2008. december 31., szerda

2008


A tűz és a parázs esete
2008. dec. 30. 16:06 - írta nirriti222

Sokan szokták kérdezni, hogy hogyan is viszonyulunk Istenhez. Hogy lehet, hogy Isten minden, hogy lehet, hogy mi szerves részei vagyunk, azonos tulajdonságokkal rendelkezünk, de még sem tartjuk magunkat Istennek. Hogy mit jelent az, hogy minőségileg azonos tulajdonságaink vannak, de mennyiségileg más. A múltkori sejtülésünkön egy egyszerű példával magyaráztuk meg. Vegyük a tűzet, s a benne lévő parazsakat. A tűz Isten, mi pedig élőlények a parazsak vagyunk. Azonos helyről származunk, azonos tulajdonságaink vannak. S nincs is semmi gond, míg a sok kis parázs a tűzben pattog. De mikor túl messzire pattan, elveszti tulajdonságát. Lényegében megmarad mind, de kell hozzá egy kis löket, hogy ismét a tűz (jelen esetben Isten) része lehessen. 

El van tökélve...
2008. dec. 30. 11:22 - írta nirriti222 

Háromnapi döglődés után nehezen szántam rá magam, hogy reggeli programra menjek. De a végén az Urak felkeltése után rászántam magam. Mínuszok repkedtek, s ez nem esett jól. Japa közben a kezem majd lefagyott. A reggeli leckéken először a Bhagavad-Gitaból olvasunk el egy fejezetet. Most nem egészet olvastunk, mert a 18 nagyon hosszú így több részre bontjuk. Jelen esetben a boldogságról, a megértésről valamint az határozottságról beszéltünk, természetesen a három kötőerő szerinti felosztásban. Valahogy mindig úgy hozza a sors, hogy a szenvedélyről szóló kérdések valamint válaszok nekem jutnak. Persze nincs ezen mit csodálkozni, hogy egónk úgy működik, hogy mindent magára vesz. 
De nézzük mi is a megértés csoportosítása:
„Az a megértés, aminek segítségével az ember tudja, hogy mit kell tennie, és milyen cselekvéstől kell tartózkodnia, mitől kell félnie és mitől nem, mi az, ami leköti, és mi az, ami felszabadítja, a jóság kötőerejébe tartozik.”
„Az a megértés, amely nem tud különbséget tenni a vallás és a vallástalanság, valamint a végrehajtandó és az elkerülendő tettek között, a szenvedély kötőerejében van.”
„Az illúzió és a sötétség varázsa alatt a vallástalanságot vallásnak, a vallást vallástalanságnak vélő, mindig rossz irányba törekvő értelem a tudatlanság kötőerejébe tartozik.”
Szerintem ezek sok magyarázatra nem szorulnak. A legfontosabb az, hogy törekedjünk a legelsőre.
Na s a határozottságról:
„Az a töretlen határozottság, amelyet azzal a rendíthetetlenséggel lehet fenntartani, melyre a yoga gyakorlásával tesz szert az ember, s ami így fegyelmezi az elme, az élet és az érzékek működését, a jóság minőségében van.”
„Az a határozottság, amely az embert szorosan a vallás, az anyagi gyarapodás és az érzékkielégítés terén elérhető gyümölcsöző eredményekhez köti, a szenvedély minőségében van.”
„Az az ostoba eltökéltség pedig, amely nem képes túljutni az álmon, a félelmen, a bánkódáson, a mogorvaságon és az illúzión, a tudatlanság kötőerejébe tartozik.”
Itt is az a legfontosabb, hogy szánjuk rá magunkat a változásra. Az a szép az egészben, hogy nagyjából be tudjuk lőni magunkat hogy hol tartunk, s mivel a cél világos, így akár könnyű dolgunk is lehetne. 

Karácsony, főzés, utazás, védőoltás
2008. dec. 28. 11:34 - írta nirriti222

Előrébb hoztuk a karácsonyt egy nappal, mivel sok felé kellett utaznunk: Dunakeszi, Szeged, Debrecen. Az ekadasis böjt most egyszerű volt. Köszönhetem ezt az otthonunkba költözött Uraknak, na meg a sok teendőnek. Persze ezek mind az ételek köré összpontosultak. Egyik nap beigliztünk, másnap pedig az ünnepi menüt készítettem. Igen, én. Aki ismer azt tudja, hogy nem vagyok az a konyhatündér, de valahogy én akartam elkészíteni mindent. Így a reggeli ébresztés után hozzá is láttam: töltött káposzta rizzsel, szójával és füstölt sajttal, aszalt szilva leves (túl sok habarással), zabkorpás keksz és linzer. 


Soknak tűnt ez elsőre, de 11-re kész lettem mindennel. S ajánlás után nem is bírtam ki: meg kellett kóstolnom. El sem akartam hinni, hogy ezt én alkottam. Igaz párom reggel megemlítette, hogy nyugi az Urak segíteni fognak. Ennyi erővel akár ők is főzhették az egészet, mert én nem hiszem, hogy én voltam. Na de ezen túllépve, összekészítettem ad-hoc jelleggel a kis ajándékokat, s elindultam a központba, mert közben egy kis indiai kirakodóvásárt is meghirdettünk. Voltak vásárlók is. Este megtörtént az ünnepi  vacsora. 24-én pedig az utazásunk. Először Dunakeszi, majd Fót, majd Budapest, majd Szeged, s utána 27-én ismét Debrecen. Közben Szegeden megkaptam a hepatitis és az agyhártya gyulladás elleni védőoltást, s utóbbi influenzához hasonlatos tüneteket okozott. Így a 27-ei utazás nem esett olyan jól: izomfájdalom, láz. Persze egy kis megfázás is társult hozzá. Sebaj a cél a fontos nem az út!
 

Védelem 1
2008. dec. 25. 9:47 - írta nirriti222
Megkaptam a hepatitisz elleni védőoltás első adagját. Egy élmény volt mondhatom. Miért is utálom a tűket oly nagyon?
 
Saphala Ekadasi
2008. dec. 22. 9:51 - írta nirriti222
A böjtnapokról már többször is írtam. Egy bhakta kegyéből hozzájutottam a magyar nyelvre lefordított Ekadasi történetekhez, így az adott napokon megosztom veletek. Tanulságos kis történetek ezek.
Saphala Ekadasi
Judhisthira Mahárádzs szólt: „Ó Sri Krsna, hogyan hívják azt az Ekádasit, amely Pausa hónap (dec.-jan.) sötét felére esik? Hogyan tartják meg, és melyik múrtit kell imádni azon a napon? Kérlek, mondd el nekem ezt részletesen, ó Dzsanárdana.” Az Istenség Legfelsőbb Személyisége válaszolt: „Ó királyok legjobbja, részletesen elmondom neked a Pausa-krsna Ekádasi dicsőségeit, mivel hallani kívánod.
„Nekem sem az áldozat, sem az adományozás nem szerez olyan örömet, mint azok a bhaktáim, akik teljes böjtöt tartanak Ekádasin. Ezért Ekádasin, az Úr Hari napján mindenkinek böjtölnie kell, a legjobb képességei szerint.
„Ó Judhisthira, kérlek, hallgasd meg osztatlan értelemmel, mennyire dicsőséges az a Pausa-krsna Ekádasi, amely Dvádasira esik. Mint korábban elmagyaráztam, nem szabad különbséget tenni a számos Ekádasi között. Ó király, most elmondom neked, hogyan kell megtartani a Pausa-krsna Ekádasit, mert ez az egész emberiség javára válik.
„A Pausa-krsna Ekádasit Szaphalá Ekádasi néven is ismerik. Ezen a szent napon az Úr Nárájanát kell imádni, mert Ő az uralkodó múrti. A böjtölés korábban leírt módszerét kell követni. Ahogyan a kígyók között Sesa-nága, a madarak között Garuda, az áldozatok között az Asvamedha-jagja, a folyók között Gangá anya, a félistenek között az Úr Visnu, és a kétlábú lények között a bráhmanák a legjobbak, valamennyi böjtnap között  a legjobb az Ekádasi. Ó legkiválóbb király, ki a Bharata dinasztiában születtél, nagyon kedves lesz az a számomra, aki szigorúan megtartja az Ekádasit, és mindenféle módon tiszteletben részesítem. Most hallgasd meg, amint elmondom, hogyan kell a Szaphalá Ekádasit megtartani.
„Szaphalá Ekádasin a bhaktámnak azzal kell imádnia engem, hogy friss gyümölcsöket ajánl fel a hely, az idő és a körülmények szerint. Meditáljon rajtam, mint a mindeneknél kedvezőbb, Legfelsőbb Személyiségen. Ajánljon fel nekem jámbira gyümölcsöt, gránátalmát, bételt, kókuszdiót, guavát, dióféléket, szegfűszeget, mangókat és különféle aromás fűszereket. Füstölőt és fényes ghí lámpásokat is ajánljon fel, mert az ilyen lámpások felajánlása Szaphalá Ekádasin különösen dicsőséges. A bhaktának meg kell kísérelnie, hogy egész éjjel ébren maradjon.
„Most kérlek, hallgasd meg osztatlan figyelemmel,amint elmondom neked, mennyi érdemet nyer az, aki böjtöl és az egész éjszaka ébren marad. Ó királyok legjobbja, nincs olyan áldozat vagy zarándoklat, amely éppen annyi vagy több érdemmel járna, mint a Szaphalá Ekádasin való böjtöléssel szerzett. Ez a böjt – különösen ha valaki egész éjjel ébren tud maradni és virraszt – éppen annyi érdemet nyújt a hittel teljes bhaktának, mintha ötezer éven át önsanyargatásokat végezne. Ó oroszlán a királyok között, kérlek, hallgasd meg ennek az Ekádasinak a dicsőséges történetét.
„Volt egyszer egy Csampávatí nevű város, ahol a szent király, Máhismata uralkodott. Négy fia volt, akik közül a legidősebb, Lumpaka mindig nagyon bűnös dolgokkal foglalta el magát – törvényellenes nemi élet mások feleségeivel, szerencsejátékok, állandó kapcsolat ismert prostituáltakkal. Gonosz tettei lassanként felemésztették apja, Máhismata király vagyonát. Lumpaka kritizálni kezdte a félisteneket és a bráhmanákat, és minden nap gyalázta a vaisnavákat. Végül Máhismata király belátta, milyen helyzetbe került a fia, és száműzte az erdőbe. A királytól való félelmükben még a részvétteljes rokonok sem siettek Lumpaka védelmére, olyan dühös volt a király, és Lumpaka annyira bűnös.
Lumpaka nagyon megzavarodott a száműzetésben, és ezt gondolta, ’Apám elküldött, még a rokonaim sem éltek ellenvetéssel. Hát most mit csináljak?’ Bűnös tervet szőtt, azt gondolta, ’A sötétség leple alatt visszalopakodok a városba, és kifosztom a gazdagságát. Napközben az erdőben maradok, de éjjel visszatérek a városba.’ Ilyen gondolatokkal hatolt be Lumpaka a sötét erdőbe .Napközben számos állatot megölt, éjjel pedig értékes dolgokat lopott el a városból. A városlakók többször elkapták, de békén is hagyták a királytól való félelmükben. Azt gondolták, biztosan a korábbi születéseiben elkövetett bűnök miatt veszítette el királyi képességeit, ezért cselekszik ilyen bűnös módon.
„Bár Lumpaka húsevő volt, minden nap gyümölcsöket is evett. Egy öreg banjan fa alatt tanyázott, amely véletlenül nagyon kedves volt az Úr Vászudevának. Mi több, ezt a fát sokan az erdő összes fája isteneként tisztelték. Lumpaka sok-sok bűnös és kárhozatos dolgot követett el, de amikor eljött az ideje, megérkezett Szaphalá Ekádasi. A megelőző napon Lumpakának az egész éjjelt álmatlanul kellett töltenie, annyira fázott, és olyan vékony volt a takarója. A hideg nemcsak elrabolta a nyugalmát, de majdnem meg is ölte. Mire a Nap felkelt, a fogai vacogtak, alig volt eszméleténél, és még Ekádasi reggelén sem tudta összeszedni magát kábulatából.
„Mire eljött a délidő, a bűnös Lumpaka valahogy összeszedte magát és felkelt helyéről, a banjan fa alatt. De lépten-nyomon megbotlott és elesett. Lassan és húzódozva vánszorgott, mint a sánta ember, nagyon szenvedett az éhségtől és a szomjúságtól a vadon közepében. Annyira elgyengült, hogy egyetlen állatot sem tudott megölni azon a napon. Mi több, arra fanyalodott, hogy azokat a gyümölcsöket szedje össze, amelyek lehullottak a földre. Mire visszatért a banjan fához, lenyugodott a nap.
„Lumpaka maga mellé tette a gyümölcsöket, a földre, és jajveszékelni kezdett, ’Ó, jaj nekem! Mit csináljak? Drága apám, mi lesz belőlem? Ó Sri Hari, kérlek, könyörülj rajtam, és fogadd el ezeket a gyümölcsöket!’ Megint álmatlanul kellett töltenie az egész éjszakát, de közben az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Madhuszúdana örömet talált Lumpaka erdei gyümölcs-felajánlásában, és elfogadta azt. Lampaka, ha nem is tudatosan, de teljes Ekádasi-böjtöt tartott, és azzal az érdemmel, amelyet azon a napon nyert, minden további akadály nélkül visszakapta a királyságát.
„Hallgasd meg, ó Judhisthira, mi törént Máhismata király fiával, kinek szívében éppen csak egy kevéske érdem sarjadt.
„Amikor a Nap teljes pompájában felkelt az Ekádasit követő napon, egy markos ló közeledett, és megállt Lumpaka mellett. Ugyanakkor a tiszta kék égből váratlanul megszólalt egy hang: ’Lumpaka, ez a ló a tied. Ülj fel, fogd vágtára, és üdvözöld a családodat! Ó Máhismata király fia, az Úr Vászudeva kegyelméből és a Szaphalá Ekádasi megtartásával szerzett érdemből minden további akadály nélkül visszakapod a királyságodat. Ennyi hasznot szereztél azzal, hogy böjtöltél ezen a kedvező napon. Menj most az apádhoz, és élvezd jogos helyedet a dinasztiában.’
„Amennyi szavak hallatára Lumpaka felült a lóra, és visszalovagolt Csampávati városába. A Szaphalá Ekádasin való böjtöléssel szerzett érdem erejénél fogva megint szép külsejű herceggé vált, és el tudta meríteni az elméjét az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Hari lótuszvirág lábaiban. Más szavakkal, az Én tiszta bhaktámmá vált.
„Lumpaka tiszteletteljes hódolatát ajánlotta az apjának, Máhismata királynak, és visszavette hercegi felelősségét. Amikor Máhismata király látta, hogy Lumpakát vaisnava jelvények és tilaka díszítik, neki adta a királyságát, és Lumpaka sok-sok éven át uralkodott anélkül, hogy ellenségei lettek volna. Valahányszor eljött az Ekádasi, nagy odaadással imádta a Legfelsőbb Urat. És Sri Krsna kegyelmében szépséges feleséget, kiváló fiat kapott. Öregségére átadta a királyságot a fiának – éppen úgy, ahogyan azt az ő apja, Máhismata király adta neki – és azután visszavonult az erdőbe, hogy szabályozott elmével és érzékekkel szolgálja a Legfelsőbb Urat. Minden anyagi vágytól megtisztulva hagyta el a testét, és hazatért, vissza az Istenséghez, az Úr Sri Krsna lótuszvirág lábaihoz közeli helyet nyerve.
„Ó Judhisthira, aki úgy közeledik hozzám, mint Lumpaka tette, teljesen megszabadul a siránkozástól és aggódástól. Mi több, mindenki híres lesz ebben a világban, aki ezt a dicsőséges Ekádasit megfelelően megtartja – még akkor is, ha öntudatlanul, mint Lumpaka. Halálakor tökéletesen felszabadul és visszatér Vaikunthába. Efelől nincs kétség. Sőt az is, aki csak hall Saphalá Ekádasi dicsőségéről, ugyanannyi érdemet nyer, mint az, aki elvégez egy Rádzsaszúja-jagját, és végül, a következő születésében a mennybe megy.”
Így végződik a Pausa-krsna Ekádasi vagy Saphalá Ekádasi dicsőségének története, a Bhavisja-uttara Puránából.
Persze a várakozás nem jelent tétlenséget, hiszen a repülőjegy árát át is utaltam, mivel minél hamarabb veszik meg annál olcsóbb, s jelen esetben arról van szó, hogy vagy 330ezer, vagy 370 ezer. Na ez nem mindegy. Főleg hogy kedves egészségügyben dolgozó anyum, már 30ezer forint értékű védőoltást szedett össze nekem. Na ezt éljem túl.  

Másnap
2008. dec. 21. 20:08 - írta nirriti222 

Még ébresztés előtt kezelésbe vetem Gauranga „monoklis” szemét. Kicsit tudtam javítani a helyzetén, de nem vagyok elégedett. A délután programra bevittük őket, vagyis jöttek Ők is velünk. A bhakták énekeltek nekik, dicsérték szépségüket, hódolatukat ajánlották Nekik.


Közben rájöttem, hogy aki készítette őket, valószínűleg közel sem érezhette azt ami mi, mert neki csak egy a sok közül, nekünk meg Ő az egyetlen. A program jó hangulatban telt, igaz nem voltunk sokan.
A tegnapi gondolatomat folytatnám: vagyis ott tartottam, hogy Arjuna aki tiszta bhakta volt megrettent az Úr transzcendentális látványától. Mi meg nem is láthatjuk Őt így. De az Úr nagyon kegyes, és így megnyilvánítja magát úgy, hogy mi láthassuk Őt. Tehát a murti Maga az Úr, ezét nem bálványimádatról beszélünk mi:
„Tiszteletteljes hódolatomat ajánlom Sri Krisna Caitanyának és az Úr Nityanandának, akik olyanok, mint a nap és a hold! Egyszerre emelkedtek fel Gauda horizontján, hogy eloszlassák a tudatlanság sötétségét, s így csodálatos módon mindenkire áldásukat adják.”



Az új lakók
2008. dec. 20. 22:34 - írta nirriti222 

Megérkeztek az Urak az otthonunkba, Gaura-Nitai formában. Ők murtik. Fontos tudni, hogy a mi gyakorlatunkban  ez nem bálványimádás. Valahogy a legegyszerűbb úgy megérteni, hogy úgysem hinnénk el ha valaki elénk állna, s közölné, hogy Ő maga az Isten. Sőt a mi szemeinkkel valójában nem is láthatnánk őt, de ha mégis annyira tiszták lennénk, s Ő pedig annyira kegyes, hogy megnyilvánulna előttünk, valószínűleg ugyanúgy reagálnánk, mint a Bhagavad-Gitában Arjuna:
„Arjuna az univerzális formában végtelen sok szájat, végtelen sok szemet és végtelen sok csodálatos látomást pillantott meg. A formát számtalan mennyei ékesség díszítette, s isteni fegyvereit a magasba tartotta. Isteni virágfüzéreket és ruhákat viselt, teste balzsamoktól illatozott. Az egész csodálatos, ragyogó, végtelen és mindenhová kiterjedő volt.”
„Óh, mindent átható Visnu! Az eget betöltő ragyogó színeid, tátott szájaid, valamint hatalmas, izzó szemeid láttán elmémet félelem tölti el. Nem vagyok képes tovább megőrizni rendíthetetlenségemet és elmém egyensúlyát.”
„Óh, urak Ura, óh, világok menedéke, kérlek, légy kegyes hozzám! Lángoló halotti arcaid és félelmetes fogaid látványa elűzte lelki békémet. Bármerre nézek, zavarodottság lesz úrrá rajtam.”
„Boldog vagyok, hogy megpillanthattam ezt az univerzális formát, melyet sohasem láttam ezelőtt, de ugyanakkor félelem gyötri elmémet. Kérlek hát, részesíts kegyedben, s fedd fel ismét formádat, mint az Istenség Személyisége, óh, urak Ura, univerzum hajléka!”
Tehát megérkeztek. Napok óta várom Őket, többek közt mert tudtam feladatom van velük. Mert hát mégis csak indiai munka, így a szemük egy kis kiigazítást igényel, hiszen a kifestésükre még nincs fedezet a pénztárcánkban. Így vettek lakbenzint, s a felesleges festékanyagot leszedtem, s szemhéjtussal kiigazítottam. De csak egyikük szeméhet nyúltam így először, a másikhoz még erőre van szükségem. A szemigazítás után jött a ruha. Elsőre fogalmam sem volt, hogyan is kell, hiszen kevés dhótit (az a „szoknya” amiben járnak nálunk a fiúk) vettem fel. De aztán csak összehoztuk, s szerintem szépek lettek: 

Nehéz beszélni egy álomról, egy vágyról ami beteljesülés előtt áll. Hirtelen felindulásból egész éjszaka nem aludtam. Majd lenyugtattam magam, hisz március elseje messze van még: nem készíthetem ki magam, elég lesz az indulás előtti pár nap. Addig is csak ámulok, és várakozok.

Egy álom valóra válhat????
2008. dec. 15. 22:05 - írta nirriti222

INDIA KÖRÚT – ÚTITERV
2009. március 1. – 2009. március 14.
 
1. nap: Repülőút Új Delhibe, érkezés Vrindávanába
2. nap: Vrindavana
Látogatás Inda egyik legszentebb helyére: Vrindavanaba, melyet az ötezer templom városának is neveznek. Ez a Delhi közelében található kis város Krisna születési helye, így a hinduk körében az egyik leginkább tiszteletben tartott zarándokhely. A nyugati turizmus azonban (szerencsére) még nem fedezte igazán fel, így itt tetten érhetjük mind India mely szakrális oldalát, mind az ősi indiai kultúra számos máig elő aspektusát. Emellett bepillantást nyerhetünk a bhakti-yoga mantra meditációs gyakorlatába és számos művészien elkészített vaisnava templom világába is.
3. nap: Varsana
Vrindavana közelében található Varsana, melynek festői dombjai között számos kis falu, magányos palota es templom búvik meg. Ha lehet azt mondani, meg Vrindavananal is kézzel foghatóbb itt az egyszerűségéről es tisztaságáról híres ősi indiai falusi kultúra.
4. nap: Vrindavana - Govardhana
A harmadik napon – vérmérsékletünktől függően – ellátogathatunk Vrindavana híres bazárjaiba, ahol igen kedvező áron juthatunk indiai kelmékhez, ruhákhoz, arany es ezüst ékszerekhez, vagy útnak indulhatunk egy közeli szép szent helyre, Govardhanaba.
5. nap: Agra – Taj Mahal
Természetesen a mi nem egészen szokványos turista utunkból sem maradhat ki a hírneves Taj Mahal megtekintése Ezt a pompás építészeti remekművet egy sírig hő férj építette mintegy 350 evvel ezelőtt. A mesteri szimmetriáról tanúskodó épület, es az azt övező paradicsomi kert is méltán vált az Indiába érkezők egyik legfőbb látnivalójává.
6-7. nap: Jaipur
Jaipur a Maharadzsak városa, melyet a rózsaszín városnak is szoktak nevezni. (Frei Tamás egyik műsorából biztosan ismerős a hely…) Szamos nevezetességet találunk ebben a nyugati színvonalú infrastruktúrával rendelkező városban is. Meglátogatunk még egy különleges, kőből épült csillagvizsgálót, a Jantar Mantart. Elefántháton felkapaszkodunk a híres Jaipuri erődbe, illetve meglátogatjuk a Maharadzsak palotait, Mirabai templomát és számos más templomot is.
8-9. nap: Delhi
Vrindavana magával ragadó atmoszférája és Jaipur pompája után belevetjük magunkat Delhi forgatagába, mégha csak másfél napra is. Azonban itt is meglátogatunk olyan, mely lelkiséget árasztó csodálatos helyeket, mint az ISKCON vaisnava temploma, a Bahai vallás központjának számító lótusz épület, vagy egy ugyancsak vaisnava templom, a monumentális Akshardham. Mindezek mellett a város főbb nevezetességeit, múzeumait is fölfedezzük.
10-13. nap: Rishikesh
Delhi után a Himalaja fele vesszük az utunkat, es az egzotikus kirándulásunk utolsó négy napját a hegység alsóbb vonulatain található festői szépségű kis városkában, Rishikeshben töltjük. A Gangesz tiszta vize – meg mielőtt hatalmas folyammá duzzadna – sebesen áramlik itt Rishikesh völgyében. Ez a hely eszményi lehetőségeket biztosit a pihenéshez, gyógyuláshoz és a meditációhoz is. A pihenéshez a nyugodt, hegyvidéki atmoszféra es levegő segít hozzá. A gyógyulásra a városban található számos híres és elismert ayurvédikus klinika, illetve gyógyító biztosít lehetőséget. A meditáció és yoga különféle formait pedig az itt található yoga ashramokban is kipróbálhatjuk. A kikapcsolódás egyéb formait is megtalálhatjuk Rishikesben. Szerencsénkre meg ezt a helyet sem özönlötték el az indiai es nyugati turisták, így esténként nyugodtan sétálgathatunk a kis varos utcain. Napközben meglátogathatjuk a fürdésre alkalmas (am kissé hűvös) Gangesz finom homokos partjait, es felfedezhetjük a környék gyönyörű vizeseseit, illetve befizethetünk egy vadvízi evezésre is. Aki a környező falusi kultúrát szeretné tanulmányozni, a hegyi ösvényeken olyan kis rizs termelő falvakhoz juthat el, melyeket a modern világ nem tud megközelíteni, - így megfertőzni sem.
14. nap: Repülőút Magyarországra
 

Maharaja ismét
2008. dec. 14. 21:04 - írta nirriti222
Próbálom behozni a lemaradásomat. December 14-én ismét vendégünk volt Sivarama Maharaja. Sokat jár mostanság felénk, kegyes. A vasárnapi programot Ő vezette. Tartott egy nagyszerű bhajanat.
Majd egy előadást, a Bhagavad-Gitából 4.13:
 „Az emberi társadalom négy osztályát Én teremtettem az anyagi természet három kötőereje és a rájuk jellemző munka szerint. Tudd meg, hogy bár Én vagyok e rendszer alkotója, Én mégis nem-cselekvő és változatlan vagyok!”
Felvétel is készült. Reméljük a honlapján meg is hallgathatjuk: www.sivaramswami.com
Sokat sajnos nem tudtam fotózni, mert Maharaja szerint, aki fotót készít az ne figyel. S ebben igaza van. Mert ha karmi énemet nézem, ha egy koncerten elkezdek fotózni, akkor csak arra figyelek, hogy minél jobb képeket készítsek, s a koncertet nem is figyelem.
A kirtanra meg előléptem mata kirtana vezetővé. Én, akinek ez a stílus nem igazán illeszthető be a bakancsos, oldalzsebes image-be. Teljes erőmmel arra figyeltem, mikor hova lépek, hiszen elől álltam így a többiek követtek. A végére még egy kis ugri- bugri is belefért, ha már épp Gaura-Nitaiékról esett „szó”.
S zárszóként bemutatom legifjabb matajinkat, aki nyáron Somogyvámoson beleszeretett a rózsaszín ruhás Gaura-Nitai murtiba, így szülei meg is vették neki azonnal, azóta ő ajánl az Uraknak: vizet és friss gyümölcsöt. Inike ki jaya: 



Visnu az Orange-ban
2008. dec. 13. 20:47 - írta nirriti222
Mc prabhunak köszönhetően – aki elintézte a krisnás freeblog főoldalt – megnőtt a látogatottságom, így rájöttem, hogy megint elhanyagoltam a blogomat.
Na akkor nézzük: Visnu est az Orange-ban. Délután kettőre mentem a központba, mert a shop-os prédikálós, könyvárulós (sankirtana) szolgálatot kaptam. Nem egyszerű ez egy pub-ban. Azért sikerült jó pár dobozt megtömnöm áruval. A pub-ban szembesültem a lehetőségekkel: lehet érdemes lett volna felderíteni előtte a terepet, mert így elég gyatra kinézetű lett az indiai bolt.

A második fizető vendég az egyik új kollegám volt, megjegyzem nem én szóltam neki, s azt sem tudta, hogy nekem közöm van ehhez az egészhez. Így kissé megszeppenve, száriban köszöntem neki. De rá kellett jönnöm, hogy semmi különleges nincs abban amit én csinálok, mert a világ legtermészetesebb módján fogadta a köszönésemet, s kérdezte mi jót árulok. Hát ennyit erről.

Filmvetítéssel kezdtünk, mely a Gangeszről szólt. Nem sokat láttam belőle, de azt mondták érdekes volt. A koncertből viszont annál többet hallottam. Sokaknak hangos volt, nekem nem.  A végén meg egy modernebb kirtana csapat is összeállt.
Sajnos prédikálni nem sok lehetőségem volt, viszont a prasadam osztásban ismét sikert arattunk. Este 11 után indultunk vissza a központba, s bár össze kellett szorítanom a fogamat, de visszapakoltam mindent a helyére.




Pofon az egónak

2008. nov. 17. 11:10 - írta nirriti222  

Van egy Katyayani-vratank. Ezekben a vratakban mindig valamiféle lemondást kell gyakorolni. Általában ez az étkezési szokásainkra vonatkozik. Gondoltam, ez a 28 napos rizs+mung bab kúra jót tesz majd a testemnek, s nem utolsó sorban a lelkemnek is. Bírtam is három napig, s ráadásul ezt sem só nélkül. Vasárnap vendégünk volt Sivarama Swami Maharaja, s mint minden előadásában, most is magamra ismertem, pedig alig hallottam belőle valamit, mivel vendégfogadó, jegyárus lány voltam. De a lényeg, hogy ne a legnehezebbel kezdjük a dolgokat, tudjuk mindig hogy mi a cél, s hogy mit miért teszünk. Magamra vonatkoztatva, annyit szűrtem le, hogy egyszer majd biztos megbírom csinálni, már ha tényleg akarom. Addig is ebben a hónapban minden nap eszem mung babot valamilyen formában. De hangsúlyozom ez a vrata nem erről szól.

A naptár esete

2008. nov. 13. 11:09 - írta nirriti222

Barátnőm egy falinaptárt tett a postaládánkba. Mire hazaértem persze eltűnt. Zavart a dolog így kiírtam a postaládára: „Kedves ismeretlen! Ha kell naptár szólj nyugodtan mert van és adok, de ne vedd ki a postaládámból mert nem illik.” Úgy gondoltam, hogy akárki vette is el, ahogy elmegy a postaláda mellett rá fog pillantani, hiszen egy kis lelkiismeret csak van minden embernek. S lássatok csodát: másnap délutánra visszakerült a ládába. Mondhatnám, hogy vannak még rendes emberek, de valójában csak elvette azt ami nem az övé.

A Dalai Láma szerint is..


2008. nov. 10. 18:58 - írta nirriti222

"..valóban azt látjuk, hogy az emberek mindenütt gazdag és szegény országokban egyaránt - minden elképzelhető eszközzel igyekeznek javítani életkörülményeiken. Furcsa módon nekem mégis az a benyomásom, hogy az anyagilag fejlett országokban élők minden iparkodásuk ellenére aránylag kevésbé elégedettek, kevésbé boldogok, és aránylag többet szenvednek, mint a legelmaradottabb országokban élők. Ha összehasonlítjuk a gazdagokat a szegényekkel, gyakran úgy tűnik, hogy a nincstelenek, még ha esetleg fizikai fájdalmakat és szenvedést kell is kiállniuk, kevesebbet aggódnak. Ami a gazdagokat illeti, néhányan tudják, hogyan használják értelmesen a vagyonukat - tehát ahelyett, hogy fényűző életmódra költenék, inkább megosztják a szükséget szenvedőkkel -, de a legtöbbjük nem képes erre. Még többet akarnak, s annyira elragadja őket a szerzésvágy, hogy semmi másnak nem marad hely az életükben. Így aztán elfelejtik, milyen álmokat szőttek a boldogságról, amelyet éppen az anyagi javaktól reméltek. Ennek következtében pedig állandóan háborog a lelkük, féltik is, amit megszereztek, ugyanakkor tovább is gyarapítanák - egyszóval szenvednek mentálisan és szenvednek érzelmileg, jóllehet a külső szemlélő azt hihetné, tökéletesen kielégítő és kényelmes életet élnek. Erre enged következtetni az anyagilag fejlett országok lakosai között rendkívül gyakori és széles körben elterjedt szorongás, elégedetlenség, frusztráció, bizonytalanság és depresszió."

Na mi a baj?

2008. nov. 10. 18:02 - írta nirriti222

Reggel 13 kör japával értem be a munkahelyre. Mégis csak lehet valami hatása, mert még telefonon keresztül is rákérdeztek, hogy mi bajom van, miért van rossz kedvem. A közvetlen kollegák közül pedig ketten is megkérdezték, hogy valami bajom van? Először azt hittem ez rossz, de párom felvilágosított, hogy ez egyáltalán nem biztos, hiszen egyszerűen csak azt láthatták rajtam, hogy magamba vagyok fordulva, s nem velük foglalkozom. A magamba vagyok fordulva kifejezés ebben az esetben nem a depressziót jelenti, hanem a magamban levő elmélyedést, hiszen azt nem merném állítani, hogy az Úr Szent nevében, vagy akár formájában mélyedtem el.. nem vagyok én azon a szinten, de azt kell mondjam haladok egy úton, ezt látom s ezt érzem, s ez azért megnyugtat.

Ja s kollégáimnak a válasz csak annyi volt, hogy reggel meditáltam közel egy órát, s lehet ezért tűnök másnak. Ők meg ennyit válaszoltak: ja értem.. De ezt kétlem, viszont elfogadják hóbortjaimat, s ez már nekem fél siker!

Rezgés érzékenység

2008. nov. 9. 20:22 - írta nirriti222

Arra döbbentem rá, hogy érzékenyebben reagálok mostanság az emberek kisugárzására. Szó szerint érzem a vibrációjukat, s nem tudom tolerálni. Nagyon zavarnak, s a legszívesebben menekülnék tőlük. Ma ismét japa-maratont tartottunk. S az első 16 kör szenvedéssel teli volt. Viszont a második 16 már élvezetes. S csak most jöttem rá, hogy ennek valószínűleg az lehetett az oka, hogy a két zavaró tényező kiment levegőzni, s nem voltak velem egy légtérben. Régebben is éreztem a negatív rezgéseket, de valahogy nem tulajdonítottam nagy jelentőséget ennek, egyszerűen odébb álltam, vagy egyszerűen elfogadtam, hogy nem a személy hibája. Valahogy az alvásom sem jó, vagyis az álmaim zaklatottak. Életem egyik legnagyobb csalódását kellett újraélnem álmomban, majd másnap egy terror támadást néztem végig: autók robbantak, testrészek repkedtek, én meg egy fotelban ültem és nézelődtem. Összegezvén: nem vagyok topon.

Olvasván

2008. nov. 7. 20:47 - írta nirriti222

 „Szerte az univerzumokban az élőlények életről életre saját tetteik gyümölcseit élvezik. Néhányukra hatással lehet a tiszta bhakták társasága, s így azáltal, hogy megérzik ezt az ízt, lehetőségük nyílhat az odaadó szolgálat végzésére. Ez az íz az odaadó szolgálat magja. Aki szerencsés, és megkapja ezt a magot, annak tanácsos elültetnie azt a szívének mélyén. Ahogyan az ember egy magot megöntöz, hogy gondot viselve rá termővé tegye, úgy az odaadó szolgálat magjának — amelyet a bhakta szívében ültettek el — öntözése abból áll, hogy az Úr szent nevét és kedvteléseit hallgatja és dicsőíti. Ha az odaadó szolgálat növényéről ekképpen gondoskodunk, a növény fokozatosan növekedni kezd, s a bhakta, aki a kertész szerepét játssza, tovább öntözi az állandó hallás és dicsőítés vizével. Az odaadó szolgálat növénye lassanként olyan magasra nő, hogy áthalad az egész anyagi univerzumon, s egyre magasabbra nőve eléri a lelki világot, míg el nem jut Goloka Vrndavana bolygóig. A bhakta-kertész már az anyagi világban is kapcsolatban áll az Úr hajlékával pusztán azzal, hogy a hallás és dicsőítés odaadó szolgálatát végzi. Ahogyan egy növény egy erős fa védelmét keresi, úgy az odaadó szolgálat növénye, amelyet a bhakta gondoz, az Úr lótuszlábánál keres menedéket, s így megerősödik. Amikor a növény megerősödik, gyümölcsöt hoz, a kertész pedig, aki nevelgette, megízlelheti a szeretet gyümölcsét, s élete sikeressé válik.”

Week

2008. nov. 5. 20:43 - írta nirriti222

Egy újabb hét telt el, újabb vasárnapi programmal, és egy újabb sejtprogrammal. A vasárnapi programon kicsit kívülállónak éreztem magam, a kirtanra találtam vissza. A sejtprogramon volt egy közös mantrameditáció. Volt benne jó is: például, hogy úgy japázhattam, hogy nem kellett számolnom (megtette más). A zavaró az a tempó volt. Túl lassú volt, s sokszor a szent név helyett arra kellett figyelnem, hogy tartsam az iramot. De lényegét tekintve egy élménnyel lettem gazdagabb.

2008. október

Ismét Müller Péter
2008. okt. 31. 9:22 - írta nirriti222
 
Minden blogtársamnak átadnám Müller Péter gondolatát az írók és az írásról:„Abban a pillanatban, amint valaki papírra vet egy mondatot, belépett az írók világába. Orfeusz, a művész azt mondja: „az ember nem azért alkot, hogy a másiknak tessen, hanem mert az alkotás pillanatában – bármilyen szintű alkotásról legyen is szó – saját magát akarja megnézni.” És felemelni. Amikor kijön belőled a zene vagy a szöveg, akkor megláthatod saját valódibb, nemesebb lényedet. Amikor tőlem választ várnak az olvasók az életük problémáira, mindig arra kérem őket, hogy írják le. Éppen arra inspirálom őket, amit te megcsináltál. Írja le akkor is, ha nem profi író, mert miközben gyötri magát, belenéz abba a tükörbe, amelyik a saját lelkében van. A valódi és nagyon jó író – ilyen kevés van – az önbecsapást is le tudja leplezni. Ez nagyon nehéz, mert az ember önmagának is tetszeni akar, hiú teremtmény. Írás közben öntudatlanul is arra gondol, hogy mások mit szólnak hozzá. Csakis mélyen elhivatott írók képesek ezen túllépni. Ők könyörtelenek magukkal, mert nagyon akarják az igazat. Ez nem önleleplezés, hiszen az ember valódi arcában ott vannak az angyalok és a démonok is.”

Részlet
2008. okt. 30. 20:19 - írta nirriti222
Az első tünete annak, hogy megöljük az álmainkat, az időhiány - folytatta Petrus. - Azoknak a nagyon elfoglalt embereknek, akiket életemben ismertem, mindig jutott idejük mindenre. Azok, akik semmit sem csináltak, mindig fáradtak voltak, nem tudtak számot adni még arról a kevés munkáról sem, amelyet el kellett volna végezniük, és szüntelenül panaszkodtak, hogy a nap túlságosan rövid. Valójában ezek az emberek féltek megvívni a Nemes Harcot. Álmaink halálának második tünete: bizonyosságaink. Mert nem akarjuk az életet úgy felfogni, mint valami folyamatos, nagy kalandot, csekély elvárásainkban bölcsnek, igazságosnak, korrektnek képzeljük magunkat. Átnézünk mindennapjaink falán, és halljuk a lándzsatörés reccsenését, érezzük az izzadság és a lőpor szagát, a hatalmas bukásokat és a hódítást szomjazó harcosok pillantásait. De sosem vesszük észre az örömöt, azt az óriási örömöt, amely a harcolók szívében lakozik, mert az ő számukra nem az a fontos, győznek-e vagy veszítenek, hanem az a fontos, hogy megharcolják a Nemes Harcot. Végül álmaink halálának harmadik tünete a béke. Az élet olyan lesz, mint egy vasárnap délután, anélkül, hogy nagy dolgokat várna tőlünk, anélkül, hogy többet követelne, mint amit adunk. Akkor azt hisszük, hogy megértünk, elhagyjuk gyermekkori ábrándjainkat, és megvalósítjuk személyes és szakmai önmagunkat. Meglepődünk, ha valaki velünk egykorú azt mondja, ezt meg azt vár még az élettől. De igazából, a szívünk mélyén tudjuk, hogy ami történt, az nem más, mint hogy lemondtunk arról, hogy az álmainkért harcoljunk, hogy megvívjuk a Nemes Harcot.
A templomtorony mindegyre átváltozott, a helyén kitárt szárnyú angyal jelent meg. Akárhogy pislogtam, a figura ott maradt. Beszélni akartam róla Petrusnak, de éreztem, hogy ő még nem fejezte be.
- Amikor lemondunk az álmainkról és megtaláljuk a békét - mondta egy idő után -, van egy rövid nyugodt időszakunk. De a halott álmok elkezdik gyötörni a bensőnket, és tönkreteszik a környezetünket is. Elkezdünk kegyetlenkedni a körülöttünk élőkkel, és végül ezt a kegyetlenséget önmagunk ellen fordítjuk. Megjelennek a betegségek és a pszichózis. Amit el akartunk kerülni a harcban - a csalódást és a vereséget -, az lesz gyávaságunk kegyetlen hagyatéka. És ezért egy szép napon halott és elfojtott álmaink elnehezítik a levegőt, hogy alig tudunk lélegezni, és elkezdjük kívánni a halált, a halált, amely megszabadít bizonyosságainktól, elfoglaltságainktól és azoktól a rettenetes, békés vasárnap délutánoktól.
Kérdés és válasz
2008. okt. 29. 19:57 - írta nirriti222
Az utóbbi sejtprogramon érdekes kérdést feszegettünk. Vajon meg akarjuk-e szüntetni a karmánkat? Mi a legnagyobb aggodalmunk? Természetesen, ha közhelyeket akarunk mondani akkor rögtön rávágjuk: nem akarok újjászületni itt az anyagi világban. Mégis pár perc gondolkodás után a válaszok nagy százalékából azt lehetett leszűrni, hogy  olyan szinten befedettek vagyunk, hogy valójában fel sem fogjuk mi az hogy újjászületés. Mind abban az illúzióban vagyunk, hogy minimum ilyen életünk lesz, de valószínűleg jobb. S persze mindenki az anyagira gondolt. Talán egy ember volt, aki egyértelműen kifejtette, hogy már pedig ő nem akarja ezt újra. S mikor rám került a sor, én is kétértelmű választ adtam, nem tudtam jól kifejezni magam. Nekem a legnagyobb aggodalmam az újjászületésemmel kapcsolatban, hogy elfelejtem mindazt, amit tanultam ebben az életben, pedig szeretném ezzel a tudással elkezdeni az újabb szakaszt. Volt aki azt szűrte le, hogy én továbbra is élvezni akarom az életet, ráadásul úgy hogy emlékezni akarok előző életemre. De a válaszom lényege nem ez volt, s nem is így gondoltam. Ha már újjá születek, szeretnék emlékezni arra, hogy lélek vagyok, hogy van Isten, s hogy nekem volt egy eredendő kapcsolatom Vele, s hogy törekedjek ennek a visszaállítására. Persze szép lenne, ha mindezt kizárólag az odaadó szolgálat lehetősége miatt tenném, mint ahogy Caitanya Mahaprabhu kérte:
 „Csupán azt kívánom, hogy indokolatlan kegyedből életről életre szeretettel szolgálhassalak Téged.”
Sajnos nem. Csupán önző érdekből, hogy ne keresgéljek annyit, hogy nekem egyszerűbb legyen. Az űrlap alja
Kocogva tisztulás
2008. okt. 27. 20:06 - írta nirriti222
Lassan egy hónapja már hogy elkezdtem futni. Persze hiúságból, mert jó lenne pár kilótól megszabadulni, s a puhaságomat kissé fittségre alakítani. Érdekes a futás. Az első két alkalommal nem találtam a tüdőmet, s alig 5 perc alatt kifulladtam. Mostanra már 22 perc egyhuzamban való kocogásnál tartok, s a második hétre elkezdtem élvezni magát a mozgást, a tudatállapotot amit kivált belőlem. Magányos sportnak tartom, s pont ez a nagyszerű benne. Egyszerűen nem kell másra figyelned, s magadon is csak a légzésre. Egyszerűen tökéletes összhangba kerülsz a testeddel, eggyé válsz a légzés folyamatával, a gondolataid letisztulnak, szabaddá válsz, s a végén egyfajta kellemes fáradtság lesz úrrá rajtad. Nem áll szándékomban elkiabálni a dolgokat, hiszen mint általában az embereknél, nálam sem az elkezdéssel van a gond, hanem a kitartással, a rendszerességgel.
A szufik sem ostobák:)
2008. okt. 23. 15:42 - írta nirriti222
Vagyok olyan galád, hogy úgy veszek ajándékot hogy én se járjak rosszul. Könnyű ez ha olyan illetőnek veszek akinek az érdeklődése hasonlít az enyémhez. Na persze ha barátról van szó, akkor ez egy szinten adott. Na hát ennek köszönhetően gyorsban át is futottam az ajándéknak szánt könyvet, s leltem benne egy-két gondolatot.
 „ A keleti bölcsesség azt tartja, hogy a békéhez saját magunkon keresztül vezet az út. Az élet legnagyobb kalandja ott kezdődik, amikor rálépünk erre az ösvényre.”
S jöjjön egy szufi tanmese:
„ A folyónak, amely hegyi forrásból zuhogott alá, hirtelen megszakadt a futása, amikor elérte a sivatagot. A folyó addig rengeteg akadályt győzött le, meg volt hát győződve, hogy át tud törni a homokon, ez azonban nem sikerült.
Szél támadt, és a homokszemek ezt susogták: a szél átkel a sivatagon…
A folyó meghökkent: a szél tud repülni. Persze, hogy át tud kelni a sivatagon.
A hang folytatta: ha belerontasz a sivatagba, a homok az utadat állja. Engedd, hogy a szél vigyen.
Vigyen? – gondolta a folyó – hogy vihetne engem a szél?
De a homokszemek nem engedtek. „Ez a szél feladata. Felkapja a vizet, átszállítja a sivatagon, azután lecseppenti a másik oldalon.”
Hogyan lehetséges ez?- kérdezte hitetlenkedve a folyó?
Egyszerűen így történik. Ha nem teszed amit mondunk, itt maradsz, és eltűnsz a homokban.
De nem tudom, mi lesz, ha rátok hallgatok. Semmi sem biztosítja, hogy igazat beszéltek.
Így igaz – válaszolta a hang -. Egyik esetben sem maradsz ugyanolyannak, mint amilyen vagy. A bajod abból származik, hogy nem ismered a saját természetedet. Ha ismernéd, boldogan rábíznád magad a szél szárnyaira.
Ezt hallván valami halvány emlék ébredt a folyóba. Egyszer valamikor különösen jó érzés volt, hogy a szél a karjában tartotta. Váratlan ötlettől vezérelve felemelte a karját.
Permetté változott, és sok-sok mérföldet repült a sivatagon keresztül. Végül a sivatag szélén hegylánc bukkant fel, a folyó esővé lett, és lehullott.
Mivel kételkedett, a folyó vissza tudott emlékezni utazása minden egyes részletére, és amikor a tengerbe hullott, eszébe jutott, hogy most találta meg igazi természetét. Sokat tanult.
A homokszemek eközben megpillantották, hogy nap mint nap ugyanazt a történetet látják; ezért mondják azt, hogy az Élet folyójának útja a homokba van írva.”
Damodara
2008. okt. 21. 21:32 - írta nirriti222
 
Damodara hónapja van, hallgassátok, énekeljétek ha tudjátok. S ha nem megy másként, akkor itt van magyarul:
1) Alázatos hódolatomat ajánlom a Legfelsőbb Úrnak, Sri Damodarának, akinek alakjában az öröklét, a tudás és a boldogság testesül meg, akinek cápa alakú fülbevalói ide-oda lengenek, aki gyönyörűségesen ragyog Gokula isteni birodalmában, s aki [mivel rossz fát tett a tűzre, azzal, hogy eltörte az edényt, amiben anyja a joghurtból vajat köpült, aztán pedig egy mennyezetről lecsüngő edényből ellopta a vajat] sebesen elszaladt a fa őrlőmozsár elől Yasoda anyától való félelmében, de akit a mamája, mivel gyorsabban futott nála, elkapott hátulról.
(2) [Amikor meglátta anyja kezében a köpülőbotot,] sírva fakadt, s lótuszkezével egyre csak a szemeit dörgölte, melyek félelemmel teltek meg. A sírástól oly sebesen szedte a levegőt, hogy gyöngysor-lánca egyre csak rázkódott kagylóhoz hasonlóan három vonallal barázdált nyakán. Ennek a Legfelsőbb Úrnak, Sri Damodarának ajánlom fel alázatos hódolatomat, akit anyja nem kötelekkel, hanem tiszta szeretetével kötözött meg a derekánál fogva.
(3) Gokula lakóit az eksztázis tavában füröszti ezekkel a gyermekkori kedvtelésekkel, a legmagasztosabb fenségéről szóló tudásba merült hívei előtt pedig felfedi, hogy csak azok a bhakták hódíthatják meg a szívét, akiknek tiszta szeretetét bensőségesség hatja át, s akik mentesek az áhítatos tisztelet érzéseitől. Nagy szeretettel, újra meg újra, sok százszor felajánlom a hódolatomat az Úr Damodarának.
(4) Ó, Uram, habár minden áldást képes vagy megadni, én nem imádkozom a személytelen felszabadulásért, sem a Vaikuntha-beli örök életet jelentő, legmagasabb rendű felszabadulásáért, sem bármilyen más áldásért [melyeket a bhakti kilencféle folyamatának végzésével lehet elérni]. Uram, csak arra vágyom, hogy ez a vrndavanai Bala Gopala formád mindörökre láthatóvá váljon a szívemben, hiszen számomra minden más áldás értéktelen.
(5) Ó, Uram, lótuszarcodat, melyet vöröses árnyalatú lágy fekete haj övez, újra meg újra megcsókolja Yasoda anya. Ajkad oly piros, mint a bimba-gyümölcs. Bárcsak mindörökre láthatóvá válna lótuszarcod gyönyörű látványa a szívemben! Sokezer más áldásnak sem lenne semmi értelme a számomra.
( 6) Ó, Legfelsőbb Isten! Hódolatomat ajánlom Neked! Ó, Damodara! Ó, Ananta! Ó, Visnu , mester! Ó, Uram, kérlek, légy elégedett velem. Kegyes pillantásodat rá vetve, szabadítsd fel ezt a szegény, tudatlan ostobát, aki belemerült a világi bajok óceánjába, s válj láthatóvá a számára!
(7) Ó, Uram, Damodara! Ahogy gyermekként, egy famozsárhoz kötözve felszabadítottad Narada átka alól, és nagy bhaktáddá tetted Kuvera két fiát Manigrivatés Nalakuvarát], kérlek, engem is részesíts az Irántad érzett prema-bhakti kegyében. Csak ezt kérem, és nem vágyom semmilyen felszabadulásra.
(8) Ó, Uram, Damodara, először is felajánlom hódolatomat a ragyogóan sugárzó kötélnek, mely hasadat öleli körül. Azután felajánlom hódolatomat a hasadnak, mely az egész világmindenség nyugvóhelye. Alázatosan leborulok a Te imádott Srimati Radharanid előtt, s végül felajánlom minden hódolatomat Neked, a Legfelsőbb Úrnak, akinek végtelenül sok kedvtelése van.

Nehéz szülés .. nyögve nyelős bejegyzés2008. okt. 21. 21:30 - írta nirriti222
Elhanyagolt blog. Ezt kaptam ma délelőtt. Igaz. Tudom többet kellene írnom, csak hát.. Nincsen magyarázat, énekelné Ákos. Na nézzük mi minden történt velem, mert hát én lennék a filmem főszereplője. Volt egy Eternal soul fesztivál Debrecenben, ahol a Mantra, a Replika és a Tisztán a cél felé lépett fel. Kevesen voltunk, de én élveztem. Meg is kaptam a magam cáfolatát, hiszen Nitai Bhavana Prabhu gitározás és éneklés közben kiszúrta hogy valaki annyira rázza a fejét, hogy le fog szakadni. Na az voltam én az első sorban. Sebaj, a bennem lakozó démon épp megnyilvánult. A fesztiválnak éjfél után lett vége, én kihasználva az alkalmat tettem egy egészségügyi sétát a debreceni éjszakában, s 8 körrel értem haza.
Aztán volt egy vasárnapi program amire a mi sejtünk főzött az új konyhában, az új szabályok szerint. Jól sikerült, a bhakták elégedettek voltak. Persze mi is, de hát mi is bhakták vagyunk vagy mifene.
S a legnagyobb teljesítménye a debreceni yatrának a maratoni 64 körös japa. Ez olyan elő Szent névnapi japa volt. Kb 12 bhakta október 19-én reggel 5-kor nekikezdett a köreinek. Ki 64-nek ki 32-nek. Én nem terveztem el mennyit vállalok, hiszen gyarló vagyok, s mint mindenki élvezni akarok. De egyszer csak azt vettem észre, hogy a 32. kört is befejeztem. A harmadik 16-os adagnál voltak vicces jelenetek: elszámított lépések, s ennek következményeként lefejelt ajtók, megbicsaklott lépések. De hősiesen kitartottunk. Voltak pillanatok, mikor úgy tűnt hogy szól egy kis bhajana, mintha énekhangokat hallottam volna. Lehet hallucináltam? Nem tudom. A lényeg, hogy a Prabhupada, Panca Tattva és a bhakták kegyéből tudtam teljesíteni a 64 kört ami 6912 mantrát jelent. Remélem legalább egyet sikerült tiszta szívvel, sértés nélkül kimondanom. Mostanában ha a templomban vagyok japa közben Prabhupada-ot nézem. Régebben ezt tettem, de most valahogy szükségét érzem. Nehéz nekem kapcsolatot teremteni Vele, de most valahogy érzem, hogy kialakulóban van.
A sejtünk is újjá éledt. Heti rendszerességgel találkozunk, s tanulunk bhajana-ozni. Nekem ez duplán jelent nehézséget: se hangom, se ritmus érzékem, de nem adom fel. Mondjuk a sejtvezetőnk sem hagyná… Mégis csak zenész Ő. Az űrlap alja
Miért ne..??
2008. okt. 21. 21:05 - írta nirriti222
10 milliószoros napok 2008.

Február 21. csütörtök
Május 19. hétfő
Július 6. vasárnap
Október 21. Kedd

Évente 4 ilyen nap van a tibetiek szerint.
Ezeken a napokon minden teremtés 10 milliószoros erővel hat. Fontos,hogy arra gondolj, amit teremteni szeretnél AZ életedben. Ha negatív érzelmeid, gondolataid merülnek fel, nyilvánítsd ki, hogy elengeded őket.
Nagy terheid feloldását érdemes erre a napra időzíteni.

Küldj fényt a Földnek és AZ emberiségnek! Képzeld el a Földet egészségesnek, a rajta élő embereket pedig békésnek, szeretettelinek.
Lásd a világbékét ünnepelni!
Tegyél meg mindent, amit szeretnél 10 milliószoros erővel hatni!
Szólj minél több embernek, hogy ők is tudatosak lehessenek ezeken a napokon:)
Az űrlap alja
és Kontra (Nők lapja)
2008. okt. 4. 19:31 - írta nirriti222
Müller Péter: Boldog lelkek tánca, boldog istennő  
Sokat írtam anyámról. Nem azért, mert az én anyukám, hanem mert a tanítómesterem volt, művészetben, gondolkodásban – az élet művészetében is. Az, hogy mit jelent nőnek és anyának lenni: tőle tanultam. Elárulom neked a titkainkat – mondta cinkos mosollyal. ilyenkor olyasmikbe is beavatott, amiket nő általában nem mond el, egy férfinak, sem a felesége, sem az anyja.
Beszéltünk például arról, hogy a különféle pszichológiai könyvek túl nagy felelősséget tesznek az anyák vállára. Azt mondják, az emberekben a legtöbb traumát az anyák okozzák. Ebben van is némi igazság (a felelősséget nem szabad teljesen elhárítani), de azért a legtöbb traumát nem az anyák, és nem is az apák okozzák, hanem az a tény, hogy embernek lenni nehéz.
A pici rendszerint nem azért sír, mert rossz anyja van, hanem mert embernek lenni nagyon küzdelmes dolog. Ezt már újszülöttként is megtapasztalja. És ez a tapasztalat végigkíséri az egész életét. Az anyára Isten a gondviselő szerepét osztja. Ő szüli, eteti, itatja, mosdatja, vigasztalja a picikét – nélküle meghalna. Vagy világra sem jönne.
Csakhogy ennek a gondviselésnek határai vannak. Sajnos! Nem tudja megszüntetni a kicsi fájdalmát, kétségbeesését, emberré válásának nehéz folyamatát. Itt mindig fáj nekünk valami, s ha nem fáj, akkor félünk, szorongunk, s ha nem félünk és szorongunk, akkor szenvedünk, és egyedül érezzük magunkat. Embernek lenni a legnagyobb küzdelmet jelenti. Egy kiskutyának könnyebb, mint egy emberkének. Hamarabb lesz önálló, mert nem lakik benne az a tudatos Szellem, akinek a testi létezés ennyire problematikus. A világ legjobb anyjához született ember sorsa is: sok szenvedéssel jár. Ezen egy szűz Mária sem tud segíteni.
Anyám azt mondta, hogy a legtöbb nő – akiből hiányzik az asszonyi bölcsesség – nem hajlandó tudomásul venni, hogy az ember itt milyen esendő, és szeretetből, vagyis szüntelen aggodalomból és féltésből, megpróbál ott is segíteni a gyermekén, ahol még Isten sem tud. Meghasad a szíve a síró gyermekétől. Hogy a bajba jutott emberkét, akit jobban szeret, mint önmagát, képtelen megmenteni a szenvedéstől.
Amikor erről beszélgettünk – lehettem negyven esztendős – elárulta: sokkal fontosabbnak tartotta azt, hogy boldogságot adjon nekem, mint szeretetet. Fura volt azt hallani, de megmagyarázta. A szeretettől az anya aggodalmas lesz. Örökké fél, félt és szorong. A gyerek érzi, hogy valami riadt diszharmónia sugárzik az anyjából. Néha rémület. Mintha örökké el akarná kapni őt, zuhanás közben. Félti – mert szereti. Nem tud egy gyerek olyan szerencsésen és jól élni, hogy az anyja ne aggódjon miatta. S ha a mama szemében megjelenik a pánik – az érzékeny gyermek önmagát okolja emiatt: miattam rossz az anyámnak.  A boldogság azonban a nő benső világában él. Napsütéses lelke van, függetlenül attól, hogy megy a sora. De még attól is, hogy a gyermeke éppen hogy érzi magát. A Nap süt benne – felhők mögött is. Ez a napsütés, szétválaszthatatlan a hatalmas női erőtől. Derűs önbizalom – így mondaná inkább a boldogság szó helyett.
Ez a legnagyobb ajándék: ha látja a gyerek, hogy jó természetű anyja van.
Ezt már saját tapasztalatomból mondom: az én gyerekkorom az ország legsötétebb időszakában, a második világháborúban volt. Azóta nem éltünk át ilyen iszonyatot. Csak félelmetes híradókban látjuk, ott sem teljesen, mert más egy helyi háború, és más amikor az egész emberiség kollektíven gyilkol és pusztul. A világháborúban: apokalipszis.
Anyám az apokalipszisben volt derűs és önbizalommal teli. Mindig mosolygott, nemcsak rám, másokra is. Nem emlékszem más arcára. Mintha egy meleg kályha közelében ültem volna az Északi Sarkon. Nem emlékszem, hogy dermesztő halálos hideg volt. Erő és vidámság áradt belőle. „Szeretek élni” – mondta egyszer. Ez volt a legelső mondata, mely emlékezetemben megtapadt. „Szeretek élni”. Ezt olyankor mondta, amikor bármelyik pillanatban meghalhattunk volna. Ő is, én is, együtt is. (apám semmit sem tudtam akkoriban) Sohasem féltett.
Az iskolában nem járt a tanárok nyakára. Nem írta meg velem együtt a házi feladataimat. Azt mondta, bízom benned. Majd te megírod. És ha nem megbuksz. A te életed.
Hamar érzékeltette velem, hogy az én életemet nem tudja helyettem élni, bármennyire szeret is. Senki értem felelősséget nem vállalhat, ő sem. Sajnos. „Az egyetlen amit tehettem – mondta – hogy ráébresztettelek: vezéred belülről vezérel.”
S amit egy anya átadhat egyáltalán - nem szavakkal hanem lényének sugárzásával – az a derűs önbizalom. Érezze a gyereke, hogy boldog ember az anyja.
Tudjuk, hogy a kicsik isteneket látnak a szüleikben: istent és istennőt. Én egy boldog istennő gyermeke voltam – s vagyok. Mert ez belém épült. És a lényemben tapasztalom, hogy anyámnak igaza volt.
Pro (fw)
2008. okt. 4. 19:30 - írta nirriti222
Van olyan éles határvonal, amikortól gyermekünk felelőssé válik tetteiért? Van olyan csodás pillanat, amikortól a szülők kívülálló megfigyelőként tekintenek gyermekük életére, és vállukat rándítják, hogy „ez úgyis az ő életük” és nem éreznek semmit?

A 20-as éveimben járva egy kórház folyosóján állva vártam, hogy orvosok néhány öltéssel összevarrják a fiam fejét. Azt kérdeztem, "Mikortól nem aggódunk?" A nővér azt válaszolta, "Amikor már túl lesz a baleseten." Édesanyám csak némán mosolygott.

A harmincas éveimben egy osztályterem kis székén ülve azt hallgattam, hogy az egyik gyermekem folyamatos locsogásával hogyan zavarja meg az órát és közben hogyan lépdel a rendszámtábla-gyártó kisiparosi álma felé. A tanár mintha a gondolataimban olvasna mondta, „Ne izguljon, mindannyian átesnek ezen, később hátradőlhet, ellazulhat és élvezheti a társaságukat." Édesanyám ekkor is csak némán mosolygott.

A negyvenes éveimben rettenetes sokat vártam, hogy végre megcsörrenjen a telefon, hogy hazaérjen az autó és, hogy kinyíljon a bejárati ajtó. Egy barátomtól ezt hallottam, „Önmagukat keresik. Ne aggódj, néhány éven belül abbahagyhatod az aggódást. Felnőtté válnak." Az édesanyám csöndesen mosolygott.

50 évesen elegem lett a beteges, fáradt és védtelen énemből. Még mindig aggódtam a gyermekeim miatt, és ehhez hozzájött egy új ránc is. Nem tudtam eltüntetni. Az édesanyám csöndesen mosolygott. Továbbra is magamat okoltam a hibáikért, lesújtott az elégedetlenségük és lehangolt a csalódásuk.

Ismerőseim azt mondták, hogy amikor megházasodnak a gyermekeink akkor véget ér az aggódásunk és élhetjük a saját életünket. El szerettem volna hinni, de ilyenkor előjött bennem édesanyám szerető mosolya és egyre sűrűbben ismételt kérdése,

„Haloványnak látszol. Rendben vagy? Hívj, amint hazaérsz. Rossz a hangulatod?"

Létezik, hogy a szülőket egy teljes életnyi aggódásra ítélték? Az aggódást fáklyaként adjuk tovább, mely aztán bevilágítja az emberi gyengeség és az ismeretlentől való félelem útvonalát? Az aggódás átok vagy épphogy áldás, mely a magasrendű élőlénnyé tesz minket?

Az egyik gyermekem az utóbbi időkben aggódva esett nekem, hogy, „Hol jártál? 3 napja hívlak és nem vetted fel. Aggódtam!"

Boldogan mosolyogtam.

Megkapta a fáklyát.

Megemlékezés kicsit másként
2008. okt. 3. 18:57 - írta nirriti222
Meghalt Albert Györgyi.
Számomra miért fontos is megemlíteni? Nagyon régen, kb 15 éve láttam vele egy interjút, amiben a depressziójáról beszélt, s a szenvedéseiről. A riporter megkérdezte tőle, hogy az öngyilkosság megfordult-e már a fejében. Györgyi akkor és ott ezt mondta: igen, többször is. De nem tehetem meg, mert tudom hogy akkor az egészet újra kell éljem, mert a karma törvényei szerint a befejezetlen dolgok megkötnek, visszatartanak, s csak akkor lehet túllépni, ha befejezed a dolgaidat. S ezt nem szeretném újra élni.
Sosem tudtam meg, hogy mi is volt a depressziójának az oka, valahogy nem is érdekelt. De a válasza elgondolkodtatott. S emiatt szimpatikus is maradt élete végéig. Halálával biztos könyvét újra kiadják, így talán hozzám is eljut, s többet megtudok az életéről, már ha fontos ez ebben a történetben. Hiszen csak testét cserélte le egy másikra, s valahol érzem, hogy Krisna nevét kiejtette már a száján legalább egyszer.. s tudjuk: innen nincs visszaút. 
Élek ám
2008. okt. 2. 14:01 - írta nirriti222
 „A húsevés szükségszerűen magával hozza, hogy életet kell kioltanunk, elpusztítanunk. Az állatnak bár nincs szellemi élete, mint Istennek és az embernek, valójában mégis részt vesz Isten életében az által, hogy egyáltalán él. Amikor tehát életet oltunk ki, annak hatása elér az egész teremtett világon át egészen Istenhez. Ha pedig szükségtelenül tesszük ezt (kedvtelésből, mint a vadászat, horgászat, rossz szokásból, mint a legtöbb ember, vagy éppen tudatlanságból), akkor tulajdonképpen az egész teremtett világmindenség harmóniáját bontjuk meg, s így Isten művében teszünk kárt! Természetesen, „a szükség törvényt bont”, s ez áll a növényevőkre, akik a növény életének kioltása által szintén az világegyetem harmóniáját sértik meg. Ez azonban, - bár a karma törvénye alatt áll, - mégis a „legkisebb rossz” választása lévén, nem okoz akkora problémát, mint pl. az állat megölése.”
2008. szeptember
Templomavató
2008. szept. 20. 10:17 - írta nirriti222
Közel egy év után eljutottunk a központunk avatására. Ez annyit tesz, hogy próbáltunk minél több volt debreceni bhakta meghívni. S itt volt Sivarama Swami Maharaja, s Radhe-Syama is. Délután 3-kor kezdődött a program, s este nyolcig tartott. A hangulat fergeteges volt: emlékezések, mesélések: ki hogy került bele a krisna-tudatba. Láthatóan Maharaja is jól érezte magát, elégedettnek tűnt.
A szolgálatom a fotózás volt. Elég stresszes és tesztes volt. Az első történet mikor Maharaja belépett az udvarra, Gaura mataji előtte állt s bőszen integetett nekem, én meg viszonoztam, de belekerültem Maharaja látószögébe, s ő is viszonozta az integetésemet. Azt sem tudtam zavaromban, hogy most leboruljak, elfussak vagy mi legyen. Próbáltam a kezemet összetéve meghajolni, na de benne volt a fényképezőgép.. Hát nem volt egyszerű. 
Multi feeling
2008. szept. 5. 16:37 - írta nirriti222
 
Az embereknek fontos a hova tartozás, az együvé tartozás. Ezt használták, s használják ki a politikusok, a diktátorok, a szektavezetők, és napjainkban a multi cégek. A multi feeling lényege: hidd el hogy a nagy egész része vagy, hogy még ha kis pont is vagy a gépezetben, de fontos vagy. A multit csak a nyereség érdekli, s ennek érdekében bármire képes. Képes arra, hogy életed céljává tedd a cég képviseletét, a munkáddal kelj s feküdj. Próbál egységesíteni, s próbál agyat mosni, hogy tényleg elhidd, hogy az a cég ahol te vagy a legjobb, s a legnagyobb az adott területen. De soha ne feledjük minden multi mögött pár ember áll, akik nagyobb üzleti érzékkel születtek, mint az átlag. Akik tényleg összefognak egy célért, s ez nem más mint, hogy a legnagyobbak, s a leggazdagabbak legyenek. Persze tudják, hogy mindez az egyszerű emberek nélkül nem menne, s tudják hogy az embereket elégedetté kell tenniük. (persze mi – Krisna tudatúak – már tudjuk ez miért lehetetlen ebben a világban) Csinálnak egy kampányt, s nyújtanak egy kis pluszt. De a végén minden marad a régiben: ők tovább gazdagodnak, te meg büszke lehetsz hogy nekik dolgozol, őket szolgálod. S hogy miért tartom ezt fontosnak? Mért én is a gépezet része lettem. Igaz nem most, hanem 6-7 éve. Mostanra a harmadik multit fogyasztom. Az elsőnél még én is elhittem, a testőrök nagy mondását: egy mindenkiért mindenki egyért. Aztán kijózanodtam. Majd jött egy másik, itt már tisztábban láttam. S a harmadiknál már csak az én célom a fontos: a megélhetés, megy egy biztos hátteret ad az odaadó szolgálathoz

Küzdelem
2008. szept. 2. 6:21 - írta nirriti222
Születésünk pillanatában megkezdődik haldoklásunk. Kinek gyorsabban kinek lassabban, de végzetünket nem kerülhetjük el. Életünk egy folytonos küzdelemmel teli harc. Küzdünk szüleinkkel, mert nem akarjuk azt tenni amit mondanak. Küzdünk ellenük, majd olyanokká válunk mint ők. Küzdünk a szerelemért, majd küzdünk a szerelem illúziójának fenntartásáért, s végül küzdünk a szerelem legyőzéséért. Harcolunk, mert mást akarunk, küzdünk mert  jobbat akarunk. Vágyunk mert ez a természetünk. Vágyak s álmok nélkül semmik vagyunk. Vágyak nélkül nem élhetünk. Kell egy cél amit elérhetünk, s ha elértük kell egy másik, amiért ismét küzdhetünk. Végtelen, s kilátástalan harc ez. S észre sem vesszük, eltelt az életünk, s nem foglalkoztunk semmi és senki mással csakis önmagunkkal. Próbáljuk egy életen át megvalósítani önmagunkat, de elveszve az anyagi világban, az önmegvalósításunk szánalmas illúziónak tűnik, hiszen azt sem tudjuk, hogy honnan jöttünk. Honnan tudnánk mire vágyunk, honnan tudnánk mi a célunk, s honnan tudnánk merre menjünk, ha nem tisztázzuk honnan is jöttünk. Pedig egyszerű, hisz mindannyian egy helyről jöttünk, s mindannyian egy felé tartunk.

2008. augusztus

Ismét - lehet olvastad már valahol..

2008. aug. 30. 6:20 - írta nirriti222
Sokszor meg vagyunk arról győződve, hogy az életünk jobb lesz, ha Férjhez megyünk, ha megszületik az első gyerekünk, vagy ha megszületik a második. Aztán meg azért vagyunk frusztráltak, mert a gyerekek túl kicsik még ehhez, vagy ahhoz, és azt gondoljuk, hogy a dolgok jobban mennek majd, ha felnőnek. Folytatásként kamaszkori viselkedésük miatt vagyunk elkeseredettek. Meg vagyunk győződve arról, hogy boldogabbak leszünk, mikor ezen a korszakon túljut.  Azt gondoljuk, az életünk jobb lesz, ha partnerünk megoldja a problémáit, ha végre kocsit cserélünk, ha csodálatos nyaralásaink lesznek, ha nem kell dolgozni. De ha most nem kezdünk el boldog és teljes életet élni, akkor mikor? Mindig lesznek különböző nehézségeink. Legjobb ezt elfogadni és elhatározni, hogy boldogok leszünk, akármi történjék.  Alfred Souza mondta: Sokáig abban a hitben éltem, hogy a valódi, igazi életem még csak most fog elkezdődni és az ehhez vezető úton mindig voltak megoldásra váró akadályok: gúnyos meg nem értettség, időigényes tennivalók, még nem törlesztett kölcsönök. Aztán kezdődik a valódi élet! Végül megértettem, hogy ezek az "akadályok„ maga a Valódi élet. Ha ily módon elfogadjuk a dolgokat, az segít megérteni, hogy nincs egy olyan módszer, ami a boldogsághoz elvezet, mert a boldogság maga a módszer. Következésképpen élvezzük ki az élet minden pillanatát és élvezzük még annál is jobban, ha megoszthatjuk egy számunkra kedves emberrel a ritka pillanatokat és emlékezzünk rá, hogy az idő nem vár senkire… Így akkor biztosan nem fogunk arra várni, hogy majd ha vége lesz az iskolának, majd ha elkezdődik az iskola, majd ha lefogyok 5 kg-ot, majd ha sikerül felszedni 5 kg-ot, majd ha gyerekem lesz, majd ha végre kirepülnek a gyerekek, majd ha dolgozni fogok, majd ha végre nyugdíjba megyek, majd ha férjhez megyek, ha végre elválok. Nem várjuk a péntek estét, a vasárnap reggelt, az autócserét, a házvásárlást. Sem a tavaszt, a nyarat, az őszt, a telet, sem az élet végét és egy újjászületést, hanem eldöntjük magunkban, hogy nincs az életben jobb pillanat a boldogságot "elkezdeni", mint ez a pillanat. Az életöröm és a boldogság nem úti célok, hanem maga az utazás.
Néhány ötlet mára:
-          dolgozz úgy, mintha nem lenne szükséged pénzre,
-          szeress úgy, mintha nem fájna a csalódás,
-          táncolj úgy, mintha senki se látna.
Most próbálj meg válaszolni ezekre a kérdésekre:
-          sorold fel a világ 5 leggazdagabb emberét!
-          sorold fel a világ 5 legutóbbi szépségkirálynőjét!
-          sorolj fel 10 Nobel-díjast!
-          sorolj fel 5 Oscar-díjas színészt!
Hogy megy? Jobban? Azok az emberek, akik az életünket különlegessé teszik, nem feltétlenül a leggazdagabbak, vagy a legnagyobb díjak nyertesei. Viszont aggódnak értünk, törődnek velünk és mellettünk állnak minden helyzetben. Töprengj el rajta egy pillanatra, milyen rövid az élet! Te mit akarsz tőle? Ki vagy Te? Ha megengeded, segítek válaszolni erre a kérdésre. Valószínűleg nem vagy a nagy- és közismert hírességek egyike, de olyan ember vagy, aki miatt ezt az e-mailt elküldtem! Jó néhány évvel ezelőtt a Seattle-i paraolimpiai játékokon 9 atléta (akik mind mentálisan, vagy fizikailag sérültek) felálltak a 100 méteres futás startvonalához. A pisztolylövés felhangzásakor elkezdődött a verseny, ahol (bár nem mindenki a lábain futva), de a cél felé törekedett a beérkezés és a győzelem reményében.  A nagy igyekezetben egyszer csak az egyik fiú elesett az aszfalton és jó néhányat bukfencezett, majd elkezdett sírni. A többi 8 versenyző hallotta a sírást, lelassított és hátranézett. Majd mindenki megállt és visszafordult...Mindegyikük. Az egyik Down-kóros lány leült mellé, megpuszilta és megkérdezte, hogy jobban érzi-e magát. Aztán mind a 9-en összekapaszkodtak és együtt sétáltak át a célvonalon. A stadionban a nézők felálltak és percekig tapsoltak. Akik  látták ezt a történetet a mai napig a hatása alatt vannak . Hogy miért? Mert valahol legbelül tudjuk: A legfontosabb dolog nem az egymás felett aratott győzelem. Az életben sokkal fontosabb másokat győzelemhez segíteni, akkor is, ha ez azzal jár, hogy nekünk le kell lassítani.
S hogy mindez mennyire hiteles? A neten nem olvasható, hogy lett volna ott és akkor Paralimpia. pl http://www.neko.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=5 De sebaj, szép történet. S ez a lényeg!

Dokumentumfilm

2008. aug. 27. 9:39 - írta nirriti222
A Viasat History-n valamikor leadtak egy kétrészes filmet Jézus életéről. Most a net segítségével hozzájutottam, s meg is néztem. Valójában az első rész Jézus e világi családfáját kutatják, mivel a Bibliában sok utalás van négy fiú testvérére, s két lánytestvérére. Vannak irányzatok akik szerint ezen gyermekek még József első házasságából származnak. S vannak akik szerint mi mind Jézus testvérei vagyunk, így nem csoda hogy így nevezi a Biblia ezen személyeket. Aztán Mária Magdolna szerepét is elemezgetik. Ebben egy dolog fogott meg. Még pedig az hogy azokat a negatív cselekedetek Mária Magdolna el sem követte, ezek démonok voltak (szám szerint 7), s Jézus ezektől a démonoktól szabadíja meg. A második rész János szerepét kutatja. S rávilágít arra, hogy Jézus megkeresztelése körülményei nem tisztázottak. Jézus nagy prófétának hívta Jánost, János keresztelte meg őt, János tanította meg a Mi atyánkra, s ha lehet hinni a görög nyelvű Biblia ezt ki is jelenti: valahol kérik az emberek, hogy Jézus tanítsa meg őket arra az imára amire őt János tanulta. Ha ebből a szemszögből nézzük akkor Jézus János tanítványa volt. De ezt így leírva nem található meg sehol sem. Oka az lehet hogy az egyház nem tudta összeegyeztetni hogy Jézusnak – Isten fiának – tanítóra lenne szüksége. S Jézus isteni származása az egyház szerint nem összeegyeztethető azzal, hogy lennének vérrokonai. Nem akarok sem ítélkezni, sem igazságot osztani, mivel a Bibliát felületesen olvastam, s mikor katolikus majd református hittanra jártam, akkor is csak fél füllel s fél szemmel figyeltem. Így csak a védákra tudok hivatkozni:
BG 4.34
„Fordulj egy lelki tanítómesterhez, úgy próbáld megismerni az igazságot! Tudakozódj tőle alázatosan, és szolgáld őt! Az önmegvalósult lelkek képesek tudásban részesíteni téged, mert ők már látták az igazságot.
A lelki megvalósítás útja kétségtelenül nehéz, ezért az Úr azt tanácsolja, hogy forduljunk egy hiteles lelki tanítómesterhez, aki tagja a Magától az Úrtól eredő tanítványi láncolatnak. Senki sem lehet hiteles lelki tanítómester, ha nem tartozik a tanítványi láncolathoz. Az Úr az eredeti lelki tanítómester, így a Tőle eredő tanítványi láncolat tagja képes az Úr üzenetét változtatás nélkül átadni tanítványának. Az ostoba képmutatók körében nagyon népszerű, hogy kitalálnak egy saját folyamatot, ezzel azonban senki sem tehet szert a lelki megvalósításra. A Bhagavatam (6.3.19) azt írja: dharman  tu saksad bhagavat-pranitam, a vallás útját Maga az Úr szabja ki. Ezért az elmebeli spekuláció vagy az unalmas logika nem vezetik az embert a helyes ösvényre. A tudás könyveinek saját szeszélyeink alapján történő tanulmányozásával sem lehet fejlődni a lelki életben. A tudásért egy hiteles lelki tanítómesterhez kell fordulnunk. Az ilyen lelki tanítómestert teljes meghódolással kell elfogadnunk, és minden alaptalan tekintélyérzet nélkül kell szolgálnunk, mint egy cseléd. A lelki életben tett fejlődés titka az önmegvalósítást elért lelki tanítómester elégedettsége. Ha valaki lelki megértésre vágyik, arra a tudakozódás és alázatosság a helyes módszer. Mindaddig hiába érdeklődünk a nagy tudású lelki tanítómestertől, amíg nem vagyunk alázatosak és szolgálatkészek. A lelki tanítómester próbára teszi tanítványát, akinek ki kell állnia e próbát. Ha meggyőződik tanítványa őszinte vágyáról, igaz lelki megértéssel áldja meg õt. Ez a vers a vakon követést és az abszurd tudakozódást egyaránt elítéli. Nemcsak alázatosan kell hallgatni a lelki tanítómester szavait, de az engedelmesség, a szolgálat és a kérdések segítségével alaposan meg is kell érteni mindazt, amit mond. A hiteles lelki tanítómester természeténél fogva nagyon kedves tanítványához, így aztán ha a tanítvány alázatos és mindig szolgálatkész, a tudakozódás és tanítás kölcsönös viszonya tökéletessé válik.”
Azért szerintem egy érdekes eszmefejtés van ebben a filmben, érdemes megnézni. S egy lelkes olvasómtól kérdezném: Ordas! Létezik magyarázat a Bibliához,ami egy szaktekintély által íródott? Mondjuk olyan keresztény képviselőtől, mint nálunk Srila Prabhupada?

Mai tanmese

2008. aug. 26. 6:14 - írta nirriti222
Gyakran megkérdezik az emberek a vallások képviselőit: Ha van Isten, miért engedi meg azt a sok szenvedést és bajt, amely sújtja világunkat, benne a sok ártatlan embert és gyermeket? Az alábbi interjú találó választ ad a kérdésre.
Az ismert amerikai lelkész, Billy Graham leányával, Anne Grahammel készítettek interjút az egyik rádióműsorban, amelyben Jane Clayson riporternő megkérdezte őt az utóbbi idők borzalmas eseményeivel kapcsolatban:
- Hogyan engedhette meg Isten, hogy ilyenek történjenek?
Anne nagyon mély, éleslátásra utaló választ adott:
- Úgy hiszem, Istent nagyon elszomorítja, ami velünk történik, ám évek óta azt mondjuk neki: menj ki az iskoláinkból, a kormányunkból, és távozz az életünkből. És ő, amilyen gentleman, csendben hátrahúzódott.
-          Miképpen várhatjuk el Istentől, hogy áldását és védelmét adja, ha egyben arra szólítjuk fel,
-          hogy hagyjon bennünket békén?
-          O Hare (akit meggyilkoltak, testét nemrég találták meg) panaszkodott, hogy nem akar imádságot az iskoláinkban, és mi azt mondtuk, rendben.
-          Azután valaki azt mondta, jobb, ha nem olvassuk a Bibliát iskoláinkban: a Bibliát, amely azt mondja: ne ölj, ne lopj és szeresd felebarátodat, mint önmagadat. És mi azt mondtuk, rendben.
-          Azután dr. Benjamin Spock azt mondta, ne fenekeljük el a gyermekeinket, ha rosszul viselkednek, mert a kis személyiségük megsérül, és lerombolhatjuk önbecsülésüket (Spock fia öngyilkos lett).  És mi azt mondtuk, egy szakember biztosan tudja, miről beszél, és azt mondtuk, rendben.
-          Aztán valaki azt mondta, hogy a tanárok és az osztályfőnök jobb, ha nem fegyelmezik a gyermekeinket, amikor rendetlenül viselkednek. És az iskola vezetői azt mondták, hogy a tanárok inkább meg se érintsék a diákokat, nehogy ezzel rossz reklámot csináljunk az iskolának, és semmiképpen sem akarjuk, hogy bepereljenek bennünket. És mi azt mondtuk, rendben.
-          Aztán valaki azt mondta, hagyjuk, hogy diáklányaink abortuszt végezhessenek, ha akarnak, és nem kell, hogy ezt elmondják szüleiknek. És azt mondtuk, rendben.
-          Aztán egy bölcs vezető azt mondta, mivel a fiúk fiúk, és úgyis meg fogják tenni, adjunk fiú diákjainknak annyi óvszert, amennyit akarnak, és nem kell, hogy erről szüleiknek beszámoljanak. És azt mondtuk, rendben.
-          Aztán valaki, az általunk jelentős posztra megválasztottak közül azt mondta, hogy nem számít, hogy mit teszünk a magánéletben, ha elvégezzük a munkánkat. Újból egyetértve velük, azt mondtuk, nem számít, mit tesz valaki (beleértve az elnököt is) a magánéletben, amíg van munkánk és a gazdaság jól működik.
-          Aztán valaki egyre tovább lépett ebben a csodálatban, és meztelen gyermekek képeit publikálta, majd tett még egy lépést, és ezeket elérhetővé tette az Interneten. És mi azt mondtuk: rendben, a szabad szólás joga ezt lehetővé teszi számukra.
-          És aztán a szórakoztatóipar azt mondta, csináljunk tv- műsorokat és mozifilmeket, amelyek az erőszakot, az erkölcstelenséget és a tiltott szexet reklámozzák. És készítsünk olyan zenefelvételeket, amelyek bátorítanak a nemi erőszakra, a kábítószer-fogyasztásra, a gyilkosságra, az öngyilkosságra és a különböző sátáni témákat dolgozzák fel. És mi azt mondtuk, ez csak szórakozás, nincs is rossz hatása, és különben sem veszi senki komolyan, úgyhogy, csak hadd menjenek.
- Most pedig feltesszük magunknak a kérdést: miért nincs a gyermekeinknek lelkiismerete, miért nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között, és miért nem okoz nekik problémát, hogy megöljék az idegeneket, osztálytársaikat, saját magukat? Talán, ha elég hosszan és keményen gondolkodunk rajta, ki tudjuk találni. Azt hiszem, elég sok köze van mindennek ahhoz a mondáshoz, hogy amit vet az ember, azt aratja.
"Kedves Isten, miért nem mentetted meg azt a kislányt, akit megöltek az osztályban? Tisztelettel, egy Érintett Tanuló"
És a válasz?
"Kedves Érintett Tanuló! Ki vagyok tiltva az iskolából. Tisztelettel: Isten."
Furcsa, milyen egyszerű az embereknek kivetni, kidobni Istent, zagyvaságnak, értelmetlenségnek tartani üzenetét, aztán csodálkoznak, miért megy a világ a Pokolba.
Furcsa, mennyire elhisszük, amit az újságok írnak, de megkérdőjelezzük, amit a Biblia mond. Furcsa, hogyan mondhatja valaki "Hiszek egy Istenben", miközben a Sátánt követi, aki egyébként szintén hisz az Istenben!
Furcsa, hogy milyen gyorsan készek vagyunk az ítélkezésre, és mennyire nem a megítéltetésre.
Furcsa, milyen gyorsan továbbküldjük a viccek ezreit és azok bozóttűzként terjednek a köztudatban, de ha az Úrról szóló üzenetekkel tesszük ezt, az emberek kétszer is meggondolják, mielőtt továbbítanák.
Furcsa, hogy az erkölcstelen, obszcén, durva és vulgáris dolgok szabadon áramlanak a világhálózaton, miközben az Istenről való nyilvános beszédet elnyomják az iskolákban és a munkahelyeken.
Furcsa, hogyan lehet valaki Krisztusért lángoló vasárnap és láthatatlan keresztény a hétköznapokban.
Furcsa, hogy jobban érdekel, mit mondanak rólam az emberek, mint az, hogy mit mond Isten felőlem!
Gondolkozol?
Add tovább az üzenetet, ha úgy gondolod, hogy megéri!
Ha nem, akkor csak szabadulj meg tőle. Senki sem fogja megtudni, hogy ezt tetted.
Azonban, ha kidobod ezt az elmélkedést, akkor ne panaszkodj arról, hogy milyen rossz bőrben van ez a világ!
    "A boldogság és a szomorúság a saját tetteid gyümölcse"

Ünnepek

2008. aug. 25. 8:49 - írta nirriti222
Mint említettem az ünnepeink együtt járnak a böjtökkel. Jelene esetben másfél napig nem eszünk, gondolom az elszántabbak ne is isznak. Én nem tartozom ehhez. Az egyik ünnepünk Krisna megszületése: augusztus 24. Nincs mit csodálkozni ezen, hiszen az Úr saját örömére jelenik meg. A Krsna könyvben azt is olvashatjuk, hogy mikor elérkezett Krsna megjelenésének ideje, a csillagok állása rendkívül kedvezőre fordult. Számos vallási történetben olvashatunk misztikus dolgokat mikor megjelenik profétájuk: Jézus vagy Buddha. De itt magáról Istenről beszélünk, aki azért jelenik  meg a Földön hogy megvédje híveit, s visszaállítsa a vallási elveket. Magáról a születésről így ír a könyv:
„Amikor minden készen állt, a mindenki szívében jelen lévő Sri Visnu az Istenség Legfelsőbb Személyiségeként megjelent az éj sötétjében az istennői szépséggel tündöklő Devaki előtt. Megjelenése olyan volt, mint a teliholdé, mely ott ragyogott a keleti horizonton azon az éjjelen. Felmerülhet azonban az az ellenvetés, hogy Sri Krisna a fogyó hold nyolcadik napján jelent meg: hogyan lehetett aznap mégis telihold? Ennek az volt az oka, hogy mivel Krsna a hold jegyében álló Yadu nemzetség sarjaként szállt alá, ez olyan örömmel töltötte el a holdat, e nemzetség ősatyját, hogy a Legfelsőbb Úr kegyéből teljes pompájában jött föl az égre.”
A második ünnepünk pedig Srila Prabhupada megjelenési napja. Ő az aki számos szanszkrit nyelvű könyvet tett számunkra elérhetővé, ő az aki elhozta a nyugati világba a Krisna tudatot.
Prabhupada ki jaya!!!!!

Megkésett Easy day

2008. aug. 24. 8:24 - írta nirriti222
Beszéljenek helyettem a képek:




Halava osztás

2008. aug. 20. 8:21 - írta nirriti222
 „Ezek a Krisnások itt voltak tavaly is.”- ezzel a mondattal fogadott két virágkarneválozó bennünket a debreceni Csónakázó-tónál. S igaza van: évről évre, évente két alkalommal megjelenünk itt az 1200 adagos halavánkkal. A mai különleges volt, mert Nitai Bhavana prabhu főzte,  s a szilvát nem sajnálta belőle. Hosszú menet volt, már fél hatkor elkezdtük a készülődést. Mivel az éttermünk még a papírokra, s engedélyekre vár, így a természet lágy ölén, történt a főzés. Majd 8 után már kint is voltunk. Először a mi hasunkat tömtük meg egy kis paradicsomos tésztával, majd következett a kipakolás, s aztán hajrá. Bhajana, plusz ételosztás. Kis prédikáció, s az étterem reklámozása volt a küldetésünk. Délután 4-re mind az 1200 adag halava elfogyott. Rajtam nyomait hagyta a Nap: persze csak ott ami kilátszódott a száriból. Ugyanis ez az a rendezvényeink egyike melyen száriban vagyok fellelhető.

  

Balarama

2008. aug. 16.
 
Ahogy meséltem már, mi minden ünnepen böjtölünk:) Így van ez ma is: Balarama megjelenési napja van. Olvassunk róla egy kicsit:
Dvivida gorilla felszabadítása
Miközben Sukadeva Gosvami az Úr Krsna transzcendentális kedvteléseirõl és tulajdonságairól beszélt, Pariksit király egyre nagyobb rajongással hallgatta õt, s mind többet és többet akart ezekrõl a témákról hallani. Sukadeva Gosvami ekkor elmesélte, hogyan ölte meg az Úr Balarama Dvivida gorillát.
       Dvivida gorilla annak a Bhaumasurának — vagy más néven Narakasurának — volt a jó barátja, aki tizenhatezer hercegnõt rabolt el a világ minden tájáról, s akit aztán Krsna elpusztított. Dvivida Sugriva király miniszteri tisztét töltötte be, s bátyja, Mainda is hatalmas gorilla-király volt. Amikor Dvivida megtudta, hogy az Úr Krsa megölte Bhaumasurát, elhatározta: az egész országban gonoszságokat fog elkövetni, hogy megtorolja barátja halálát. Elsõ dolga az volt, hogy falvakat, városokat, kézmûves- és bányásztelepüléseket gyújtott fel, majd rátért a tejgazdálkodással és tehénvédelemmel foglalkozó kereskedõk otthonaira is. Egész hegyeket szakított ki a földbõl és zúzott darabokra. Nagy gondokat okozott az egész országban, s a legtöbb gonoszságot szándékosan Kathiavar tartományban hajtotta végre, mivel Krsna városa, Dvaraka is ebben a tartományban volt.
      Dvivida ereje tízezer elefánt erejével ért föl. Erõs karjaival néha úgy felkorbácsolta a tengerpart vizét, hogy az elöntötte a környezõ városokat és falvakat. Gyakran a nagy bölcsek és szentek remetekunyhóit vette célba — összetiporta gyönyörû kertjeiket és gyümölcsöseiket, sõt, olykor ürülékével és vizeletével szennyezte be szent áldozati helyeiket, hogy ezzel megfertõzze az egész légkört. Férfiakat és asszonyokat rabolt el otthonaikból, aztán hegyi barlangokba vetette õket, s hatalmas sziklákkal torlaszolta el a bejáratot. (A bhrngi-darázshoz hasonlóan, amely legyeket és egyéb rovarokat ejt foglyul, s aztán fák üregeibe zárja õket.) Feldúlta a rendet, az emberek nyugalmát, egyre-másra szegte meg az ország törvényeit, sõt, olykor az elõkelõ családok hölgytagjait is erõszakkal megbecstelenítette.
      Miközben szerte az országban garázdálkodott, egy napon a Raivata-hegység felõl érkezõ édes énekszó ütötte meg a fülét. Nyomban a hegyvidék felé vette útját, s nemsokára az Úr Balaramát pillantotta meg: bájos ifjú leányok vették körül, s az Úr táncolva, énekelve élvezte társaságukat. Dvivida lenyûgözve nézte Balarama elragadó vonásait, lótuszvirágból készült füzérét, a csodálatos ruhákba öltözött, virágfüzérrel felékesített gyönyörû lányokat. A varunitól Balarama igencsak mámorosnak tûnt, az italtól még a szemei is forogtak. A lányok gyûrûjében az Úr Balarama éppen olyannak hatott, mint elefánttehenei körében az elefántkirály.
      Dvivida gorilla ügyesen tudott fára mászni. Felkapaszkodott hát a fákra, majd egyikrõl a másikra ugrálva jó erõsen megrázta az ágakat. Idõnként egy különös felkiáltást — kilakila! — is hallatott, hogy ezzel is megzavarja az Úr Balarama kedvtelésének kellemes hangulatát. Máskor odaugrott a lányok elé, s csúf grimaszokat vágott. Természetüknél fogva a fiatal lányok mindent nevetve és jókedvûen tudnak fogadni, így az elõttük ugráló gorillát sem vették komolyan, csak jókat kacagtak rajta. Dvivida azonban olyan szemérmetlen volt, hogy még Balarama szeme láttára is az alfelét mutogatta nekik, vagy elébük ugrott, s szemöldökeit táncoltatva a fogait vicsorította rájuk. Nagyon tiszteletlenül viselkedett tehát a lányokkal, fittyet hányva arra, hogy Balarama is ott van. Az Úr Balarama neve nemcsak arra utal, hogy nagyon erõs, hanem arra is, hogy örömét leli abban, ha megmutathatja rendkívüli erejét. Felkapott hát egy követ és Dvivida felé hajította. A gorilla azonban ügyesen kitért a kõ elõl, majd, hogy tovább ingerelje Balaramát, ellopta a varunis edényt. Csöppnyi erejétõl megrészegülve végül már odáig merészkedett, hogy elkezdte leszaggatni Balarama és társnõi drága ruháit. Felfuvalkodottságában azt hitte, Balarama úgysem tud ártani neki, s tovább folytatta Balaramaji és társnõi zaklatását.
      A gorilla okozta nagy felfordulás közepette az Úr Balarama végül nagyon dühbe gurult, s elhatározta, hogy végez Dvividával, aki egyébként is annyi gonoszságot mûvelt már szerte az országban. Menten fölkapta buzogányát, amibõl a gorilla megérthette: Balar§aa támadásba lendült. Védekezésképpen egy hatalmas tölgyfát szakított ki a földbõl, s teljes erejébõl Balarama fejére sújtott vele. Az Úr azonban mintha meg se érezte volna az ütést: csak állt ott rezzenéstelenül, akár egy hatalmas hegy. Válaszképp nagyot csapott buzogányával, a Sunandával a gorilla fejére. Dvivida fejébõl bugyogva patakzott elõ a vér, de csak díszére vált az arcának, amikor a hegy oldalán aláfolyó folyékony mangánhoz hasonlatos vér végigfutott rajta. Balarama buzogánycsapása egy cseppet sem zavarta meg, sõt, egy újabb tölgyfát tépett ki a földbõl, s miután lerázta a lombját, újra ellenfele fejére sújtott. Amikor Balarama ezt a fát is pozdorjává zúzta, a felbõszült gorilla újra megragadott egyet, s újra lesújtott az Úrra, de Balarama megint csak apró darabokra törte a fát. A küzdelem tovább folytatódott. A gorilla újabb és újabb fatörzseket tépett ki, de az Úr Balarama minden egyes alkalommal apró forgácsokra zúzta õket a buzogányával. Ahogy a szûnni nem akaró hadakozás közben Dvivida újabb és újabb fatörzseket tépett ki a földbõl, a végére már egyetlen fa sem maradt az erdõben. Fa híján Dvivida egy másik fegyverhez folyamodott: jókora kövekkel vette célba ellenfelét. Csak úgy záporoztak az Úrra a hatalmas lövedékek, de játékos kedvében Balarama sorra apró kavicsokká zúzta õket. Amikor már se fa, se kõ nem maradt egy darab sem, a gorilla erõs ökleivel kezdte csépelni Balarama mellkasát. Ezúttal azonban az Úr Balarama végképp kijött a béketûrésbõl. Mivel a gorilla is puszta kézzel támadt Rá, Õ sem használt fegyvert, s buzogányát és ekéjét letéve öklével telibe találta a gorilla kulcscsontját. Az ütés végzetesnek bizonyult: Dvivida vért öklendezve, holtan rogyott a földre. Amikor nagyot puffanva földet ért, a hegyek, az erdõk mind megremegtek.
      A szörnyû küzdelem után a siddhák és a felsõ bolygórendszerek nagy bölcsei és szent életû lakói virágesõt szórtak az Úr Balaramára, s mindenek feletti hatalmát dicsõítették. Az égbõl a gyõzelem boldog hangjai zengtek: — Dicsõség az Úr Balaramának! Hadd ajánljuk tiszteletteljes hódolatunkat lótuszlábaid elõtt! Azzal, hogy megölted ezt a nagy démont, Dvividát, új, szerencsés korszak köszöntött a világra!
      A nagy démon, Dvivida megölése után a virágesõvel és a diadalát magasztaló imákkal ünnepelt Balarama visszatért fõvárosába, Dvarakaba.
Így végzõdnek a Bhaktivedanta-magyarázatok a Krsna-könyv hatvanhetedik fejezetéhez, melynek címe: „Dvivida gorilla felszabadítása”.

Ekadasi

2008. aug. 12.
Mikor először hallottam erről, értetlenül álltam a dolog előtt. Miért kell böjtölni? Ezzel mit is érünk el? Azóta már életem részévé vált. Egy objektív megfogalmazás erről:
„A böjt erősíti az akaraterőt, pihenteti az emésztőrendszert, felfrissíti az érzékeket és az elmét. Böjti napok a telihold utáni tizenegyedik és az újhold után tizenegyedik napok. Ekkor lehetőleg csak annyi folyadékot fogyasszunk, amennyi a szomjunk oltására kell. A böjt napkeltétől másnap napkeltéig tart. A következő nap (tehát a tizenkettediken) egy bizonyos időpontjában a böjtöt meg kell törni valamilyen gabonafélével.”
Ennek a böjtnek is megvannak a fokozatai. A legszigorúbb ha nem eszel, s nem is iszol. A legenyhébb pedig ha hüvelyes növényeket, illetve gabonát nem eszel. De a krisna tudatban mindenféleképpen tartani kell valamelyik változatot.

Tao Te King

2008. aug. 11.
Este csak kinyitottam egy helyen a könyvet, s ezt találtam:
„Az út örök és tétlen,
mégis mindent végbevisz észrevétlen.
Ha fejedelmek, királyok megőrzik,
minden magától rendeződik.
Ha kapálóznak és intéznek,
letöri őket a titkos természet.
Vágytalan a titkos természet,
s a vágy hiánya: béke,
az ég alatt a rend teljessége.”
Hallgattam Sivarama Swami mai podcast-jét, s az egybevág azzal ami itt a rendről szól. A lényege az volt, hogy szenvedünk itt az anyagi világban, szenvedünk az anyagi testbe. De azt el kell ismernünk, hogy mind az anyagi világ, mind az emberi test tökéletesen meg van tervezve. Minden működik, minden megy a saját rendje szerint. Hát igen: Isten tökéleteset alkot, csak mi valahogy mégis elrontjuk…

Világra szóló képmutatás

2008. aug. 8.
Peace, love, empathy – lehetne akár ez is az Olimpia jelszava. Nem csak azért szeretem ezt a három szót, mert ezzel búcsúzott el Kurt Cobain, hanem mert benne van mindaz amire anyagi életünkben törekednünk kellene. Az Olimpia szellemisége, elve az országok közötti barátság, egy közös játékban teljesedik ki.  Számomra már maga a tény, hogy mindezt egy olyan országban rendezik meg ahol a mai napig nincsenek meg az alapvető emberi jogok: szólásszabadság, gyülekezési jog FELHÁBORÍTÓ. Teljesen ellentmond mindannak amit az Olimpiai játékok képviselnek. Nemcsak a Tibettel való kapcsolatukra gondolok, hanem Taiwan-ra is. Mi az hogy nem ismerik el a függetlenségüket? Hogy szabályozzák az országuk nevét? Vagy hogy olvasható egy két netes oldalon, hogy korlátozzák a net oldalak hozzáférését? Hogy a taxikba lehallgató készüléket tesznek, mert félnek a terrortámadásoktól, s így hallhatják az utasok beszélgetéseit? Hol vannak az emberek jogai? A sportolók szabadságát is korlátozzák? A részvevő országokat? Nem vagyok Kína ellenes. Nem járok FREE TIBET feliratú pólóban. Egyszerűen nem értem, hogyan lehet ott Olimpiát tartani. Nem volt kétségem afelől, hogy szépen, tökéletesen és profin meg tudják szervezni. Tudtam, hogy meg tudják csinálni, hiszen akarják. S amit az emberek igazán akarnak azt véghez is tudják vinni. A nyitó ünnepség is csodálatos volt. Igaz a békegalamboknál gúnyos mosoly jelent meg ajkamon. Nem csak a fellépők, hanem a közönség is a kezével galambok mozgását imitálták. Vicces ez egy olyan országban, ahonnan Björköt kitiltják X évre, mert két szám közt a koncertjén elejtett egy FREE TIBET beszólást! S szánalmas hogy egy egész világ asszisztál ehhez. Biztos megvan ennek is a gazdasági oka, de ehhez én túl kicsi vagyok. De nézzünk csak bele az Olimpiai charta első oldalába:
AZ OLIMPIZMUS ALAPELVEI
1. Az Olimpizmus életfilozófiaként a test, az akarat és a szellem képességeit, mint
egységes egészet fogja össze és dicsőíti. Egyesítve a sportot a kultúrával és neveléssel
az Olimpizmus olyan életforma kialakítására törekszik, amely a munkavégzés
örömére, a példakép nevelési értékére és az egyetemes erkölcsi alapelvek tiszteletére
alapszik.
2. Az Olimpizmus célja, hogy a sportot az emberiség harmonikus fejlődésének a
szolgálatába állítsa egy békés társadalom előmozdítása és az emberi méltóság
megőrzése érdekében.
3. Az Olimpiai Mozgalom egyetértésben szervezett, egyetemes és állandó cselekvési
sorozat, amely a NOB legfelsőbb hatalma alatt kerül megvalósításra beleértve
mindazon természetes és jogi személyeket, akiket az Olimpizmus értékei lelkesítenek.
Az Olimpiai Mozgalom kiterjed mind az öt kontinensre. Az Olimpiai
Mozgalom csúcspontja a világ versenyzőinek találkozása a legnagyobb sport fesztiválon,
az Olimpiai Játékokon. Az Olimpiai Mozgalom szimbóluma az összefonódó
öt karika.
4. A sport gyakorlása alapvető emberi jog. Minden természetes személyt megillet a
sportolás joga a diszkrimináció bármely megnyilvánulási formája nélkül az
Olimpiai szellemben, amely kölcsönös megértést követel meg a barátság, szolidaritás
és tisztességes játék szellemében. Független sportszervezeteknek kell az ellenőrzésük
alatt tartaniuk a sport szervezetét, ügyvezetését és irányítását
5. A diszkrimináció bármely megnyilvánulási formája, amely valamely országra
vagy valamely személyre irányul, faji, vallási, politikai, nemiség, vagy bármely
forma alapján az Olimpiai Mozgalommal nem egyeztethető össze.
6. Az Olimpiai Mozgalomhoz való tartozás feltétele az Olimpiai Charta teljesítése
és a NOB elismerése.

Emberi kapcsolatok

2008. aug. 2.
Mindenkinek van mit tanulnia. Az egész életünk egy nagy tanulási folyamat. Nekem el kell fogadnom, hogy az emberek változnak, s hogy ami nekem fontos, vagy ami épp természetes az másoknak nem. Egy dolgot nem tudok viszont elfogadni: azt ha valaki nem szembesül azzal hogy megváltozott. Ha visszasírja a régi időt, a régi kapcsoltatokat, s nem veszi észre, hogy éppen ő az aki megakadályozza azt hogy a múlt jelen legyen. Ha nem veszi észre mások segítő kezét amit felé nyújtanak, ha nem él a lehetőséggel, s majd pár hét után ismét jön a siránkozás, hogy milyen jó volt akkor amikor még.. Ahogy az anyagi világban minden változik, miért pont az emberek ne tennék ezt. Nincs is ezzel baj. A lényeg az egyensúlyon van. Nem kell mindent eldobni ami régi, mert mikor rájövünk a veszteségre már nincs visszaút. Meg kell tartani a kapcsolatokat, mert kapcsolatok nélkül nem ember az ember.
„Ha önmagunkat tartjuk szem előtt, s azért kötünk barátságot, rosszul számolunk. Ahogy kezdtük, úgy is végezzük: barátot szereztünk, hogy segítséget hozzon a bilincsek ellen, s ő, mihelyt megcsörren a lánc, elillan. Ezeket a barátságokat nevezi a nép futónak. Ha érdekből választottunk valakit, addig fog tetszeni, ameddig érdekünk fűződik hozzá. Ezért nyüzsög barátok tömkelege a szerencsések körül; a bukottakat magány övezi, s onnan menekülnek a próbatétel idején.”  Seneca

Egyet/nem/értés

2008. aug. 1.
„Ha nem tudsz meditálni, elég, ha elkezdesz ismételgetni egy szót, mert ez jót tesz a léleknek. Ne mondj semmi mást, csak ezt a szót ismételgesd megállás nélkül, ameddig csak bírod. Egyszer csak elveszíti az értelmét, azután pedig új értelmet nyer.”
Ez tanácsolja egy rabbi (Náchmán), Coelho: A fény harcosának kézikönyvében.
Eddig a pontig nem voltak kételyeim az íróval szemben, hiszen minden írása tele van Istenszeretettel, s ez az egy ami fontos, legyen az bármilyen vallás. De az, hogy bármilyen szó más értelmet nyerhet? Ezt nem hiszem. Hiszen az biztos, hogy értelmét veszíti, de nem lesz új értelme. Ennyi erővel tényleg mondhatnánk a bhakták által oly sokat emlegetett példát a Pepsi Colat. Mi értelme lenne ennek? Semmi. S hogy a mahamantra más jelentést kapna az ismételgetés után? Ezt a nézetet sem osztom. Tény, hogy a 16 kör alatt, vagy akár egy kör alatt sokszor eltéved az elme, de ezt tudatosan vissza lehet téríteni, s ez is a feladat. Tehát Krisna az 1728-dik mantrában is Önmagát – mindent –jelent. S ezt el is hiszem.
Az írás második részével, mely szerint: „Isten megnyitja kapuit, és te most már bármit el tudsz mondani ezzel az egyetlen szóval.” Egyet kell értenem. Menj oda egy bhaktához az utcán aki könyveket árul, s mond neki Hare Krisna, s látni fogod, ő már érti mit is akarsz mondani.

Keresztkérdés

2008. aug. 1.
Nincs nekem bajom a más vallásokkal, inkább a képviselőikkel. A jelképeket, szimbólumokkal is elvagyok. De mikor reggel munkába indulok és a lépcsőház ablakos ajtajában szembe találom maga egy ősi fa kereszttel, kissé feszélyezve éreztem magam. Olyan egyenesen, fenyegetően állt ott. El kellett egy kicsit ferdítenem, mint a Szent Koronán, mert úgy kevésbé zavart. Másnap persze ismét ott állt velem szemben. Közben összeraktuk a képet, mert észrevettük, hogy az egyik idős bácsi lakását felújítják, s gondoljuk mi, hogy a lomtalanításnak köszönhetően került oda. Hogy elhagyta-e testét a bácsi? Nem tudjuk, hiszen nem sűrűn találkozunk a szomszédokkal. De valahogy negatív érzéseket vált ki belőlem a kereszt. Így másodjára is elferdítettem. Azóta így áll a mi keresztünk.

2008. július
Nyugalom 2
2008. júl. 31.
Szóvá is tette jóbarátnőm hogy írjak frissességet. De nem megy ez parancsszóra. Kissé elmerültem az anyagi dolgokba. Munkahelyváltás előtt állok: eddig a meghallgatás kötött le, aztán a várakozás, most már biztosnak tűnik, de még feltétel az utódlásom, s betanítása. Aztán meg persze jön az új csapatba való beilleszkedés. Persze így zajlik az élet, így érzem, hogy élek. A 16 körök megvannak, reggeli programokra nem tudok eljutni, de szinkronban olvasom velük a SB harmadik kötetét.


Dolgos hétvége
2008. júl. 28.
Menzánk egy hónapos szabadságot vett ki. Ez persze nem a bhakták szabadságát jelenti, hiszen az új helyen ezer a tennivaló. Szombaton mangalával kezdtük. Annyira korán sikerült felkelnek, hogy japaidőben még egy kis olvasásra is jutott időm. Aztán kezdtük a pakolást az ideiglenes helyen. A pincében sok érdekes és érdektelen dologra leltünk. A legemlékezetesebb egy szanszkrit nyelvű énekes könyv volt. Megleltük a patkányjáratot is, de patkány uraság már eltávozott. Pár autót megpakoltunk, sok mindent lemostunk. Vasárnap guru-pujával kezdtünk, majd ismét pakolással folytattunk. Két pakolás közt japáztam Pamacs nevezetű szomszéd kutyával. Majd az udvaron elfogyasztott prasadam után átmentünk az új helyre, s a tegnap illetve ma áthordott dolgok rendszerezése következett. Este nem kellett álomba ringatni..

Kérdések
2008. júl. 25.
Hol van a határ amikor még beszélhetsz valakinek egy másik emberről? Mi számít pletykának? Mi számít egyszerű beszélgetésnek? S az emberek miért nem érzik a határokat? S miért nem mennek egyből a forráshoz, hogy tudakolódjanak az igazság felől? Ezek a kérdések merülnek fel bennem napok óta. Az egyik oka ennek a munkahelyemen levő változások. A lényeg, hogy felkavartam az állóvizet, s bár sokan egyetértenek velem, de azért tisztes távolsággal. Pedig egyszerű a tétel: más munkakör mert ott többet fizetnek. Ennél több magyarázat nem is kell, s bár a kollegáim csak kollegáim, s nem barátaim, mégis valahol furcsa érzést váltott ki belőlem, belőlük ez a helyzet. Sebaj, kell egy kis pezsgés. A másik oka a kérdéseimnek már érzékenyebben érint, mivel ez már baráti kör. Persze ezt is sokszor illúziónak érzem, de hiszem hogy működhetnek az emberi kapcsolatok, csak energiát kell bele fektetnünk, s nem egyoldalúan. Valahogy mindig kiváltom az emberekből, hogy őszinték legyenek velem, egy olyan lelki szemetesláda. Régebben szinte gondolkodás nélkül töltöttem be ezt a szerepet. Manapság már azokat hallgatom meg akiknek sorsa érdekel is. S tudom én is hunyó vagyok mert elmondtam dolgokat egy harmadik félnek, s biz ám az illető vissza is mondta. (ilyenek a nők). Persze nem rosszindulatúan, de azért mégis.. Hibáztam, de tanultam belőle. Ez a jó az anyagi világban, valójában mindig lehet tanulni, s mindig lehet törekedni arra, hogy változzunk. Helyesbítek: törekednünk kell! Ismét kedvenc írüm idézetét szántam végszünak:
„Minden harcos érzett már félelmet egy-egy csatától. Minden harcos csalt és hazudott már életében. Minden harcos indult már el olyan úton, melyet nem neki szánt a sors. Minden harcos szenvedett már jelenléktelen dolgok miatt. Minden harcos érezte már, hogy nem igazi harcos. Minden harcos követett már el hibát spirituális küldetése teljesítése közben. Minden harcos mondott már igent, mikor nemet akart mondani. Minden harcos bántott már meg olyan embert, akit szeret. Éppen ezért a fény harcosa: mert keresztülment mindezen, és mégsem vesztette el a reményt, hogy lehet jobb, mint az adott pillanatban.” Paulo Coelho



Személyes kapcsolatok
2008. júl. 24.
Ismét hódoltam filmszenvedélyemnek. Voltak fenntartásaim a filmmel kapcsolatban, mert valahogy én még mindig a hagyományos meséket részesítem előnyben. Na de miért ne nézném meg a Pixar legújabb alkotását? Sikerült elgondolkodnom kicsit, s ezt szeretem. A történet lényege pl. az, hogy ahogy az ember úgy a robot is társas lény. Még ha nem is a szintjének megfelelő társat talál magának – jelen esetben egy csótány -. Tehát a robot küzd az emberi érzésekkel. Majd találkozik sok emberrel, akik a robotok világában élnek, semmi személyes kapcsolatuk nincs egymással. Nem is vágynak rá. de elég egy érintés, egy mosoly, illetve az ha megtudja a másik nevét, máris többre vágyik. Máris visszatér a vágy, az emlékezet. A lényege számomra, hogy igen is fontos a megfelelő társulás. Sokan hiszik, hogy ki tudják zárni a rossz hatásokat, s lehet ez tudatosan sikerül is, de a tudatalattiban eltárolódik. S ahogy az emberi kapcsolatok fel tudnak éledni, személyessé tudna válni, így miért ne éleszthetnénk fel örök kapcsolatunkat Istennel??

A fénykép
2008. júl. 23.
A Szekérfesztiválon, magán a szekéren feltűnt egy prabhu képe – ha szemben álltál a szekérrel akkor jobb oldalt volt- s tanakodtunk ki is lehetett. Így utána olvastam:
“Ma mindenki sokat gondolt Jayananda Prabhu eltávozására. Srila Prabhupada további híreket kapott utolsó óráiról. Jayanandának hónapokig nagy fájdalmai voltak, de soha nem hagyta abba az Úr Jagannatha szolgálatát, és tovább szervezte az Úr Jagannatha Ratha-yatra ünnepét.
      Az utolsó napon annyira felerõsödtek a fájdalmai, hogy már a szent nevet sem tudta énekelni. A fájdalomtól jajgatva mondta, hogy nincs már értelme tovább fenntartani beteg testét. Életének legvégén erõsen szorította kis magnetofonját és úgy hagyta el testét, hogy lelki tanítómesterét hallgatta, amint az a Hare Krisnát énekli.
      Szeretett tanítványáról Srila Prabhupada a következõket mondta:
      - Nagyon büszke vagyok, hogy ilyen tanítványom van. Dicsőségesen halt meg. Halála csodálatos, és mindannyiunknak követnünk kell a példáját"
  
 


Elvárások
2008. júl. 23.
Tegnap arculatváltási projectbe kezdtünk, s két frissítés közt ezt olvastam:
„Aki csak ígérget, de nem tudja betartani az ígéreteit, elveszíti az önbecsülését, és szégyelli a tetteit. Az ilyen ember állandóan menekül, és sokkal több energiát fecsérel az örökös magyarázkodásra, mint amennyi energia ahhoz kellene, hogy állja a szavát.”
Megfogott ez a rész, mert mindig próbálom az ígéreteimet 100%-osan betartani, s ez az elvárásom mások felé is. Amiért persze kaptam már cáfolatokat, hiszen nem szabad elvárásokkal lenni mások felé. Az egyik oldal szerint, ha nincs elvárás akkor nincs csalódás, a másik oldal szerint pedig nincs jogom elvárásokkal lenni. Pedig az emberi kapcsolatok a kölcsönös elvárásokra épülnek, s legkevésbé sem az elfogadásra, megértésre. Talán ha kialakítjuk Istennel levő szeretetteljes kapcsolatunkat, vagyis visszaállítjuk eredeti helyzetébe, akkor az emberi kapcsolataink is javulást, fejlődést mutathatnak. Régebben mosolyogtam azon, hogy ha bhaktákat kérdeztem mit tegyek, a válasz nemes egyszerűséggel a japa volt. De mostanság rá kell jönnöm, hogy tényleg ez az egy út van. Idézet Pataki Attila ŐSROCKER-től:”egy út van én ebben hiszek, a mindent elsöprő szeretet, a rossz felett győzni fog a jó”. S fontos hogy szeretetünket egy állandó dolog, cél ill személy felé fordítsuk, s azt már sokszor írtam, írtuk hogy az anyagi világban minden változik, semmi sem örök. Így ismét Istenhez jutottunk, tehát mondjuk együtt: Hare Krisna Hare Krisna Krisna Krisna Hare Hare Hare Rama Hare Rama Rama Rama Hare Hare

Szekérfesztivál
2008. júl. 21.
Minden évben Budapesten is megrendezésre kerül a Szekérfesztivál, melynek mottója és egyben lelki „értéke”: aki részt vesz ezen az ünnepségen, azt minden jószerencse pártfogolni fogja. Aki énekel ezen az ünnepségen az elérheti az élet legmagasabb rendű célját. Aki saját kezével húzza az Úr Jagganatha szekerét, annak szíve megtisztul az összes anyagi szennytől, mely születések milliói során halmozódott fel ott.
S íme a szekér:
S íme az Úr:
S íme a hangulat:

Nehéz erről beszélni, ott kell lenni, énekelni kell, s látni az emberek önfeledt boldog arcát, ahogy az ablakból, az erkélyből vagy épp a munkahelyükről csodálkoznak rá a menetre:

Egy kis magyarázat
2008. júl. 13.
Gondolom már sok mindenkiben felmerült a kérdés, hogy vajon miért is ismételjük a : Hare Krisna, Hare Krisna, Krisna Krisna, Hare Hare, Hare Rama, Hare Rama, Rama Rama, Hare Hare mantrát. Ma este erről olvastam:
A.C Bhaktivedanta Swami Prabhupada: A tökéletes jóga
„ Az anyagi érzékeink rabszolgái vagyunk, s a jelen pillanatban nem tudjuk a lelket megérteni. A tudatlanságunk azonban a Hare Krisna mantra vibrálásával elmúlik. Ez meg hogyan lehetséges? Az alvó embert hangvibrációval fel lehet ébreszteni. Alváskor az ember majdnem minden tekintetben öntudatlan: nem lát, nem érzékel és nem szagol. A hallószerve azonban olyannyira éles, hogy egyedül a hang csengésére is felébred. A lelket most éppen az anyagi kapcsolat álma takarja be, , de a transzcendentális hangvibrációval magához lehet téríteni. Csak azt kívánjuk, hogy a Legfelsőbb Személy fogadjon el. Más kérésünk nincsen. „

Este olvastam..
2008. júl. 10.

Rupa Gosvami rámutat arra, hogy Krisnát jóindulattal , szívesen kell szolgálni. Istent általában anyagi kívánságokért vagy nyereségért szolgáljuk. Az természetes, hogy aki anyagi nyereségért fordul Krisnához az mégis jobb mint az, aki soha nem megy Istenhez. Mégis törekednünk kell arra, hogy az anyagi haszon kívánalmaitól mentesen éljünk. Legyen Krisna megértése a szándékunk. „

Munka előtt, japa után olvasva
2008. júl. 8.
„Canakya Pandita azt mondja, hogy az időnek még egy parányi töredékét sem lehet megvásárolni, még dollárok millióival sem, ezért ha csak egy pillanatot is haszontalanul töltünk, azt is az élet legnagyobb veszteségének kell tekinteni.” SB 3.10.11


Mai tanmese
2008. júl. 6.
"Ha túl sok az ösvény az ember nem találja meg az elkóborolt bárányt. Ha egy tanítványnak túl szerteágazó az érdeklődése, elaprózza az idejét. Minden tudás ugyanazon forrásból ered, de a tudáshoz sokféle módon lehet eljutni. Ha tévútra lépsz, csak úgy kerülhetsz a helyes ösvényre, ha visszatérsz a kiindulóponthoz, az igazság forrásához."

Álom és tudatosság
2008. júl. 4.
Egyik reggel a Szent Anna utcai templom előtt mentem el, s belestem. Épp a reggeli mise lehetett, a pap fehér nagy „lepelben” az oltárral szemben állt, vagyis nekem háttal, s karjait széttárta. A látvány megnyugtatóan hatott rám, de nem hittem volna ,hogy ekkora nyomot hagy bennem. Történt ugyanis hogy másnap reggel érdekes álomból ébresztett az órám. Épp egy reggeli misére tartottam, s a templom előtt emberek álltak. Azon gondolkodtam, hogy miért is akarok én oda bemenni, hiszen nem vagyok én keresztény, s nem is áll szándékomban azzá válni. Ekkor egy nő mellé érkeztem, akinek a kezében három kép volt: egy Radha, egy Krisna és egy Panca Tattva. S ettől megnyugodtam, hiszen mindegy hol vagyok, épp milyen templomban Ők úgyis ott vannak mindenhol. Betértem hát a templomban, s a pap aki fehér „lepelben” volt, odajött hozzám, mindenkit maga mögött hagyva, hiszen új bárány érkezett – ha jól emlékszem szavaira -, majd mintha megkeresztelt volna, épp a homlokomhoz ért mikor csörgött a telefon, hogy ébresztő: fürdés és japa.

Egy pohár tej
2008. júl. 2.
Egy nap, egy fiatal legény házról házra járt, mivel nagyon éhes volt.   Nem volt már egy fillére sem, mert minden pénzét tankönyvekre költötte. A szomszéd házból jött. Már alig élt az éhségtől, mikor egy szép fiatal nő nyitott ajtót. Aki azonnal  egy pohár vízzel kínálta.  Mivel látta, hogy nagyon éhes a víz helyet tejet adott neki. A legény lassan itta majd megszólalt :            
« Mennyivel tartozom ezért ?»
« - Ugyan már, egyáltalán semmivel.» válaszolt a nő: « - Anyám arra tanított, hogy mindenkit szeretettel fogadjak. »
A fiú erre : « - Szívből köszönöm. »
Amikor a Béres legény elhagyta a házat, erősebbnek, felszabadultabbnak  érezte magát,  mert erősen  hitt az Úr megtartó erejében. Néhány évvel később a nő nagyon megbetegedett. Helyben orvos nem volt ezért be kellett mennie a városba a szakorvoshoz, hogy megállapítsa a betegségét. Amikor a  szakorvos Béres doktor megtudta a lány nevét és címét, azonnal tudta, hogy ki ő. Emlékek derengtek  a régmúltból. Sietve ment hozzá.  Megvizsgálta, majd azon gondolkozott hogyan mentheti meg a lány életét. Ettől a naptól kezdve a nőt nagy figyelemmel kísérte. Mert nagyon nagy beteg volt. A kezelés végén a betegnek ki kell fizetni a kórházi költségeket. Az orvos gondolkodott, majd a csekk aljára üzenetet írt. A nő arra gondolt, hogy ha megkapja a csekket az élete végéig fizetheti. Végül mégis csak kinyitotta a kopertát. A számla alján észrevette, a bejegyzést…Meglepődve olvasta a szöveget:
- Kifizetve egy pohár tejjel. Aláírás: Béres doktor.
Öröm könny futott a szemébe és a szíve szeretettel töltődött. Ezt mondta :
« Uram köszönöm a gondviselő szeretetet, a segítő kezet és a jó szívet.»
Tudod, erre azt szokták mondani:
Aki szeretetet vet az boldogságot arat.
Ezért te is  mindig jót cselekedjél, mert sosem tudod, hogy mikor mit hoz a jövő. Ha nem csinálsz jót te sem várhatod el, hogy  más segítsen neked.  Akkor is cselekedj jót ha előre tudod, hogy sosem hálálják meg.
De végül is nem erről szól az élet?
Tudod két választásod van. Akár el is felejtheted ezt a történetet.
Ez életben a legnehezebb eldönteni melyik hídon menny át s melyiket  égesd fel…
Nagyon sok emberrel találkozunk az életben, de csak az igazi barát hagy nyomot a szívünkben.

2008. június

Popper Péter- Az utolsó ítélet

2008. jún. 30.
Minden úgy történt, ahogy a jövendölésekben megjövendölték. Eljött három arkangyal - ámbár talán heten voltak, vagy kilencen, vagy tizenketten, lehet, az én síromból csak három látszott - és megfújták a harsonákat. És fölpattantak a sírok, és kikászálódtak a halottak, a frissek is, és azok
is akik évezredek óta korhadtak már a föld alatt, előgomolyogtak a lágerek halottai és sorstársaik, akik az inkvizíció máglyáin hamvadtak el, nagy csobogással fújták ki a vizet magukból ők, akiket elnyelt a tenger, s bár testüket visszakapták, de a kellemetlen szagtól nem mentesülhettek a szerencsétlenek, akiket vadállatok nyeltek el. Bűzlöttek istenesen. És íme a Mindenség Ura felült trónusának mozdulatlan fénysugaraira, és megkezdődött a végső számadás. Bűntudattal, rémülettől, szorongástól roskadozva vonultak el előtte a szentek és a paráznák, az aszkéták és a kurvapecérek, az aranynak áldozók, a pompának áldozók, Sivának, Jehovának, Jézusnak áldozók, a bornak és a vérnek áldozók, az eszmés macskajancsik és az eszmétlen szabadgondolkodók, akiknek szabad volt bármiről gondolkodniuk, ami eszükbe jutott, de rendszerint nem jutott az eszükbe semmi sem, a bölcselők és a tébolyodottak, a zseniálisak és a csorgó nyálúak, nők, férfiak és hermafroditák, jók és rosszak és semmilyenek, egyszóval az emberiség. És mindenkinek a nyakába akasztották az ő igazi történetét, éppen úgy, ahogy a költő megálmodta és a táblákon vörös betűkkel világítottak a bűnök és szelíd kék fénnyel a jócselekedetek. És mindenki félve lesett a szeme sarkából, hogy jobbra, vagy balra kell-e térnie, az üdvösségben részesülők, vagy a kárhozatra taszítottak közé. De balra nem ment senki sem! Mert amikor valaki az Úr trónusának sugárkörébe lépett, íme, tisztán ragyogott a táblája, nem volt azon egyetlen szó, sem kékkel, sem vörössel, mert a fénysugár mindent letörölt róla. És akkor a jóságosak és az igazak morgolódni kezdtek, hogy minek tartóztatták meg magukat a bűnöktől, miért mondtak le annyi élvezetről, pénzről, hatalomról az üdvösségükért. Mert íme, jutalmuk nem különbözött azokétól, akik minden erkölcsi törvénynek és isteni parancsnak fittyet hányva, éltek kényük és kedvük szerint. Zúgolódtak hát a jók, az istenfélők, a fehér erkölcsi palástjukat be nem mocskolók, és zajongásuk felhatolt az Úr trónusáig.
  - Megbántátok-e, hogy hűségesek maradtatok törvényeimhez és törvényeim szelleméhez? Sajnáljátok-e, hogy mennyi földi örömtől fosztottátok meg magatokat énérettem?
  És sokan felelének:
  - Ha így áll a dolog, bizony megbántuk szamárságunkat. Mert akárhogy is nézzük, ez az egyenlősdi nem igazság, Uram! Ó, ha tudtuk volna!...
  És kizárólag ők kárhoztak el, csakis ők, és senki más.


Mangala és építkezés

2008. jún. 28.
Épülő központunkban szombatonként van mangala, a többi napon Guru puja és reggeli Srimad Bhagavatam lecke van. Mivel a hétköznapokon negyed nyolcra járok dolgozni, így nem igazán tudom ezeket a programokat látogatni. A szombatot pedig nem lehet, illik illetve szabad kihagyni. Mégis csak más Panca Tattva társaságában japázni. Szervezetten működök, így negyed 5-kor már a kocsiban ültünk és haladtunk célunk felé. A japa gyorsan eltelt, persze az ülés ismét nem tartott sokáig, mert állom manó meglátogatott bennünket. A leckéből ami megmaradt, az az hogy akinek nincs lehetőségük bhakták közt lenni, azok sem keseredjenek el, mert a Szentírások olvasása a társulás egyik formája. A lecke után jött a munka, majd a reggeli, majd ismét munka: takarítás, csempemosás, fugázás és a bútorok tervezése volt a ma menü. A délutáni sziesztámra nem kellett ringatni, hiszen háromkor már kukorékoltam


Szabi, Szeged, Szülinap

2008. jún. 23.
Szegeden mindig rövidebbek a hétvégék. Gondoltam a pénteket kiveszem és megnyújtom. Így is rövidnek bizonyult. Pénteken Kati hajó és Fészek. Na meg régi kollegák, barátok és persze mindenki kedvese, aki várja az Ő legkisebb kedvesét, persze csak testben a legkisebb, érzelemben a legnagyobbá kell válnia. Gyereket csak így lehet vállalni, ha ezt az érzelmi hátteret nem tudjuk biztosítani, ne is vágjunk bele. Vasárnap láthattam, hogyan is lehetséges ez: Tessa biztos háttérrel rendelkezik. Na de nézzük a programokat. Szombat délelőtt rohangálás, persze közel 40 fok. Délután kis szieszta, majd egy hosszúra nyúlt beszélgetés, melyből ismét kiderült számomra, hogy jó úton haladok. Este pedig Garden party kicsiny családommal. Egy poén maradt meg: Mit mond a kéményseprő? – A koromhoz képest jól nézek ki. Persze a poén aktuális volt, mert két szülinapot is ünnepeltünk. Ebből az egyik az enyém volt. Hajnalban tértem nyugovóra, de nem alhattam sokáig, mert tanyanézőbe kellett mennem, persze minden erőszak nélkül. Nem tudom hogy én bele mernék-e vágni, két gyerekkel és egy „új” férjjel. A telek nagy, a két ház nagy: gyümölcsös, veteményes, két kutya. A házak felújításra várnak, a kert pedig folyamatos gondozásra. Most téglaépítésű tömbházban lakom, de amit megtanultam a kertes házakról, hogy a legkevesebb időd arra van hogy a kertet élvezd. Mindig van valami tenni való. Na ez a tanyán megszázszorozódik. De ők tudják, hogy a napi nyolc óra munka mellett mire futja idejükből. Sok sikert hozzá! A tanyatúra után volt pár órácskám szusszanni. Aztán meg bicikli mellett séta Tessácskához. Isteni gyümölcslevessel megspékelve, s némi izgalommal, hogy vajon elérem-e vonatot. A kiinduló az volt, hogy minden óra 42-kor indul. A 40 fok rákényszerített az IC pótjegy vásárlására, mert elképzeltem a kis vállpántos blúzomból kikandikáló izzadt vállam ráragad az ülésre. Nem egy higiénikus érzéssel töltött el. Na de óra 38-ra értem ki. A jegyárus közölte hogy Ceglédig már nem tud helyjegyet adni, de rohanjak is mert egy percem van. Tehát óra 39-kor indult. Rohanva elértem, és persze hozzáragadtam. Ceglédig szenvedtem, ott átszálltam a légkondis IC-re, s belemerültem a japába, fülemen az MP4, benne pedig Prabhupada japázott. Így azért könnyen ki lehet bírni. És persze a pénteki majd a szombati rohanásba is beillesztettem a 16 kört. Megy ez, ha akarja az ember.

Tibet kincsei

2008. jún. 17.
Végre eljutottam a Tibet kincsei kiállításra, melyet a Gyémánt út buddhizmus szervezett. Egy jó barát blogjában olvastam, hogy végül is minden irányzat egyet mond, akar csak épp másként közelíti meg. Bennem két dolog hagyott mély nyomott. Mindkettő a szobrokkal és ábrázolásokkal kapcsolatos. Az egyik a koponyából készült nyakláncok, melyek istenek, félistenek, buddhák nyakában láthatók. Ez a tudatlanság nélküliség jelképe. Az emberen tiprás, állás pedig a büszkeség és az ego leküzdését jelenti. Ja s egy harmadik, ami sok kardra ad számomra elfogadható magyarázatot: a ragaszkodásoktól való szabadulást jelképezi, melyekkel elvágja ezen szálakat. Ezeket például a buddhista egyetemen eltöltött fél évem alatt nem is hallottam.
 

 

Meglepő, de jó

2008. jún. 16.
Talán a késő esti japának köszönhetem, de hajnaltájt mikor egyik oldalamról a másikra fordultam, azt vettem észre, vagyis hallottam, ahogy a Maha Mantrát mondom: Hare Krisna Hare Krisna Krisna Krisna Hare Hare Hare Rama Hare Rama Rama Rama Hare Hare. Sikerült az agymosás! De minden viccet félretéve, nem éreztem ennél jobbat. Talán még egy régebbi álmom Devamrita Maharaja-al okozott ekkora örömet. Ezért is igaz, hogy az alvás előtti pillanatok meghatározzák álmainkat, így célszerű valami szépre gondolni, vagy szépet ovasni, vagy szépet nézni. S hát van szebb Krisnánál?

Mozgalmas hétvége

2008. jún. 15.
Pénteken délelőtt indultunk Dunakeszire, persze mikor a legjobban szakadt az eső. A vonaton mégis sokan voltak. A nyugatiban 2 perc volt az átszállásra a Dunakeszi felé menő vonatra. Megoldottuk, jól mutattunk pakkokkal a hátunkon rohanva. Este Pest felé vettük az utat, pontosabban Buda felé, felmentünk a Halászbástyára. Addigra már beesteledett, s a szél is fujt rendesen. De a látvány magáért beszélt. Szombaton délben indultunk neki Dobogókőnek. Vácig vonattal mentünk, ott megvettük a Zebegény felé a jegyet, hogy majd komppal átkelünk a Dunán. Bár az állomáson voltunk, s időnk is volt, a vonatot mégis lekéstük: néztük hogy a 4. vágányon nincs vonat, de a 3-on most indul. Hát az volt a mienk. Aztán Vácon sétáltunk egy kicsit, s közben rájöttünk, hogy ne is menjünk Zebegénybe meg Dobogókőre, mert mire odaérünk jöhetünk is vissza. Így visszamentünk az állomásra, a jegyárussal meg közöltem, hogy meggondoltuk magunkat, s szeretnénk visszaváltani a jegyet. Ő nem szólt, nem kérdezett csak visszafizetett. Aztán vettünk egy nagy dobozos fagyit, a kocsmárosnétól kértünk műanyagkanalat, s Vác főterén megettük. Épp egy esküvőre csöppentünk, az ifjúpár nem volt igazán boldog. Majd lementünk a kompig, ami épp előttünk ment el. Majd átkeltünk. A Tahitóthfalu felé vettük az irányt. A busz igaz megvárt minket, de közöltük hogy mi nem tartunk vele. Viszont megtudtuk, hogy Dunakesziről hogy a legegyszerűbb eljutni Dobogókőre. Természetesen nem Zebegény fele kell menni! Gyaloglábon elindultunk TTF-be. Mire beértünk a faluba addigra a busz visszaért Szentendréről, így mégis felszálltunk rá, onnan Leányfaluba mentünk, majd át Horányba. Ismét ettünk egy kis fagyit, s gyalog elindultunk. A térkép szerint Göd irányába, hogy onnan komppal Gödre menjünk, majd vonattal Keszire. De valahol rosszul fordulhattunk – persze szerintünk a térkép volt hibás – és egyszer csak Dunakeszi felé tartottunk. A kompot épp hogy elértük. Átérvén Keszire, kissé megpihentünk, majd átgyalogoltunk Keszi másik végébe, hiszen ott laknak szállásadóink. Így valójában közel 15-20km-et túráztunk. Fél 9 után értünk vissza. Ha azt nézem Vácról majdnem visszagyalogoltunk Dunakeszire igaz a Duna másik oldalán. Vasárnap elég fáradtan ébredtünk, de 10kor már indultunk, s Egerbe tartottunk. Mert ott volt egy esküvő, meg a Panihati fesztivál a templomban.
A fesztivál története:
“Az Úr Nityananda természeténél fogva nagyon kegyes és tréfás volt. Kedvesen így szólt Raghunatha dasához:
„Olyan vagy, akár egy tolvaj, hiszen ahelyett, hogy a közelembe jönnél, távol maradsz. Most, hogy végre elcsíptelek, meg foglak büntetni!”
„Rendezz ünnepséget, és vendégeld meg társaimat joghurttal és tört rizzsel!” Raghunatha dasa nagy örömmel hallgatta szavait.
Nyomban a faluba küldte az embereit, hogy vásároljanak mindenféle ennivalót, és hozzák elé.
Tört rizst, joghurtot, tejet, édességeket, cukrot, banánt és egyéb ételeket hozatott, és körben lerakott mindent.
Amikor hírét vették az ünnepségnek, egyre-másra érkeztek a brahmanák, más úriemberekkel együtt. Számtalan ember sereglett össze.
A növekvő tömeg láttán Raghunatha dasa gondoskodott róla, hogy még több ennivalót hozzanak más falvakból. Kétszáz vagy négyszáz hatalmas, kerek agyagedényt is hozatott.
Öt vagy hét különösen nagy agyagedényt is szerzett, s ezekben egy brahmana tört rizst kezdett áztatni, hogy elégedetté tegye az Úr Nityanandát.
Az egyik helyen a hatalmas edényekben forró tejbe áztatták a tört rizst, majd a felét joghurttal, cukorral és banánnal keverték össze.
A másik felét sűrített tejjel és egy különleges banánfajtával keverték össze, majd cukrot, tisztított vajat és kámfort adtak hozzá.
Miután az Úr Nityananda átöltözött, s új ruhát vett fel, leült egy emelvényre, a brahmana pedig elévitte a hét hatalmas edényt.
Az emelvényen Sri Nityananda Prabhut legfontosabb társai és más fontos személyiségek ülték körbe.
Az ünnepség hírének hallatán művelt bölcsek, brahmanák és papok érkeztek. Az Úr Nityananda Prabhu tisztelettel bánt velük, s az emelvényen ültette le őket Maga mellett.
Mindenki két agyagedényt kapott. Az egyikben tört rizs volt sűrített tejjel, a másikban pedig tört rizs joghurttal.
A többiek mind csoportokban ültek az emelvény körül. Senki sem tudta megszámolni, hány ember gyűlt össze.
Mindegyikük két agyagedényt kapott: egyet joghurtba, egyet pedig sûrített tejbe áztatott tört rizzsel.
A brahmanák közül néhányan nem kaptak helyet az emelvényen, így aztán a Gangesz partjára vonultak agyagedényeikkel, és ott áztatták a tört rizsüket.
Mások, akiknek még a Gangesz partján sem maradt hely, bementek a vízbe, s enni kezdték kétféle tört rizsüket.”
Részlet a Caitanya Caritamrita, Antya-lila, 6. fejezetéből
Az esküvőt lekéstük – épp hogy tudtam csinálni egy képet a mennyasszonyról - a fesztivált és az előadást na meg a prasadamot nem.
Egy gondolat a házasságról és a nő-férfi kapcsolatról:
Óh, tiszteletre méltó! Egy feleség olyan segítőkész, hogy őt nevezik a férfi teste jobbik felének, hiszen minden áldásos cselekedetben osztozik férjével. Egy férfi aggodalom nélkül élhet, minden felelősséget a feleségére bízva.
MAGYARÁZAT: A védikus utasítások szerint a feleséget a férfi teste jobbik felének tekintik, mert ő felelős a férj kötelességei felének elvégzéséért. Egy családos embernek kötelessége bemutatni az ötféle áldozatot, amit pańca-yańjának hívnak, hogy megszabaduljon az elkerülhetetlen bűnös visszahatásoktól, melyek cselekedetei során halmozódtak fel. Amikor egy férfi olyan lesz, mint a macskák és a kutyák, akkor megfeledkezik kötelességéről, a lelki értékek ápolásáról, s így feleségét az érzékkielégítés eszközének tekinti csupán. Ha a feleségét az érzékkielégítés eszközének tekinti, akkor elsősorban testének szépséget veszi figyelembe, s amint személyes érzékkielégítése akadályokba ütközik, a kapcsolatnak vége, elválnak. Ha azonban a férj és a feleség célja az, hogy együttműködve törekedjenek a lelki fejlődésre, akkor nem számít a személyes szépség vagy az állítólagos szerelem elmúlása. Az anyagi világban nem beszélhetünk szeretetről. A házasság valójában egy közös együttműködésen alapuló kötelesség, amelyet a lelki fejlődés érdekében a hiteles szentírások határoznak meg. Ezért a házasságra szükség van ahhoz, hogy az ember ne a macskák és a kutyák életét élje, akiknek célja nem a lelki megvilágosodás.
Részlet Ő Isteni Kegyelme A.C.Bhaktivedanta Svami Prabhupáda magyarázatából, melyet a Srimad-Bhagavatam 3.14.19. vershez fűzött.
Igazi garden party volt, hiszen annyian voltunk, hogy a templomban nem tudtunk volna egyszerre enni. A prasadam isteni volt. A hazafelé vezető út a japa jegyében telt, meg a gondolkozáséban, hiszen a farmon van Devamrta Maharaja, s szeretnék valahogy eljutni oda. De úgy tűnik anyagi akadályokba fogok ütközni. Fene egy ezt az anyagi világot!


Titkos fegyver megosztása

2008. jún. 13.
Igen nyomom a japát, nyomom. Most akarom a leginkább, s nem is tudom az okát. Rák jegyben születtem, hatással van rám a Hold. Sosem figyelem a Holdat, sem az állását, de akik ezekkel foglalkoznak mindent látnak rajtam. Pedig küzdök a hangulataim ellen. Egyszer egy kedves prabhu felületesen megcsináltatta a védikus horoszkópomat. Azt mondta minden bajom a bolygók állásának köszönhető (kinek nem), s hogy hordjak egy ékszert, egy bizonyos gyönggyel. Persze lelkesedésemben meg is vettem, s hordtam is. Most talán visszatérek. Bár az ékszerekkel sosem voltam jóban: 2 fülbevaló egy orrpiercing. Talán lesz egyszer egy a nyelvemben is. Na de minek is? A választ én sem tudom csak vonz.
Tehát visszatérve, mennek a 16 körök. Persze van egy titkos fegyverem, aki segít nekem, akár az mp3 lejátszómban: utcán vagy munkahelyen. Ha kéritek kegyét, nektek is segít! Itt van Ő:

A szolgálatról

2008. jún. 10. 6
Van egy fórum, ahol egy kedves fiú arról beszélt, hogy mennyire nem tudja elvisleni már maga a szolga szót, illetve a szolgálatot és a szolgálást. Szombaton errőlis hallottam többek közt, így tisztázás képeppen gondoltam beszúrom ide, hogy mindenki lássa, az odaadó szolgálat, nem negatív jelentésű, csak mi az anyagi tudatunkkal egyfajta alá-fölé rendelési viszonyba helyezzük.
 
„A transzcendentális szeretõ szolgálatot sohasem szabad az anyagi világban tapasztalható kényszerû szolgálathoz hasonlítani. Még ha az ember azt gondolja, hogy senkinek sem a szolgája, az anyagi világban akkor is az érzékeit szolgálja az anyagi kötõerõk hatására. Valójában az anyagi világban senki sem úr, s ezért az érzékeiket szolgálóknak nagyon rossz tapasztalataik vannak a szolgálatról. Elszörnyednek a szolgálat gondolatára, mert nem ismerik a transzcendentális állapotot.„
„A transzcendentális szeretõ szolgálat oka ott a spontán szeretet. E szolgálat halványan tükrözõdõ képe fedezhetõ fel abban a szolgálatban, amelyet az anya a fiának, a barát a barátnak vagy a feleség a férjének nyújt. A szolgálat — az eredeti tükörképe —, amelyet barátok, szülõk vagy feleségek végeznek, nem kényszerû, hanem puszta szeretetbõl végzett tevékenység. Ebben az anyagi világban azonban a szeretõ szolgálat csak tükrözõdés. Valódi, a svar¡pában végzett szolgálat egyedül a transzcendentális világban létezik az Úr társaságában. Ugyanezt a transzcendentális szeretettel végzett szolgálatot azonban itt is odaadással lehet végezni.”
S mindez a Srimad Bhagavatam 3. énekének 9. fejezetében olvasható. 

Minden a régi

2008. jún. 7.
Az új központunkban – Debrecen, Magyari utca 2 – ma volt az első mangala. Kissé rögösen indult, de nincs ezen mit csodálkozni, hiszen lassan 3 hónapja már annak hogy ideiglenes központunkat – Debrecen, Magyari utca 9 – felmondtuk, így „csak” reggeli leckékben volt részünk. A japaidő alatt megjelent egy álmomanó, így kénytelen voltam felállni és mászkálva japázni. Kissé kellemetlenül éreztem magam, mivel egyedüli nőnemű lényként voltam jelen a templomszobában. Igaz szinte csak templomszobánk van. S mivel elmémet egyáltalán nem tudom összpontosítani az Úrra, így rögtön előjöttek a régi IH-s és Joker clubos emlékképek.  A helyszín más, de a szituáció ugyanaz: egyedüli lányként a társaságban. De visszatérve, az egyhuzamban lejapázott 14 kör megnyugtatóan hatott rám. Azt hiszem vissza tudnék szokni rá, igaz munka mellett nem menne a minden napi fél 4-es kelésde a 16 kör biztosan: elszántság, kitartás és hit. S mindezt el kell hinned, hogy végig tudod csinálni, akár több életen át..

Múltidéző

2008. jún. 6.
Jó pár évvel ezelőtt még húsevő koromban maradandó élményben volt részem. A story egyszerű: jó háziasszony révén, ebédet rendeltünk kolleganőmmel. Én rakott krumplit. Nyár volt, meleg volt – mily meglepő. Az első falat után arra lettem figyelmes, hogy mozog a krumpli. Kis apró kukacok voltak, mikor tudatosult bennem, az ablakhoz ugrottam, na nem a kiugrást terveztem, csak levegőhöz akartam jutni. Igen tudom, hogy vannak országok ahol eszik Isten ezen teremtményeit, de én szívesen kihagytam volna. Na ennek köszönhetően 2 évig nem ettem rakott krumplit. S mindez miről jutott eszembe? Minap kinyitom a konyhaszekrény ajtaját, és egy kis kukac mászott felém. Először arra gondoltam, hogy a fűszerekben lehet valami lakó, de nem találtam „fészküket”. Pár perc eltelt, majd ismét egy kukac nézett szembe velem. S láss csodát a müzlim volt tele élősködővel. Nem említek sem márkát, sem boltot, de a lényeg, hogy nem kis márka, s nem kis bolt, de leárazott termék volt. Csak remélni tudom, hogy nálam költöztök bele, s nem voltak benne a vásárláskor, mert akkor ismét nyeltem belőlük, főleg ha még nem keltek ki. Egy viszont biztos: prasadamot ettek a fitness kukacok.

2008. május

A mai lecke

2008. máj. 24.
A szalag munka közben, megkértem „szalagtársamat”, hogy ha úgy gondolja az egyik általa összeszerelt vegaburgerről, hogy a legszebb, akkor azt adjuk az Úrnak. Na el is késztette, s félre tette, hogy nézd ez a legszebb. Majd 5 perc múlva mondta, hogy inkább kicseréli, mert ez még szebb lett. Mosolyogtam, s közöltem vele, lesz még ennél is szebb. Ő persze állította, hogy nem. Majd 10 perc múlva megszólalt, hogy ismét lett egy szebb s inkább ezt adjuk az Úrnak.  Majd nevetve mondtam, hogy látod Laci prabhu, ennyire lehetsz elégedett az anyagi világban. Hiába hiszed, hogy az a legszebb, később láthatod, hogy van még szebb, s akkor már azt akarod. S egy kis idő múlva a legszebbnél is lesz egy leges legszebb. S ez a folyamat itt az anyagi világban megállíthatatlan, hiszen itt semmi sem állandó, minden változik. Persze a legszebb az egész történetben, hogy az Úrnak akarta a legszebbet adni. S nem is kell ennél több. Így hát Laci prabhu: Ki jaya!!

Vegaburger

2008. máj. 24.
Reggel fél nyolckor kezdtük a menzai szolgálatot. 180 darab vegaburgerrel kellett elkészülnünk fél 12re. A szolgálatból mindenki kivette a részét, volt aki előző nap sárgarépát reszelt, persze géppel, ezzel meggyorsítva a mi feladatunkat. Nincs vegaburger égett zsemle nélkül, hiszen szakácsunknak pont hét fele kell figyelnie, hiszen aki nem járatos a konyhában az mind kérdéseivel zaklatja. De a végére már csak szalag kellett volna, mert oly gyorsan ment az összeszerelés. Igaz közben hol az uborka, hol a saláta fogyott el, de kaptuk az utánpótlást. Még három darab bonuszt is adtunk, mert felmerült bennünk, hogy esetleg elszámoltuk, s inkább legyen több, mint kevesebb, hiszen hogy néz ki a 180. vendég burger nélkül?
S persze a logisztikai kérdést is sikeresen megoldottuk, s a burgerek célba értek: pontosan és szépen.


TigázTimes

2008. máj. 14.
Persze nem ez a neve, de ez egy kéthavonta megjelenő újság annál a cégnél, ahol a napi 8 óra 20 percemet töltöm. Volt lehetőség versküldésre, s így ezt meg is tettem. Valahol az archívumban fellelhető a Paramatma című „alkotásom”. Ezt küldtem be. Leközölték. Voltak emberek akik elolvasták, s nem szóltak semmit. Voltak akik elolvasták, s gratuláltak, megdicsértek. S egy ember volt aki megkérdezte: mi az a paramatma? Ebből is látszódik mennyire felszínesek az emberek. Persze két oka lehet: az egyik hogy szégyelli megkérdezni, a másik hogy nem is érdekli, hiszen ez „művészet”.. Mindegy, a célomat elértem: pár száz ember elolvashatta, s még ha a magam egyszerű módján is, de Krisnáról írtam egy céges újságban. Kell ennél több? Hát persze: japa, olvasás és szolgálat.. De kezdetnek ez sem rossz. Szerintem.
 
http://nirriti.freeblog.hu/archives/2006/09/10/Egy_betu/#e2384416 


Lost

2008. máj. 14.
Túl vagyok egy szegedi úton, na meg egy koncerten. Az utóbbi Budapest nagy városban esett meg. Az együttes Delerium névre hallgat. Összességében jó volt. Részleteiben: nem szeretem Pestet, nem szeretem a tömeget… De sok „vidéki” van így ezzel. A koncertről a legmaradandóbb emlékem, egy nevetés, melyet az énekesnő látványa váltott ki belőlem, s jó barátomból, aki igaz 2 sorral állt mögöttem, mégis hátrafordulván láttam mosolyát.



2008. április

Nemzetimádóknak

2008. ápr. 24.
"Amikor a ragyogó bolygók — a nap, a hold vagy a csillagok — visszatükröződnek a különféle folyadékok, a víz, az olaj vagy a tisztított vaj felszínén, tükörképük a folyadék mozgása szerint mozog. A víz mozgása miatt a vízen tükröződő hold is mozogni látszik, valójában azonban mozdulatlan. Elméjének képzelgései alapján az élőlény is különféle testeket kap, bár valójában nincs kapcsolata velük. Ám az illúzió — a m§y§ — varázsától elbűvölt élőlény önmagát egy bizonyos testhez tartozónak véli. Ezt jelenti a feltételekhez kötött élet. Vegyünk például egy élőlényt, aki éppen egy emberi testben van: azt hiszi, hogy az emberi társadalomhoz, egy bizonyos országhoz, egy bizonyos helyhez tartozik. Így tekint önmagára, s ezzel egy újabb testet készít elő magának, amelyre valójában semmi szüksége nincs. Az elme ilyen vágyai és képzelgései az okai a különböző anyagi testeknek. Az anyagi természet annyira befedi az élőlény tudatát, hogy bármilyen testet kap is, elégedett lesz vele, és szíves-örömest véli magát ezzel a testtel azonosnak. Mindezek fényében arra kérlek, ne hagyd, hogy elméd és tested követelései eluralkodjanak rajtad!"
 
Ezt akár naponta is elolvashatnám/nk!  


Újabb sejt

2008. ápr. 23
Régi emlékek jöttek elő bennem az utolsó sejtülésünkön. A kasztokról beszéltünk, melyek elvileg már nem élnek Indiában. Ha valaki figyelt az iskolában az órákon akkor tudhatja mekkora jelentősége van a négy kasztnak: brahmanák, ksatriyak, vaisyak és sudrák. A közhiedelemben ezek, mint társadalmi rangok jelennek meg, de valójában a Bhagavad-Gitaban Krisna ezt mondja:
„Az Úr a teremtője mindennek. Minden Tőle születik, Ő tart fenn mindent, s a megsemmisülés után minden Benne állapodik meg. Õ a négy társadalmi rend teremtője is. A társadalmi felosztás az értelmiséggel, azaz szakkifejezéssel élve a brahmanákkal kezdődik, mert ők a jóság kötőerejében vannak. A következő az irányítók osztálya, akiket ksatriyáknak hívnak, mert a szenvedély kötőereje jellemzi őket. A vaisyákként ismert kereskedők a szenvedély és a tudatlanság kevert kötőerejében, a sudrák, vagyis a kétkezi munkások pedig az anyagi természet tudatlanság kötőerejében élnek.”
Már a középiskolában hallhattunk erről, persze nem ebben a formában. A lényeg, hogy a valódi kasztok felosztása ebből a szemszögből a kötőerők szerint történik, s az hogy valaki sudra nem lehet lenézés tárgya...


A fesztiválról

2008. ápr. 21.
Megérte az egész napi fáradtság, s ezt én mondom. Nem mintha lennék valaki. Tehát kezdésként antenna leszerelés, majd víz vásárlás a bhaktáknak, aztán indulás pakolni, majd az első emeletre felhordani minden dobozt, kelléket, majd jöhet a díszítés. Először úgy tűnt mintha csúszásba lennénk, de aztán mégis elkészültünk. Délután kettőre száriban már a jegyeket árultam. A program kezdése délután 3 óra volt, 2.45kor még 10 ember volt, de 3.05-re vagy 50-en. Aztán csepegtek az emberek, volt aki csak a záró programra – lakoma- ért oda, de jött. Bhaktákkal együtt 120-an lehettünk. Sivarama Maharaja is elégedett lehetett, szinte a program végéig maradt. Az előadást meghallgathatjátok itt: http://www.sivaramaswami.com/?p=2822

A szabadság nem pihenés

2008. ápr. 19.

Péntekre szabadnapot vettem ki. Nem pihenés céljából, hanem a főzési előkészületekben segítkezem. Ugyanis a szombati fesztiválra 150 főre főzünk 10 fogásos lakomát. Reggel 8kor kezdtünk, igaz először azokat a dolgokat kellett összeszednünk, amiket ez előadás helyszínére kell vinnünk. Aztán jött a krumpli, a karfiol, a padlizsán tisztítása, majd aprítása. Később a nagy kedvencek: chilli paprika és gyömbér finomra kockázása. A krumpli salátához már megfőve tisztítottuk, s daraboltuk. Pihenésként pedig virágot ültettem. Igaz Pamacs kutya úgy döntött az egyiket bevizsgálja, de a többi megúszta. Este nem kellett ringatni.


Fehérség

2008. ápr. 15.
Keddenként összegyűlünk egy páran, s „filozofálgatunk”, olyan sejtülés formában. Különböző helyekről, s más indítatásból vagyunk ott, de van egy közös célunk: megismerni Krisnát. A mai estén egy jógát gyakorló lány is közénk került (jelezem 3 hete én is jógázom), s ő a szereteten szokott meditálni. Irányzatának célja, a feltétlen, tiszta, önzetlen szeretet. Sajnos nem tudtuk meggyőzni, hogy ilyen itt az anyagi világban nem létezik. Ugyanis mindennek oka van, csak úgy nem szeretünk embereket, ráadásul nem is egyformán szeretjük őket. Mondják azt hogy az igaz bhakta minden élőlényben a Felsőlelket látja, legyen az csótány, vagy ember. De ettől még mi messze állunk. Nem is olyan rég azt kérdezték miért nem szülök gyereket, hogy nem félek attól, hogy egyedül halok majd meg, nem lesz aki ápoljon. S ezt nevezzük mi szülői szeretetnek?? Ha belegondolok tényleg rossz érzéssel tölt el, hogy egyedül megyek el, de igazából mindegy, hogy ki áll majd akkor mellettem, az utolsó szusszanatkor úgyis egyedül leszek. Azt nem árulta el a lány, hogy mit is lát mikor a szereteten meditál, mert hogy ő csak érzi ezt. Én ha a szeretetre gondolom, nagy fehérséget látok. Meditáljak egy színen? Inkább próbálok meditálni Krsnán.
 


Hús nélkül...

2008. ápr. 11.
A jóga felfogása szerint az élelem befolyásolja közvetlenül és közvetve jellemünket. A közvetlen hatás az ételek kifinomult rezgéshullámai útján valósul meg: pl az emberek kegyetlenségétől megrettent, a halála előtt álló állat a specifikus rezonancia következtében az emberi szervezetben a haragnak és a félelemnek megfelelő rezgéshullámokat kelt és ez közvetlenül kihat az ember jellemére. Közvetett módon is hatással van, mégpedig úgy, hogy az állat negatív érzései által kiváltott mérgező anyagok az ételen keresztül hatással vannak a fogyasztó idegrendszerére, a belső elválasztású mirigyeire, egyszóval a fogyasztó viselkedését befolyásolják.


Koncertek

2008. ápr. 7.
Az utóbbi egy hétben három koncerten is voltam. Számomra is kétségbeejtő az a kettősség vagy hármasság ami zenei téren bennem lakozik. Nézzük a repertoárt: Ghymes, Cadaveres, Neck Sprain. Majd két hét múlva Gouranga fesztivál tradicionális zenével, s májusban pedig Delerium. Általában az emberek nagy része egyfajta stílust kedvel. Én pedig hullámzok akár a tenger. De valahogy mindegyikben megtalálom a magam stílusát. De nézzük: a Ghymes egy ülős koncert volt, olyan harmincasoknak mint én. A Cadaveres igazából cserealap volt, mert engem jobban érdekelt a Neck Sprain, barátnőmet meg a Cad. Így eljutottunk mind a kettőre. Ezek már jóval ütősebbek voltak. Itt a tavasz, érzem, jön a nyár, ilyenkor mennem kell, mozdulnom kell. Jönnek a fesztiválok, a fene nagy szabadság. Kicsit másként élem meg már ezeket mint régebben, de még mindig vonzó, még mindig egy nagy ragaszkodás.


2008. március

Tükör effect

2008. márc. 30.
Munka közben, irodában az emberek szinte késztetés éreznek arra, hogy beszélgessenek, legyen akármilyen jelentéktelen dolog. Pl az utóbbi beszélgetés amibe belefolytam az a Magyar Gárda szórólapja. Igaz én még nem láttam. De egyik kolleganőm felháborodva mondja, hogy mit talált a postaládában, s hogy végre kibújt a szög a zsákból, hiába tagadják, mégis csak szélsőjobboldaliak ők, s hogy fő pontjuk a halálbüntetés visszaállítása illetve az, hogy felnyissák szemeinket, hogy a börtönök lakóinak 80%-a nem fehér stb. Majd közbe szólt másik kolleganőm, hogy ezzel csak egy  baj van, hogy a gárdisták papírja. Én meg csak megkérdeztem, hogy miért ti nem így gondoljátok? A válasz az volt, hogy de igen. Akkor nem értem, miért baj az hogy valaki ezt nyíltan ki is mondja? Ne legyünk álszentek, s ne ítéljünk el egy mozgalmat csak azért mert a közvélemény ezt teszi? Ne csak otthon a 4 fal közt mondjuk már ki a dolgokat! Nem védek én senkit sem, sem a gárdistákat, sem a börtönben levőket. Mert nekem ugyan oly mindegy hogy  fehér vagy fekete, ha bűnt követ el akkor bűnhődjön. S lehet a börtön a legkevesebb amit kaphat, mert sokkal nagyobb terhet cipel majd ő magával egyik életéből a másikba. S a karma bőrszíntől, nemtől, s mozgalomtól független.


Vezeklés és ész

2008. márc. 27.
A fw emailek világából egy szösszenet :
 
Ne várj mosolyra azért, hogy kedves légy.
Ne várd el a szerelmet, szerelem nélkül.
Ne várj a magányra, csak azért, hogy megtudd barátod igazi értékét.
Ne várj a legjobb állásra, hogy elkezdj dolgozni.
Ne várd, hogy legyen sok, csak azért hogy egy kicsit is megossz.
Ne várd a fájdalmat azért, hogy higgy a szenvedőknek.
Ne várj arra, hogy legyen időd, azért, hogy meg tudd osztani.
Ne várj más fájdalmára, csak azért, hogy bocsánatot kérhess...illetve, hogy helyretedd hibáidat.
Ne várj... Mert soha nem tudhatod mi, meddig fog tartani.
 
Ezen a héten már két reggeli leckén voltam, talán a jövő héten már a célul kitűzött három is sikerül. Egyik reggel a vezeklésekről és a lemondásokról beszéltünk, s persze feljött a szó a szokásos Fülöp-szigeti húsvéti kedvtelésről, amikor a hívők keresztre feszíttetik magukat, megkorbácsolják testüket mint annak idején Jézussal tették. Gondolom ez a vezeklés fogalmát merítheti ki, a kérdésem, hogy mi a célja ennek. Így vezeklik le bűnös életüket? Vagy osztozni akarnak Krisztus szenvedéseiben? Vagy ez a tiszteletadás jele? Számomra értelmetlennek tűnik, hiszen ettől még nem leszünk kevésbé bűnösek, s Isten sem lesz boldogabb. Ezzel legkevésbé sem mutatjuk ki a szeretetünket. S nehogy valaki részrehajlással vádoljon említek egy másik példát. Van egy yogi Indiában, aki ha jól tudom 15 éve tett egy fogadalmat, melynek lényege, hogy a jobb kezét egyfolytában felemelve tartja. A karja már csak csont és bőr, elhalt. Ezt a lemondást sem értem. Mit akar ezzel kifejezni? Mit akar ezzel elérni? Nekünk is vannak lemondásaink, de mindegyiknek meg van a maga oka, ha megkérdezik meg tudjuk magyarázni. Vajon ők is alá tudják támasztani ezeket ész érvekkel?

Időjárás

2008. márc.
Az írják a Védák, ha előtérbe kerül a világban a vallástalanság, akkor megbolondul az időjárás. Sajnálattal kell közölnöm, hogy ez megtörtént. A mai napon mind a négy évszak  bemutatkozott, s ráadásul nem is egyszer, hanem felváltva többször is egymás után: napsütés, havazás, jégeső, napsütés + havazás, majd havazás+szélvihar. Nem is csodálkozhatunk a hangulatingadozásainkon, a mentők szirénázásán. Utóbbiak a megviselt emberi szervezetek megmentésén fáradozhatnak. A tudósok a globális felmelegedéssel magyarázzák, persze ezen felmelegedés oka pedig a környezetszennyezés, a nem megfelelő életvitel. S ugye abban egyetértünk hogy a vegetáriánus életmód a legkevésbé környezet szennyező?!


Gondolatok

2008. márc. 24.
A bizalmatlanság, a féltékenység, a birtoklási vágy az ami megöli a szeretetet. Az állandó kétely: vajon mit tesz a másik?
Mikor a tettein kívül még a gondolatait is ellenőrzi, kontrollálni, s irányítani akarjuk. Ez öli meg az egészet, alakítja át. Olyan emberré válunk, akik sosem szerettünk volna lenni. S mindezt egy sértettségből, egy hamis egoból felépített illúzióból tápláljuk. Elhisszük, hogy működhet egy kapcsolat feltétel nélküli szereteten, bizalmon, s elfogadáson. Elringatjuk magunkat a lágy hullámokon, a langyos homokkal körülvéve. Szinte érezzük a boldogság, szeretet atmoszféráját. Ezt lélegezzük be minden egyes pillanatban. S mikor elszáll a pára, s marad a valóság, az atmoszféra elillan. A kérdés megvolt-e valaha? Létezett-e? Vagy csak mi teremtettük meg? Már ha teremthetünk? Vagy csak nagy játékvezetőnk egyik csele: belekóstoltat egy világba, egy érzelembe, megmutatja így is lehet. Majd felnyitja szemed: ébredj fel, ez nem a valóság




Barátok, család...

2008. márc. 23.
Meghatott a figyelmesség, amit barátaimtól kaptam a névnapozás alatt. Ilyenkor természetes a főzőcske, na de már okosan. Vagyis a számomra. Igaz jelen esetben ez abból állt, hogy a boltban vásárolt mexikói salátakeveréket ettem krumplipürével. Ha pontosabb akarok lenni, ettem volna, mivel a tálalás után rózsaszín csíkokra lettem figyelmes. Mondtam is a háziúrnak, aki egyben az ünnepelt is volt, hogy ugyan kóstolja már meg mi lehet az. Felkiáltva közölte, hogy párizsi. A kukából elő is kereseték a dobozt, s kiderült, hogy nem elég hogy párizsi, hanem ráadásul marha párizsi. Így maradt a krumplipüré. De a szándékot értékeltem, s tudom a következő alkalommal, az apró betűs részt is áttanulmányozzák. Mert hát ilyen a barátság. Persze a nap kérdése, még mindig az: miért van a konyha közepén ülő Dóri kezében újhagyma.. igaz anyám??

At home

2008. márc. 22.
Ismét Szeged felé vettem az utamat. Csodával határos módon még a csatlakozást is elértem Cegléden. Az szegedi ház új családtaggal bővült, egy fél éves amerikai bulldoggal, aki Joker névre hallgat. Hiszem, hogy a név kötelez. Jokerről csak annyit kell tudni (nem kell csak tudjuk egy páran), hogy Szegeden egy ilyen nevű helyen töltöttem ifjúságomat, itt züllöttem. Ezt még érdekesebbé tette az a tudat, hogy vasárnap készülök egy régi ismerősömhöz, akivel pont itt töltöttük szabadidőnket. Igaz 10 éve nem találkoztunk, de ismét rám tört a raszta szenvedély, így az iwiw-en összefutván, beugrom majd hozzá pár órára. Visszatérve az új családtagra, megismerkedésünk nem volt ugatás mentes, na persze az ő részéről. De ezen túlléptünk, s már rendezhettem is a simi-party-t. Ezek után utam a város felé vezetett, jó barátommal. Végre láthattam a folyót. Szerintem aki egyszer élt már víz menti városban, az mindig is hiányolni fogja a folyó jelenlétét. Valahogy olyan nyugodtsággal tölt fel mikor látom a víz folyását- Látom a rendet ahogy halad, nincs lehetősége eltévedni. Ilyenkor tisztábban látom utamat, s célomat…

A második

2008. márc. 21.
Megesett a második Visnu est. Ez már belépős rendezvény volt, mert hát pénzből élünk. Az igazat megvallva van ennek is egy másik oka: ha valamiért fizetni kell kevesebben jönnek el. Ami nem mindig baj, mert a tömeget szűrni kell. Vagyis csak az jön el akit tényleg érdekel. Valójában nem voltunk sokkal kevesebben. Most már az előadás menete az eltervezettnek megfelelően alakult: zene, beszélgetés, zene, beszélgetés és zene. A nézők aktív résztvevőké váltak: kérdeztek és hozzászóltak. Az est fő témája a halhatatlanság volt:
„A lélek nem ismer sem születést, sem halált. Soha nem keletkezett, nem most jön létre, és a jövőben sem fog megszületni. Születetlen, örökkévaló, mindig létező és ősi, s ha a testet meg is ölik, õ akkor sem pusztul el.”
Persze ezt nem lehet elkülöníteni sem a karmától, sem a reinkarnációtól, s híres 21 grammtól sem. E szám említésén jót mosolyogtam, vajon hányan hiszik, hogy a film amelyik ezen a címen fut, iszonyat nagy tudást ad át? Misztikus jelentést kapott a 21 gramm. Így persze a fő kérdés, hogy mi is az a 21 gramm? Minek a súlya? Jobbnál jobb válaszok voltak, nekem az utolsó szusz ugrott be, de ezt csak a mellettem állóval osztottam meg. Az estről készült videofelvétel, melynek részleteit a www.visnu.hu oldalon megnézhetitek


A Gangesz története

2008. márc. 17.
Melyet Visvámitra mesélt el Rámának és Laksmanának, amikor a szent folyóhoz értek
      Messze északon, hófödte csúcsaival és felhõk takarta szirtjeivel nyúlik a magasba a Himalája hegység, a hegyek méltóságteljes királya, melynek uralkodó istensége Himaván. Ennek a Himavánnak feleségétõl, a mennyei Méru-hegy leányától, Ménától volt két elbûvölõ, páratlanul szép leánya. Gangá, az idõsebb leány volt az, aki késõbb a félistenek könyörgésére a szent Gangá folyóvá változott. A fiatalabbik leányt Umának hívták, s apja a hatalmas Úr Sivának adta kezét. Párvatínak – ahogyan ebben a világban nevezik – mennyei gyönyörben teltek napjai az Úr Siva hitveseként.
      Telt-múlt az idõ, s a félistenek aggódni kezdtek. Brahmával az élen az Úr Siva elé járultak, alázatosan leborultak elõtte, és így szóltak:
      – Ó, urunk! A világ nem bírja el majd magodat, ha Umá méhébe kerül! Ha kettõtök ereje egyesül, minden élõlénynek vége! Arra kérünk, tartsd magadban ragyogó életerõd, s ne hagyd, hogy dicsõ sarjad tündöklése hamuvá égesse a világokat!
      Az Úr Siva, aki örökké Visnun meditál, és könyörületes minden élõlényhez, így felelt:
      – Legyen, ahogy kívánjátok! Ki tagadhatná meg, ha a félistenek kérnek tõle valamit? Magom azonban már elhagyta szívemet. Mondjátok meg, ó, bölcs istenségek, hová hulljon?
      – Egyedül a Föld tudná elviselni hatalmas erejét. Hulljon hát reá, aki az összes élõlényt a hátán hordja! – mondta Brahmá.
      Így történt, hogy az Úr Siva magja a földre hullott, s beborította az egész bolygót. Ekkor Brahmá Agnit hívatta, a tûz istenségét:
      – Vájuval, a szél istenével szívjátok fel a földrõl az Úr Siva magját! A félistenek egyszer arra kértek, teremtsek nekik egy hatalmas hadvezért seregeik élére. Intézzétek úgy, hogy Siva magja Gangá méhébe kerüljön, és Gangá ragyogó fiúnak adhasson életet, aki a félistenek hadvezére lesz!
      Agni felszívta Siva magját, és Gangához sietett.
      – Istennõ, kérlek, fogadd méhedbe a hatalmas Siva ragyogó magját!
      Gangá tündöklõ éteri alakot öltött. Szépsége láttán Siva magja megolvadt, s Agni a tündöklõ nedûvel megtermékenyítette Gangát.
      Siva tüzes magja lángolt Gangá ereiben, s égette testét.
      – Ó, tûz istensége! – mondta Agninak. – Nem tudom tovább testemben tartani e félelmetes életerõt, melyet érintésed még hatalmasabbá tett!
      – Vesd hát ki magadból, s hullasd a Himalája földjére! – felelte Agni. Gangá így is tett, s az Úr Siva magja fénylõ, ragyogó folyamként hagyta el testét és ömlött a földre. Amerre folyt, végeláthatatlan arany- és ezüstmezõk keletkeztek, és ahová csak egy csöppje is eljutott, réz, ólom és ón termett nyomában. Ott, ahol a földre hullt, nádas hajtott ki a földbõl, s e nádból jött a világra az a gyermek, aki Gangá és az Úr Sivá magjának egyesülésekor megfogant. A három világ Szkanda néven ismeri s magasztalja a hatalmas félistent, aki a mennyek seregének hadvezére lett. A Krittikáknak nevezett hat istennõ nevelte fel, ezért Karttikéjának is hívják. Még most is ott ragyog az égen a Krittika csillagok között.
      Karttikéja születése után a félistenek Párvatí elé járultak, s boldogan ajánlották fel neki imáikat. Párvatí azonban haragudott rájuk, amiért nem engedték, hogy egyesüljön férjével. Szeme villámokat szórt dühében, s megátkozta a földet és a félisteneket:
      – Soha ne szülessen utódotok, amiért megtagadtátok tõlem, hogy fiút hozhassak a világra! A föld színét csipkézzék sziklák, dombok és hegyek, és legyen számtalan mestere, akik mind fölötte uralkodnak! Megfosztott a gyermekemtõl; ne legyen hát soha része abban az áldásban, hogy fia szülessen!
      Nem sokkal ezután történt, hogy egy Szagara nevû király került Ajódhjá trónjára. Két felesége volt, s úgy hozta a sors, hogy egyikük egy lopótök alakú magzatot hozott a világra, ami rögtön hatvanezer darabra hasadt. Mindegyiket egy tisztított vajjal teli edénybe tették, s hamarosan kisfiúk nõttek belõlük. Szagara másik feleségének méhébõl egy egészséges fiúgyermek született.
      A hatvanezer fiú kegyetlen volt és gyalázatos, akik az élõlények sanyargatásában lelték örömüket. Ám a másik anyától született fiú jámbor volt és kegyes, s hamarosan mindenki megszerette.
      Egy napon Szagara király lóáldozatot mutatott be, hogy a világ bõségben és békében élhessen. A hatalmas áldozat láttán Indra megijedt: azt gondolta, Szagara több jámbor tettet hajt majd végre, mint õ, s a mennyek birodalmának trónjára kerül, amit maga Indra is számtalan áldozat jutalmául nyert el. Félelmetes ráksaszaként megjelent hát a földön, s elrabolta az áldozati lovat.
      Szagara király nyomban megparancsolta hatvanezer fiának, hogy hozzák vissza. Hiába keresték azonban égen és földön, sehol sem találták. A föld alatti birodalmakat is mind átkutatták, de a lónak nyoma sem volt. A hercegek senkit és semmit nem kíméltek. Amerre jártak, kegyetlenül megöltek mindenkit, míg végül a félistenek arra kérték Brahmát, vessen véget a gyötrelemnek.
      – A kegyetlen hercegeket a Legfelsõbb Úr, Visnu fogja elpusztítani – felelte Brahmá –, hiszen Föld anyát Ô maga védelmezi. Már meg is jelent a bölcs Kapila alakjában, s a föld alatti világban él.
      Szagara fiai egy szép napon meg is érkeztek arra a vidékre, ahol Kapila Muni lakott. A bölcset mély meditációba merülve találták, s nem messze tõle ott legelészett az áldozati ló, amit Indra hagyott ott. Ádáz dühükben rákiáltottak Kapila Munira:
      – Gyalázatos gonosztevõ, te loptad el az áldozatra szánt lovat! Ütött az utolsó órád! Most megölünk, a lovat pedig magunkkal visszük!
      Kapila Muni a fenyegetés hallatán kinyitotta a szemét, s amint meglátta maga elõtt Szagara hatvanezer fiát, éktelen haragra gerjedt. Pillantásával megidézte testükbõl a tûz elemét, ami azon nyomban hamuvá perzselte õket. Így nyerték el méltó büntetésüket, amiért megsértették a bölcs Kapilát, Visnu inkarnációját.
      Telt-múlt az idõ, és Szagara király aggódni kezdett fiaiért. Megparancsolta az otthon maradt fiúnak, Amsumánnak, hogy eredjen a nyomukba, s kutassa fel õket. Hosszas vándorlás után Amsumán végre rátalált Kapila Munira, s megpillantotta elõtte fivérei hamvait. Amsumánt végtelen bánat kerítette hatalmába, amiért elvesztette õket, s egyre csak siratta a hatvanezer herceget. Hirtelen azonban megpillantotta Garudát, Visnu égi szárnyasát, a rettentõ erejû sasmadarat. Garuda azt tanácsolta neki, hívja le a Gangesz folyót a földre, s ha szent vize keresztülfolyik fivérei hamvain, mindannyian megszabadulnak a pokoltól. Amsumán megköszönte a jó tanácsot, majd imáit ajánlotta Kapila Muninak, a bölcs pedig visszaadta neki az áldozati lovat. Így tért haza apjához.
      Szagara király és Amsumán mindent megpróbáltak, hogy a földre hívják a Gangeszt. Áldozatokat mutattak be, imádkoztak a félistenekhez, de minden hiába: egyikük sem járt sikerrel. Nemzedékek jöttek és mentek, míg végül a híres, nagy király, Bhagiratha a lemondásaival elégedetté tette az Úr Brahmát, aki a szent kérésének engedve megparancsolta Gangának, hogy szálljon alá a földre.
      A szent Gangesz folyó, melyet a mennyei bolygókon Mandákiní néven ismernek, az Úr Visnu lábujjától ered. Amikor az Úr Visnu egyszer lábával parányi lyukat rúgott az univerzum burkán, befolyt rajta az óceán vize, amelyben a megszámlálhatatlan univerzum lebeg. A mennyei bolygókra hullva Gangá eggyé vált a folyóval, majd Brahmá parancsára a földre hozta. A víz elárasztotta a hatalmas üreget, amit Szagara fiai vájtak, amikor az áldozati lovat keresték, s hatalmas óceánná duzzadt. Innen lefolyt a föld alatti világba, ahol hamvaikat elmosva felszabadította Szagara fiait. Ó, dicsõ hercegek! Ezt a szent folyót látjátok most magatok elõtt, melyet Visnu lábujjának érintése áldott meg. Akinek a hamvait e szent folyó hullámai közé szórják, azon nyomban felszabadul.

Keresztül a patakon

2008. márc. 15.
Tanzan és tanítványa a szomszéd faluba igyekeztek, de útjukat egy megáradt patak keresztezte. Fiatal nő tétovázott éppen a parton, mert a víz elsodorta a hidat. Tanzan karjaiba vette és átlábaltak a túloldalra, majd folytatták útjukat.
A tanítvány egész délután ezen az eseten töprengett, hiszen szerzetesnek tilos nőt érinteni. Este már nem bírta türtőztetni magát, s megkérdezte a Mestert:
- Miért vetted karjaidba azt a nőt?
- Én a patak túlsó partján hagytam, és te még mindig simogatod!? - förmedt rá Tanzan.
A Mester úgy segített az asszonyon, hogy meg sem érintette.
A tanítvány megérintette anélkül, hogy hozzáért volna.

Mozgás

2008. márc.

Két szerzetes az udvaron vitatkozott. Az egyik azt mondta:
- A zászló mozog.
A másik azt mondta:
- A szél mozog.
Véletlenül arra járt Eno, a hatodik pátriárka. Azt mondta nekik:
- Nem a zászló, nem a szél; - az értelem mozog!

Főzés

2008. márc. 15.

A hétvégén jóga találkozót szervezetek Debrecenben. Mivel a debreceni jógások nagy százaléka prasadamot eszik nálunk, így felkértek a főzésre minket. Ez annyit jelentett, hogy péntektől vasárnapig közel 170 emberre kellett ételt készíteni: reggeli, ebéd s vacsora. Szombaton én is segítettem. Igaz konyhai tevékenységem a répa, zeller darabolásában valamint a narancshéj reszelésében ki is merült. De örömmel töltött el, hogy segíthettem a bhaktáknak. Lehettünk volna többen is, de így is voltunk elegen.


Egy kis buddhizmus

2008. márc. 12
Buddha: Tanítás a boldogságról   
- Így érvel az ostoba: ez a föld, ez az otthon az enyém, ezek itt a gyermekeim. Íme minden együtt van, hogy teljes legyen a boldogságom - mondta Buddha a tanítványainak.
Hallgatói megkérdezték: - Miért ostoba az efféle gondolkodás?
- Mert aki ezt mondja, az azt sem érti, hogy még ő maga sem a saját tulajdona. Valóban semmit sem birtoklunk, csak őrizzük egy ideig. Aki képtelen a dolgokat továbbadni, azt a dolgok birtokolják. Bármi legyen a kincsed, úgy tartsd a kezedben, mintha vizet markolnál. Ha nem így teszel, és ha tenyeredbe zárod, összenyomod. Ha magadhoz láncolod, a lényegétől fosztod meg. Tartsd szabadon, és örökre a tiéd marad. Ez az igazi boldogság!
Forrás: György Edit: A boldog élet titka


IGEN IGEN IGEN

2008. márc. 10.
Szegedi lakos lévén, nem kis telefonálgatásba, s utána járásba került az, hogy Debrecenben tehessem le voksomat. Persze az én hibám is nagyrészt, hiszen tudtam már az elején, hogy szándékomban áll a szavazás. Aki későn ébred, kénytelen egy kicsit „hazudni” a cél érdekében. A lényeg, hogy megszereztem az igazolást, ki is postázhatták, így már szabad volt részt vennem a szavazáson. Sok emberrel beszéltem, s nem arról, hogy ki mire szavaz, hanem, hogy elmegy-e vagy sem. A legtöbb azt mondta, nem megy el mert úgysem ér semmit sem az ő szava. A baj az, ha sokan így látják akkor tényleg nem ér semmit sem. Én úgy gondolom, hogy ha már ebben az országban élek, s magyar állampolgár vagyok, akkor illik ennyit megtennem, ha már pár száz ember azzal foglalkozott, hogy mindezt lehetővé tegye. Természetesen én sem hiszem, hogy sokat változnak a dolgok, amit most megszüntetnek, majd behajtják máshol. Ebben biztos vagyok. De abban is, hogy ha mindenki elmenne szavazni, akkor amikor lehet, a kormány komolyan venné a népet. De addig amíg a szavazók 50%-a otthon marad, s csak sajnálja magát, s hibáztat mindenkit, addig a kormány bármit megtehet, hiszen van az országnak egy olyan része akik bizalmat szavaztak nekik, de legalább szavaztak.


Az Úr látogatása 2

2008. márc. 9.
Úgy néz ki az utolsó 2 hétben gyakran megjelenik az Úr anyagi formája Debrecenben, hogy biztosak legyünk mind létezésében, s mind jelenlétében. Szombaton fél 5-re voltunk hivatalosak egy családhoz, akikhez ellátogatott a Farmról (Somogyvámosról) kis Radhe-Syama. Mikor odaértünk még tartott az előkészület, így nem láthattuk Őt. De pár perc múlva fellibbent a lepel (jelen esetben egy sáfrány színű kendő), s megpillanthattuk Őket. Szépek vagytok!- ez volt az első gondolatom. Majd elkezdődött a bhajana, s akkor már könnyek szöktek a szemembe: hiszen mekkora kegy hogy itt lehetek, hogy eljöttek. Valójában nem is tudom miért voltunk ott, hiszen ez egy sejt rendezvény keretében zajlott, s mi másik sejthez tartozunk, de a házigazda meghívott, s hát persze hogy elfogadtunk. Hogy nézne már ki: ja jön az Úr.. bocsi nem érünk rá! A bhajana után volt egy kis elmélkedés, melyben megtudhattuk hogyan is került Maharaja-hoz az Úr ezen formája (egyszer majd leírom). Az előadás után, mindenki odamehetett az Úrhoz, hogy imádkozzon, kérje a kegyét. Vagy hódolatát ajánlja vagy épp amihez kedve van. Én csak álltam s gyönyörködtem, s persze kattogtattam a fényképezőgépet. Ezek után jött a vacsora, melyben nem csak debreceni hanem egri bhakta keze is benne volt. A hangulatunk is nagyszerű volt, hogy az ízekről ne is beszéljek. Majd mindenki ment haza a saját kis fészkébe: gondolatokkal, érzelmekkel, s boldogsággal tele, hiszen nem sűrűn fordul ez elő itt Debrecenben. Vagyis a z Úr mindig jelen van, csak mi nem láthatjuk őt.. S nem azért mert nem szeretné, hanem mert „vakok” vagyunk. Nyissuk hát ki szemeinket, s hivatkozhatnék egy szokásos idézetre: Ébredj, alvó lélek!

Az Úr látogatása

2008. márc. 1.
„Több mint kétezer évvel ezelőtt, élt egy Indradyumna nevű király, aki az Úr Krsna bhaktája volt. Indradyumna Maharaja szeretett volna egy szobrot az Úrról, ahogyan akkor jelent meg, amikor bátyjával és húgával a napfogyatkozás alkalmával szekerén Kuruksetra szent mezejére utazott. Amikor a király megkérte Visvakarmat, a mennyei bolygók híres mûvészét, hogy faragja ki a formákat, Visvakarma beleegyezett, ám kikötötte, hogy senki sem zavarhatja meg munkáját. A király hosszú ideig csak várt és várt, miközben Visvakarma a zárt ajtók mögött dolgozott. Egy napon azonban úgy érezte, képtelen tovább várni, s berontott, hogy megnézze, hol tart a munka. Visvakarma szavához híven eltűnt, maga mögött hagyva a három befejezetlen m¡rtit. Ám a király így is elégedett volt Krsna, Balarama és Subhadra csodálatos formáival, és elhatározta, hogy így fogja imádni Őket.”
E történet apropója, hogy a héten Ők hárman ellátogattak hozzánk. Valójában egy Indiában járó lány hozta nekünk ajándékba. Sajnos nálunk nem így megy, vagyis nem kaphatunk, s nem imádhatunk egy murtit csak saját kedvtelésből. Nagy standardjai vannak ennek. Jelen esetben csak kétszer avatottak, vagyis bráhmanák főzhetnek az Úrnak, s napi 64 fogás teszi Őt elégedetté. Így az urak most alszanak, míg Sivarama Maharaja nem dönt sorsukról. Valószínűleg visszamennek Indiába..



2008. február

Mások is így látják..

2008. febr. 25.

"Az abortusszal kapcsolatban nagyon fanatikus vagyok. Magyarországon az elmúlt 50 évben 6millió!!! gyermek életét oltották ki ilyen módon a szülei. Ismerős a szám? Ez holokauszt. Meg kell állítani. Nincs az az ember akinek el tudom hinni, hogy 12 hetes koráig a magzat még nem ember."
 
Ezt a levelet kaptam ma reggel az útkereső ismerősömtől. S egyet kell vele értenem. A magzat egy lélek, ha megölöd nem adsz neki esélyt sem az életre, sem a fejlődésre, sem a szabadulásra..  

Nityananda

2008. febr. 24.
Tegnap Egerben volt az Úr Nityananda megjelenési ünnepe. Ilyenkor sok sok bhakta – az Úr hívei ill szolgái- utazik Egereb, s nagy ünnepséget tartanak. Közel százan voltunk ha nem többen. Az ünnepség menete: bhajan (közös éneklés), lecke (amit most Bhaktipada prabhu tartott, akivel jött Radhe Syama is a Farmról), majd kirtana (közös ének és tán), s a 108 fogásos lakoma. A 108 védikus szám, ennyi Upanisad létezik. A lakomát egy ún varunival kezdtük, ez egy joghurtos szódavizes mézes ital, amiből ha megfelelő mennyiséget fogyasztasz, még akár be is rúghatsz. Majd jöttek a fő fogások, utána pedig az egy-egy falatkák. mert azt azért ugye senki sem gondolta, hogy a 108 fogásból, mindenki tányérszámra eszik. De így is jól laktunk nagyon.


Tanmese 02.

2008. febr. 20.
Volt egyszer egy kisfiú, akinek igen nehéz természete volt. Az apja adott neki egy zacskó szöget,
hogy, mindannyiszor, amikor elveszíti a türelmét, vagy veszekszik valakivel, üssön be egy szöget az udvar végében lévő kerítésbe. Az első napon 37 szöget ütött a fiú a kerítésbe. Az elkövetkezendő hetek során megtanult uralkodni magán, és a kerítésbe beütött szögek száma, napról napra csökkent: felfedezte, hogy sokkal könnyebb uralkodni magán, mit a szögeket beütni a kerítésbe. Végül elérkezett az a nap, amikor a fiú egyetlen szöget sem ütött be a kerítés fájába, Ekkor megkereste az apját, és elmesélte neki, hogy ma egyetlen szöget sem kellett a kerítésbe ütnie Ekkor az apja, azt mondta neki, hogy minden nap, amikor megőrzi a nyugalmát, és nem kerül veszekedésbe senkivel sem, húzzon ki egy szöget a kerítésből. A napok teltek, amikor egy nap a fiú közölte apjával, hogy már egy szög sincs a kerítésben. Az apa elkísérte a fiát a kerítéshez, és így szólt: „Édes fiam, te igen becsületre méltóan viselkedtél, de nézd csak meg mennyi lyuk van ezen a kerítésen. Ez már sosem lesz olyan, mint azelőtt.  Amikor összeveszel valakivel, és amikor egy gonosz dolgot mondasz neki, ugyanolyan sérüléseket hagysz benne, mint ezek itt a kerítésen. Belemárthatsz egy kést egy emberbe, majd kihúzhatod azt, de a seb örökre ott marad.  Mindegy hányszor is kérsz bocsánatot, a sérülés ott marad.  
A szavakkal okozott seb is olyan, mint egy fizikai seb.  
A barátok nagyon ritka ékszerek, megnevettetnek és bátorítanak.  Ők mindig készek téged meghallgatni, mindannyiszor, amikor neked arra szükséged van, támogatnak, kitárják előtted a szívüket. Mutasd meg a barátaidnak, mennyire is szereted őket


Tanmese 01.

2008. febr. 20.

Kínában egy vízhordozónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak
egy-egy   végén lógtak , amit a nyakában hordott.
Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig
egy   teljes adag vizet szállított.
A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak
félig   volt vízzel. Két teljes évig ez így ment.
Minden nap a  vízhordozó csak másfél edény vizet szállított a   házba.
 
Természetesen  a tökéletes edény büszke volt a   teljesítményére, hisz
tökéletesen csinálta. De a szegény törött cserép   szégyellte a tökéletlenségét, és
nyomorultnak érezte mágát, hogy csak fele annyit tudott teljesíteni ...
A két év keserűség után egyik nap megszólította a vízhordozót a
pataknál .
- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.
A vízhordozó így válaszolt a cserépnek:
- Észrevetted, hogy a virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek,
s   nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a
hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek ennek az oldalára. Minden
nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a
gyönyörű virágokat , hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél
olyan,   amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.
 
Tanulság:
 
Mindannyiunknak  megvan a saját különleges hibája. Mi mindannyian
törött cserépedények vagyunk. De ezek a törések és hibák,
amik mindannyiunkban megvannak, teszik az életünket olyan nagyon
érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak,
amilyen,
s a jót meglátni másokban.

Egy lépésre

2008. febr. 19.
Mindenkinek megvan a maga fejlődési menete, sebessége. Nem lehet semmit sem erőltetni, az csak ellenálláshoz vezet. Még mindig Szegeden vagyok, testben s főleg lélekben. Elgondolkoztam, hogy vajon jóbarátom mikor próbálja ki ténylegesen a japát (bár lehet már kipróbálta, csak nem mondta?!). Hiszen japája már lassan fél éve van, igaz pótcselekvés lekötésre használja. S örömmel vettem, hogy inkább a jobb kéz mint a balkéz lekötése a fontos, s azt is megnyugvással konstatáltam, hogy szakszerűen fogja ujjai közt. Igaz nem emlékszem, hogy mondtam illetve mutattam-e neki, vagy csak ösztönösen alakult ki? Mindegy. A lényeg, hogy csak egy lépés választja el a japától. Persze az kérdés, hogy mekkora lépés ez.


Utunkat keresve

2008. febr. 18.
Sajnos ritkaságszámba megy manapság, ha az emberek levelezőjüket a fw-s emaileken kívül másra is használják. Szerencsés vagyok, mert vannak ilyen barátaim. Az egyik levelezési témám manapság az út keresése. Igazából mindannyian keresünk valamit. Majd azt hisszük, hogy megtaláltunk, s mikor már nem érezzük azt a csodás bizsergést, melyet az a felismerés okoz, hogy igen ez az megtaláltam, akkor tovább is állunk. Nehéz elkötelezni magunkat egy út mellet, ahogy egy ember mellet is. Vajon miért félünk ennyire az elkötelezettségtől, a felelősségvállalástól? Miért félünk valamit végigcsinálni? Miért választjuk legtöbben azt, hogy hagyjuk az egészet keressünk mást? A legviccesebb amit pár napja hallottam: ha nem tudom csinálni a Krisna-tudatot, akkor megyek a buddhistákhoz, vagy a magyar vaisnavákhoz.. Ennyi? Ennyit jelent pár év Krisna-tudta? Ily könnyedén el lehet dobni? Vagy nem is jelentett semmit? Nem tudom, nem látom át. Én hiszem, hogy az utamon vagyok, s hiszem hogy a végére tudok járni, még ha nehezen, s lassan is. S tudom, hogy más úton csak tovább keresgélnék. De minek? Hiszen megtaláltam Őt, látom Őt, s akarom Őt! S mindenki ezt akarja valójában, csak nem tudatos róla. De egyszer jön a megvilágosodás, s mindenki láthatja egy pillanatra a célt. Erre jó hasonlatot hallottam Pesten, Visnu esten: hogy a megvilágosodás olyan mint egy vaku, ami fel fel villan, de sajnos nem tudjuk állandóan fenntartani.
Az egész életünk az út kereséséről szól. Ne féljünk felismerni az utat. Lehet valakinek egyértelmű, s egyenes az útja, míg másvalakinek meg spirál, de a célja ugyanaz. Levelezőtársam még élni akar, tapasztalatokat, élményeket akar, de már tudja, hogy van egy célja, s tudja hogy ez csak az egyik lehetséges út, ami elviszi őt a céljához. S ezt a célt nevezhetjük akár Nirvananak, akár Mennyországnak vagy épp lelki bolygónak.. mert egy a célja mindenkinek: kikerülni ebből az anyagi létből. Persze nem mindegy, hogy hova kerülünk, hiszen ezt is vágyainknak, s tetteinknek megfelelően kapjuk.
A lényeg, hogy merjünk hinni, hogy merjük elkötelezni magunkat, s vállaljunk felelősséget tettinkért!!

Kis lépések előre

2008. febr. 17.
Este 9. Ismeretlen számról hívnak, épp beszélek így nem veszem fel. Visszahívom. Az egyik kolleganőm hívott, akivel eszméket szoktunk cserélni munkaidőben. Könnyen egymásra hangolódtunk, s ez a hangolódás olyannyira sikerült, hogy nem csak Ő hanem a férje is belépett az egyház egy százalékos adományozói körébe. Na de a hívás lényege nem ez volt, hanem hogy ne vigyek másnap ebédet, mert hogy főzött vega ebédet: tökfőzelék+tökmagos fasírt. Ez utóbbiról fogalmam sincs, hogy mi lehet, de elmondása szerint, direkt bioboltba ment bevásárolni. Kedvességén elérzékenyültem, s örömmel fogadtam. Főleg azért, mert ha nem is közvetlenül, de általam közvetve Krisnának főzött. Hiszen igaz hogy nem ajánlotta fel, s az is biztos hogy nem teljesen szabálykönyv (idézet L-től) szerinti, de már a bevásárlásnál, sőt a főzésénél is eszében voltam, amit persze össze is kapcsolt Krisnával, hiszen tudja hogy azért nem eszem húst, halat, tojást mert próbálok Krisna-tudatú lenni!
Ezek a kis dolgok erősítenek meg abban, hogy igen fontos beszélni Krisnáról, még ha burkoltan is, hiszen megmarad az elmében, s egy idő után a tettekben is megnyilvánul.
Erika ki jaya!


Reklám

2008. febr. 14.
Visnu Est!!! Február 21. 18óra Debrecen Unplugged Klub


Adok-kapok

2008. febr. 13
A héten két reggeli leckén is részt vettem. Igaz heti hármat tervezek, s reméljük eljön még ez is. Előadásokat is hallgatok mostanság, rám fér a lelkesítés. Ezért is léptem fel a myvip-re s ott a Krsna klubba. Hátha ösztönző lehetek, s hátha engem is ösztönöznek. Sajnos ez az adok-kapok az anyagi világ egyik jellemzője. Még a számunkra legalapvetőbb dolgokat – víz, levegő, zöldségek – a félistenek biztosítják:
Tudnunk kell, hogy az emberi társadalom létfenntartásához minden szükségesrõl az Úr megbízott félistenei gondoskodnak — senki sem képes elõteremteni azokat. Vegyük például az emberiség táplálékait. Ezek közé tartoznak a jóság kötõerejében lévõk számára a gabonafélék, a gyümölcsök, a zöldségfélék, a tej, a cukor stb., a nem vegetáriánusok számára pedig a hús. Az ember egyiknek az elõállítására sem képes. Vagy vegyük például a hõt, a fényt, a vizet, a levegõt vagy bármely más életfontosságú dolgot — az emberi társadalom egyiknek a létrehozására sem képes. A Legfelsõbb Úr nélkül nem lenne elegendõ napfény, holdfény, esõ és szellõ, melyek hiányában senki sem élhet. Egyértelmû tehát, hogy életünk az Úr szolgáltatásaitól függ. Még ipari vállalkozásaink is rengeteg nyersanyagot igényelnek: fémeket, ként, higanyt, mangánt és számos más alapanyagot. Valamennyit az Úr megbízottjai szolgáltatják, hogy helyes alkalmazásukkal erõre és egészségre tegyünk szert az önmegvalósítás érdekében, amely az élet végsõ céljához, az anyagi létért folytatott küzdelemtõl való megszabaduláshoz vezet. Ezt az életcélt a yajñák végzésével lehet elérni. Ha megfeledkezünk az emberi élet értelmérõl, és csupán érzékkielégítésünkre használjuk mindazt, amit az Úr ügynökei adnak, s egyre jobban az anyagi lét útvesztõjébe bonyolódunk, holott a teremtésnek nem ez a célja, akkor minden bizonnyal tolvajokká válunk, s ezért az anyagi természet törvényei megbüntetnek bennünket. Egy tolvajokból álló társadalom sohasem lehet boldog, mert tagjainak nincs életcélja. A durva anyagi felfogású, materialista tolvajok életének nincs végsõ célja, egyedül az érzékkielégítés érdekli õket.” Bhagavad- Gita 3.12 vers magyarázata (Srila Prabhupada)


Álmok

2008. febr. 13.
Tudatunkra hatással vannak azok a dolgok amiket látunk, hallunk, amikkel foglalkozunk. Régi alapigazság ez. S gondolom ezért is van folyamatunk úgy kialakítva, hogy merüljünk el Krisnában, akár hallás, látás, olvasás vagy beszéd formájában.
A múlt héten nálunk vendégeskedett egy bhakta, aki kapcsolatban áll Devamrita Maharaja-al, s vele néztünk felvételeket. Ebben a hangulatban feküdtem le. Álmomban Devamrita Maharaja mellett ültem, egy könyvespolc előtt. A polcról levette a Krisna az Istenség Legfelsőbb Személyisége című könyvet, s mutatni szeretett volna benne valamit. Sajnos nem láttam hogy mit is szeretett volna a tudtomra hozni, de a könyv megmaradt bennem. Így másnap levettem a polcról, s elkezdtem olvasni. Hiszem, hogy az álmok üzennek. S hiszem, hogy semmi sem alakul véletlenül. Mindenből tanulnunk kell, még ha néha fájdalmas is ez a tanulás.