2012. október 7., vasárnap

Megesznek, megrágnak, kiköpnek


Izgalommal tölt el: ismét vonatozhatok. Kíváncsian várom mi történhet az úton. Félúton nem hallottam mit is mondott a kalauz. Sebaj, van mobilstick és elvira. Micsoda csoda! Késünk közel 2 percet. Majd elcsípem a tájékoztatást végét: kábellopás miatt késünk, Cegléden a Szeged felé tartó vonat nem vár. Nincs mit csodálkozni, hiszen régen megénekelték már ezt. Nincs mit tenni, irány a ceglédi jegypénztár. Nem várt nehézségbe ütközöm: neten rendelt jegyet nem áll módjukban beváltani. Na de ki akarja beváltani? Én kicserélni szeretném. Küzdök, nem hagyom magam. Támadnak az ablak mögül, támadnak a sorban. Én pedig határozottam a felettest hívom. Egy perc és rájönnek akaratos ksatriya (ohh bárcsak) vagyok. Így fejet hajtva, de kicseréli. Győztesen leülök a padra, ahol hallom: a Pest felől érkező vonat kb. 10 percet késik. Ohh Istenem! Miért nem az előző késett? Akkor elértem volna. Közben elgondolkozom: aki gyenge azt megeszik, vagy megrágják és kiköpik. Értem én, hogy a MÁV nem tehet a kábellopásról, vagy a melegről, vagy a hidegről, vagy a gázolásról. De akkor miért van menetrend, menetidő, ha garancia nincs semmire, ha ők semmiért soha nem felelősek. Akkor mondja a MÁV: van vonatunk, jön s megy amikor tud. Ennyi: ha nincs ígéret, nincs elvárás és nincs számonkérés.  

Ha hagyod magad elvesztél, és nyugodtan halsz meg, ha küzdesz fáradt rogysz össze, de büszkén. S hogy melyik éri meg? Melyik vezet előre? Jó kérdés. A választ csak az idő hozza meg? Az sem, hiszen mire rájössz már nem lesz kinek elmondanod. És minek is tennéd? Az élet harcait mindenki saját maga vívja meg: vagy nyíltan, vagy sumákban, vagy beilleszkedve, vagy elfogadva. De küzdünk egy életen át, az már biztos.