2014. április 3., csütörtök

Easy day

A reggeli nyolcas ébredést követően komoly döntés elé állítottam magam. Mivel a bokám nem úgy mozogott ahogy illett volna, és ha létezik a talpban izomláz akkor nekem az van. Így két lehetőségem volt. Az egyik, hogy nem törődök lábammal és újabb zarándok útra megyek, de akkor holnap nem tudok felkelni. A másik, hogy ma nem csinálok aktív dolgokat, és holnap újra teljes bokámmal indulok útra. Utóbbi mellett döntöttem, mert a cél akkor Varsana, és azt igazán kedvelem. Így a mai napot magammal és az Urakkal töltöttem. Igazából semmi extra, csak itt minden tovább tart, mert hát a körülmények. Szóval ruhamosás kézzel. Felkészült voltam és praktikus, így mosókapszulát hoztam magammal. Mert kicsi, mert illatos. Már sokszor elnéztem, hogy itt Indiában hogyan is zajlik a kézimosás, de azt hiszem nem nekem van kitalálva. És még nem is a mosás ami nehéz hanem a kézi centrifuga. Biztos ennek is van valami technikája az erőn kívül, de azt hiszem ekkor épp hiányoztam az iskolából. Szóval eltelt ezzel az idő. Közben szomszédom közölte, hogy ő biza sehova sem megy, és szívesen bevállalja a ruhák őrzését a háztetőn. Mert, hogy Indiában a házak nem igazán sátortetősek, így fel lehet menni és kifeküdhetsz, vagy épp ruhát szárítasz. De a ruhákat felügyelet nélkül nem lehet hagyni, mert jönnek a majmok. Ennek az ajánlatnak igazán örültem. Majd a hajam is megmostam, persze hajszárítót nem hoztam. Utazás közben jöttem rá, hogy miért is nem voltak ezek az eszközök a fejemben. Hiszen eddig kétszer voltam Indiában és mind a kétszer raszta voltam, így ezzel  nem kellett foglalkoznom. A hajszárítást összekötöttem a kellemest a hasznossal elvvel és a templomba vezetett utam. A csarnokban kiszemeltem egy napsütötte helyet és oda leültem: meditáció, nap és hajszárítás. Mi kell még ennél több a boldogsághoz? Esetleg egy gyors boka gyógyító mantra. Indiában nem igazán járnak a nők kiengedett hajjal, így hiába ültem a napon, csak nem száradt. Visszamentem a szállásra majd a tetőn csatlakoztam a ruhaőrhöz, és ott átadtam magam a Napnak. Délután pedig egy újabb vásárlási körút vette kezdetét. Most inkább csak kísérő voltam, mert helyismeretem már 2%-ra nőtt a többiek nullájához képest. Persze üres kézzel nem tértem vissza, főleg, hogy ráleltem a nutellára, amivel önmagam és Rasikát is megleptem, mert hát ő türelmesen várja, hogy Puriban találkozhassunk.