Minden évben újra és újra
átgondolom, többször összegzem tetteimet. Annak nincs jelentősége, hogy ezt
szóban illetve írásban év végén teszem meg. Ilyenkor valahogy csak az
ételosztás jut az eszembe, pedig mást is teszek. De azt hiszem ennek a tettnek
van csak értelme. Sokszor hallom, hogy ti olyan jók vagytok, olyan szép lehet
segíteni az embereken, ételt adni nekik. És igen az, de.. Na erről sem sokan
beszélnek, mert hát itt is két oldala van az éremnek. Akkor lássuk:
Vannak alapvetően szociálisan
érzékeny emberek, vannak, akik segíteni akarnak szinte mindenkin. Sőt szerintem
mindenki így kezdi. Nem válogat csak ad és segít ahol tud. Aztán jönnek a
pofonok, a csalódások, a visszaélések és az ember csak áll és nem érti miért is
kapja, hiszen ő csak ad. Aztán legyen bármilyen érzékeny is, elkezd mérlegelni
kinek ad és kinek nem. Én személy szerint nem várok viszonzást, de a
szemrehányást különösen nehezen viselem. Ha nem tudsz hálás lenni, akkor légy
hálátlan szótlanul. Szóval van az a szituáció, amikor már nem akarsz adni.
Ilyen például, ha valaki részegen jön az ételosztásra, mert ha van pénze
italra, lenne pénze ételre is. Ilyenkor jönnek, akik hangoztatják, hogy de
tudod te milyen is az utcán élni, mikor nincs más örömöd csak az ital. Sajnálom
ezzel nem tudok azonosulni. Sőt azzal sem, aki épp azon bukik ki, hogy mi az az
étel amit adunk, mert ha tudta volna, hogy ez lesz, nem jön mert nem szereti.
Ilyenkor mit kellene tenni? Mosolyogva tűrni, vagy épp azt felelni: köszönjük,
de ebben az esetben máskor se jöjjön. Ettől még én rossz leszek és a semmivé
lesz az, hogy a másik száz embernek adok ugyan enni, de pont ennek a pár embernek
nem? Úgy gondolom sajnos vannak mások akik, majd megbecsülik azt amit adunk, és
ha lehet akkor nekik adnék. Az újabb pofon, amikor kijelenti valaki, hogy neki
ez jár. Mi is jár? Az jár, hogy emberek kicsiny csoportja, akik hétköznap
dolgoznak, beáldozva a családi hétvégéket, a pihenő idejüket és vasárnap ott
állnak mínuszban, hóban, fagyban, kánikulában? És persze lehet azt mondani,
hogy nem kötelező ezt csinálni, hiszen mi magunk választjuk ezt a „hobbit”. Valójában
viszont valahogy mi már kötelességnek érezzük ezt, és a pofonokkal nem törődve
segítünk, mert hiszünk a lelki étel jelentőségében, mert hisszük, hogy egy kis
odafigyelés és törődés tényleg jár mindenkinek, mert nem csak a test éhezhet,
hanem a lélek is.
Sokan jönnek segíteni, mert
hiszik, hogy aki jön mind hálás és elégedett. Aztán szépen lassan rájönnek,
hogy az emberek egy része, akár az utcán él, akár családdal, munkával egy
lakásban elégedetlen. Mindig többre és jobbra vágynak, az ami van nem elég és
nem elég jó. Hiszem, hogy kicsiny csapatommal ezt az elégedetlenséget szépen és
tudatosan figyelmen kívül hagyjuk, mert ha nem tennénk, akkor egy vasárnap mi
is otthon maradnánk és nem mondhatnánk el, hogy 2015-ben 13.000 tál melegételt,
676 kiló kenyeret, 2000 liter teát, szörpöt, több száz ruhát, játékot és 150
élelmiszer csomagot osztottunk ki, mert anyagilag, számokkal így tudjuk
kifejezni ezt.
Szóval vannak, akik segíteni
akarnak és ha egy csapatba kerülnek, akkor szinte bármire képesek!
Találkozunk 2016-ban is..
