2014. augusztus 18., hétfő

Sziget 1

Ha jól számolom lassan 8 éve annak, hogy a Hajógyári Szigeten jártam. Régebben napokat, hetet töltöttem ott, aztán már csak egy-egy koncertre ugrottam be. És aztán elmúlt az érdeklődésem. Talán öregszem, talán az ismétlődő zenei kínálat volt az oka. Nem tudom és nem is agyaltam rajta. Most lelkesen vártam azt a két napot, azt a két fellépőt akiért akár még fizettem volna is. Pénteken munkából egyből a vonatra szálltam, és go ti island. A vonat valamennyit késett, de ezen nem csodálkozok és nem is zavart, mert a Sziget 50%-os utazási kedvezménye igazán feldobta a hangulatomat. Érkezés után egy gyors cucc lepakolás, mert nem sátrazunk, csak jövünk és megyünk. Közeledvén a Sziget felé a rég ismert hangulat fogott el, hiába mondta a mellett levő lányka hogy sokan lesznek, hogy sár van, hogy ez már nem az a Sziget, ez már nem nekünk szól, ez már más. Nem hagytam magam: igenis én tudom mi az a Sziget feeling. Tény hogy a leggyorsabban itt jutottam hozzá a jegyemhez, de tény az is hogy ez már az ötödik nap volt. A híd ismerős volt, és belépvén egyből balra vettem az utat. Jó kis civil sor, ami már nem igazán az. Mert hát hol is van a kedvenc sátram ahol naphosszat mást sem lehetett hallani csak, hogy: Hare Krisna Hare Krisna Krisna Krisna Hare Hare Hare Rama Hare Rama Rama Rama Hare Hare? És hol vannak az ingyen húsmentes ételek. Hé ti szervezők, csak kellenének ők, mert nincs mindenkinek 500 forintja egy zsíros kenyérre vagy egy kakaós csigára. No de az emlékek megmaradtak, így nem kerestem őket, hanem tágra nyílt szemmel néztem például, hogy a bungee jumping beszorult középre szinte egy sátor felé. S bár eljátszottam a gondolattal, hogy onnan fentről én is bemutatok a világnak, majd drámaian alázuhanok, de ez a sátor közeliség, na meg a dupla felár mert hát mégiscsak Sziget némileg lehangolt. Sebaj, majd máskor, máshol, valamikor. Jött a Magic Mirror, és megint az emlékek. Hiszen kit érdekelt anno, hogy nem mindenki nő vagy férfi, hogy vannak szakálas nők és mellel rendelkező férfiak. A lényeg a freedom és a buli, s tény a varázstükörben mindig jókedv van. Nagyjából első nap eddig jutottunk a terep felderítésével, mert hát közelget a Korn és még helyet is kellett keresnünk. Balról nekem esélytelennek tűnt, így jobbra vettem az irányt és találka pontnak a mentőt beszéltük meg. Alig pár perces csúszással kezdtek, és most mindenki elégedett volt a hanggal, nem úgy mint 8-9 évvel ezelőtt. Pár fotó után döntenem kellett: vagy fotózok és lesem a színpadi történések összes pillanatát, teljesen belefeledkezve, vagy egyszerűen átadom magam a zenének. Utóbbit választottam, és igazán jól éreztem magam. Igaz az első sorban volt egy ember ki állandóan a fülébe dugta az ujjait. Nos ez egy koncert, ami hangos. Feltalálták a füldugót, vagy állj hátrébb és nézd onnan. De kérlek ne foglald el a korlátnál a helyet, ha már sem tapsra, sem csápolásra, sem orrfújásra nem használod kezed, mert ezért teljesen felesleges ott állnod, mert egy koncert hangos, épp ezt szeretjük benne. De ezen is túlléptem, mivel az én hangulatomat ugyan el nem rontja semmi sem. A koncert végén rádőltem kissé fáradtan a korlátra, mert a derekam mégis csak 37 éves már. Innen utunk a Volt sátorba vezetett, Alvin akusztikusra. Na őket ebben az évben pont háromszor láttam, és igaz egyik sem volt akusztikus. Sokat nem vártam, de ha menni kell hát menni kell. Beléptünk a sátorba, kint pedig leszakadt az ég. A sátor összeillesztő munkások hagytak maguk után némi kivetni valót. Az eső csak ott nem szivárgott be ahol nem akart. A sátor oldala hálós volt, hogy a tomboló nemzedék levegőt is kapjon, s mivel az eső oldalról vágott köszönet a szélnek, így mi is kaptunk belőle. Némi ázás után felálltam az ülőhelyről és mintegy megvilágosodva felállítottam a többieket, hogy ugyan húzzuk már beljebb. Megtettük, s láss csodát már nem is áztunk. A koncert akusztikusan egyhangú volt, persze akik szeretik azok nagyon boldogak voltak. Egy szál legény ki tudja minek hatása alatt állt, de igazán szeretett volna segíteni a szemétszedőknek, és csak többszöri próbálkozás után észlelte, hogy amit ő szemétnek lát, az nem más mint a padlót összefogó vas lemez, tehát azt ugyan fel nem szedi a büdös életben sem. Jót nevettem rajta, mert hát ilyen az amikor kissé másként érzékeljük a valóságot, a látottakat. Koncert közben többször kinéztem, hogy csendesedik-e az eső, s mikor észleltük, hogy igen szépen el is indultunk. És igen újabb emléközön öntött el: de jó is mikor a térdedig csapódik a sár, mikor beleragad a cipőd és jó esetben ki tudod emelni, rosszabbik esetben cipő marad te pedig zokniban landolsz a sárban. Régi szép idők. De a tapasztalat, na meg az évek hatására a csapkodás megmaradt és a cipőmet sem hagytam el. Hazafelé megállapítottuk, hogy fesztiválok ide-oda azért itt a megjelenés, a szervezettség, a design igazán kiemelkedik a többihez képest, hiszen ez egy multi fesztivál lett. No persze kérdés, hogy hogyan lett a tarisznyás nemzedékből álló zenei rendezvényből egy szinte státusszimbólum, de ez lett és ennyi, vagy elfogadjuk vagy nem, de a Sziget az még mindig az a Sziget csak egy kicsit más.