Péntek: utolsó óra, utolsó nap, nem fog a tinta, nem fog az agy… Hát ezzel a hangulattal mentem dolgozni. És egy kis torokfájással. Annyira vigyáztam, hogy ne legyek beteg, de hát tudom, hogy nem én vagyok az irányító. Valójában a hangulatom nem az utazás hevében telt, hiszen annyi dolgom volt még: T-mobil (vajon működik a roaming), fogkrém, szappan (persze különböző boltokban egyesével, hiszen tengernyi az idő, kevés az agy), majd a varrónő. Nem meglepő: szoknyáim nem lettek készen, így GPS újratervezés vajon mit is vigyek magammal. Persze látom benne a Krisna irányítását: hát a gopi szoknya mégsem szári.. Hazaérkezés: neocitrán, ágy, takaró. Persze ki tud aludni miközben a bőrönd még üres? Hát én nem. És kezdődik a pakolás. A bőrönd fele gyógyszerrel tele. Sok még a három évvel ezelőtti útról maradt. Vajon jók azok még? Mindegy, akkor sem történt semmi, csak az elmémnek kell. Este van este van.. de én nem nyugalomban, hiszen a memóriakártya formázása után, csak nem marad a Nikonban a kártya. Este fél 9: a fényképezőm rossz. Holnap reggel indulás. Istenem miért. Ágy, fejfogás, sírás határa. Telefon ide-oda. Talán menjek és vegyek egy gépet, akár hitelkeretre? Aztán még egy telefon: nem köntörfalazok, szarban vagyok mondtam. De hát Isten kegyes: Cannon kölcsön géppel indulok utamra. GPS újratervezés: reggel indulás előtt még a fényképezőgépért is el kell menni. Indulás reggele. Másként látom: jó hogy tegnap este derült ki mi is van a Nikonnal, mert ha Indiában derül ki, akkor a szívinfarktus után kapok egy agyvérzést. Na akkor GO!
