2014. május 9., péntek

Csak úgy egyszerűen Indiáról

Kár lenne tagadnom, hogy egyszerűen imádom Indiát. Leginkább a kettősségét, mert egyfelől tökéletes színtere az elvonulásnak, a meditációnak, a megvilágosodásnak, az őszinte és tiszta istenszeretetre való rátalálásának, hiszen az itt élők mindennapi életükben teljes összhangban élnek isteneikkel, a természettel és önmagukkal. Másfelől kilépve az ashramokból, templomokból szó szerint magát az életet lehet érezni, és nem a nyugati tespedést: munka, iskola, haza, négy fal, főzés, tv, szex, alvás.. Mert igen tény, hogy itt az életüket szinte az utcán élik, ott esznek, alszanak, főznek és akár ürítenek (nem mintha nálunk nem így lenne, csak épp kisebb az országunk és kisebb a népességünk, ha felszorozzuk a megfelelő számmal, épp Indiát kapnánk meg csak spiritualitás nélkül). Amúgy meg mi ugyanezt tesszük a nyugati társadalmunkban, csak teljesen elszigetelődve a falainkon belül.  És hisszük, amit mások nem látnak az nincs is. A szomszéd nem látja, hogy verem az asszonyt, hogy megerőszakolom a gyermekem, hogy szado-mazo pornót is nézek akár és sorolhatnám napestig. S tény a szomszéd nem látja, nem tudja, na de Isten? És a szívem, és lelkiismeretem? Egyszer mindenkinek bele kell néznie abba a bizonyos tükörbe, és leginkább önakaratból tegyük, mert ha más tart tükröt elénk, az igazán nagy szívás, nagy fájdalom. Szóval visszatérve Indiához. Ők egyszerűen megélik az élet magasságát és mélységét: és igen van szemét, és igen van halottégetés is. Így egyszer mikor az óceánparthoz közeli utcán véletlenül jégkrémmel a kezemben shoping körúton voltunk, belefutottunk egy halottégető „standba”. Mit tehettem? Először a fagyizást arra az időre felfüggesztettem, és nem nem fotóztam, mert tiszteletben tartottam, azt ami épp ott történik. Mert mint mondtam, ezek nálunk is megtörténnek csak négy fal közé zárva. Szóval gondolatban tiszteletem ajánlottam az eltávozónak és a családjának, és pár lépéssel arrébb, már ettem a jégkrémet és néztem a boltokat. Mert ha tetszik, ha nem az élet megy tovább: néha  megállsz, de ki nem szállhatsz addig amíg nem jön el a te időd.