2015. november 17., kedd

Ember embernek farkasa

„Én mindenkivel együtt érzek akik erőszak áldozatává váltak, így én kérek elnézést hogy nem választok ki egy nemzeti lobogót sem...
Peace, love & empathy”



Még mindig nem vagyok nagy tv néző ember. Vagyis ha nézem is lehet csak nézem nem látom és nem hallom. Fixen tudom, hogy van Columbo, mert arra jó elaludni: nem lövöldözős, kiabálós, de mégis leköt ha netán még sem aludnék. Aztán reggel ébredés után, ahogy illik telefonra ránéztem és gyanúsan minden a franciákról szólt. Így hát utánanéztem. Az érzést nem tudom leírni, mert sem a meglepődés jelét, sem a döbbenet jelét nem véltem felfedezni magamon. Tény, hogy elítélem az erőszak bármely formáját, ami nem életet ment. És tény, hogy mindig a dolgok mélyebb bugyraiba próbálok belesni. Szóval nem hittem hogy ez arról szól, hogy tessék beengedtétek magatokhoz, és most az Iszlám Állam megmutatja, hogy mire képes. Hiszem, hogy nagyobb érdekek húzódnak meg ezen tettek mögött és hiszem, hogy az iszlámhoz, mint kultúra, mint vallás köze sincs. Valakiknek érdekük fenntartani a közutálatot, az embereket rettegésben kell tartani, mert csak akkor irányíthatóak. Hiszem, hogy az iszlám jó, és hiszem, hogy a legtöbb dolog csak belemagyarázás és vallási köntösbe bújtatott dolgok ezek. Igen láttam nyílt megkövezést egy telefonálás miatt, vagy egy férfival való érintkezés miatt. És igen olvastam híreket gyerekek megerőszakolásáról, arról, hogy a muszlim férfiaknak szinte mindent lehet, míg a nőknek nem. És igen van muszlim ismerősöm, aki köztünk él rég óta, és mégsem láttam kővel a kezében, sőt nyugodtan viselte válását és azt, hogy szeretett lányát a bíróság az anyának ítélte. Nem fenyegetőzött, és nem robbantott fel senkit sem. Így én azt vallom, hogy nem minden muszlim terrorista, épp úgy ahogy nem minden terrorista muszlim. Sőt tovább megyek, akik terroristák azok nem ismernek sem Istent, sem embert, csak vakon követnek valami eszmét, ami nem is az övéké, agymosottá válnak és teszik a megmondott dolgokat. Sajnálom ami ott történt a franciákkal, de láthatóan rés van a pajzson, mert kérdem én egy koncertre hogy a fenébe lehet kalasnyikovot bevinni? Nem vagyok nagy fegyver szakértő, de azt még én is tudom, hogy ez nem egy retikül fegyver. Persze lehet hogy a biztonságiakkal végeztek először, de nincs egy kamera, vagy másik biztonsági ember aki elővette volna saját fegyverét? Vagy az is lehet, hogy a biztonságiak közé is beépültek. A valóságot, a részleteket soha sem fogjuk megtudni. Egy biztos: nem csak Franciaországban halnak meg emberek százai, nem csak ott van terror támadás. Számos más országban történnek ehhez hasonló dolgok, de azokhoz nem fűződik ennyi érdek. Mert az emberek halála is már üzletág lett. Divat lett együtt érezni, vagy épp nem. A nagy közösségi portálokon előkerültek a francia lobogók. Erre kontráz a magyar és azt mondja: sajnálom őket, de nem teszem ki, mert Trianon. Nos emberek lehet tőlem halljátok először, de Trianon rég volt. Igen fáj, de attól hogy fáj és emlékszel a fájdalomra nem fog változni semmi sem. És azt is elárulom, akik azon a koncerten voltak, talán nem is hallottak a mi trianoni fájdalmunkról, egyszerűen csak egy koncerten voltak. És igen lehet együtt érezni, és mindenki úgy fejezi ki ahogy akarja. Épp ahogy nem lett szivárvány a képem a melegházasságok elfogadása miatt, épp úgy nem lettem francia színű sem, hiszen áprilisban Kenyában 147 egyetemistát öltek meg, és akkor sem lettem kenyai színű, pedig színeiben jobban az én stílusom. És igen tessék megkövezni, március 15-én sem járok kokárdában, mert nem ettől leszek magyarabb, mint ami vagyok. Én egyszerűen ember és emberi szeretnék maradni ebben a világban...nem könnyű.