2015. június 1., hétfő

Honnan jövünk, hová tartunk…egy gyermeknapi ételosztás margójára

Évente többször van kiemelt ételosztásunk, de a legjobban mindig a gyereknapra készülünk. Valahogy nálunk a karácsony nem annyira hangsúlyos. Van köztünk olyan, aki egész évben erre gyűjt játékokat, adományokat és minden jót. Ilyenkor mindig korán kezdünk, mert dekorálunk is. Szerettem volna hélium lufikat, de darabját 300 forintért töltik meg. Ezt a pénzt meg sajnálom rá, mert ebből 3 heti kenyéradagunk megvan. Szóval maradt a jó tüdőfújás, ennek is megvan a maga sajátos hangulata. Valahogy a lufi épp ahogy a palacsinta kihozza a felnőttekből a gyermeket. Persze a készülődésnél mindig idegeskedünk, hogy jó idő lesz-e, és ha jó idő akkor nem kapnak-e vagy kapunk-e napszúrást. Eddig minden évben jó időnk volt, most sem volt ez másként. Volt minden: arcfestés, játék, könyv, ruha, étel, édesség, tea, csoki, gólyalábú ember meg zene. Jó nézni ahogy a gyerekek futnak a játékokhoz, és látni az örömöt. Persze a mécses el szokott törni, mert a másik elvette, vagy neki épp abból nem jutott. Nehéz a szülőnek megmagyarázni, hogy ez miért is van így. És hogy miért is? Mert a személyünkkel mutatunk példát. Ha a gyermek azt látja, hogy két felnőtt nő képes egy pár csizmán összeveszni, úgy hogy a pár egyik fele nála, a másik meg a másiknál, akkor  mit is várhatunk tőle? Majd mint az oviban odajönnek hozzám,hogy tegyek igazságot. Nos nem ismernek ők engem. Elkértem mind a két féltől és nemes egyszerűséggel közöltem, hogy egyikőjük sem kapja meg. Itt szépen a tudatalattimból előszedtem a nevelőtanári tudásomat és akkor legyen a megvonás, megszégyenítés. Persze közöltem, hogy egy szót sem akarok hallani arról a bizonyos csizmáról, mert hogy ez röhej. Egyfelől tényleg az, másfelől meg szörnyű hogy a mai világban van ilyen. Harmadrészt meg a gyermekeik mit tanulnak: ha nekem nincs, neked sem legyen? Azt hiszem először meg kell tanulni adni, hogy aztán fogadhassunk. Nagy igazság, hogy kapni csak úgy lehet, ha tudsz adni. De ebbe a filozófiai tételbe nem mentem bele, mert figyelnem kellett mindenre. Pl tomboláztunk is, mert hogy voltak nagyobb ajándékok és nem tudtuk eldönteni, hogy hogyan adhatnánk oda megfelelően. És hát a csizma ügy ezt meg is erősítette bennem. De hát így is egy család többet kapott, és lett is felháborodás, majd a csizmások is odakerültek. Így a végén már felemeltem a hangomat, ami kimért volt, de erőteljes egyben. Ezen eseménytől eltekintve jó volt minden, örömteli arcok itt és ott, felnőttek akik megkönnyebbültek, hogy az ő gyerekeinek is jutott a gyermeknapból. Voltak új segítők, meg régiek kicsik és nagyok. Mert mi mindig ott vagyunk: télen nyáron, hóban, napsütésben, esőben, szélben…