2013. október 28., hétfő

Időutazás

Régen voltam már a budapesti krisna templomban, úgy hogy időt is töltsek, ne csak berohanjak: köszönjek, adományozzak és menjek is tovább. (persze közben egy sütit csak meg ettem) Igen utoljára épp egy éve voltam, most már tisztán emlékszem. Akkor nem tudhattam, hogy idén más lesz. Szóval beléptem és minden a jól ismert helyén volt. Az Urak csudaszépek voltak, mint mindig, s épp olyan megnyugtatóan hatottak rám, mint amikor 7 éve megpillantottam őket legelőször. Amikor eldöntöttem, hogy elindulok egy úton, mert látom jó felé vezet. Igen tisztán emlékszem, mikor először mentem, sokan voltak, rengetegen. Épp a megnyitóra mentem. Igaz a helyemet nem találtam, szépen megálltam hátul és néztem a boldog arcokat, élveztem a zenét, a színeket, az illatokat. Majd leültünk és megbeszéltük, hogy költözhetek, lesz hol laknom, lesz hol „dolgoznom”, lesz mit ennem, és lesz mit tanulnom. Nem volt ez nagy egyeztetés, egyszerűen csak azt kellett látniuk, hogy igen akarom, mert érdekel, igen két kézzel fogadom el az esélyt egy tisztább életre. Talán március lehetett, és májusban már költöztem is. Tudom hálásnak kell lennem, hogy akkor megláttak, meghallottak és én hallottam. Nehéz ez, mert egy életen vagy akár több életen át is hálásnak kell lennem annak, aki elindított, aki segítséget nyújtott. Még ha ugyanazon személyek kell is hálásnak lennem akinek nem igazán szeretnék hálás lenni.. De lehet amit néha nehézségnek élünk meg, az a legnagyobb segítség az életünkben. Mert ami nem öl  meg az megerősít mondják az okosok. Szóval a hálát sosem szabad feledünk, a szót hogy köszönöm ki kell tudni mondanunk, mert ezek nélkül mit sem érünk mi emberek…