Emlékszem gyerekkoromban a fenyőfa (karácsonyfa) mindig a szobámba állt. Szerettem a fenyő illatát. Amikor már idősebb lettem a szokás megmaradt: fenyő a szobámban. Aztán elköltöztem. Az első évben nem volt fám, hiszen Szegeden töltöttem az ünnepeket. Aztán új albérlet, majd párommal való összeköltözés szinte magától tette egyértelművé, hogy lesz fánk. Meglepődve tapasztaltam, hogy már november végén megvásárolható a fenyőfa. Aztán jött a felismerés, hogy illata sincs. S közben rájöttem, hogy luxus kivágni egy fát, csak azért hogy fenyő illat legyen a lakásban, csak azért hogy ezreket elköltsünk díszekre, hogy két hétig gyönyörködjünk benne, magában a haldoklásában. Szóval szépen lassan eljutottam oda, hogy műfenyő, természetes díszekkel, maximum fenyő illóolaj. Ez éppen elég, hogy áldozzunk a hagyományoknak: „A feldíszített fa megjelenése Elzászban a középkorra nyúlik vissza. Elterjedt az a szokás, hogy december 24-én fenyőfát állítottak a templomok szentélyében, amely az « Ádám és Éva » játék során a Paradicsom fáját jelképezte almákkal feldíszítve, a megkísértés gyümölcsére utalva. Később ostyákat, az oltári szentség jelképét és a megváltás gyümölcseit tették még rá díszként. Így lassanként, feltehetőleg a 16. század elejétől, a hívek a fenyőfaágakat hasonlóan díszített fenyőfákkal helyettesítették otthonukban.
Eleinte a fenyőfákat a mennyezetre függesztették és egy almával, vagy piros kis almákkal díszítették, amelyeket "Christkindle"-nek neveztek. A 16. század végétől pedig rózsákat és egyéb, színes papírból vagy olykor finom aranypapírból készült virágokat aggattak rá, amelyek Jessze vesszejét, azaz Krisztus családfáját jelképezte és egyben a karácsonyi rózsát is. Majd a 18. század végén és a 19. század elején fenyőfadíszként megjelenik az arany- és ezüstdió. Az ostyát pedig lassanként felváltja a bredele (aprósütemény), a habcsók, a marcipán és az ánizsos sütemény.”
Eleinte a fenyőfákat a mennyezetre függesztették és egy almával, vagy piros kis almákkal díszítették, amelyeket "Christkindle"-nek neveztek. A 16. század végétől pedig rózsákat és egyéb, színes papírból vagy olykor finom aranypapírból készült virágokat aggattak rá, amelyek Jessze vesszejét, azaz Krisztus családfáját jelképezte és egyben a karácsonyi rózsát is. Majd a 18. század végén és a 19. század elején fenyőfadíszként megjelenik az arany- és ezüstdió. Az ostyát pedig lassanként felváltja a bredele (aprósütemény), a habcsók, a marcipán és az ánizsos sütemény.”
