2013. október 7., hétfő

Mert az idő mérvadó

Bevallom vannak apró kis tesztjeim, trükkjeim ami alapján embereket be helyezek egy egy kis skatulyába. Tudom kinek hol a helye és szerepe az életemben. Szerintem az ember egyik legfontosabb ismérve az időhöz való viszonya. Értem én ezen a találkozásokat, az időpontokat. Tudom van egy felfogás ami szerint egy nőnek illik 5-10 percet késni a „találkáról”. No de pont ezer éve voltam utoljára olyan találkán ami ténylegesen ez az előre elkészülök randevú volt, és akkor sem rémlik hogy használtam volna ezt a női taktikát, s azt hiszem hogy ha manapság kerülnék ilyen szituációba (Isten ments a spontán dolgok mindig jobbak, mert természetesebbek és őszintébbek) akkor sem használnám, mert a lényegét nem értem. Minek kell valakit megvárakoztatni, ha a vége az, hogy így is úgyis elmegyek a megbeszélt helyre? Szóval ha barátokkal találkozok általában 3-5 perccel érek oda korábban. Köszönhető ez annak, hogy az óráim 2 perccel előrébb vannak állítva, így biztosítva hogy odaérjek, vagy elérjem a buszt, vonatot. Érdekes mert ezt alkalmazom vagy 20 éve, tehát tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy adjak az időhöz két percet, de mégis sokszor mentett meg utazáskor ez a két perc. Furcsa ez az önhipnózis. És hogy az embereknél hogy tesztelek? Leginkább az ételosztásokon, mert sokan vannak akik lelkesen jelentkeznek, s úgy gondolják mivel ingyen és önkéntesen teszik, így nem kell ezt komolyan venni. Pedig de. Valójában konkrét működési folyamatunk van. Aki főz 8-ra megy, a segítők 11-re. Ha van zöldség előkészítés akkor mindenki 8-ra, mert 9-re már mindennek elő kell készítve lenni, hiszen a főzés 110-130 liternél közel két óra. No és amikor valaki ígér, akkor az tartson is. Tehát ha jön időpontra rendben. Ha nem jön akkor ez annyit tesz, hogy többször nem hívom, jöhet segíthet, de fixen nem számíthatok rá. Persze vannak vis major helyzetek, de ezt illik időben jelezni, és nem a találka előtti 5 percben. És hogy mi alapján döntöm el, hogy vis major, vagy csak kifogás, magyarázkodás? Egyszerű megérzés, hangulat. Jöhet ez tényközlés mailben, sms-ben, telefonon, a hangulat akkor is átjön. Elég egy szó, és észrevehető hogy ki milyen hangnemben, hangulatban írja. Nem kell hozzá sem sok pont, vagy kérdőjel sem kis vagy nagy betű. Egyszerűen ránézek és olvasás közben érzem, hogy pozitív vagy negatív. Ennyi. S hogy tévedhetek-e? Természetesen igen, de a nagy többségben mindig beigazolódik, hogy nem tévedtem emberünkkel kapcsolatban. Mert az a belső hang, az a megérzés mindenkinél ott van, és jelez mint egy riasztó, de mi szépen elnyomjuk mert mi hisszük hogy mindent jobban tudunk, mert mi vagyunk az irányítók. És ha tévedünk, akkor még mindig adhatunk második, harmadik esélyt. Az esélyek száma mindig hely-idő-körülmény, ki mennyit bír el, mennyit áldoz be. Én általában sokat, többet is mint kellene, így meg kell tanulnom elengedni, mert ezzel az én életem könnyebb lesz, és a másiké is.