2013. november 20., szerda

Állítsátok meg a világot ki akarok szállni

Sokan sokszor érezzük ezt. Nincs is ezzel baj, mert kell egy kis idő önmagunkra. Kell egy kis idő mikor kizársz mindent és csak te vagy tenmagadnak. Kell egy kis idő hogy összegezd gondolataidat, hogy analizáld magad, a helyzeted. Akár papírra is vetheted gondolataidat, mert leírva megszabadulsz tőlük, visszaolvasva pedig sokkal objektívebben látod. Szóval ez az időkérés természetes, ha valami bánt, ha valami sok, ha nem látsz tisztán, ha döntened kell vagy ha csak egyszerűen úgy érzed megfojt minden és nem akarsz semmi nagy dolgot tenni csak lenni. De tudnod kell, ha ezt nem közlöd a hozzád közelállókkal, akkor ők értetlenül állnak a dolgok előtt. Nem tudják mi van veled, aggódnak, majd téves következtetéseket vonnak le. Ők is agyalnak, hozzátesznek, elvesznek és csak várnak. Majd egy idő után már nem várnak, mert nem értik, mit miért teszel, és egy idő után már nem is akarják tudni. S mire te döntést hozol, mire te letisztázod a gondolataidat, addigra már nem lesz lehetőséged ezt a többiekkel közölni. Vagyis lehetőséged lesz, csak épp már zárt fülekre találsz. Mert igenis önző dolog azt hinni, aki szeret az vár, aki szeret az megbocsájt, aki szeret az elfogad, aki szeret azon átgázolhatsz. Nem, mert aki szeret az érez, aki szeret az aggódik, aki szeret az törődik. Légy minden körülmények közt őszinte: ha idő kell kérj időt, mert bár azt hiszed van időd, de tudd az idő véges, amiből könnyen kifuthatsz.