2014. április 1., kedd

Az első hosszabb zarándok út

Reggel minden úgy zajlott ahogy megbeszéltük, igaz Krisztinek aztán jelezhetett a telefonja meg az enyém is, ő ugyan fel nem kelt, így én szóltam neki mint egy élő ébresztő óra, hogy nosza ki az ágyból, mert ma korán indulunk. Hiába van meleg víz a szoba annyira hideg, meg nyirkos, hogy szinte fájdalmas a fürdés. Utána meg jött az agyalás, hogy mit is vegyünk fel, és hány rétegben. Mert igaz hogy reggel hideg van, de délben meg már meleg, és cipelni a levetett ruhákat nem nagy élmény, főleg ha közben a turista zarándok fotózna is. Tudtuk, hogy mások is csatlakoznak majd hozzánk a zarándok útra, de hogy ennyien leszünk, arra nem gondoltam, s főleg nem arra, hogy oroszok is lesznek. Velük nem igazán vagyok jóban. Próbáltam ezt a részt kikapcsolni, s mikor felszálltam a buszra, csak úgy egyszerűen leültem. Majd egy hangra lettem figyelmes, hogy jól döntöttem. Ezt akkor még nem értettem. Alig pár perccel az indulás után kiderült ez mit is jelentett. Ugyanis a busz hátsó ablaka félig ki volt törve, a bent maradt rész pedig minden egyes rázkódásnál az alatta ülő nyakába zuhant. Na ezt egy idő után megelégelte és szólt a sofőrnek, hogy gond van. Persze Indiában semmi sem probléma, így kézzel elkezdte kiszedni a darabokat. Mi persze ajánlottunk neki gumikalapácsot (mert sejthető hogy van nála egy a zsebében) vagy hogy legalább egy rongyot tegyen a kezére. De sofőrünket kemény fából faragták, így őt nem zavarta, hogy vérzik a keze. Bennünket egy kicsit frusztrált, hogy ezzel a kézzel pár dolgot összefogdosott, de hát ez India és itt semmi sem probléma. Persze így hogy teljesen eltűnt az ablak, a hideg jobban száguldott befelé, mint ahogy a kilométeróra megengedte volna, így kissé meggyötörve szálltunk le a buszról. De a szemem egyből kipattant, mikor rájöttem, hogy ez a fotósok paradicsoma és egyből kitt és katt s megszűntek az oroszok, a hideg és a vérnyomok is. Szeretek falvakon keresztül sétálni, mert itt az emberek szinte az utcán élnek, így belátást engedve a minden napjaikba, a  napi történéseikbe, és mindeközben még szeretik is ha fotózzák őket. No én ennek eleget tettem. Közben történt egy kis baleset, mert egyik társunk elesett, így páran elkísérték a kórházba. Este megtudtam, hogy az orvos aki begipszelte Szegeden tanult és sok magyar szót tudott. Mindig mondtam én kicsi a világ.  






így jön az áldás


Radhapriya mataji akinek a keze tört