2009. szeptember 30., szerda

2009 szeptembere


2009. szeptember
Hosszú de megéri..
2009. szept. 21. 16:02

„Volt egy város Herat hegyi sivatagában, aminek a lakói a rossz uralkodók és a több évszázados zűrzavar miatt már igen el voltak keseredve. Tudták, hogy egyik percről a másikra nem törölhetik el a monarchiát. De már nem bírták elviselni a nemzedékek óta uralkodó gőgős és önző királyaik önkényét. Összeült hát a helyi bölcsek tanácsa, vagy ahogy ők nevezték, A Loya Jirga. A Loya Jirga úgy döntött, hogy négyévenként új királyt választanak, akinek abszolút hatalom lesz a kezében. Megemelheti az adókat, feltétlen engedelmességet követelhet, minden éjszaka új nőt vihet az ágyába, annyit ehet és ihat, amennyi csak belefér. A legjobb ruhákba öltözhet, a legjobb hátas jószágokon lovagolhat. Végül pedig minden parancsának teljesülnie kell, legyen az bármily szeszélyes is, és senki sem vonhatná kétségbe az értelmét vagy az igazságosságát. A négy év elmúltával le kell mondania a trónról és elhagynia a várost, vinni pedig nem vihet magával mást, csak a családját és azt a ruhát, ami épp rajta van. Mindenki tudta, hogy ez maga a pusztulás, mert a völgyben, ahol nincs más, csak a végtelen sivatag, amely télen fagyos, nyáron pedig elviselhetetlenül forró, senki sem húzhatja tovább három-négy napnál. A Loya Jirga bölcsei azt gondolták, hogy ezekkel a feltételekkel senki sem akarja majd megszerezni a hatalmat, és a város visszatérhet a régi demokratikus választások rendszeréhez. Kihirdették a döntést: a trón üres, de elfoglalásának szigorú feltételei vannak. Az első pillanatban néhányan megörültek a lehetőségnek. Egy rákbeteg öregember elfogadta a kihívást, de uralkodása idejének lejárta előtt mosollyal az arcán meghalt- Őt egy őrült követte, de szellemi fogyatékossága miatt (félreértette a feltételeket9 négy hónap múlva távozott és eltűnt a sivatagban. Ettől fogva olyan történetek kaptak lábra, hogy a trón el van átkozva, és többé senki más nem vállalkozott az elfoglalására. A város uralkodó nélkül maradt, elhatalmasodott rajta a zűrzavar, a lakói pedig megértették, hogy örökre el kell temetniük a monarchikus hagyományokat, és készen álltak szokásaik megváltoztatására. A Loya Jirga büszkén emlegette hajdani bölcs döntését: nem nyomorították meg a népet, csak kioltották a törekvést azokból, akik mindenáron meg akarták kaparintani a hatalmat. Ekkor azonban megjelent egy ifjú házasember, három gyermek apja.-          Én vállalom a tisztséget – mondta.A bölcsek igyekeztek meggyőzni őt a hatalom veszélyeiről. Emlékeztették rá, hogy családos ember, és mindezt csak azért találták ki, hogy elriasszák a kalandorokat és a despotákat. Az ifjú ember azonban szilárdan kiállt elhatározása mellett. Nem volt hát visszaút, és Loya Jirgának nem volt más választása, mint hogy várjon még négy évet, mielőtt változtatna döntésén. Az ifjú és családja kiváló kormányzónak bizonyultak: igazságosan osztották szét a javakat, csökkentették az élelmiszerek árát, népi játékokkal ünnepelték az évszakváltásokat és fellendítették a kézművesipart és a zenét. Ám minden éjjel elhagyta a várost egy karaván, ló vontatta jól megpakolt kocsikkal, amiket jutaszövetekkel takartak el, hogy senki se láthassa, mi van bennük. És soha többé nem tértek vissza. A Loya Jirga eleinte azt hitte, hogy a kincseket lopják városukból. Ám azzal nyugtatták magukat, hogy az ifjú soha nem merészkedett túl messzire a város falain kívül – mert ha így tett volna, és fölkapaszkodik az első hegyre, ami az útjába akad, rádöbbent volna, hogy a lovak kimúlnak, mielőtt messzire juthatnának: a világ talán legzordabb tája ez. Újra összegyűlt a tanács, és úgy döntött: hagyjuk, hogy az ifjú azt tegye, amit jónak lát. Ha pedig véget ér az uralkodása, elmegyünk arra a helyre, ahol a lovak összeestek a kimerültségtől, a kísérők pedig szomjan haltak, és visszahozunk mindent. Attól fogva nem aggódtak, csak türelmesen vártak. Letelt a négy év, és az ifjúnak el kellett hagynia a trónt és a várost. A nép lázongott: emberemlékezet óta nem volt ilyen bölcs és igazságos uralkodójuk! De a Loya Jirga döntését tiszteletben kellett tartani. A fiatalember odalépett a feleségéhez és a gyerekeihez, és kérte őket, hogy kísérjék el. - Én megteszem – felelte a felesége. - De legalább a gyerekeinket hagyjuk itt, hadd éljenek tovább és meséljék el a történetedet.- Bízz bennem.Mivel a törzsi hagyományok szigorúak voltak, az asszonynak nem volt más választása, mint hogy engedelmeskedjen a férjének. Fölültek a lovaikra, elmentek a városkapuig, ott búcsút vettek mindenkitől, akikkel uralkodásuk alatt jó viszonyt ápoltak. A Loya Jirga elégedett volt: akárhogy alakult is, a sorsnak be kell teljesednie. Többé biztosan nem lesz senki, aki megkockáztatná, hogy trónra lépjen, és végre visszaáll a demokratikus rend. Amint tudják, visszahozzák a kincset, amely most valószínűleg gazdátlanul hever a sivatagban, legfeljebb háromnapi járásra. A család némán elindult a halál völgy felé. Az asszony nem mert szólni egy szót se, a gyermekek nem értették meg, hogy mi történik, az ifjú pedig látszólag a gondolataiba merült. Átkeltek az első dombon, majd egy teljes nap alatt átszelték az óriási síkságot, és a következő dombon megháltak. Az asszony hajnalban ébredt: élete utolsó napjaiban még meg akarta csodálni szeretett szülőföldje hegyeit. Fölment a csúcsra, és lenézett a másik oldalon elterülő végtelen síkságra, amelyről úgy tudta, hogy szintén sivatag. És megdöbbent. A négy éven keresztül minden éjszaka útra kelt karavánok nem ékszereket vagy aranypénzeket szállítottak. Hanem téglát, magokat, fát, tetőcserepet, szöveteket, fűszereket, állatokat, kútfúrásra alkalmas hagyományos szerszámokat. Egy másik város terült el a szeme előtt – egy sokkal gazdagabb, sokkal szebb város, ahol zajlott az élet. - Ez itt a birodalmad – mondat az ifjú, aki közben szintén felébredt, és csatlakozott a feleségéhez. – Amikor kihirdették a rendeletet, rögtön tudtam, hogy hiábavaló próbálkozás, ha az ember négy év alatt akarja helyrehozni azt, amit több évszázad korrupciója és rossz igazgatása elrontott. Egyvalamiben azonban biztos voltam: mindent újra lehet kezdeni.” Paulo Coelho: A győztes egyedül marad


Az űrlap teteje
Az űrlap alja

Miért, jó Istennek?
2009. szept. 20. 11:56

Sok ember, ha megkérdezed, állítja, hogy ő nem boldog. Még ha meg is van mindene, akkor sem az. Érdekes, hogy egy idő után, pont az válik teherré, amire oly sokáig vágytunk. Vajon miért is lehet ez? Pontosan mi is az amire vágyunk: szépség, hírnév gazdagság? Azért vannak, akik az egészséget választják, de sokunk az előbbi háromra szavaz. Hisszük, hogy ha 10 kilóval kevesebbet mutat a mérleg, boldogabbak leszünk. Hisszük, ha egy nullával több számjegyű a fizetésünk,akkor elégedettebb leszünk, s hisszük, ha híresek, ismertek vagyunk, akkor mindenki szeret.
Nézzük, mit írnak a védák. Isten –Krisna- hat fenséggel rendelkezik: gazdagság, erő, hírnév, szépség, tudás és lemondás. Mindegyikben a leg-leg. Vagyis amire mi vágyunk azok mind Isteni tulajdonságok. Talán így érhető, hogy miért nem boldog az aki gazdag, vagy épp híres. Ezeknek a fenségeknek a terheit csak Isten bírja el. Mi emberek nem vagyunk képesek ezen fenségek velejáróit elviselni, feldolgozni. Pl . aki híres az egy lépést sem tehet úgy, hogy senki ne tudjon róla. Aki meg gazdag (s tegyük fel legálisan) az meg a vagyonát félti, s emiatt aggódja végig az életét. Tehát ha az egyiket el is érhetjük, a többit nem. Lehet valaki többet is meg tud ezek közül valósítani egyszerre, de mind a hat fenséggel egyszerűen nem tudunk rendelkezni.
S hogy könnyű-e Istennek: hiszen ő a leghíresebb, leggazdagabb.. Már hogy lenne az? Emberek ezrei imádkoznak hozzá. Emberek ezrei kérnek tőle. Emberek ezrei ajánlanak neki különböző dolgokat. Neki mindenkit meg „kell” hallgatnia, mindent el „kell” fogadnia.
Azt sem állítanám, hogy ebbe a vallásos, hívő emberek gondolnak bele. Láttam egy filmet. Magyar címe Mindenható. Rémlik? Pár napig főhősünk lett Isten. Egy idő után már nem is akart az lenni: rengeteg email, rengeteg levél, rengeteg teendő.. És hogy kedvenc írómat is idézzem:
„ Az átlagemberek méltatlankodnak, hogy milyen igazságtalan az Isten, irigylik a hatalmat, és szenvednek, mert látják, hogy milyen jól érzik magukat a hatalmasok – nem is sejtik, hogy ez nem igaz: egyáltalán nem érzik jól magukat, örökké aggódnak, bizonytalanok, és csak a kisebbségi komplexusukat rejtik az ékszereik, az autóik és a vaskos pénztárcájuk mögé” -Paulo Coelho: A győztes egyedül van
Összegezve: ne vágyjunk többre, elérhetetlenné. Használjuk azt amink van, s abból hozzuk ki a legtöbbet, hiszen karmánk úgysem engedi megtartani azt ami nem az életünk része. Megkapjuk, majd elveszítjük: ez egy örök igazság.

Az űrlap teteje
Az űrlap alja

Belső külső csend
2009. szept. 15. 11:33

Az utóbbi pár napban rendszeressé vált az olvasásom. Végre egyenesbe állt a munkaidő nyilvántartási balance-om, így emberi időben érek haza. Reggel japázom a nagyobb részt (törekszem mind a 16 kör reggeli elvégzésére), így a délutánok csendesebben telnek. Igaz lesz benne alakulás, mivel az allergia időszaknak lassan vége, tehát van esélyem levegővételre az orrlyukamon keresztül, s ez hozzásegít az agni yoga-hoz. Na de az olvasás. Régebben sok dolgot olvastam. Sajnos most sem állíthatom magamról azt, hogy kizárólag Prabhupada könyvet olvasnék. Pedig lehet egyszerűbb lenne. De hát én nyitott vagyok, vagy csak kíváncsi. De a lényeg, hogy próbálok mindet krisna-tudatos szemszögből nézni, elemezni. S a számomra lényeges dolgokat leszűrni. Tegnap épp a meditációról olvastam Anthony de Mello Kapcsolat című könyvében. Közben eszembe jutott, hogy sokakat zavar a csend. Többek közt vannak napok mikor engem is. Igaz arányait nézve a csend áll közel hozzám. Van aki azt mondja, hogy azt az embert válaszd társadul akivel órákig tudtuk csendben lenni. Akivel nem érzel késztetést a beszélgetéssel. Persze lehet, hogy egyszerűen csak érdektelen felek állnak egymással szemben. Vajon honnan lehet megkülönböztetni azt a csendet, ami a másik iránti nemleges érdeklődésből fakad, vagy azt a csendet ami a megnyugvásból? S most ott a fizikai csendről beszélek. Természetes a könyvben nem erről volt szó:
 
„A külső csend óriási segítséget jelenthet a belső csend elérésben. Ha elviselhetetlen számodra a külső csend, más szóval, ha be nem áll a szád, hogyan tudnád a belső csendet elviselni? Hogyan tudnád a „benső szájadat” tartani? Csendtűrő képességed meglehetősen jól jelzi lelki mélységedet (sőt még értelmi és érzelmi érettségedet is). Elképzelhető, hogy amikor becsukod a szád, a benned levő zaj még hangosabb lesz, zaklatottságod tovább nő, s egyre nehezebbé válik az imádság. Ezt azonban nem a csend okozza. A zaj állandóan jelen volt. A csend csak tudatosította ezt benned, lehetőséget adván arra, hogy lehalkítsd, és uralmad alá hajtsd.”


Az űrlap teteje
Az űrlap alja

A nagy főzés
2009. szept. 14.

Tévénézési szokásaimat igyekszem nullára csökkenteni. Igazából nem kell nagy erőfeszítést tennem, hiszen a műsorok színvonala ez könnyen lehetővé teszi. Sok esetben a híradó nézésre korlátozódik. Persze előtte, közben s után bele-bele futok egy-egy reklámba. Most éppen egy főzős műsorba pillantottam bele. Mivel Laár András volt az egyik szereplője, így végig is néztük. Meglepetésemre koftát főzött, s ráadásul abból a könyvből amit tőlünk kapott egri vendégeskedésekor. Rémlik, hogy más sztárok is főztek már indiai ill vega ételeket. De ezt jó volt látni, hogy valaki használja is amit ajándékban kap. Ami még tetszett, az az, hogy András felvállalt mindent amit képvisel. Így az étkezés előtt mantra is elhangzott. A vendégek nem is kezdtek addig hozzá míg el nem mondta. A vendégek elégedetten távoztak: kofta, srikand, és szejtán volt a menü. Utóbbit mi nem szoktunk enni, így erről nem tudok nyilatkozni, de a másik kettő igazán finom. Eszembe jutott egy másik híresség (hazánkban) aki szintén vegetáriánus és hindu is: Joshi Barath. Az ő műsorát nem láttam, csak egy összefoglalót arról, hogy mit is főzött. Pontosan nem tudom, csak annyit hallottam a saját szájából, hogy mivel ő fogadja a vendégeket, neki feladata elégedetté tenni a vendégeket. S igaz hogy ő nem fogyaszt húst, de erre a műsorra fogadott egy szakácsot aki elkészítette ezt. S ha emlékezetem nem csal akkor még a marha szó is elhangzott benne. Igazából jogom nincs ítélkezni, hiszen mindenki úgy él, azt eszik amit akar. Viszont András példája bebizonyította: a húsevőket is elégedetté lehet tenni vega ételekkel, hiszen mindegyikük arról számolt be, hogy nem hiányzott nekik a hús.


Az űrlap teteje
Az űrlap alja

Az utolsó nap
2009. szept. 6. 10:35
Reggel már japaidőre beértem. Már otthonosabban éreztem magam. Főleg, hogy  tegnap este fél 8 után még a templomban voltam. S volt egy ún. kerekasztal megbeszélés. Négy Maharaja ült egy asztalnál és ők beszélgettek. Mi pedig ott lehettünk. Valahogy az tér-idő érzékelésem elveszett. Rájöttem, hogy tényleg nem számít semmi más, csak ami akkor épp ott van. Nagy nyugalom lett rajtam úrrá: igen jó helyen vagyok. Érzetem, hogy az elmém szépen megnyugszik. Ismét puja közben jött be Maharaja. Majd eltűnt, de a leckére visszatért. Hosszú előadást tartott.

Eszembe is jutott,ahogy tegnap rákérdezett, hogy jól látja-e hogy bennem sok energia van. Most meg közel másfél órán keresztül ültem és hallgattam. Az előadásnak voltak részei, amik kifejezetten nekem ill. Ricsi prabhunak szóltak. Persze mások is okulhatnak belőle. Valahogy mégis most már érezhettem a személyességét. Előadás után még volt időm ismét a gyümölcslé elkészítésében segíteni. Majd a templomban japáztam. Voltam 2-3 másodperces megvalósításaim arról, hogy milyen az amikor az elméd csakis Krisnára összpontosul, amikor nincs más csak Krisna és te. S rájöttem: ezt a 2-3 percet kellene napi 24 órássá tennem, s nem lenne semmi bajom. De eljött a búcsú ideje. Pestig autóval mentem, majd ismét a vonaton találtam magam. Itthon pedig az oltárra került a virágfűzér, hogy emlékezhessen a beszélgetésen elhangzottakra. Hogy tudjam, mihez kell tartanom magam ha el akarok valamit/valakit érni.
S Devamrita Mahraja szavaival zárnám le a hétvégémet:
We like Krsna. Krsna is cool.
 



Az első nap
2009. szept. 5. 10:23

Reggel húzódott a felkelésem, mivel az eső még mindig szakadt. Én meg persze olyan „szőke”  nősen esernyő és esőkabát nélkül keltem útra. Sebaj. Csak felkeltem és elindultam a szakadó esőben. Mikor már vagy 10 perce gyalogoltam, elgondolkoztam azon, hogy eset miért is nem jöttünk ennyit. Hát visszafordultam és akkor sem a Farm bejárata tűnt fel, hanem a ház ahol laktam. Na megtaláltam a bejáratot, s nagy sóhajok közepette gyalogoltam, amikor egy autó megállt mellettem. Na és felvitt a templomig. A templomban már az Urak üdvözlése folyt. Nem volt sok bhakta, így persze feltűntem nekik. Voltak akik örültek, meg persze nem is értették mit is keresek én itt.  Ezen azért én is elgondolkoztam. Én aki közel egy évig le sem menni a Farmra.. ezzel szemben most teljesen egyedül néztem szembe Radhe-syammal. 


Guru-puja közben megjelent látogatásom célja: Devamrita Maharaja, mivel ő tartott leckét. Ismét egy jó hangulatú előadást hallhattam/unk tőle. Már reggel kaptam egy sms-et, hogy szem előtt legyek mert lesz majd egy-két feladatom. Az előadás után kissé tanácstalanul álltam, hogy mihez ill. kihez forduljak, mit is csináljak. Épp már egyeztettem, mikor jött egy prabhu (www.deadly.freeblog.hu) és szólt, hogy menjek vele gyümölcslevet készíteni Maharajanak. Hirtelen a konyhában találtam magam és gyümölcsöket aprítottam annak a személynek akivel ma találkám lesz. Kissé hihetetlennek tűnt. Majd egy kicsit besegítettem az ottani konyhán is. Persze belemélyülni nem tudtam, mert a prabhu gondoskodott szolgálatról: mosogatás, zöldségpucolás, darabolás. Elrepült az idő, s délben már Maharaja háza előtt álltam várva a hívó szóra. Persze lett egy fordítóm is. Kis szobában lakik Maharaja. Kedvesen, barátságosan fogadott. Mondta, hogy hallotta, hogy mekkora utat tettem meg, s így ő úgy gondolta, hogy szán rám időt. Közel egy órán át beszélgettünk. Elég személyesre sikeredett. Nem gondoltam volna, hogy ilyen lesz, hiszen erről pont nem is állt szándékomban beszélgetni vele. Sokan mondják, hogy belelátnak az elménkbe. Hát még jó, hogy a földön ültem így nem volt hova süllyednem. A beszélgetést nem részletezem, mert tényleg személyes, és sokak számára érhetetlen is lenne. Hiszen a legtöbb ember nem bírja elviselni, ha beleszólnak az életébe, főleg a legmagánabb dolgaikba. Mert hát még számomra is érthetetlen, hiszen én is egyrészt azért költöztem el otthonról, hogy megússzam a szülői beleszólásokat. Most meg önként vállalok fel egy embert, aki szintén ezt teszi. Sok embert ez zavarna. De amíg a szülői gondoskodás egyrészt önző féltésből történik, addig egy tanítómester a fejlődésedet szolgálja. Tehát a lényeg, hogy lesz mit helyretennem az életemben. Maharaja záró mondta az volt, hogy most ezek a feladataim, s hogy reméli egy év múlva már a beszélgetésünk alkalmával más hírekkel szolgálhatok neki. Majd nekem adta reggeli virágfüzérét. Amiről később kiderült, hogy már az előadás után félretette nekem, mert eddig a prabhunak adta oda mindig. Hihetetlen számomra, hogy gondolt rám, hogy készült a találkozásunkra. Kifele menet összefutottam egy helyi prabhuval aki közölte, hogy biztos régóta vár már engem. Mert hogy a guruk sokkal hamarabb tudnak rólunk,mint mi róluk. Ezen elgondolkoztam, mert ahogy belém látott, az elmémbe, ahogy visszamondta a gondolataimat… Aztán még kedvesen megkért, hogy ha tudok menjek holnap reggel is programra, mert az mindig jó. Meg a végén elárulta, hogy ő fogja tartani. Hát persze hogy megyek, mondtam én.


Az űrlap teteje
Az utazás
2009. szept. 4. 10:22

Reggel már munkába menet vittem a cuccaimat. Majd 12-kor el is indultam. Fél négyre értem a Nyugati Pályaudvarra, majd alig 20 perc alatt a Déli Pályaudvarra értem. Tartottam tőle, hogy nem fogom elérni a csatlakozást, de a vonat közel 30 perc késéssel indult. Ennek köszönhetően fogalmam sem volt hogy mikor érek Fonyódra. Meg persze rám is esteledett, így a feliratokat sem láttam a megállókban. Még jó hogy nem a mellettem ülőre hallgattam, mert akkor Balatonlellén találtam volna magam. Igaz a mataji aki jött elém, nem találta meg a fonyódi megállót, így Fonyód-Ligetnél kellett leszállnom. Éppen hogy csak letettem a táskámat a szállásomon, már el is kezdett szakadni az eső. S csak ekkor gondolkoztam el: ha nem jön értem a mataji, akkor Fonyódig mentem volna vonattal. Ott a késés miatt, ha el is érem a csatlakozást akkor épp Somogyvár és Somogyvámos közti úton gyalogoltam volna. Ha meg nem érem el a csatlakozást.. Na ebbe bele sem gondoltam.


Az űrlap alja

Darsanra várva
2009. szept. 2. 10:38
Hétfőn úgy döntöttem, hogy nem megyek dolgozni: kipihenem a hétvégét. Nem is a fáradtság az ami elnyomott, hanem a pollenekkel való küzdelem. A Farmon is nagyon fujt a szél. Ráadásul vasárnap egy multi cég családi rendezvényére szállítottunk ki 85 adag ételt, amit szervírozni is kellett. Persze szabadlevegőn a pollenek közt. S bár jó barátom szerint ezt ki lehet nőni, s én is veszek észre ilyen jeleket magamon, most mégis szenvedek. De hát mint mindig én csak tervezek. Reggel először csak a fürdőszoba takarítását kezdtem el, majd délután 4-kor észrevettem, hogy már a mosógépből szedem ki a függönyt, s teszem a helyére. Tehát kitakarítottam a lakást. Délután csörgött a telefonom: Devamrita Maharaja egyetlen magyar tanítványa hívott, hogy képzeljem el Maharaja megkérdezte tőle, hogy vajon tudnék-e menni még szeptember 10-ig újra a Farmra. Első körben nemet mondtam, s meg is írtam a negyedik levelemet Maharaja-nak melyben megköszöntem a lehetőséget, de sajnos nem olyan a munkabeosztásom, hogy meg tudjam tenni. Aztán kedden reggel néztem az utazási lehetőségeket (jelzem nem egyszerű), s meghoztam a döntést. Megírtam sms-ben az egyik ott levő bhaktának, hogy pénteken délben tudok Debrecenből indulni, késő este érek oda. Szombaton az egész napot ott tudom tölteni, vasárnap délelőtt meg indulnom kell vissza. Ezt megírták Maharaja-nak aki ennyit válaszolt: O.K. for Saturday. Mondanom sem kell az összes madarat megfogtam a munkahelyemen. Szállásom is lett, így pénteken mehetek a nagy zarándok utamra.Tehát nem véletlen, hogy a hétvégi takarítást hétfőre helyeztem. Azt ugye nem kell mondanom, hogy izgulok?


Az űrlap teteje
Karmaság
2009. szept. 1. 10:05
Egy rövid történet egy régi ismerősről. Jó barátnő még Szegedről. Aztán ő Budapestre költözött, én Debrecenbe. Emlékszem még Szegeden együtt mentünk el Tai-Chi-t nézni. Ő ott ragadt, én nem. Ő azóta is oktatja. Történt egyszer egy portálon, hogy üzenetet kaptam tőle, melyben Krishna das-t dicsérte igaz nem tudta, hogy „hozzánk” tartozik-e. Majd múlt héten ismét levélváltás történt köztünk, s addig fajult a dolog, hogy szombaton már a pesti bhakták közt találta magát s indult is a Farmra. Végül is két szegedi születésű valamint Debrecenben ill. Budapesten élő nő hol is találkozhatna máshol, mint Somogyvámoson? De a történet lényege nem is ez. Hanem hogy prasadam után arra figyeltem fel, hogy a mosdót takarítja. Mondta nem tudott tétlenül ülni, meg el is álmosodott így megkérdezte mit  is segíthet. Erre kapta ez a „munkát”. Mondtam neki, hogy ez szolgálat, erre ő: Hmm. Legalább valami értelmeset is csinálok itt. Pár napra rá beszéltünk, s mondta, hogy ami érdekes az az, hogy mikor először volt Thai-Chi taborba, akkor ott is ő takarította a mosdót, amit szívesen csinált, de mégis volt benne egy kis düh: mert amíg ő takarított a többiek edzettek. Összegezve: nem kerülheted el sorosodat. Persze ez nem azt jelenti, hogy ő mindig is mosdót fog takarítani. Hanem egy kis tanulság az ún. véletlenekről.