2012. október 8., hétfő

Amikor még az asztalra teheted

Születés és halál: körforgás. Ennek kapcsán felmerült bennem, hogy mi emberek mennyire el tudunk menni egymás mellett. Adott egy munkahelyi csoport, munkahelyi kapcsolatokkal. Természetesen egy idő után már többet tudunk egymásról, mint családtagjainkról, hiszen több időt vagyunk velük, és az élethelyzetek a legkülönbözőbb dolgot váltják ki belőlünk. Aztán egyikünk elmegy, mert anyai örömök elé néz. Havonta mégis benéz, s elismeri hiányzik neki az egyáltalán nem felhőtlen hangulat. Közben pedig mégis elmegy mellettük. Neki fontos, élete legfontosabb dolga a gyermeke. Szeretne róla beszélni, szeretné megmutatni egyszerűen csak szeretné. Közben a másik szeretné látni, szeretne beszélni vele róla. Az egyikük az hányja szemre, hogy nem állsz, nem jössz, nem kérdezel. Míg a másik azt, hogy nem hívsz, nem szólsz, nem mutatod. S így telnek, múlnak a látogatások. Egyikük sem teszi meg a lépéseket, egyikük sem közelít. Emberek! Ha meg akarod mutatni, ha ki akarod mondani tedd! Ha látni akarod menj! Ne legyen bennetek gátak! Közelítsetek, mert egy életen át el lehet egymás mellett menni nehezteléssel.. De nem lenne jobb másként? 

Beszéljünk a franciákról: az első nap

Ohh hát oda nem menj, csalódás, koszos, büdös, és nem kedvesek. Még angolul sem beszélnek. Jó, de ott van Mr. Morrison, és hát bakancslistám...