Amit biztosan megtanultam az
elmúlt években, hogy a magyar vonatok kiszámíthatatlanok. És amúgy sem volt
kedvem közel 4 órát utazni a „fellépő” szerkómban..Örülök ha élek és túlélek. A
vonaton ülve volt időm gondolkozni. Na nem azon, hogy jól döntöttem, hanem hogy
miként élem meg, vagy éli meg mindenki más. Mert igen egyfelől nézhetjük
bukásnak, hiszen fene nagy tervekkel költöztem Debrecenbe és mi lett belőle?
Mit tudok felmutatni, nem is csak a nagyközönségnek, hanem leginkább önmagamnak.
Nos nézzük! Éltem 3 albérletben, lett egy lakásom egy házasságom és egy
válásom. Közben dolgoztam, pénzt kerestem, utaztam (megéltem álmaim), ételt
osztottam, segítettem és sokakat megbántottam és sokakat meg nem. Sokaknak ennyi
sem adatik meg.
Tehát hogy bukás vagy nem, azt
döntse el mindenki maga, mert engem nem érdekel. Igen felszámolás előtt áll 13
évem, igen lesz ami/aki hiányozni fog és lesz ami nem.
Nem fog hiányozni az aki, csak az
rosszat látja, az aki a többi jót elfelejti mert csak az-az egy negatívum marad
meg, mert az ad erőt, mert az erősíti az egot, hiszen a jó természetes, a rossz pedig
felér egy világvégével. Nem fog az hiányozni, hogy a bajokat/problémákat nem
lehet megbeszélni, hogy a képzeletbeli szőnyeg alá kell seperni, mert majd
elmúlik. Csak szólok: nem múlik el, csak elmélyül!
De hiányozni fognak, akiket
szeretek még akkor is ha ők épp nem szeretnek. Hiányozni fognak, akik mellettem
voltak/vannak jóban és rosszban. És azok is akiknek én adtam, akikért tettem
még ha tudom is hogy soha semmit sem tettem önzetlenül. Sajnos ez van: olyan
mint önzetlenség nem létezik. Egyszer behajtjuk azt, amiért bármit is tettünk.
Ez van, ezt vagy elfogadjuk vagy nem de ez van..ennyi!
Igazán felemelő és
állásinterjúra sarkalló gondolatokkal szálltam le a vonatról. Szembesültem
vele, hogy már semmire sincs időm. Gyors gondolkodás: választásom egy ebéddel
egybekötött gyors átöltözés és némi smink a mosdóban ötletre esett. Fáradtságom
jeleként fogtam fel azt, hogy kb a 13-dik kódbeütésre sikerült bejutnom a
mosdóba. Hogy mit gondoltok rólam bevallom
nem érdekelt, sem akkor sem most, mert van amin nem tudok változtatni.
Az interjúról kilépve azon
gondolkoztam, hogy de balf@sz vagyok, hogy háromnegyedes ujjú blúzban jelentem
meg, mert így nem csak sejthető az alkar tetoválásom, hanem épp hogy az arcába
nyomom mindenkinek. Majd hangosan felnevettem a villamoson, mert takarhatom én
bármivel is az alkarom, ha ott a másik a tarkómon.
A csövességet folytatva egy padon
szandált cseréltem, majd elindultam felderíteni az első lakást.
