2014. július 27., vasárnap

Campus beszámoló, mert az élet egy fesztivál

Campus a nulladik

Hazai pályán könnyebben mozog az ember lánya, már mint ezt hisszük. A Gazdasági bejáró épp a másik oldalon, mint ahol én. És ez évek óta így van. Már épp elfogyott türelmem, mikor rákérdeztem ugyan mégis merre és meddig, majd közölték hogy majdnem ott vagyok már. Célba érkezés, jegyfelvevés. Értem én,  hogy a főszponzor színe, de tavaly is épp így és épp ilyen volt. Sebaj végül is ez a szín igazán trendi, nekem ez a fontos (csak rám kell nézni). Majd egy halk sóhajjal nyugtázom a nyakba akasztós pass-t. Milyen nagyszerű öltet volt az Efotton, hogy ezt egy egyszerű photo feliratú karszalaggal megoldották. Nem kellett több dologra figyelnem, bár nőből vagyok és a multitasking megy nekem, de hát mégis csak, na. A fesztivál még így a nulladik napon épülőben van, így egy gyors tájfelmérés és már is a T-com színpadnál próbáltam előre kerülni, hogy Anna and the Barbies-t fotózhassak. Mert ő aztán tényleg ott van a színpadon: látható, érezhető, hallható. Lehetne mondani. hogy egyéniség, de ezt a szót csak óvatosan használom, mert így 37 évesen sok újat már nem láthatok. Épp ezért mikor a The Cure Forest című dalának akkordjait véltem felfedezni, bizakodva szétnéztem hátha más is szívet melengetően fog mosolyogni, mert bár tudja az ember, hogy Robert Smith nincs itt, de ettől még jó hallani. Boldog mosolyokat láttam ugyan, de ehhez semmi köze nem volt a dark atyjainak. Megküzdöttem az első sorban egy programfüzettel legyező lánykával, mert arra ugyan nem jöttem rá, hogy kit legyez (magát, engem, vagy épp Annát) de hogy állandóan belemászott a képbe az biztos. Így érezhetően, határozottan megfogtam kezét, hogy lássa már mire készülök, és igen látta és hagyta, de csak rövid ideig mert valamiért neki akkor épp ott legyezni kellett. Nem baj, Annáról könnyű képet készíteni. Ki is álltam az első sorból és a háttérből figyeltem. A hangtechnika 100%, remélem nem nyúlnak bele a többi napon sem. Odasétáltam a pulthoz mert végre cash-es hely. A srác nem igazán találta sem helyét, sem az általam kért új alkoholmentes  Mojito-s nedűt. Átkiabálva a pulton segítségére voltam. Majd a 350 Ft-os italért egy 500-ast adtam, ő meg visszaadott 250-et. Na visszaadtam neki egy százast és mondtam nyugi holnapra már belejössz. Vagy nem, de ezt már csak magamban mondtam. Maga a fesztivál kis helyen van, kis embereknek, így az 5 színpadot nem nehéz megtalálni, főleg hogy kettő egymás felett helyezkedik el. Némileg aggaszt, hogy szombaton a nagy színpadnál Csapdán, hogy fér el annyi ember, mint amennyi szokott, de azért nyugodtan hajtottam álomra a fejem. Jah és hogy dolgozok-e közben, hát persze hogy igen, de pénteken már nem.

Campus az első

Azért van előnye annak, hogy az Efott-ot végigjártam, mert így nagyjából tudtam, hogy mire is számíthatok. Vagyis így a második napon az utam egyből a Pál utcai fiúk (és lány) koncertre vezetett. Most kevés fotóval beértem, és inkább hallgattam és emlékeztem, milyen is volt régen. Mintha ők is érezték volna, így a nap közben hallgatott számaikat rendre el is játszották, kizárólag nekem, kinek másnak. Egy ideig egyedül mászkáltam, mert ez vált be Efott-on is, de aztán kezdett elhatalmasodni rajtam a tömegben magányosnak lenni érzés, így megkerestem a többieket. Nem volt nehéz, mert így első nap még nem volt tömeg, valamint egy csudaszép és jó találkapontot egyeztettünk. Tanácsom minden fesztiválozónak, hogy első körben mindig jeljenek ki egy ilyen pontot, ha bármi van, ott majd mindenki megtalálja a másikat. Tény, hogy ez egy kisbusz volt, ami ugye mozoghat, de bíztunk benne, hogy nem fog mozogni. A fesztivál hangulatot csocsóval kezdtük. Ebben rettentően jó vagy: ha védekezek elmélázok, ha támadok akkor meg elbénázom. Fontos, hogy a párod jó legyen és akkor nem tűnsz annyira gagyinak. Aztán jött az emléktárgyak vásárlása egy felelőtlen ígérettel a részemről: ha lesz magenta színű körömlakk akkor isten bizony kifestem a körmöm. Feladatom három együttes fotózása volt: Beholder, Stubborn, The Souther Oracle. Kettő egy arányban ismertem őket. Hát a Dehír színpad nem szólt valami fényesen, de ez nem vett vissza az együttesek lelkesedéséből. Szeretem nézni a fiatalok hevét, és jó visszaemlékezni mikor mi is kísértük ahova csak lehetett a Resources formációt. Majd 23:00-kor kezdetét vette a Subscribe, akik már igen csak jól szóltak, jól mutattak és jó bulit tartottak. Ekkor éreztem, hogy a szandál nem volt tőlem a legjobb ötlet és hogy istenem de hiányzik nekem a rasztám. A délután és este folyamán a nagyszínpad felé csak egyszer jártam, egyfelől mert semmi nem érdekelt,  másfelől mert még mindig kicsinek találom a teret. Valahogy az az érzésem a Campus fesztivállal kapcsolatban, hogy sokat akar a szarka.. Kis helyen egyszerre sok színpad, egymáshoz hallótávolságban nem igazán tetszetős. 

Campus, a második nap

Délutántól győzködtem magam, hogy indulni kellene, és mégiscsak estére értem ki. Kijelenthetem, hogy így az ötödik fesztivál nap után (már ha az Efott-ot is beleszámolom) tömegiszonyom lett. De hát ma volt Majka és előtte Zana Zoli. Egymás után jöttek ám. Első körben gratulálok a szervezőknek, mert a legjobb hangtechnikai terembe tették őket. Gondolom, hogy ilyenkor rocker társaim nagyot néznek: hangtechnika ezeknek, de hát minek. Tanácsom: nézz, hallj és utána ítélkezz, mert lehet nem a te stílusod, de hogy élőben olyan jó, hogy csak na. Zanáéknak még épp elég volt a tér. Pár szám meghallgatása után elmerészkedtem a nagyszínpadhoz, ahol a félelmem beigazolódott: hely nincs, pedig ez még csak a Quimby és nem a Csapda. Második körben pedig felteszem a szervezőség felé a kérdést: hogy miért a T-comba kellett Majkát tenni?  Mert hát Majesz sajna a termet kinőtte, már a beálláskor. Pedig itt is csak egy-két fotót szerettem volna, aztán azt a pár általam kedvelt számot meghallgatni. De mire kikeveredtem a korlát mögül teljesen elfáradtam, féltettem a szandálba bújtatott lábfejemet. Tehát mentem fel és le majd arra jutottam. hogy kint jobb lesz. Felszaladtam Honeybeast-re. Sajnos ők is a Dehírben kaptak helyet, így énekesnőjük közölte is, hogy ő most vakon fog énekelni. Nem féltettem: megy ez neki, mert neki van hangja. Gondoltam visszanézek Péterünkhöz, de közben megláttam a többieket a magenta színű busznál, amihez az ajándékba kapott körömlakkom passzolt is.. Mert hát csak szereztek nekem egyet, így nincs mese, holnap virítani fog a körmöm. Az este folyamán felügyeletet vállaltam egy fiatalkorú Alvin rajongóra, így a Legnagyobb hős meghallgatása és végig ugrálása után mentünk is a másik sátorba. Nekem sosem jelentett semmit sem ezen együttes, de hát lányka igazán kedveli, és helyzetét egyből átéreztem, mikor meglebbent az, hogy mégsem tud jönni, hiába a jegye, meg a lehetősége, de csak kellene egy biztos felnőtt is mellé. Na én lettem ez a biztos pont. Szóval Alvinék hozták a szokott formájukat és Júliát még én is énekeltem, bár tény, hogy nem tőlük ismertem meg. Némileg zavaró bolt az OTP tucc-tucc zenéje két szám közt, de hát sok sátor kis helyen.. Nem akarom ismételni magam, de erősödik bennem a tavalyi és tavaly előtt felismerés: ez egy nagy sörfesztivál és nem egy kis zenei fesztivál. Alvin után, pedig go home, mert holnap is nap lesz. Jönnek a sztárok: Kowa na meg a Csapda..

Campus, a harmadik nap

Így az utolsó nap sem siettem olyan nagyon az emberek közé. Bicajosra vettem a figurát. Kíváncsian vártam, hogyan működik a bicikli tárolása az őrzött helyen. Hát kaptam egy A/5-ös papírt, hogy majd azzal hozhatom el. Bátorság ezt egy fesztiválozóra bízni, de sebaj józan életű vagyok, bár sok mindenre képes is. A többieket ismét hamar megtaláltam, bár a népesség száma megnőtt, haladás szigorúan tyúklépésben, és még a busz is eltűnt. És hogy a magenta színű körmöm okozott-e örömöt, meglepetést és vidámságot? A válasz egyértelműen igen. Kowanal kezdtem. Volt tömeg, de még tudtam fotózni. Azt gondoltam Kowa nem tud meglepetést okozni, hiszen az utóbbi egy évben nem keveset láttam. És tudott. Valami oknál fogva szava járása lett az összekötő szövegben a babám.  Koncert után egy kis ténfergés ide. meg oda, de semerre sem haladtunk, így irány vissza a nagyszínpadra Lukácsékhoz. Na itt már nem mentem fotózni, és az első pár perc után az jutott eszembe: ember ez a Csapda, és ez Debrecen, miből gondoltad, hogy itt el fogunk férni? A második gondolatom, hogy otthon a tv-ben ha dvd-n megnézem Lacibát épp ekkorában fogom látni. Ettől függetlenül a koncert jó volt. Vegyesen régi és új számokkal. Nem titok a régebbieknek jobban örültem. A csillámpapírok kilövése után a tömeg hömpölygött, mi sem arra mentünk amerre akartunk. Majd próbáltuk felvenni a ritmust, de nekem nem sikerült, hiszen minden színpadon, sátorban a tucc-tucc  ment. Így arra a döntésre jutottam, hogy köszönöm elég volt, és a papírommal kerestem a bicajomat. Összefoglalva: Campus kinőtte magát. Nem hiszem, hogy ez a legjobb hely ennek a fesztiválnak. Lehet a Vekeri-tó messze van, de itt van hely. Át kellene gondolni, hogy miről is szól ez a program és ehhez alakítani, választani helyszínt. Viszont a két fesztivál után egy kérdésem maradt megválaszolatlanul: miért nem lehet jégkrémet vagy fagyit vásárolni? Jövőre nem fotózni megyek, hanem felkeresem Bagamérit, aki a fagylaltot maga méri. 

Beszéljünk a franciákról: az első nap

Ohh hát oda nem menj, csalódás, koszos, büdös, és nem kedvesek. Még angolul sem beszélnek. Jó, de ott van Mr. Morrison, és hát bakancslistám...