2013. október 13., vasárnap

Mert a kis dolgok többet érnek

Soha nem azt nézd, hogy ki mit mond, hanem azt nézd mit csinál. A cselekedeteink árulják el valójában kik is vagyunk. Szerencsés helyzetben külső és belső megnyilvánulásaink összhangban vannak egymással. A bátrak nem félnek megmutatni, felvállalni önvalóságukat. De vajon aki fél az gyenge? Egyértelműen nem. Legtöbbünk egy életre szóló sebet kap, melyet tudatosan vagy tudat alatt de cipelünk mint egy védelmi tapasztalat. Sokszor pont attól kapjuk meg a legnagyobb pofont, aki előtt pajzsunkat ledobtuk, és felvállaltuk azt ami bennünk van: gondolatok, érzések, félelmek, vágyak. Szó szerinte meztelenné tettünk magunkat: tessék itt vagyok kellek, te kellesz.. És a másik fél dönthet: ad egy meleg takarót, vagy az esőre állít így pőrén. A legtisztább az lenne, ha már az elején ázhatnánk, de általában hagyják, hogy élvezzük a pihe puha takarót, majd aztán egyszer csak dörgés, villámlás és jön az eső. S ilyenkor mit tehet az ember? Felveszi esőkabátját, s abban éli le életét, mert egyszerűen nem akar már többé ázni, fázni, nem akar már többé csalódni. Telnek múlnak az évek, a kabát marad, az üresség marad, a gondolatok, érzelmek, vágyak maradnak. A fejre került kapucni mögül nem látni rendesen, bárki és bármi mellett el lehet menni úgy hogy észre sem vesszük, pedig ha néha kilesünk, látjuk megannyi embert sodor mellénk a vihar, akik épp úgy áznak, fáznak és talán ránk várnak. 

Beszéljünk a franciákról: az első nap

Ohh hát oda nem menj, csalódás, koszos, büdös, és nem kedvesek. Még angolul sem beszélnek. Jó, de ott van Mr. Morrison, és hát bakancslistám...