bedugtam a fülemet egy kis zenével álomra hajtottam fejem.