2017. január 11., szerda

Mert lehet jó is az egészségügy..az én világomban

A munkáltatóm kötött rám biztosítást. Persze mert sokat érek én a gépezetben (vagy jó a szakszervezet). A biztosítással pedig jár egy őszi meg egy tavaszi kivizsgálás. Mivel ezt nyár végére tudtuk meg, így az őszibe kerültem. Ami kitolódott januárra. Egy dolgot biztos tudok: január az nem ősz, mert itt kérem napok óta (nekem éveknek tűnik) repkednek a mínusz fokok. Na de harcra fel. 
Reggeli vizelet. Hát de ott vannak a megszokások. Így a dobozkát a wc tetejére kell ám helyezni éjszaka, hogy azzal kell majd kezdenem reggel, mert ugye reggel sok mindenre képes az ember lánya, főleg ha az épp én vagyok. És utána jönne a reggeli turmix, kávé és ha épp utamba kerül egy csoki azt sem hagyom meg délutánra. Na de NEM! Mert ugye éhgyomorra vérvétel. Nehezített pálya, mert reggeli vizelet, de éhgyomor, na meg telt hólyag a hasi ultrahanghoz. Huhh, kemény meló ez. És persze a wc-ben elhelyezett dobozt se felejtsd otthon. Jah és vigyél ennivalót, mert a vérvétel után, igaz az ultrahangig nem ehetsz, de utána egyél, mert még ekg, meg röntgen és nőgyógyász vagy urológia (kinek melyik is döntse el maga) és sejthetően nem egy óra alatt végzünk. 
Tehát harcra fel és indulás. Gyorsan találtunk parkolóhelyet is, igaz nem teljesen szabályosan, de nekünk ott volt dolgunk és ennyi. Volt egy kontakt személyünk, akit keresni kellett. Említettem már a híres arc és névmemóriámat? Egyik sem jobb a másiknál, és ha párosítani kell még rosszabb. Szóval megnéztem vagy háromszor a nevet és az emeletet, de a lifthez érkezvén halvány gőzöm sem volt róla kit kell keresni és vajon a másodikon vagy a haramdikon. Ekkor elővettem a papírt és már nem vágtam zsebre: fő a biztonság. Beléptünk, köszöntünk és a bemutatkozás után leültettek minket. Így végighallgattuk, hogy a tetőszint beázott, és beomlott. Hogy a kartonok oda és a gépek sem úszták meg szárazon, hanem kissé eláztak. Hogy meglepődtem-e? Nem, hiszen ez a magyar egészségügy. Persze más országokban is megesik az ilyen, de most itt rólunk van szó. Na de sebaj néhány aláírás, jött a kísérőnk aki soron kívül bejuttat majd minket ajtóról ajtóra. Már láttam is a sorban állók elégedett arcát, hallottam ahogy anyukám csuklik, viszont tovább él: éljen! A vérvétel pikk-pakk lement. Nem visel meg, számtalan csapoláson túl vagyok már. Ifjú koromban vashiányos voltam..pedig ettem húst. Na nem sokat, mert válogattam, de azért akkor még vegyes táplálkozású voltam. Persze azóta is csapolnak évente, mert most már hiánytáplálkozásom van: veszélyezetett és egyben védett faj lettem!!! Jelzem a laboromon ez nem látszódik, sőt a vasam is megnőtt: ki érti ezt. Szóval leültem, majd levették a vért és már mentem utamra. Mondták, hogy 5-10 percig tartsam nyomva a kis gézt. Nem hittem el, így 1 perc után levettem és alig láttam valamit. Életem egyik legjobb vérvétele volt, komolyan mondom repetáztam volna. Jah ugye aki ismer, nem lepődik meg, hogy a kis dobozkáért vissza kellett fordulnom, mert az utolsó bukatónál, hogy bevigyem majdnem elbuktam, mert a kicsike elbújt a táskámban. Reméltem, hogy ezután az ultrahang jön, mert a hólyagom tele, a gyomrom meg üres. De nem. A következő ajtó a röntgen volt. Itt mindig annyi mindenre kell figyelnie az embernek: vállat fel, de ne nagyon, mellkast odanyomni, a fejet odarakni, levegőt vegyél, de csak akkor mikor engedik, majd ereszd ki de azt is csak mikor mondják..és ha elfelejtenek szólni? Akkor mi van? Még most is ott állok??  Majd jött az ultrahang. Van előnye a mínusz 15 foknak: a kis zselé már nem is olyan hideg..vagy már ez is valami modern meleg zselé, ki tudja. Emberünk nagyon beszélgetős volt, sok mindent megtudtam Kanadáról, bár nem kérdeztem, de ő mesélt és mesélt, hogy hazánkat miként zsebeli ki. Rendben: utáljuk együtt Kanadát! Közben felfedezte a epeköveimet. Kijelentette, hogy egész gyöngysort tudnánk fűzni belőle, és még jó, hogy a nagy ünnepi ebédeket, vacsorákat megúsztam roham nélkül. És elővettem az adumat: lassan 12 éve nem eszek húst így talán érthető, amiért nem az ügyeleten töltöttem az ünnep másnapját. Egyből jött a kérdés: na de akkor mitől van? Biztos nem eszik nehéz, zsíros húsételeket? Természetesen elgondolkoztam, hogy vajon alvajáróként nem ugrok-e át a szomszédba egy kis csülökért, vagy nem megyek-e el valami éjjel-nappali étterembe egy kis pacalért. De mindent átgondolva közöltem, hogy bár sok mindenre képes vagyok, és sok mindent elfelejtek, de egy csülök a számban feltűnne. Vagyis nem, nem eszek húst. A végén közölte, hogy nincs mese, ezt kérem műteni kell, mert lehet ez is meg az is, de ha baj van akkor már nem fogunk beszélni. (nem meséltem neki, a reinkarnációról, majd ha odakerülünk, megmutatom neki az epekőgyöngysorom). Kaptam róla fényképeket, persze felőlem akár magzat is lehetne rajta, vagy egy lenyelt szög, mert én ugyan semmit sem látok rajta. A végén még közölte, hogy a kövek puhák és az jó. Rendben örüljünk a puha köveknek és utáljuk a kizsákmányoló Kanadát. Én már bármit IS megígértem volna, csak jussak ki a mosdóba. Ott viszont fűtés nem volt. Igazuk is van: sok ember jár oda, nehogy már ott üldögéljenek telefont nyomkodva! Megkönnyebbültem, majd megittam a kis ananász-banán kombó turmixomat. Az ekg következett. Kis bizbaszok rám, majd feküdjek mozdulatlanul. Nem sikerült, mert nekem látni kell ki is lép be az ajtón.. Majd jöhetett a nőgyógyász. Nyugi nem mesélek részleteket, mert van intim szférám! És végezetül jött az összegző doki, akire igen kellett várni, mert voltak nála, és egy sürgős eset is beesett: semmi gond, empátiában jó vagyok. Aztán behívott, nő volt és kedves. Igen, igen: nő, negyven felett 2-vel, én még eggyel alatta így megbeszéltük, hogy jók vagyunk mi még. Nézte a papírjaimat, majd megkérdezte, hogy ugyan miért hagytam el Szeged városát. Mondtam, hogy férjhez mentem, majd elváltam és maradtam. Nem értette, hogy miért is, mert ő mindig is szegedi férjet szeretett volna, és hogy ugyan nem jött volna ide semmi pénzért sem. Én nem kérdeztem vissza, hogy akkor miért nem költözik el, mert jött az epém. Kérdezte, hogy jól megijedtem-e. Mondtam, hogy annyira nem, de azért igazán fura ez a dolog. Persze ő is elkezdte mondani, hogy lehet így is élni, de jajj nagyon vigyázzak a nehéz, zsíros húsokkal. Mondtam, hogy annyira vigyázok, hogy még a lakásba sem jöhet. Ő is csodálkozott, de hát ez van kezdem megszokni, hogy tiltanak, óvnak attól, amit amúgy sem eszek. Mondta, hogy csak meg kellene ezt műteni, főleg ha a nyugalmas életet választom és nem akarok nap-nap után aggódni. Mondtam, hogy tudom és tervbe is vettem már. Majd ezen jó hírek után megmérte a vérnyomásom, ami nem ért az egekig, így nevetve közölte látja tényleg a nyugodtság híve vagyok, így tervezzem be egy jó időpontra a műtétet. Megígértem neki. Kérte, hogy majd a labor eredménnyel menjek vissza, mert megnézi nekem szívesen. Ezt nem ígértem meg, mert a csillagot én is felismerem majd a papíron. Amúgy összegezve a több, mint három óra jó hangulatban telt el, pedig ez a magyar egészségügy kérem szépen. És igen én hinni akarom (mert ez az én világom) hogy nem biztosítási összeg miatt történt ez így, hanem mert vannak akik jók, akik szeretik az embereket, akik szívvel-lélekkel végzik a munkájukat, mert a világomnak így kell működnie..