2014. május 14., szerda

És Mayapur kiürül

Reggel elképzelésem sem volt arról, hogy mi is fog várni. Első körben közel 30 csípést számoltam össze a lábaimon. Tény, hogy este a térerő fa alatt ültem egy ideig elveszve az online világban, de kétlem hogy nem csapkodtam volna agyon magam, ha érzem a szúnyoginváziót. Érdekes módon a malária eszembe sem jutott. Egyfelől mert a híresztelésekkel szemben nem annyira jellemző erre, és amúgy ha meg már megcsípett akkor teljesen mindegy. De azért eléggé viszketett. A szállóból kilépvén embertömeg nem volt, de teherautókkal vitték el a több ezernyi táskát. Kissé elgondolkodtam, hogy mekkora az esélye annak, hogy megtalálnám a cuccaimat. Persze ahogy a fesztiválnak vége lett, úgy a kávézó hely is megszűnt, így maradt a jó forró gyömbér tea, ami még a torkomnak is igazán jók esett. Majd visszatértem a szállásra megpihenni. Később összeszedtem minden erőmet és következett a vödörből való hajmosás. Persze közben ezt feladtam és inkább a hideg ám gyorsabb vízforrást választottam. És a szárítási folyamatot már a Gangesz partján hajtottam végre. Rasikával találtunk egy biztonságosan kikötött csónakot ( egy nagyobb faág volt a földbe szúrva, majd egy általunk vastagnak megítélt kötéllel kikötve) így bele is másztunk. Igazán bátrak voltunk, bár ha a csónak el is szabadul veszélyben nem lettünk volna, mert egyfelől megfognak a csövek, másfelől  meg ugrás és úszás. A csónakban csak feküdtünk és töltődtünk, a világ megváltást másokra hagytuk. Hihetetlen nyugalom szállt rám, valahogy teljes egésznek éreztem magam, és mindent ami körülöttem volt. Ritkán érzem magam ennyire egyensúlyban. Közben palackba töltöttünk egy kis szentséget (vizet), kerestünk köveket, gyűjtöttünk iszapot. Majd visszaindultunk a bazársoron. Vettem néhány apróságot, igaz már csak magamnak, mert minden kívánságot teljesítettem, amit megígértem. Visszatértünk és ettünk egy jégkrémet (mert hát mégis csak illik), majd a templomba mentünk, ahol már kevesebben de még nagyobb szeretetben folyt az esti arati.