2013. október 4., péntek

Amikor fekete és fehér

Mert igenis van amikor valami nem színes csak fekete és fehér, és igen vannak rosszabb napok, nehezebb helyzetek, melyek kihozzák belőled azt amit nem igazán szeretnél, de egyszerűen nem tudod kezelni, hiába mondják ne görcsölj, ne feszülj, te mégis őrlődsz, mert nem a terveid szerint történnek a dolgok, mert nem tudod irányítani, mert úgy érzed elvesztél benne, s akarod, szeretnéd hogy minden úgy menjen mint már három éve, mint az utóbbi 3 hónapban: olajozottan és gyorsan. De van amikor valamiért mégsem sikerül. Hiába a reggeli gyors bevásárlás a következő hónap 4 hétvégéjére, hiába a könnyített főzési mechanizmus: mirelit és üst. Az üst csak nem forral, a borsó csak nem fő, és így rántani sem lehet. Az idő telik, kiszólsz a várakozóknak, hogy elnézést technikai okok miatt 20 percet késünk, közben tudod hogy egy óra is lehet ez a 20 perc, mint a MÁV-nál, ahol mindig az van kiírva, hogy késik 5 percet, na de mihez képest 5 percet? Szóval állsz és nézed az üstöt, forrj már te, de az csak nem teszi, hiszen mégis csak 40 kiló mirelit zöldborsó zuttyant bele. Szóval jó lenne ez a zöldborsó főzelék, ha borsó puhulna, és a forrna és a rántás belekerülne. De döntést kell hoznod, fél egy, tovább nem várhatnak, legyen párolt zöldborsó leves, az sem rossz, sőt ízletes. És igen van amikor az emberek is türelmetlenek, mert várni kellett, mert késtünk, s igen van aki vidékről jön az ételért és előre kell engedni, mert ha lekési a buszt akkor két óra múlva jön a másik, a gyerekek meg várják az ebédet. És igen ilyenkor határozottan kell szólni, türelmet megértést és elfogadást kérni, hiszen emberek vagyunk (és üstök) és mi is hibázhatunk, mint ahogy mások. És igen nem adhatunk mindenkinek egyszerre, mert két kezünk van, hiába szeretnénk többet.  És igen sajnos nem tudunk mindenkinek több kiló szőlőt adni, hiába vannak többen, mert egyenlőség van, és örülünk hogy egyáltalán szőlőt is adhatunk. És igen van amikor nehéz az emberekkel, és legnehezebb önmagunkkal. De a célunkat, küldetésünket nem feledhetjük, hogy mit miért teszünk, miért adunk, s miért kapunk. Mea culpa, hiszem emberek vagyunk, de a következő alkalommal ismét ott állunk, s adunk, mert adni jó.