Éjfél után értem haza. Így ma reggel már mint egy mosott sz@r ébredtem. Sejtettem, hogy így lesz. Na de sebaj ez a hét erről szól. Délután munkából hazasiettem, gyors fürdés, majd bicajt vettem magamhoz és indulás a fesztiválra. A zenekarok közül nem sok minden érdekelt. Péterfy Borira kíváncsi voltam. Benne nem csalódtam: egyszerű de nagyszerű. A Paddy & The Rats fotózása közben azon agyaltam, ki lehet az az ismerős arc? Vagy én vagyok ennyire hülye, hogy egy magyar szappanopera hőssel azonosítom a srácot? Megnyugtattak, nem vagyok hülye, Ő tényleg Ő. Hangulatilag feldobtak, és zeneileg is a hallgatható kategóriába sorolom őket, mely nálam annyit jelent, hogy ha munka közben szólna a rádióba, nem dugnám be egyből a fülem. Persze ők nem szólnak rádióban. Vagy legalábbis nem abban amit mi hallgatunk munka közben. Ezután az Alvin és a Mókusok következtek. Őszintén bevallom rosszabbra számítottam. Egy-két fotó után azért elválltam tőlük is, és örömmel mentem a Kiss Ádám estre. Benne sem kellett csalódnom, könnyek közt nevetve álltam fel előadása végén. Visszatértem a nagyszínpadhoz ahol épp a Quimby kezdett. Velük sosem tudom hányadán állok. Vannak pillanataim amikor azt mondom tetszik, s van amikor kifejezetten idegesít. Így őket is otthagytam egy-két kép után, s utam a The Real McKenzies-hez vezetett. Na ők aztán adták a feelinget. Ott is ragadtam a végéig és még mindig az foglalkoztatott: mi lesz itt szombaton? Még az este folyamán beugrottam az Anima sound systemre, de őket is sokszor láttam, hallottam, így három fotó és go. Azért szeretném megtudni, ki találta ki azt, hogy a bejárattól kb 5 percre ahogy a színpadokhoz mennénk újabb karszalag ellenőrzést kell tartani? Ez egyfelől feltart, másfelől elég idegesítő mikor már ötödször mutatom fel a karszalagomat.
 |
| Igen Ő tényleg Ő... |
