Az alábbi cikk legalább megvilágosítja, hogy miért is érzek, miért is aggódok valakiért akiért racionálisan nem kellene. Az agyamban lehet a hiba?
„Az együttérzés talán a legmeghatározóbb ember képesség, az ember agya erre van beprogramozva, állítja egy amerikai kutatócsoport. "A barátsággal más embereket a saját személyünk részévé teszünk" - írják a kutatók a Social Cognitive and Affective Neuroscience című szaklapban megjelent tanulmányban, James Coan, a Virginia Egyetem pszichológusa és munkatársai mágneses rezonanciás képalkotás (MRI) segítségével készítettek felvételeket az agyról, hogy feltárják az emberek között kialakuló kapcsolatok hátterét.
"Személyiségünk részévé tesszük azokat, akiket közel érzünk magunkhoz. Más szavakkal: az önazonosság tudatát erősen megalapozza, kivel barátkozunk, kivel érzünk együtt" - magyarázta a szerző.
Coan és kutatócsoportja 22 fiatal felnőtt agyi tevékenységéről készített MR-felvételt, miközben a résztvevők attól tartottak, ők maguk, egy barátjuk vagy egy idegen enyhe áramütést kaphatnak. Várakozásuknak megfelelően a tudósok azt tapasztalták, a vészhelyzetre reagáló agyterületek aktiválódtak, amikor arról volt szó, hogy a tesztszemélyt magát éri az elektrosokk. Amikor idegent fenyegetett a veszély, ezek az agyterületek alacsony intenzitással működtek. Azonban amikor barátra leselkedett az áramütés, az agy ugyanolyan izgalmi állapotba került, mint amikor a résztvevő saját magát féltette.
"A kutatás adatai szerint az agy képes arra, hogy más embereket önmagával azonosítson, tehát nem pusztán metafora vagy költészet, hanem valóság, hogy akik közel állnak hozzánk, azokkal egyek vagyunk. Szó szerint igaz, hogy saját magunkat érezzük fenyegetve, ha a hozzánk közelálló veszélybe kerül, ám egész más a helyzet, amint idegenről van szó" - húzta alá Coan.
A kutató szerint valószínűleg az a magyarázat, hogy az embernek barátokra és szövetségesekre van szüksége, akik mellette állnak, és úgy tekintenek egymásra, mintha önmagukról lenne szó. Minél több időt töltenek együtt, annál inkább eggyé válnak.
"Lényegében önmagunk és a másik határait bontjuk le, amikor a hozzánk közel állót saját részünkké tesszük. Ha a másik veszélybe kerül, olyan, mintha magunk lennénk ugyanabban a helyzetben, annyira átérezzük a fájdalmát és gondjait, mit a sajátunkat" - tette hozzá a kutató.
A tudósok úgy vélik, az empátia kialakulása az evolúciós folyamat része lehetett. "A bennünket fenyegető veszély az erőforrásaink ellen irányul... Ha olyan barátaink vannak, akikben bízunk, lényegében saját részünkké válnak, így erőforrásaink nőnek. A te célod az én célom is lesz. Túlélésünk múlik rajta" - hangsúlyozta Coan.”
