2014. április 1., kedd

Az első nap Vrindavanban

Nem kellett ringatni, bár meglepő volt hogy meleg ruhában, hálózsákban és egy plusz pléddel kellett takarózni. Régen aludtam ilyen jót, gondolom az izgalom, az út, na meg az indulás előtti történések is kifárasztottak. Reggel mikor felkeltünk szobatársammal Krisztivel meglepően tapasztaltuk mintha két dimenzióban aludtunk volna. Ő viharról és majom harcról számolt be, én meg csak arról hogy de jót aludtam végre valahára. Átbeszéltük a dolgainkat, hogy Krisztinek sok idő kell míg elkészül, nekem egyharmadnyi, tehát mindig ő kel korábban. Örömmel tapasztaltam, hogy van meleg víz, így egy gyors zuhany után megettem az utolsó hazai szendvicsemet. Közben Kriszti kifeszítette a szárító kötelet a szoba összes létező szögére. Tökéletes lett, bár azt még nem láttam át, hogy a hideg párás időben hogyan fog bármi is itt megszáradni. Sajnos az ablakba vagy a folyosóra nem lehet teregetni, mert a majmok igazán szeretik a ruhákat leszedni, eltépni, ellopni vagy bármely más módon felhasználni. Reggeli után a bevásárló listával elindultunk a Loi Bazárba. Jó nézni az újonnan érkezők meglepődését a riksán, az utakon, az embereken majd az üzleteken, ahogy szinte ismerősként üdvözlik már a magyarokat. Nem tudom ennyi ember közül, hogy tudnak bennünket megjegyezni, de meg tudnak. Volt ahova nemes egyszerűséggel beadtam a listát, időpontot egyeztettünk, hogy 2 nap múlva este hat után mehetek érte. Kicsit későinek tűnt, de hát ők tudják. Otthonról kevés ruhát hoztam, mert tudtam a kellemest a hasznossal jó összekötni, így betértem egy jól ismert helyre és kiválasztottam két anyagot, amiből szoknyát kértem. Az eladó meglepően mondta, hogy ez nem női anyag. Fordítgattam, nézegettem, de nem jöttem rá, hogy ha férfi lennék mit is szeretnék belőle varratni. Így megnyugtattam az eladót, hogy semmi baj ez pont jó lesz nekem. Közben szereztem wifi jelszavakat így tudtam érkezésemet jelezni azoknak akiket érdekelt. Sok mindent meg tudtam venni, bár a legfontosabbat nem, mert a murti minta ruhát nem hoztam. De hát sebaj úgyis vissza kell még jönni a rendelésekért. Meg az biztos nem 10 perc lesz. Délután egy rövidebb zarándokúton vettünk  részt. Jó volt újra látni az ismerős helyeket, és egy kicsit ráhangolódni az itt  létre. Sok kis helyen voltunk, volt ahol lehetett fotózni volt ahol meg nem. Ezt soha nem értettem, hogy miért van. Mert ha nem lehet fotózni az Urakat akkor azt egységesen nem lehet. Nincs olyan hogy itt igen ott meg nem. Mindegy elfogadom, én itt csak vendég vagyok és örülök, hogy erre az  időre befogadnak az itt lakók. Az egyik templomból kijövet, csoporttársam Syama odalép hozzám és nevetve közli, hogy a szandál ami a lábamon van az az övé. Néztem és fel sem tűnt, hogy ez a piros-sárga mintás teva szandál nem is az enyém. Kiderült, hogy még délelőtt a shopingban az egyik bolt előtt felcseréltem. A méret jó volt, a szín meg szinte ugyanaz. Na most hogy az enyémen nem kerek virágminta van, hanem hosszúkás nekem ugyan fel nem tűnt. Pedig aztán sokszor kellett le és felvenni, hiszen jó indiai szokás szerint a boltokba cipővel nem lépünk. Hát Krisztivel még este is ezen nevettünk, hogy mennyire képben is vagyok szandálok terén.. 

Syama, akinek elloptam a szandált


szobatársam Kriszti
ez a nem női anyagbőó készült szoknya