Reggeli párbeszéd
Gyermek: Adjál! Adjál!
Anya: Mit?
Gyermek: Kekszet.
Anya: Csak piskótatallér van nálam.
Gyerek: Az is keksz.
Igen mert mi bonyolítjuk túl a dolgokat. Mindig mögöttes jelentéseket keresünk, mert egyszerűen nem akarjuk elhinni azt ami van, nem akarunk a szembesülni a valósággal, és őrülten kutatunk okokért, magyarázatokért, érvekért, olyan dolgokért amivel elviselhetőbbé tudjuk tenni azt a valóságot amiben élünk, amit épp megélünk. Pedig egyszerű mert valami vagy fekete vagy fehér, mert valami vagy jó vagy rossz. S hibába mondják, hogy találd meg az arany középutat, attól a jó és rossz között nem lesz szürke átmenet, mert egyszerűn valami vagy jó vagy rossz, nincs kevésbé jó vagy kevésbé rossz. Ezen átmeneti állapotok csak az elmék szüleményei mert azt hisszük, hogy ezzel könnyebb és élhetőbb az élet. Pedig valami vagy élhető vagy nem. Valami vagy emberi vagy nem, mert nehéz a sok ember közt emberinek maradni. Olyannak, mint amilyennek teremtettek, vagy neveltettek, és ami nekem jó az másnak rossz, és igen nem tudok kicsit jót tenni, mert vagy jót teszek vagy rosszat, mert az egyik kezemmel adok a másikkal meg kapok (mondják az okosok), de nem nem kapok, hanem valójában elveszek. Mert így tud fennmaradni az egyensúly a világban, mert ha van jó akkor igenis van rossz, s attól, hogy ezt látod nem vagy negatív, egyszerűen csak racionális, hiszen ha van pozitív akkor kell lenni negatívnak, mert az egyensúly így tud fennmaradni, mert sajnos másként nem lehet élni. Ha tetszik, ha nem ez van, lehet szeretni, lehet nem szeretni, de ahhoz hogy az emberek közt emberi tudj maradni és ne őrülj meg, fogadd el: ez van. Mert igen a piskótatallér is egyszerűen keksz.
